2010-01-24

TATABÁNYAI   MAGVETŐ

„Íme, kiment a magvető vetni” (Mk 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Mk 4:27)

Elhangzott a Tatabányai Evangélikus Egyházközségben Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap istentiszteletén, 2010. január 24.-én, Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Kezdő ének: 76 (42. zsoltár. Béza Tivadar 1519-1605, francia, Szenczi Molnár Albert 1574-1633) - Liturgia: 2

1. Mint a szép hűvös patakra A szarvas kívánkozik, Lelkem Istent úgy óhajtja És hozzá fohászkodik. Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én szívem. Színed elé, ó, nagy Isten, Vajon mikor jutok innen? - 2. Éjjel-nappal hulló könnyem Énnekem a kenyerem, Amidőn azt kérdik tőlem, Hol van az én Istenem? Ezen mélyen bánkódom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben. - 3. Mért csüggedsz hát, ó, én lelkem, Mért keseregsz oly nagyon? Bízzál, nem hagy el az Isten, megvigasztal egy napon! Szent arca ha rád tekint, Bízzál, megsegít megint. Ó, kegyelmes, jó Istenem, Mért kesereg az én szívem? - 4. Sebessége árvizeknek És a zúgó, nagy habok Fejem felett megütköznek, S már-már összeroskadok. Uram, hozzád esdeklek, Mert gyógyulást szívemnek Bármilyen nyomorúságban Csak te adhatsz, én kőszálam!

Bevezetés:

Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. - Ámen.

Az ÚR dicsősége megjelenik, és látni fogják mindenek. Felhő és homály van körülötte, igazság és jog trónjának támasza. Az ÚR megőrzi hívei életét, kimenti őket a bűnösök kezéből. Fényözön árad az igazra és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti igazak, az Úrban. Magasztaljátok szent nevét. Bizony elmúlunk haragod miatt, ha magad elé állítod bűneinket.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt kezdetben, úgy legyen most és mindörökkön-örökké.

Az ÚR dicsősége megjelenik, és látni fogják mindenek

Liturgia:

Dicsérünk téged, mint jó Atyánkat, A te szent Fiaddal És Szentlélekkel, mi Vigasztalónkkal.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal!

Bűnvallás:

Testvéreim! Isten színe előtt most gondoljunk méltatlan voltunkra és vigyük Isten elé bűnünket kérve az ő irgalmát: Uram! Te voltál hajlékunk nemzedékről-nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva vagy te. A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: térjetek vissza, emberek! Bizony elmúlunk haragod miatt, ha magad elé állítod bűneinket. Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Fordulj hozzánk, URam, és könyörülj szolgáidon az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Liturgia:

Uram Jézus, én imádságomra, Hajolj hozzám én kiáltásomra; Kérésemet kegyelmesen fogadd, Ne tekintsed méltatlan voltomat.

Kegyelemhirdetés:

Testvéreim! Megkönyörült rajtunk, méltatlan embereken az Isten Jézus Krisztus által, akiben az Ige testté lett, közöttünk lakott, láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét. Dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Ámen.

Liturgia:

Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, Mily csodálatos a te neved nekünk! Nagy dicsőséged felhat az égre, Teljes vele a föld kereksége.

Jöjjetek, Testvéreim, imádkozzunk:

Mindenható Isten! Világítsd meg, tedd világossá a szívünket Fiad világosságával, hogy a sötétség cselekedeteit elvessük, országod dicsőségét meglássuk az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Igeolvasás:

Szeretett Testvéreim, kedves Gyülekezet! Isten szava szól most hozzánk, figyeljünk rá nyitott szívvel. Az Ószövetség lapjairól, Mózes 2. könyvének a 3. fejezetéből szól az ige az első 14 versben:

Mózes apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor ezt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az ÚR pedig ezt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és jebuszi nép helyére. Bizony eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása: látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek a fáraóhoz, vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kihozzam Izrael fiait Egyiptomból? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek. Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezeted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok tisztelni az Istent.

De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd ezt mondta: Így szólj Izrael fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok.

És így beszél Isten dicsőségéről Péter apostol. Péter apostol 2. leveléből szól hozzánk a mai vasárnap levélbeli igéje az 1. fejezet 16. versétől:

Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.

Boldogok, aki hallgatják, szívükbe zárják és megtartják Isten beszédét. Ámen.

Ének: 438 (Scheffler János 1624-1677, német)

1. Jézus hív: „Jertek énutánam! Hűségesen kövessetek! Lépjetek lábnyomomba bátran! Ne földiekre nézzetek! Vegyétek fel keresztetek! A keskeny útra térjetek!” - 2. „Ki velem jár, nem él sötétben, Mert én világosság vagyok. Ahogyan itt szolgáltam, éltem, Példám előttetek ragyog. Út vagyok én! Ki rám figyel, A biztos célt az éri el.” - 3. „Ha nehéz útra szólít szavam, Segítek én, ne féljetek! Elöl ott járok mindig magam, S megerősítem szívetek. Rossz tanítvány, ki tétlen vár, Ha Mestere előtte jár.” - 4. „Aki az életét megtartja, Elveszti azt énnélkülem, Ki érettem halálba adja, Az megtalálja énvelem. Ki keresztjével nem követ, Énhozzám méltó nem lehet.” - 5. Kövessük őt, a drága Mestert! Szent nyomdokában járhatunk. Hordozzunk bár nehéz keresztet, Áldott lesz itt szolgálatunk. Küzdőre vár csak győzelem És égi béke, végtelen.

Szószéki szolgálat:

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.

Igeolvasás:

Kedves Gyülekezet! A mai napnak, ennek a vasárnapnak az ősi alapigéje, evangéliumi története a megdicsőülés hegye. Az, amikor Jézus felvitte néhány tanítványát egy magas hegyre. (Állítólag ez a hegy volt az - de az is lehet, hogy egy másik.) Felvitte egy magas hegyre és ott szép lett. Ragyogott Jézus dicsősége. Látták ezt a tanítványai. Péter be is számolt róla a levelében, hogy ők ezt bizony látták. Tehát nem „hasból” beszélnek, amikor Krisztus dicsőségét emlegetik, hirdetik, róla tanúskodnak, hanem bizony szemtanúi voltak Jézus isteni dicsőségének. Ott, azon a hegyen a tanítványai így szóltak Jézushoz, amikor látták ragyogni az ő dicsőségét. Azt mondták, hogy: „Jó nekünk itt lenni. Maradjunk itt, maradjon ez így, ahogy most van. Tehát lássuk továbbra is Jézus dicsőségét.”. Aztán mire egyet pislantottak, nem látták Jézus dicsőségét. Csupán a hang maradt a számukra, Isten igéje, amit hallanak. Az a tanúságtétel, hogy Jézus szenvedni fog és fel fog támadni a halálból. Ezzel az igével indultak el le a hegyről és mentek - csupán a hang birtokában, az ige birtokában, a látvány nélkül már -, viszont Jézus követésében.

Fontos megjegyezni - ahogyan Jézus is elmondta a tanítványainak -, hogy az ő dicsősége abban áll - az ő gyönyörűsége, ahogyan az Atya mondta -, Jézus gyönyörűsége, szépsége, nagysága abban áll, hogy az életét odaadja. - Azt is fontos megjegyezni, hogy Jézus nem tagadta meg a tanítványai kérését, vágyakozását, hogy maradjanak meg az ő látásának a boldogságában, abban a boldog állapotban, hanem a dolog egy kicsit másképp valósult meg, mint ahogy ők ezt kérték és gondolták. Tehát nem az volt ennek az esetnek a lényege, hogy megfosztotta Jézus a tanítványait a maga dicsőségének a látásától, hanem azt a pillanatnyi állapotot, ami volt, hogy ugye szemükkel látták Jézus dicsőségét, azt átfordította, sőt biztatta és hívta a tanítványait arra, hogy engedjék a figyelmüket átfordulni arra, hogy a hitükkel lássák, értsék meg Jézus dicsőségének a valódi életét, ami nem fényerőben mérhető, hanem az ő szeretetében és ennek az áldozatos eredménye. - Így történt ez a hegyen és onnan lejöttek.

A mai evangéliumi ige, amely most előttünk van, szintén erről szól. Szintén az evangéliumokból, de egy másik helyről és egy másik alkalommal. János evangéliuma 12. fejezetéből szól ma hozzánk az Isten igéje, a 20. verstől kezdődően:

Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőítessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti azt; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.

Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság! Ámen.

Igehirdetés:

Jézus megérkezett. Lejöttek a hegyről és mentek tovább tanítványaival - most már az összessel -, és megérkezett Jeruzsálembe, az ünnepre. Nemcsak ő és a tanítványai, hanem számos sokaság. És nem mindenki Jézussal jött vagy Jézus miatt jött, hanem - mint tudjuk - az ünnepre, amely egy nagyon fontos alkalom. Számunkra, keresztyén emberek számára, elsősorban a vasárnap, minden vasárnap az ünnep, Jézus feltámadásának a hét-fordulója. Ezen kívül is vannak még jelentőség teljesebb ünnepeink. Az ünnepek arra valók a számunkra, hogy megüljük őket, és eljöjjünk Jeruzsálembe, vagyis Isten népének a közösségébe, imádni Istent.

De még valami van itt. Voltak olyanok, akik nem Jézussal és a tanítványaival jöttek, de szintén így jöttek: eleget tenni a vallási szokásoknak, megülni az ünnepet Jeruzsálemben az Istent imádva, az Isten közösségében, az ő népének a gyülekezetében, - megérkeztek, hogy jól érezzék magukat a többiekkel együtt, hogy ünnepük legyen. - Úgy, ahogy ma szoktuk mondani vagy várni, hogy elmegyünk valahova, hogy jól érezzük magunkat. - Tehát eljöttek a gyülekezetbe, hogy jól érezzék magukat, hogy eleget tegyenek a vallási szokásaiknak. És akkor valami mást is akartak ezek a görög emberek. Tehát nem izráeliták, nem egyszerű zsidók, nem izráeli származású emberek, hanem olyan idegenek, akik fontosnak tartották, pogány származásuk ellenére, hogy az Istent imádják és megismerjék. Igyekeztek, amennyire Mózes törvénye engedte, annyira igyekeztek az ő népének a közösségébe is beletartozni.

Tehát ezek az emberek, a görögök, valami többet is szerettek volna: „Látni szeretnénk Jézust!” - Hát nem csodálatos? Nem ez minden Jézus-hívő keresztyén ember elsődleges célja? Kezdve a három tanítvánnyal a hegyen mindmáig: „Látni szeretnénk Jézust!” Ez valahogy megfényesíthetné az életet, ha láthatnák. - Persze nemcsak messziről, ahogy esetleg már láthatták ezek a derék görögök, hanem hogy „megismerkedjünk vele, hogy személyes kapcsolatban legyünk. Megfényesítené a tetteinket, kapcsolatainkat örömtelivé és teljessé tenné az életet, szóval ezért vagyunk itt: Látni szeretnénk Jézust!

És a tanítványok, akikhez odafordulnak, mert őket érik el, a tanítványok - ahogy az mindannyiszor előfordul az Egyházban, Krisztus közösségében, a tanítványok közösségében - a tanítványok intézkedni kezdenek. Van, hogy ez jól sikerül, van, hogy kevésbé. Van, hogy a sok intézkedésben, egymáshoz való futkosásban, egymásnak szólongatásban - milyen viccesen hangzik ez: Fülöp elment és szólt Andrásnak, Andás és Fülöp elment és szólt Jézusnak, lehet, hogy még néhány forduló volt benne, csak azt már nem merte János leírni, mert nagyon vicces lett volna a tudósítás. Van olyan, hogy a sok intézkedés, futkosás közepette azok a bizonyos görögök végül elsikkadnak valahol és az ő kérésük. Nem tudom, hogy most hogyan történt. Nem tudom, hogy végül is találkoztak-e Jézussal ezek a görögök ott az ünnepen, és miként találkoztak vele, ha találkoztak, - de nem is ez a lényeges. Jó figyelni arra, hogy mi a dolgunk, mennyi a dolgunk és meddig tart. Mert ha valaki Jézust szeretné látni, akkor nem a mi produkciónkra kíváncsi, nem a tanítványok hitére kíváncsi, nem a tanítványok gyógyítóképességére kíváncsi; nem arra kíváncsi, hogy a tanítványok hogy tudnak beszélni, cselekedni, mennyire van összhangban az életük a szavaikkal, és még sok effélére, - hanem csak ennyire, prózaian és egyszerűen: Jézust szeretnénk látni!

Tehát ez csak egy nagyon pici mozzanat a történetben. De amiért nem derült ki, hogy mi lett a görögök kérésének a folytatása, az eredménye, az események tekintetében az, hogy ismét az történik, ami ott, a hegyen történt. Már Jézus szava hangzik. Innentől kezdve a látvány még Jézussal kapcsolatban sem érdekes. Mihelyt Jézus szava felhangzik, különösen amikor nyomatékosan ilyeneket mond, hogy „bizony, bizony, mondom néktek, eljött az óra”, tehát fontos dolgokat mond Jézus, akkor már ez a legfontosabb. És ez a görögöknek is most, meg nekünk is a Jézusban való hit alapja.

És Jézus egy különös hasonlatot mond: búzaszem, ami a földbe esik. A búzaszemnek ez nem meglepő sorsa, de elképzelhető az is, hogy a búzaszemet eltesszük a befőttesüvegbe. Olyan is van, hogy a búzaszemet elteszik úgy, hogy sokáig megmaradjon maga, a búzaszem. A sivatagban, a fáraók sírja is megőrizte a melléjük tett búzaszemet. Ők sem ették meg, termést sem hozott az a búzaszem, csak megmaradt úgy, ahogy odatették annak idején. Jó sokáig megmaradt pont annyi, amennyit odatettek. Egy szemmel sem több. Ha a földbe esik a búzaszem, akkor nem marad meg. Száz százalékban elpusztul, megsemmisül. Érdekes módon - ahogy Jézus mondja - termést mégis csak akkor hoz, ha a földbe esik, és nem akkor, ha befőttesüvegbe kerül.

Érdemes egy kicsit megállni ennél a szónál, ennél a hasonlatnál. Amit Jézus mond, maga a kép, az nagyon sok mindenre érthető, alkalmazható, nagyok sok mindenre felhasználható és bizonyára Jézus sem teljesen újdonságként találta akkor ki ezt a hasonlatot: a búzaszem képét, amely a földbe esve elpusztul, de termést hoz. - Az emberi vágyakozás, gondolkodás, az emberi hitnek a történet tele van azzal az igénnyel, hogy valami maradjon belőlük. Legyen valami, ami itt marad belőle. Legyen valami, mint a búzaszemből a kalász, a mi életünk eredményeként, a mi életünk vége után valami, ami alapján emlékezhetnek ránk. Emlék az érték, amit létrehoztunk, a szeretet, amit sikerült kiosztanunk, bármi, ami miatt a nevünk nem merül feledésbe, - legalábbis egy kicsit tovább megmarad, mint mi magunk.

Erről szól, erről is szólhatna Jézusnak a hasonlata. Az életünk vége, amikor meghalunk, része annak a körforgásnak, amelyben az egész világ, az egész természet él. Mi meghalunk, de jönnek utánunk mások. Mi meghalunk, porrá leszünk, de a porunk része lesz egy következő életnek, talán más formában, talán más céllal, talán más helyen és más néven, de a körforgás révén az élet vissza-visszatér. Az a probléma ezzel, hogy individuális korunk emberét nem biztos, hogy teljes mértékben megvigasztalja ez a gondolat: az élet végességéről. - Nem is kell!

Jézus nem ezt mondja, nem ezért mondja ezt a hasonlatot. Először is a magról beszél, ami nála - mint tudjuk - az Isten igéjét jelenti. Ezt írja a másik evangéliumokban: a mag Isten igéje. Tehát amikor Jézus magról beszél, akkor erről beszél. Itt pedig, mivel magáról is beszél, összekapcsolja ezt a kettőt. Ahogy János evangéliumában van: az Isten Igéje testté lett, közöttünk lakott ő, Jézus. Magáról beszél, mint az Isten Igéjéről, amelyet az Isten ide adott. Ugyanakkor nem állítja félre, nem kritizálja azt - mondjuk úgy: pogány jelentését a búzaszem hasonlatának -, hanem inkább teljességre mutat, kiteljesíti ezt a képet.

Az ő és tanítványai élete - mert ugye a követésről beszél, az ő követésére hívja a tanítványait azt mondja Jézus ebben a hasonlatban -: nem semmisül meg az odaadással. Figyeljük meg: nem azzal, hogy megöregszünk és végül a sírban végezzük, vagy elüt egy teherautó és abban a pillanatban megszakad az életünk. Nem erről besszél Jézus! Az élet odaadásáról! Semmiköze nincs a múlandósághoz. Arról beszél Jézus, hogy az életét a búzaszem odaadja! Hova? Az egyetlen olyan célra és helyre, ahol hatékony, nyoma marad, pontosabban: termést hoz, az Isten kezébe. Tehát az életünk azzal, hogy Isten kezébe odaadjuk, azzal nem megsemmisül - mondja Jézus -, hanem az Isten kezébe kerül, aki teremt, és amit teremt az Isten, az bizony VAN.

És ez a VAN, most hangsúlyos. Többet jelent az egyszerű nyelvtani igénél. Minden más pedig, tehát ami nincs az Isten kezében, az ezzel a világgal együtt előbb vagy utóbb semmivé válik. Lehet, hogy előbb a testünk válik porrá, az emlékünk, a javaink, az érték, amit létrehoztunk az életünkkel, még huszonötször annyi ideig vagy ezerszer annyi ideig megmarad, - végül az egész megsemmisül. Ami pedig az Isten kezében van, az teremt, és ezért van.

Így értendő, Isten kezébe való odahelyezésként értendő, amit Jézus magyarázatként a búzaszem hasonlata után a tanítványainak mond, hogy aki az életét szereti, az elveszti, aki pedig gyűlöli, az megőrzi az örök életre. - Nem szó szerint kell érteni a szeretetet és a gyűlöletet. Ha valaki az életét gyűlöli, a mai magyar nyelv jelentése szerint, az nem jó. Az káros, veszedelmes, haszontalan. Ezt úgy kell érteni, ahogy Jézus mondja, ahogy a Biblia korának a nyelve, gondolkodásmódja érti, hogy: ha az életemhez én ragaszkodom és az én kezemben megőrzöm, nem adom ki a kezemből, - akkor eltűnik, az életünk eltűnik. Ha kiengedem a kezemből, hogy az éltünk jó helyre kerüljön, akkor ér valamit.

Ennyi az, amit nagyon röviden, nagy vonalakban Jézus üzen a görögöknek, a tanítványainak - és Isten Lelke segítségével nekünk is, akik látni szeretnénk. Mert ő megadja, úgy, ahogy kell.

Imádkozzunk:

Jó Istenünk! Mindazt, akik vagyunk, amik vagyunk, tartsd a kezedben. Igazi helyükön. Ámen.

Ének: Jézus, a te beszéded, teremjen jó gyümölcsöket. Szent igéd és Szentlelked, ítélje meg bűneinket. Vigasztaljon bánatunkban, bátorítson halálunkban.

Oltári befejező szolgálat.

Jöjjetek, Testvéreim, mondjuk el reménységünk hitvallását, az Apostoli hitvallást:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Az ő békessége, amely minden emberi értelmet meghalad, meg fogja őrizni a szívünket és a gondolatainkat Jézus Krisztusban. Ámen.

Vigyük most imádságban Isten elé mindazt, ami az életünkhöz szükséges:

Drága jó Istenünk, szerető Atyánk! Neked köszönjük meg mindazt, amivel megáldasz és körülveszel bennünket. Neked köszönjük meg Krisztusunkat, az életet, az igét, amellyel szólsz hozzánk, és amellyel életed adod nekünk, életre hívsz és újjáteremtesz bennünket. Hálát adunk neked azért, hogy szereteteddel nem nézed a bűnünket, hanem eltörlöd, eldobod messzire és nekünk és mindenkinek, aki az életét leteszi a kezedbe, újat adsz. Nagyszerűt és örök dolgot, amely megmarad tenálad és teveled. Áldunk téged, hogy nem azt a tudatot hagyod nekünk, hogy majd valami, valaki folytatja az életünket helyettünk, hanem a mi életünket ígéred meg, hogy megtartod és valóban életté, tartalmas életté teszed. Tedd az életünket életté a te fogalmaid szerint, Istenünk. Tedd életté, amely teremt, amely fontos, amely érték számunkra és mindenki számára, és legfőképpen a te számodra. Tedd azokat az alkalmakat, amelyeken részt veszünk, igéd alkalmaivá. Szólj hozzánk akkor, amikor találkozunk egymással és beszélgetünk. Szólj hozzánk, amikor egyedül, csöndben olvassuk Bibliánkat. Szólj hozzánk, amikor összegyülekezünk és igédet hallgatjuk. Szólj hozzánk, amikor egymás bizonyságtétele, tanúságtétele köré gyűlünk. Szólj hozzánk, amikor keressük az igédet, mert magányosak vagyunk nélküle és nem találjuk az útmutatást. Szólj hozzánk, hiszen tudjuk, hogy te akkor is velünk vagy és életünk a te értéked. Urunk! Őrizd meg gyülekezetünket és gyülekezeteinket ebben a városban és szerte a világon. Tedd a szavainkat értékké, hogy értékké váljanak a te kezedben. Urunk! Szeretetedbe ajánljuk azokat, akik bajban vannak. Te őrizz meg minket minden kísértésben, te őrizd meg minden gyermekedet, minden embert a bajban, betegségben, halálfélelemben, nyomorúságban, nélkülözésben. Te őrizz meg minket, minden veszedelmen át vigyél be minket országodba, hogy minden, ami velünk történik, jó és rossz a javunkra váljék, termést hozzon az életünkben, az örök élet termését. Így visszük eléd minden szerettünket, világunk, hazánk és emberségünk minden nyomorúságát, bűnét, hitetlenségét, gyarlóságait. Hozzád fordulunk, mert te Krisztussal, őáltala vagy a mi békességünk. Az ő nevében, a benne való reménységgel fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Vegyétek az áldást: Isten népe! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád az Úr az ő arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Úr az ő arcát, és adjon neked békességet. Ámen.

Ének: 397 (Scholz László sz. 1911 - Münster 1677)

1. Szép hajnalcsillag, Setét égre írlak, Én megváltó Jézusom, Mert éjten éjjel Tündöklő fénnyel Csak te világolsz, jól tudom. - 2. Századok jönnek, S hamar el is tűnnek, Fényük kihúny, ködbe vész. Néked nem ártnak Felhők és árnyak: Fényességedben csak egyre nősz! - 3. Bűnök homálya, Ínség holló-szárnya Mindent sűrűn eltakar. Irgalmasságod Vet csak világot - S ördögöt, poklot megzavar. - 4. Szent egyházadban Tiszta sugár lobban, Lelkedből hullt égi láng: Nagy világéjben Reménységképpen, Míg örök nap nem tűz reánk. - 5. Hozd a nap költét, Országod betöltét, Múljék el az éjszaka! Fussatok árnyak… Jöjj, Uram, várlak, Lelkemnek fényes csillaga.

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

Az énekek és a liturgia kottáit a „Digitális evangélikus énekeskönyv”-ben (enekeskonyv.lutheran.hu honlapon), valamint az Evangélikus Énekeskönyvben lehet megkeresni, megtalálni.

A MAGVETŐ és a korábbi MAGVETŐ-k a Gyülekezet tatabanya.lutheran.hu honlapján találhatók meg, ahol még további hasznos információk is vannak

Az 1. oldali vízjelen a Tatabányai Evangélikus Gyülekezet temploma látható.

Az igehirdetés szövegkiemelései az Íródeáktól származnak.

6