2012-10-31

TATABÁNYAI   MAGVETŐ

„Íme, kiment a magvető vetni” (Márk evangéliuma 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Márk evangéliuma 4:27)

Elhangzott a Bánhidai Református Egyházközségben 2012. október 31.-én, Reformáció ünnepének közös is­tentiszteletén Szilágyi Sándor istentiszteletünk vezető, bánhidai lelkipásztora, Hamar László és Vass Edit Szeréna re­formátus lel­kipásztorok és Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Szilágyi Sándor: Reformáció ünnepére gyűltünk ma egybe itt, a Bánhidai Református Templomban, hogy emlékezzünk, hogy Isten Igéje által újuljunk abban az üzenetben, amely már 495 éve, azt gondolom, hogy mindig friss és mindig új, hiszen Isten Igéjén alapszik. Itt nyitott szívvel legyünk ma együtt, evangélikusok és reformátusok egyaránt, hogy Isten Igéje elvégezhesse ben­nünk azt, am
ire most, erre az alkalomra is hisszük, hogy elküldte ide közénk. Most kezdetével ünnepi istentiszteletünknek énekeljük a Református Énekeskönyv 151. dicséretünket, amely úgy kezdődik: Uram Isten, siess minket megsegíte­ni.

Kezdő ének: 151. (Huszár Gál 1574)

Uram Isten, siess Minket megsegíteni Ily nagy szükségünkben, Krisztus Jézusért, Mi Urunkért És Megváltónkért.

Testvéreim, ezen az ünnepi istentiszteleten nemcsak ezekre a 495. évvel ezelőtti eseményekre emlék­szünk, hanem emlékezünk egy magyar reformátorra is: Huszár Gálra, akinek most van, idén születésének az 500 éves évfordulója. Tőle éne­keltük ezt a kezdő éneket is, ő a szerzője ennek a 151. éneknek. És majd nemsokára fogunk tőle énekelni másik éneket is, de most a rá emlékezésben segít nekünk Hamar László lelkipásztor testvé­rünk. Hallgassuk meg az ő prezentációját, előadását.

Hamar László óvárosi református lelkipásztor:

Szeretettel köszöntöm a Testvéreket. Kenessey Zsolt református lelkipásztornak egy írásos anyagából fogok valójá­ban felolvasni, annak is tulajdonképpen csak egy részét: Huszár Gál élete a hányattatások közepette.

A magyar reformátorokat, szolgálatuk alapján szokás ismertetni, Sztáray Mihály az énekes reformátor, Szerényi Kiss Ist­ván a tudós reformátor, Huszár Gál pedig a nyomdász reformátor foglalta el helyét e köztudatban. Valóban az általa - sok vi­szontagság között - mindig megmentett és újra felállított nyomda óriási szerepet töltött be a Reformáció terjesztésében. A há­nyattatásai során Debrecenbe menekített és ott munkába álló nyomda máig működik, és ezzel országuk legrégebbi nyomdája.

A Magyar Református Egyház Történetében, a 42. oldalon a következőt olvashatjuk a reformátor jellemzéséről: Az ország északnyugati részének reformátora. Tüzes a talaj, amelyen működik, sűrűn kell változtatni a munkahelyét, de ez nem­hogy eltérítené reformátori missziójától, hanem még növeli is elszántságát. Ő a holnap bizonytalanságával szemben is, intéz­ményeket teremtő, magyar református lelkésztípus egyik legelső példája. Az üldözések ideje alatt nem távolodik ellenségeitől nyugalmasabb munkahelyre, nem tágít, sőt egyre közelebb megy.

Huszár Gál életéről már az első adatunk is menekülésével kapcsolatos. Gyanítható arra, hogy már egyetemi tanulmá­nyai után kezdi szolgálatát, valószínűleg 1551-től a Mátyusföld plébánosa, aki egyben az iskolát is ellátja. 1553-ban találko­zunk először a nevével, amikor Újlaki Ferenc győri püspök már másodszor is kitagadja a római katolikus egyház kebeléből. Az üldözéseknek köszönhetően kénytelen elhagyni korábbi szolgálati helyét. Magyaróvárra - mármint Mosonmagyaróvárra - érkezik 1554-ben, és a városon kívül a környék falvainak is reformátora. A protestáns várkapitány hathatós védelmet biztosít számára. 1554 Pünkösdjén hathatós hitvitát tartott a győri és pozsonyi káptalan néhány tagjával. Magyaróváron iskolát állít fel, ahol sok szegény diákot támogat, akiket tanít. Az iskolában lelkészi szolgálatra is oktatja az ifjakat, a környező falvakba küldi őket, a lelkészhiánnyal küzdő gyülekezetekbe.

Bécsbe megy, ahol az egyik leghíresebb nyomdásztól vásárol felszerelést. 1558-ban nyomdát állít fel. Kiadja a saját prédikációit a „Megfeszített és feltámadott Krisztus”-ról, valamint Sztáray színművét, „Az igaz papságnak ékköve” című mű­vét nyomtatja még ki. Óvári szolgálata alatt, 1557-ben, levelet ír Bullingernek, amelyben tájékoztatja a magyar állapo­tokról, és útmutatást kér a továbbiakra nézve. Bullinger válaszlevelét is kinyomtatja 1559-ben, a hazai viszonyok rendezésé­nek remé­nyében.

Zaklatások elől és a kassaiak hívására 1560-ban Kassára megy magyar prédikátornak. Verancsics Antal helyi püspök azonban néhány hónap után elfogatja és börtönbe veti. Amikor több hónap után az egyik börtönből el akarják szállítani, a kas­saiak segítségével kiszabadul, és Debrecenbe menekül. Ide magával viszi nyomdáját is, és azonnal szolgálatba áll, mint nyom­dász. Juhász Péter, hűséges szolgatársa kiadja Pliniusz művét, ehhez előszót ír, valamint Pliniusz énekeskönyvéhez is, amelyet sajtó alá rendez és kiad.

Nem sokáig marad azonban Debrecenben, nyomdáját illetve annak egy részét ott hagyva 1562-ben Komáromba jön. Komárom a Reformáció bástyája, amit Huszár Gál itteni szolgálata is erősít. Bár elfogató parancsot ad ki ellene a király, és 1563 elején a protestáns végvári katonák segítségével már menekülnie kell, szolgálata olyan hathatós, hogy a komáromi asz­szonyok egy ferences barátot kiseprűznek a városból. Komárom után, üldöztetései ellenére, az esztergomi érsek és a királyi helytartó Oláh Miklós székvárosába, Nagyszombatba megy. Itt a városi és az odamenekült áldozatkész szolgálat segítségével reformál, és a város környékén is bátran terjeszti az evangéliumot. 1565-ben innen is királyi elfogató parancs miatt el kell menekülnie.

Ezután végre nyugalmasabb évek következnek. 1568-tól 74-ig Komjátiban, a Forgách család udvari lelkésze. For­gách Imre művelt főúr, aki Huszárt második atyjaként tiszteli. Újra nekilát a nyomdászatnak, és énekes könyvet ad ki 1574-ben, a „Keresztény Gyülekezetben való isteni dicséretek és imádságok” címmel, melyben Nedermann Zoltán átdolgozása sze­repel, és több református énekét veszi bele. Kiadja Bornemissza Péter prédikációinak 1. kötetét is. Bornemisszával ezek alatt az évek alatt szorosan együtt működik. Egyes adatok szerint 1568-69 táján Csallóköz Mátyusföld püspöke. - Megjegyzem: ha ez így volt valóban, akkor ő Dunántúlnak az első püspöke volt.

Élete végén Pápán találjuk,1574-75-ben itt lelkészkedik Sztáray Mihállyal együtt, és 1575. október 23.-án hal meg. Fia, Huszár Dávid folytatja pápai lelkészi szolgálatát és a nyomdászatot: Ő adja ki a magyar fordításban a Heidelbergi Kátét. Valamint néhány imádságot, melyek között atyja művei is szerepelnek.

Huszár Gál azok közé, a reformátorok közé tartozott, akik igyekeztek a két irány, a lutheri és kálvini irány között a harmóniát, békességet megtalálni. Mindkét irány vallási szerzőinek műveit kinyomtatta. Nem volt a lutheri konzervateizmus el­len, úrvacsorai álláspontja sem tér el attól, de református környezetben is alkot. Énekeskönyvünk több olyan éneket is tartal­maz, amelyek az ő művei, vagy énekeskönyve őrizte meg számunkra más szerzők műveit. A 372. dicséretben a hitbeli egysé­gért így könyörög a Szentlélekhez: „Rontsd el a gyűlölségnek kegyetlenségét, Engedd a te szent hitednek Mindenütt egyessé­gét!”

Most akkor valóban énekeljük is ezt a 372. dicséretet. Az első két versét énekeljük el.

1. Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének, Bocsássa ki magas mennyből fénylő világát, Végye el mi szí­vünknek minden homályát, Hogy érthessük Istenünknek Mindenben akaratját.

2. Ó, Szentlélek, árváknak kegyelmes Atyja, Szegény gyarló bűnösöknek bátorítója, Hitükben tántorgók­nak erős gyámola, És az ő reménységüknek Csak te vagy táplálója.

Igeolvasás, igehirdetés - Schermann Gábor szolgálata.

Kedves Gyülekezet, szeretett Testvéreim! Hallgassátok meg azt az Igét, amelyet mai ünnepünkre, erre a reformációi ünnepre választottam. A 12. zsoltárt olvasom. Figyeljétek nyitott szívvel:

Segíts URam,

mert elfogytak a kegyesek,

eltűntek a hívek az emberek közül.

Hazug módon beszélnek egymással,

sima szájjal, kétszínűen beszélnek.

Irtson ki az ÚR minden sima szájat,

és nagyokat mondó nyelvet!

Mert azt mondják: Győzzük nyelvvel,

segít rajtunk a szánk,

ki lehetne úrrá rajtunk?

Most már fölkelek - mondja az ÚR -

a nyomorultak elnyomása,

a szegények sóhajtása miatt,

és szabadulást adok az arra vágyódónak.

Az ÚR ígéretei tiszták,

olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst,

melyet földbe vájt formába öntöttek.

URam, te megtartod ígéreteidet,

minket pedig megoltalmazol

ettől a nemzedéktől mindenkor

még ha bűnösök járkálnak is körülöttünk,

és az alávalóságot magasztalják is az emberek.

Urunk, szentelj meg minket Igéddel. A Te Igéd igazság. Ámen.

Kedves Gyülekezet, Testvéreim az Úrban! Bizonyos értelemben egy születésnapra gyűltünk most össze, hogy együtt ünnepeljük a Reformáció egyházainak születésnapját. Mielőtt erre az időre illetve a Reformációnak a céljára, arra, hogy mi történt és miért, és mi történik és miért, rátérnénk, hallgassanak meg a Testvérek néhány mondatot a folyamatot elindító 95 té­telből, annak az első négy tételét olvasom:

1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánat- ra térés legyen (Mt 4,17).

2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.

3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.

4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.

A hit tehát, a Krisztusban való hit, az Ő megváltásában, kegyelmes szeretetében való hitben áll, nem más, mint Krisztus Jézus küzdelme bennünk, a bennünk lakóval szemben. És miért? - Így fejezi be Luther Márton a 95 tételt, az utolsó kettőt olvasom most, ehhez kapcsolódva, tulajdonképpen ezekre visszatérve:

94. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek,

95. és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).

E küzdelem Igéjeként, kérem most, hogy figyeljenek a Testvérek erre a 12. Zsoltárra, a Dávid zsoltárára:

Segíts URam, mert elfogytak a kegyesek, eltűntek a hívek az emberek közül. - Mondjuk: ez a Reformáció korának a helyzetjelentése. Mondjuk: ezt Huszár Gál írta. Mondjuk: ez kifejezi az ő és testvérei küzdelmét a maguk korának viszontagságai között. Mondjuk: ez a Reformáció korának a helyzete, amikor a szívnek a bűnbánata helyett, ahelyett, hogy az ember a Krisztus szeretetére hagyatkozott volna, ahelyett, hogy az Isten akaratára és a Vele való közösségre figyelt volna - ahelyett letette a garast, és megkapta a cédulát arról, hogy: Kedves Testvérem, rendben vagy. Tovább nem kell, hogy gondban legyél önmagad sorsát illetően, mert kifizetted, ami jár. Nyugodj meg, legyél békesség­ben, megtetted, amit kell, más kötelességed az Istennel szemben nincs is. - A szó keresztény, a szív üres.

Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek. - Mintha csak a Reformáció korának problé­máját írná le Huszár Gál vagy valamelyik kortársa. Vagy lehetséges, hogy ez a Zsoltár a mai kornak a helyzetét mutatja? A 21. század elején írta valamelyik kortársunk, itt valaki az itt ülők között? Vagy azon milliók valamelyike, akiket most, a 21. század­ban üldöznek a hitükért a Földön? Vagy valaki azok közül, akik odamentek, ahol börtön vagy kivégzés jár a Biblia birtoklásá­ért, ma a 21. század elején? - Lehetséges. Lehetséges, hogy ez a 12. zsoltár a mai korunknak a kórképe. Európa, civilizációnk - úgy mondják - keresztény, de a szó ez, a szív üres. Mert a lényeg soha, soha nem az Isten Igéje, akarata, nem a szív megnyí­lása az Isten előtt, hanem csak az a szó, amivel tömik a fejünket, hogy minél üresebbek maradjunk itt. Hazug módon beszél­nek egymással, sima szájjal, kétszínűen, - minden álca, köpönyeg, jelszó azért van, hogy eladja a sátán.

Talán így ez a mai kor kórképe, ez a Zsoltár. Vagy mégiscsak Dávid király zsoltára lenne, ahogyan a fölirata mondja?Krisztus előtt úgy 1000 évvel? - Lehetséges. Pedig akkor minden az ÚRnak szóló áldozat körül forgott. Igen, ott az állami szintre emelt szertatások tekintetében, igen, ott a hivatalos ceremóniák tekintetében - de elfogytak a kegyesek, azaz akiknek a szíve megnyílt az Úristen előtt. - Igen, lehet, hogy ez a 12. Zsoltár mégiscsak Dávid királyé, Krisztus előtt úgy 1000 évvel. Mert az emberi szív közepén akkor is, időszámításunk kezdete táján is, azt követően másfél évezreddel is, napjainkban is, és bizony amíg áll e világ a jövőben is - az emberi szív közepén az örök Nagyúr áll. Igen, azért, pontosan azért tárta elénk a reformáto­rok lelkes, valóban Isten Lelkétől lelkes serege Isten Igéjét, a Szentírást, mert örök. Nem időtlenül örök, mint a mítoszok, ha­nem mindig időszerűen örök. Mint a szeretet, amely megjelent közöttünk Krisztusban.

A kiáltás tehát szintén örök: Segíts URam, mert elfogytak a kegyesek! - Örök a kiáltás. És örök az, hogy várjuk a segít­séget, látva a világunknak, a környezetünknek a nyomorúságait, várjuk a segítséget Istentől, és örök az igény és a várakozás, hogy Isten ezt megoldja valahogy a környezetünkben. Várjuk újra, újra a segítséget, hogy az emberek jobbak legyenek. Újí­tással, törvényekkel, tanítással, módszerekkel, újabb és újabb probléma megközelítésekkel - de a kiáltás örök: Segíts URam, mert elfogytak a kegyesek!

Mégis azt mondja: Az ÚR ígéretei tiszták, olyanok, mint a hétszer tisztított ezüst,- Vajon mit jelent ez? Mivel hasonlít az ÚR Igéje az ezüsthöz? Miben tiszta? Miben más, ellentétes a mi szavunkkal, amely hamis, csalárd, kétszínű, meg ahogyan még emlegeti ez a Zsoltár? Mit jelent ez? - Azt hiszem, ebben az összefüggésben, többek között azt jelenti: Az Úr Igéje nem szól másról, csak rólam. Nem szól az emberekről, nem szól a többiekről, nem szól a világról, hanem nagyon pontosan, egy­szerűen, tisztán, következetesen, örökké - rólam.

Nagyon pontosan, találóan jellemzi, foglalja össze Krisztus Urunk az Isten Igéjének természetét, célját, amikor így szól a gyülekezetéhez: Az ajtó előtt állok és zörgetek. Aki kinyitja az ajtót, aki kinyitja a szívét, ahhoz bemegyek. Ahhoz be­megyek.

A megtérés, mondja a Reformátor, a keresztyén ember egész életének soha véget nem érő útja. Az a küzdelem, amely a végsőkig számít. Az ajtó előtt állok és zörgetek, aki kinyitja, ahhoz bemegyek. Ezt is a kegyetlenségtől tomboló világ­ban élő gyülekezetének mondja a mi Urunk. Küzdelemben, a bűnbánat, a szív töredelme, a megtérés, a hit harcának közepette.

Amikor a Reformáció közösségeinek születésnapját ünnepeljük, amikor azokra gondolunk, akik egykor vagy azóta a küzdelmet járják a hitükben, akkor ezt ne feledjük el. Az Isten Igéje pont rólam és pont nekem szól. Semmi más értelme nincs. Minden egyéb összefüggésben értelmezhetetlen. Ezért kérem, hogy az Isten Igéjét olvasva a szívünket nyissuk meg. Minden nap. - Akkor a Reformáció küzdelme nem volt hiábavaló.

Kedves Gyülekezet, Isten éltessen mindannyiunkat abban a hitben és abban, a Krisztusra hagyatkozásban, amely életfogytiglan tart. Ámen.

Vass Edit Szeréna újvárosi református lelkipásztor: Hajtsuk meg fejünket, imádkozzunk:

Mennyei, kegyelmes Édesatyánk Jézus Krisztusban! Megköszönjük Neked, hogy bármennyire is sok kárhozott, és bármennyire kegyes emberből kevés van, mégis újra kezdtél. Újra kezdtél, amikor Jézus Krisztust küldted el, mert prófétákat, a Te szolgáidat elhajtottuk. És Jézus Krisztusban, a Te Fiadban újra szóltál hozzánk. És hála legyen Neked azért, hogy a Re­formációval újra szóltál hozzánk. Volt valaki, akit Te kiválasztottál, volt valaki, akit eszközként használtál föl, hogy Veled ki­áltson, kiáltó szóként abban a világba, az akkori időben. És hálát adunk Urunk, hogy nemcsak egy szép emlék, hanem egy ak­tív emlékezés lehet. Urunk, Te add a bátorságot, hadd tudjunk úgy Eléd állni, hogy szembe nézünk azzal, azzal az Igével Lel­ked által, amit elénk tartasz. Bizony, elfogytak a kegyesek, nincs már, aki igazat szóljon. Bocsáss meg, Urunk. Most kezdtük igazán látni, hogy rólunk van szó. Nemcsak az akkori Zsoltáros idejére igaz ez, nemcsak a Reformáció megromlott korára, de megvalljuk, Urunk, hogy fájdalmas látnunk, hogyha Hozzád hasonlítjuk a szavainkat, az életünket a Te igazán megálló Igéd­hez, akkor most látjuk, hogy milyen ingatagok vagyunk, mennyire változik az életünk. Egyszer lelkesedünk: Igen, a Te sza­vadra, Jézus követlek, akárhová mész, - utána meg szégyenkezve futunk el sírva: Menj el, Uram, tőlem, mert bűnös ember va­gyok. Urunk, szeretnénk másképp, úgy kiáltani Hozzád teljes szívünkből: Jöjj, mosd le bűnünket, tisztíts meg bennünket és járd át a mi életünket Szentlelked erejével. Kérünk, Urunk, nemcsak szerepünkből, úgy is gondoljuk teljes szívünkből: Te for­máld a mi életünket, és az életünkön keresztül Te formálj Téged dicsőítő közösséget. Urunk, vágyunk arra, hogy így, ünnepen kívül is, nemcsak a templom csendjében, de otthonainkban is, hadd lehessen őszinte Isten dicsőítés a mi életünk, bízva abban, hogy Te vagy az, aki, ha megengeded látni másoknak, és talán Téged dicsőítenek. Könyörgünk Egyházunk megújulásáért. Kö­nyörgünk, Urunk, városunknak ébredéséért. Te teremtheted meg, hogy Lelked által emberi életek indulnak el, indulnak el Fe­léd, az Igazhoz, a Tökéleteshez. És kérünk, Urunk, Te moss újra bennünket, Te tedd lehetővé, hogy minél több ember tanítást kapjon, és a kőszív hússzívvé változzon. Könyörgünk, Urunk, hallgasd meg imádságunkat, mindazt, amit kimondtunk, és mindazt, ami talán megfogalmazódott, de még nem jutott el a kimondásig. Jöjj, Lelked által! Söpörd ki, éleszd a lelkünket, hogy ne csak visszatekintés, ne csak emlékünnep lehessen a Reformáció, hanem lehessen bátor előretekintés, Veled való indu­lás úgy, ahogyan Máté is fölkelt a vámszedő helyéről és elment. És mindazt, amit másoktól elrabolt, visszaadta. Úgy, ahogy Péter is fölállt a megkeseredéséből, síró szemét megtörölte, és utána hirdette a megtérés evangéliumát. Urunk, bocsáss meg! Hadd menjünk Te elődbe már úgy, ahogyan Te akarod. Urunk, tégy eggyé bennünket. Ámen. Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vét­kezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörök­ké. Ámen.

Testvéreim, az énekkar szolgálata következik. Két éneket szeretnénk átadni, amivel készültünk. Mind a kettő tulajdonképpen a hívő embernek a reménységét fejezi ki. Az egyik azt mondja, hogy minden győztesre jutalom vár. A másik pedig egy világi-dalnak tekinthető, de végül is azt a reménységet fejezi ki, hogy az ember megta­pasztalja, átéli az Isten szabadító hatalmát és kegyelmét. A Nabucco kórusát fogjuk előadni.

Ünneplő Testvéreim! Folytatjuk ünnepi istentiszteletünket Úrvacsorai-közösséggel. Ezért most, Testvére­im, hallgas­sátok meg Pál apostol 1. Korinthusi levelének 11. részéből a 23. versétől kezdve:

„Én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenye­ret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiértetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen a poharat is vette, miután vacsoráltak, és ezt mondván: „E pohár az új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek ezt a kenyeret, és isszátok ezt a poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg ő eljön.” Ámen.

Hallottuk az Igét, Testvérek, most, mielőtt részesedhetnénk ezekben, hajtsuk meg fejünket, és őszinte bűnbánattal járuljunk az Úr elé:

Urunk, köszönjük, hogy Te megvizsgálsz és ismersz bennünket. Még a szánkban sincs a szó, Te már egészen érted azt, Uram. Köszönjük, hogy a Te orcád elől nem lehet elfutni, nem lehet elmenekülni, mert Te utá­nunk jössz atyai szereteteddel. Atyai tekinteted követ, bárhova is jussunk. És köszönjük, Urunk, hogy, mint a té­kozló fiút egykor, az atya tekintete, - úgy talál meg, a Te atyai tekinteted bennünket. S amikor az a szelíd tekintet ránk néz, akkor látjuk meg igazán bűneinket, akkor leszünk tisztában azzal, hogy mit is tettünk, hogy mi az, ami terhel, milyen tagadás, milyen büszkeség, milyen gőg az, ami fogva tartja a szívünket, hogy milyen bálványokat imádunk Helyetted, Urunk. Köszönjük, hogy most ezen az istentiszteleten is atyai szerető tekintettel nézel ránk, és hadd lássuk elsősorban a bűneinket, Urunk, de utána rögtön hadd lássuk meg azt, hogy ez az atyai tekintet, bár elítélhetne, de mégsem teszi, mert ugyanakkor kegyelmes tekintet ez. Köszönjük, hogy Jézusban úgy tekintesz ránk mint gyermekeidre, mint a bűneiből megtisztult és egészen tisztákra. Urunk, add nekünk ezt az őszinte bűn­bánatot, és add nekünk szabadításod örömét, hogy átéljük, mit is jelent az valóban. Úgy örvendezzünk a Te jelen­létedben, ahogy Pál is örvendezett, amikor megtapasztalta a szabadításodat. Köszönjük, Urunk, hogy így jöhetünk most Hozzád, részesedhetünk az Úrvacsora jegyeiben, ezekben a pecsétekben, amelyek a bűnbánatunkra ráte­szik a kegyelmednek a pecsétjeit. Áldott légy ezért. Ámen.

Most pedig valljuk meg a mi közös hitünket, Testvérek, az Apostoli Hitvallás szavaival:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilá­tus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnap feltámadt a halottak közül, fel­ment a mennybe, ott ül a Mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek a Szentlélekben, hiszem az egyetemes keresztény anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Testvéreim! Ezen az estén is hadd tegyem fel Számotokra azokat a kérdéseket, amiket minden Úrvacso­rakor felteszünk a gyülekezetnek, hogy segítse őket az önvizsgálatban, bűnbánatban, a hitük minél teljesebb meg­vallásában. Ezért most közösen mondjuk rá majd a válaszokat ezekre a kérdésekre:

- Hiszitek-e, hogy az Isten, igazságban, szentségben és ártatlanságban teremtett első ember bűn­esete folytán, ti magatok is bűnösek vagytok, saját erőtökből Isten ítélőszéke előtt meg nem állhattok, sőt bünte­tést, halált és kárhozatot érdemeltek? - Hiszitek-e, valljátok-e ezt? - Hiszem és vallom.

- Hiszitek-e, hogy Isten a bűnös emberen megkönyörült? Szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust meg­váltásunkra testben elbocsátotta, kinek egyszeri és tökéletes áldozatával a bűnnek hatalmát és a kárhozatnak ere­jét elvette, Titeket minden kegyelemből megváltott, és bűneiteket Őérte megbocsátja? - Hiszitek-e, valljátok-e ezt? - Hiszem és vallom.

- Hiszitek-e, hogy Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézus Krisztust, Általa minket is feltámaszt a ha­lálból, és ez élet után nekünk örök életet ajándékoz? - Hiszitek-e, valljátok-e ezt? - Hiszem és vallom.

- Végül, ha őszintén elhittétek és megvallottátok mindezeket, ígéritek-e, fogadjátok-e, hogy ilyen ke­gyelemre hálából az egész életeteket az Úrnak kívánjátok szentelni, és már a jelenvaló világban, mint az Ő megváltott gyermekei, az Ő dicsőségére akartok élni? - Ígéritek-e, fogadjátok-e ezt? - Ígérem és fogadom.

Testvéreim! Én is mindezt veletek együtt hiszem és vallom, ígérem és fogadom. Most azért, mint az én Uram­nak, Jézusnak, méltatlan, de elhívott szolgája hirdetem Nektek bűneitek bocsánatát, melyet megad a mi Urunk, Istenünk, az Ő ingyen való kegyelméből, szent Fia, az Úr Jézus Krisztus érdeméért. Ámen.

Énekek:

1. ének: 421. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma - Wesley S.S., 1810-1876

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és elje­gyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hívőt.

2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasz­tal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt.

3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úr­nak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy, S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!

2. ének: 477. Isten szívén megpihenve - Basel, 1745 (Herrnhag, 1735)

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Õ fejünk, mi néki tagja, Õ a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Õ miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

3. ének: 417. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! - Halle, 1704 (1690)

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét!

Így szerezte a mi Urunk, Jézus Krisztus az Úrvacsora sacramentumát. Így énekeltek az apostolok, a refor­mátorok, hitvalló őseink és Isten kegyelméből. A Reformáció ünnepén mi is így ünneplünk Vele.

Mielőtt bezárnánk istentiszteletünket, hajtsuk meg fejünket és adjunk Istennek hálát ezért:

Urunk, azért van hála a szívünkben, mert átélhettük szabadításod örömét, és valóban nincs miért búsla­kodnunk, hiszen miénk a menny. Miénk mindaz, amit Te elkészítettél számunkra, amit bár most mi elképzelni sem tudunk, de egykor mi is részesei lehetünk. Add, Urunk, hogy a hétköznapjainkban is lássuk ezt. Add, Urunk, hogy mint a menny fiai tudjunk járni ebben a világban, hogy ne szomorkodjunk, mint akiknek nincs vigasztalásuk és le­hetőségük. Köszönjük, most ezt adtál nekünk a bűnbocsánaton és a kegyelmen túl. Vezess bennünket, add, Urunk, hogy eszközeid lehessünk, hogy hirdethessük a Te nagyságos dolgaidat és cselekedeteidet ennek ami nemzedékünknek. Köszönjük, Urunk, hogy most a Te kegyelmeddel, szereteteddel mehetünk haza. Köszönjük Neked Jézus Krisztusért, a mi Megváltónkért. Ámen.

Testvéreim, lassan végéhez közeledve reformációi ünnepi istentiszteletünknek, az ének és az áldás előtt megköszönöm lelkipásztor testvéreimnek a szolgálatot, köszönöm a kórus szolgálatát, és mindazoknak a testvérek­nek, akik eljöttek, tényleg erre az alkalomra és itt vannak, időt szakítottak arra, hogy együtt ünnepelhessünk.

Most pedig Luther Márton énekének első két versével zárjuk istentiszteletünket:

254a. Erős vár a mi Istenünk - Luther M., Wittenberg, 1529

1. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk, Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Úr a mi oltalmunk. Az ős ellenség Most is üldöz még, Nagy a serege, Csalárdság fegyvere; Nincs ilyen több a földön.

2. Erőnk magában mit sem ér, Mi csakhamar elesnénk; :/: De küzd értünk a hős vezér, Kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia, Az ég és föld Ura, Õ a mi diadalmunk.

Fogadjuk az áldást:

Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket. Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját tirajtatok és könyörüljön tiraj­tatok. Fordítsa az Úr az Ő orcáját tireátok, és adjon néktek békességet. Ámen.

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

A MAGVETŐ és a korábbi MAGVETŐ-k a Gyülekezet tatabanya.lutheran.hu honlapján találhatók meg, ahol még további hasznos informá­ciók is vannak

Az 1. oldali vízjelen a Tatabányai Evangélikus Gyülekezet temploma látható.

Az igehirdetés szövegkiemelései az Íródeáktól származnak.

7