2008-07-27

TATABÁNYAI   MAGVETŐ „Íme, kiment a magvető vetni” (Mk 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Mk 4:27)

Elhangzott a Tatabányai Evangélikus Egyházközség Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnapi istentiszteletén, 2008. július 27.-én, Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Kezdő ének: 460 (Scholz László sz. 1911) - Liturgia: 9

1. Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe. Hogy megtartassál, mosódj hófehérre, Karmazsin színű bűneidből tisztulj, Hogy ki ne pusztulj! - 2. Szeplőtelen légy a Krisztus napjára, Mert igen nagy volt váltságodnak ára, Ártatlan omlott Királyodnak vére. - Térj meg kedvére! - 3. Nem járhatsz folyvást annyi undokságban, Részed így nem lesz mennyek országában. Vedd fel a harcot, Vedd fel a keresztet - Vagy üdvöd veszted! - 4. Élj botlás nélkül, szentül, feddhetetlen, Vizsgáld a törvényt lelkiismeretben. Inkább fonj gyarló tested ellen ostort, Semhogy bemocskold! - 5. Tisztítsd meg ajkad oltárról vett szénnel, Rútat ne illess, mit a lelked szégyell! Jót cselekedjél mindenekkel bőven, Minden idődben! - 6. Új teremtés vagy: vetkezd le a régit! Ördög ha üldöz, e világ ha rémít, Csak meg ne hátrálj, maradj meg az újban, Véled az Úr van!

Bevezetés: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. - Ámen.

Szeret az Úr, - azért nincs még végünk. Irgalma nem fogyott el, megújul reggelente. Emlékezzél, Uram, mi történt velünk? Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat. Az Úr akarta, hogy lerombolják Sion várfalát, feldúlta hajlékát, lerombolta ünneplése helyét. Elvetette oltárát az Úr, elhagyta szentélyét. Odalett Sion leányának minden ékessége. Véghezvitte az Úr, amit eltervezett; valóra váltotta, amit megmondott.

Liturgia:

Dicsőség az Atyának, Dicsőség egy Fiának, S a drága Szentléleknek: Az egy örök Istennek! Ámen.

Bűnvallás:

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal. Testvéreim! Isten színe elé érkezve gondoljuk méltatlan voltunkra, és imádságban kérjük Isten kegyelmét, irgalmát: Add tudtomra, Uram, életem végét, hadd döbbenjek rá múlandó voltomra. Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem előtted semmiség. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem. Te könyörülsz rajtam, te meghallgatod imádságomat az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Liturgia:

Ó, töröld el én vétkem, Irgalmas jó Úristen; Szent Fiad véréért könyörülj énrajtam! Te benned van bizalmam.

Kegyelemhirdetés:

Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk, méltatlan embereken, Jézus Krisztus által, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozatul. Dicsőség legyen a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat. Ámen.

Liturgia:

Dicsőség a magasságban A hatalmas Istennek! Béke legyen e világban Mindenhol az embernek. Hála néked, menny Királya! Irgalmazz, Isten Báránya! Szentháromság dicsérünk!

Jöjjetek Testvéreim, imádkozzunk:

Mindenható, örök Isten! Te ma is adod nekünk kegyelmedet. Te ma is megengeded, hogy összegyűljünk előtted. Ébressz hitet bennünk, hogy megbecsüljük az alkalmakat, amikor találkozol velünk. Az Úr Jézus Krisztus által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Igeolvasás:

Kedves Testvérek, kedves Gyülekezet! Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap van, egyszersmind a jeruzsálemi templom lerombolásának, megsemmisülésének emléknapja. Ezen a vasárnapon az Isten Ószövetségből való szava Mózes 2. könyvéből, a 19. fejezetből szól hozzánk:

A harmadik hónapban, azután hogy Izráel fiai kijöttek Egyiptomból, ugyanazon a napon megérkeztek a Sínai-pusztába. Refídímből útnak indulva, megérkeztek meg a Sínai-pusztába, és tábort ütöttek a pusztában. Ott táborozott Izráel a heggyel szemben.

Mózes fölment Istenhez, az ÚR pedig így kiáltott hozzá a hegyről: Így szólj Jákób házához, és ezt hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket. Most azért ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. Papok királysága és szent nép lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráel fiainak.

És ez lett a vége mindennek Lukács evangéliuma alapján. A 19. fejezetet olvasom a 41. verstől:

Amikor Jézus közelért Jeruzsálemhez, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak; földre tipornak téged és fiaidat, akik benned laknak, és nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismereted fel meglátogatásod idejét.”

Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: „Meg van írva: És az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”

Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék, de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép - hallgatva őt - rajongott érte

Boldogok, akik hallgatják, szívükbe zárják és megtartják az Isten beszédét. Ámen.

Ének: 336 (Helmbold Lajos 1532-1598, német - Selnecker N. 1587)

1. Adjunk hálát az Úrnak, Kegyelmes megtartónknak Az elvett ajándékért, A sok jótéteményért. - 2. Ő adta testünk, lelkünk, Életet tőle nyertünk, Mindenkor van ránk gondja, Gyermekeit megóvja. - 3. Testünk tőle kap ételt, Vigasztalást a lélek; A sebet meggyógyítja, Melyet a bűn ejt rajta. - 4. Orvost ad, ki segíthet, Krisztust, aki az élet, Kinek véres halála Üdvösségünk forrása. - 5. Igéje s két szentsége Szívünknek menedéke, És a Szentlélek által Egyesít az Atyával. - 6. Élet és bűnbocsánat, Ránk Krisztusért így árad, Általa mennyben nékünk Boldogság lesz a részünk. - 7. Atyánk, kegyelmet kérünk, Adj segítséget nékünk, Nagyoknak, kicsinyeknek, Akik tebenned hisznek! - 8. Tarts meg az igazságban, És adj a mennyországban Üdvöt mi Krisztusunkért, Igaz Közbenjárónkért!

Szószéki szolgálat:

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Jézus Krisztus Urunktól. Ámen.

Igeolvasás:

Nyitott szívvel hallgassátok meg, Testvéreim, a mai vasárnapnak a levélből való igéjét. Pál apostol Korinthusba írt 1. leveléből, a 12. fejezet első 11 verséből:

Így ír az apostol a gyülekezetnek:

A lelki ajándékokra nézve, testvéreim, nem szeretném, ha tudatlanok volnátok. Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondhatja: „JÉZUS ÁTKOZOTT”, aki Isten Lelke által szól, és senki sem mondhatja: „JÉZUS ÚR”, csakis a Szentlélek által.

A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de az Isten, aki mindezt végigviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki a lelkek megkülönböztetését, nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság, Ámen.

Igehirdetés:

Mielőtt a tárgyra térnénk, egy kis fogalomtisztázás.

Ha azt írja az apostol, hogy: Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, stb., stb., - írja ezt az olvasóinak, a keresztény gyülekezet tagjainak. - Jó, hogy az 1. században, amikor Pál írogatta a leveleit, akkor a keresztény gyülekezetek tagjainak a nagy része olyan ember volt, aki korábban, élete egy jelentős részében még - úgy értem - nem volt megkeresztelkedve. Nem volt Krisztus követője, hanem élt egy jó darabig, - évtizedekig akár - úgy, hogy pogány vallású volt effektíve. Aztán megismerte Jézus Krisztust, megkeresztelkedett, és attól kezdve a keresztény közösség tagja volt, és Krisztus tanítványa. De azért mégis csak szól hozzájuk is ez a levél, és bár vannak olyan részei, amelyek konkrétan abból az időből valók, és arra vonatkoznak, ez, hogy amikor pogányok voltatok, ez lényeges dolog.

A pogány kicsoda? - Elsőnek talán valami olyasmi jut az eszünkbe a pogányról, hogy pogány az, aki sötét tekintettel bámul maga elé, és aki az útjába kerül, annak levágja a fejét. - Akkor most miért áll ez itt Isten szavában? Mi közünk van nekünk ehhez? - Az a közünk hozzá,- fordítsuk át egy kicsit más szavakra, amit talán jobban megértünk -: a pogány nem más, mint amikor azt mondja nekünk az apostol, hogy a bennetek lakó ember. Az a feletek, aki nem tud tiszta szívvel Istennel élni. Pál mondja: Aki a másik emberben ellenséget lát. Aki összehasonlítja magát a másikkal, hogy ezzel egy kis lelki támaszt kapjon a maga felsőbbrendűségének a tudatában. - Sorolhatnánk még biztosan sok mindent. Ezt jelenti az, hogy: pogány. Ugyanis ezek és az ezekhez hasonló dolgok az úgy nevezett, amiket úgy jellemzett Pál: néma bálványok. A pogány életünk urai.

Tehát az, hogy „amikor pogányok voltatok”, az nem elsősorban idő-határozói értelemben van. Nem arról van szó, hogy x-idővel ezelőtt, mielőtt Krisztus élt. Hanem inkább egyfajta állapot-határozó, vagy személyiségünk, életünk egy részének a megjelölése: „ami bennetek pogány”. És azért írja elsősorban múlt idővel, mert azt a részt, amit így jelöl Pál, azt máshol úgy írja, hogy „ó-ember”. Tehát a régi-ember. - Aki már nem uralkodó része az életünknek, akit már felváltott egy „frissített verzió” bennünk. - Erre utal a „voltatok, pogányok voltatok”, hogy már nem ez a lényeg.

A kérdés tehát, amit itt megfogalmazott Isten szava: mi a legfontosabb a számomra? Mi a keresztyén életem középpontja? - Ugyan itt sok mindent fölsorol, sok minden értéket, áldást, és valamiért itt, a következő fejezetben ugyanez folytatódik, amiben ugyanezt folytatja. Csak még többel gazdagítva fejti ki ugyanezt, és utána eljut arra, hogy: most megmutatom nektek a középpontot, a legfontosabbat, a legsúlyosabbat, - és eljut a „szeretet himnuszának” nevezett 13. fejezethez, amely az Istennek a szeretetét írja le, mint forrást, amihez fordulhatunk, és amiben bízhatunk.

Tehát fölsorol nagyon sokféle értéket, és az a kérdés, hogy milyen viszonyban vannak ezek egymással? Milyen alá-, fölé- mellérendeltségi kapcsolatban vannak ezek? Melyik a lényeges?

És ez már konkrétan annak a gyülekezetnek, a korinthusi gyülekezetnek volt a problémája, de nyilvánvaló, hogy nemcsak nekik és nemcsak akkorra szólt! Mikor vagyok értékesebb? Mitől vagyok értékesebb? Mikor lesz teljesebb a kép? Mitől jutok el a közösségnek egy magasabb lépcsőjére? Mitől jutok el az Isten országában egy középpontibb, mélyebb fázisba vagy fokozatba? - Hogy jobban tudok imádkozni? Hogy mennyire erős a hitem? Hogy hogyan tudok megbocsátani? Hogy mennyire élő vagy megragadó az igehirdetésem? Hogyan viselkedem az emberek között, családban? Utcán, gyülekezetben, templomban? Hogy mennyire gördülékeny az életem? Hogy mennyire vagyok áldozatos?

Sokféle szempont, hasonlítanak azokhoz, amelyeket itt Pál apostol felsorol, - és mindegyik rólam szól. Ez a közös bennük: Hogy én milyen vagyok? Én hogy állok? Én mennyire vagyok hű ebben a gyülekezetben? - Ezeket együtt úgy hívják, hogy kegyelmi ajándékok. Azaz Isten szeretetének, kegyelmének a személyre szabott áldásai, amelyeket, mint személyesen megcímzett csomagokat küld, a kezünkbe nyom, miközben átölel.

Lényeg az, hogy Istennek a csodálatos ajándékai. Ezek nélkül nincs is keresztyén élet egyszerűen azért, mert az Istennel való kapcsolat áldásokkal jár, és ő, ha valaki vele él, és az élete odafigyel, odakoncentrál rá, akkor ott vagyunk az ő szeretetének a sugarában is. Részesei vagyunk, és belőle növekszünk. Mivel ilyen fontosak, ezért írja az apostol: „véletlenül se értsétek félre”.

Vannak testi ajándékok, szellemi ajándékok, lelki ajándékok. Ezek mind az Isten szeretetének az áldásai. Mind olyanok, hogy amit hittel kérünk, és amit Isten szükségesnek lát belőlük, - azt megadja. De az élet - ahogy Jézus mondja a Hegyi-beszédben -, az élet, az ember maga, mi magunk ezeknél több vagyunk. Mi ezeknek a címzettjei, az áldottjai, Isten szeretetének a tárgyai vagyunk.

Ezek tehát egyénileg, személyre szabott ajándékok. És mi az, ami egy, és mi az, ami közös bennük? Mi az, ami mindenkinek megvan, ami nélkülözhetetlen? Mi az, ami nem úgy kezdődik, hogy én …, mennyire az enyém …, én hogyan …, nekem milyen …!

Mi az, ami közös? És így jut el Isten szava a gondolatmenetében oda: Isten szeret engem! Ő az Uram! Vagyis ő uralja az életemet. Az ő szeretete tölti be. Isten eljött hozzám. Ő szenvedett értem. Ő megmentett engem. Figyeljük? Mindegyik úgy kezdődik, - nem úgy, hogy mi -, hanem hogy: Ő.

Ez a lényeges. Ez az, ami fontos. Ez az, ami többet ér, mint a világ minden békéje. Minden más, amit az Istentől kapunk, csodálatos. Minden más fontos, és minden más a hálaadásunk és az Istenről való tanúságtételünk tárgya: az időjárás, a tv-műsor, és minden egyéb áldás témáink közül. De csak úgy, hogy egymáson, magunkon azt látjuk: mi/én Isten szeretett gyermeke vagyunk/vagyok.

Megmarad az Isten háza, az Isten temploma. Nem rombolják földig, mert az Isten szeretete az, ami a templom.

Imádkozzunk:

Édes Istenem! Áldalak téged, hogy közös szeretettel ajándékozol meg minket. Hogy körülveszel áldásaiddal, elhalmozol javaiddal, meggazdagítasz minket napról-napra, és hogy mindenféle magasságban és mélységben a tiéd vagyok. Ha nincs semmim, a tiéd vagyok. Ha nem vagyok senki, a tiéd vagyok. Köszönöm neked. Ámen.

Ének: Jézus, a te beszéded, teremjen jó gyümölcsöket. Szent igéd és Szentlelked, ítélje meg bűneinket. Vigasztaljon bánatunkban, bátorítson halálunkban.

Isten áldozatkész szeretetének a megvallásaképpen mondjuk el az Apostoli hitvallást:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örökéletet. Ámen.

Az Isten békessége, amely meghalad minden emberi értelmet, meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat Jézus Krisztusban. Ámen.

Most Isten szeretetében bízva, vigyük oda, őelé mindazt, ami életünk része. Imádkozzunk:

Szerető Istenünk, Atyánk! Tedd az életünket lakóhelyeddé, hogy az imádság háza legyen. Drága Urunk, tedd a gyülekezetünket lakóhelyeddé, hogy az imádság háza legyen. Tégy minket lakóhelyeddé, hogy a veled való közösség, a te jelenléted, a te áldásaid, szereteted, ölelésed helye legyen. Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked azért, hogy szeretetedet kiárasztod ránk. Hálát adunk Ágnesért és Lászlóért, az ő örömükért. Hálát adunk az ő reménységükért és bátorságukért. Hálát adunk azért az ünnepért, amiben részünk volt tegnap. Hálát adunk a reménységért, amelyet ez az ünnep kifejezett. Urunk, drága Istenünk, hálát adunk neked azért, hogy szavaddal, szereteteddel jelen vagy mindig közöttünk. Akkor is, ha különben a testi, szellemi dolgainkban nem érezzük is az ajándékaidat. Ha éhezünk, ha híjával vagyunk örömöknek, erőnek, hitnek, bárminek, ami bennünk lehet, ha hiányt szenvedünk is, te, Urunk, őrizz meg bennünket a kísértésben. Őrizz meg betegségben, reménytelenségben, öregségben, halálban. Urunk! Áldd meg az útnak indulókat, hogy amikor haladnak az úton, az feléd, a te akaratod céljai felé vezessen, ne a megsemmisülésbe, ne a hitetlenségbe, ne a keserűségbe. Legyen áldás népünk életében. Jézusért kérünk téged, akinek a nevében így fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Vegyétek az áldást: Isten népe! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád az Úr az ő arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Úr az ő arcát, és adjon neked békességet. Ámen.

Ének: 262 (Debrecen 1602)

1. Jézus Krisztus, mi kegyelmes jó Urunk, Könyörgéssel színed elé járulunk: Ínségében nyájadat el ne hagyjad! Tőled várunk segítséget, oltalmat. - 2. Reád hagyjuk szentegyházunk dolgait. Orvosold meg sokféle nagy bajait! Elmerülni ne hagyd kicsiny hajódat, Parancsolj, és csendesítsd a habokat! - 3. Békessége, oltalma légy népednek, Szaporítsad számát te híveidnek, Mindnyájunknak add a te Szentlelkedet, Hogy hirdessük áldással nagy nevedet! - 4. Szent az Atya, mindenek Megtartója, Szent a Fiú, mindenek Megváltója, Szent a Lélek, Vigasztalónk, Vezérünk, Szentháromság, hálás szívvel dicsérünk.

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

Az énekek és a liturgia kottái megtalálhatók a „Digitális evangélikus énekeskönyv”-ben (enekeskonyv.lutheran.hu Web-lapon) és az Evangélikus Énekeskönyvben.

Az igehirdetés szövegkiemelései az Íródeáktól származnak.

Az 1. oldali vízjelen a Tatabányai Evangélikus Gyülekezet temploma látható.