2007-07-08

TATABÁNYAI   MAGVETŐ „Íme, kiment a magvető vetni” (Mk 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Mk 4:27)

Elhangzott a Tatabányai Evangélikus Egyházközség Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnapi istentiszteletén, 2007. július 8.-án, Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Kezdő ének: 290 (Túrmezei Erzsébet sz. 1912) - Liturgia: 7.

1. Hű Urunk, Jézus, hajlékodba jöttünk. Mint megígérted, légy jelen közöttünk! Töltsön be békéd, szomjú szívvel kérünk. Jöjj, szolgálj nékünk! - 2. Úr vagy te, és e földön szolga lettél. Életed árán váltságot szereztél. Add, hogy a hívást mind meghalljuk csendben: Jer, kövess engem! - 3. Tégy miket késszé igéd hallására! Indítsd el lábunk szolgálat útjára! Szolgálni testvért, akit ínség éget! Szolgálni téged! - 4. Szentlelked kérjük, Áldásodat várjuk. Koldus szívünket bízva eléd tárjuk. Te töltsd be hittel, szeretettel, fénnyel: Hadd osszuk széjjel!

Bevezetés: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. - Ámen.

Halld meg, Uram, hangomat, hozzád kiáltok! Könyörülj rajtam, hallgass meg, Istenem! Ne rejtsd el orcádat előlem, ne utasíts el haragodban. Uram, taníts meg utadra, és vezess az igazság ösvényén. Te vagy az én segítségem, ne hagyj el engem, üdvözítő Istenem! Ne szolgáltass ki ellenségeimnek, ne vess prédául a bosszúállók elé. Ámen.

Liturgia:

Hála, dicsőség, Atya Isten néked, Szent Fiú Isten, Vigasztaló Lélek. Most és örökké magasztaljon téged Zengő dicséret.

Bűnvallás:

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal! Testvéreim! Isten színe előtt most, mindenek előtt gondoljunk méltatlanságunkra, valljuk meg neki bűnünket, imádkozzunk: Uram, míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim. Jajgatnom kellett, mert rám nehezedett kezed. Erőm ellankadt, mint nyári hőségben. Ezért elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet, mert te megbocsátod bűnömet, amit vétettem. Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Liturgia:

Örök felség, szent Istenünk. Könyörgünk, irgalmazz nékünk! Ha vár minket az ítélet, Légy kegyelmes, kérünk téged.

Kegyelemhirdetés:

Testvéreim! Megkönyörült rajtunk, méltatlanokon az Isten Jézus Krisztus által, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozatul. Dicsőség legyen hát a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat. Ámen.

Liturgia:

Ó, bárcsak ezer nyelvem volna, S angyalokéval érne föl, Mindegyik versenyezve szólna Teljes szívemnek mélyiből. Dicséretedre Istenem, Ki annyi jót művelsz velem!

Jöjjetek, Testvéreim, imádkozzunk:

Istenünk! Te embereket hívsz magadhoz szolgálatodra, hogy általuk véghez vidd terveidet a világban. Kérünk, nyisd meg fülünket és szívünket, hogy hívásodat meghalljuk, és kövessük azt, akit megmentőül küldtél hozzánk, Jézus Krisztust, a mi Urunkat. Lelked adjon iránta való bizalmat mindenkor. Atyánk, dicsérünk téged. Ámen.

Igeolvasás:

Kedves Gyülekezet! Szeretett Testvéreim! A mai vasárnapnak, Szentháromság ünnepe utáni 5 vasárnapnak evangéliumi igéje Lukács evangéliuma 5. fejezetéből, az első tizenegy versből szól hozzánk a következőképpen:

Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állott. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt, a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálót.” S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: „Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok!” A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek, de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezen túl emberhalász leszel” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.

Erről, a követésről, Testvéreim, így ír Péter apostol az 1. levelének a 3. fejezetében, a 8. verstől kezdve:

Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együtt érzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek.

Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot, forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet; mert az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel, az Úr arca pedig a gonoszt cselekvők ellen fordul.

De ki az, aki bántana titeket, ha buzgón igyekeztek a jóra? De, még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok; a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek. Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentek szívetekben, és legyetek készek mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.

Boldogok, akik hallgatják, szívükbe zárják, és megtartják Isten beszédét. Ámen.

Ének: 467 (Bogatzky Károly Henrik 1690-1774, német)

1. Ébredj, bizonyságtévő lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak, s harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen mesze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! - 2. Ó, bárha lángod fellobogna, S ébredne föl sok nemzet fényinél, Bár egyre több hűséges szolga Aratna, míg le nem borul az éj! Urunk, e roppant ért vetésre nézz! A munka sok, a munkás oly kevés! - 3. Te készítsd útját szent igédnek, Hogy fénye minden népet érjen el, Míg tárt kapudon mind belépnek, S minden nyelv irgalmadról énekel. Adj a jóhírnek sebes szárnyakat, Míg nyomán béke és élet fakad! - 4. Te fenséges műved bevégzed, Mert a föld üdve és bírája vagy, Győz a te örök tiszta fényed, Bár ma még homály födi utadat. Azért mi hittel kérünk szüntelen: Hallgass meg minket! Ámen! Úgy legyen!

Szószéki szolgálat:

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Jézus Krisztus Urunktól. Ámen.

Igeolvasás:

Kedves Gyülekezet, szeretett Testvéreim! Az, hogy Isten munkásokat hív el a maga munkájára, a maga terveinek a megvalósítására, az tulajdonképpen nem jelent mást, minthogy megszólít bennünket, azokat, akik a gyermekei vagyunk, akiket megváltott, eljegyzett magának. Megszólít minket, és elindít, hogy vegyük komolyan a vele való közösséget, a vele való kapcsolatot, és járjunk ővele. Erről számol be a mai vasárnapnak az ószövetségi igéje, amely Mózes 1. könyvének a 12. fejezetéből az első négy versben van megírva, és így szól hozzánk:

Az ÚR ezt mondta Abrámnak:

Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból.

Urunk, szentelj meg minket igéddel, igéd igazság. Ámen.

Igehirdetés:

Vajon mi az az emberi érték, tulajdonság, ami eszünkbe jut erről a történetről, Ábrahám indulásának a történetéről és a hozzá nagyon hasonló evangéliumi történetről, a Jézus első tanítványainak az elhívásáról? Mi az az emberi érték, ami eszünkbe jut? - Segítségül hívom Napóleon császárnak egyik mondatát, így szól: „A bátorság olyan erény, amit nem lehet hamisítani, nem ismer képmutatást” - eddig az idézet Napóleontól.

A bátorságra gondoltam tehát. A bátorság az, amiről szól, mint emberi tulajdonságról, értékről, cselekvést mozgató rugóról Abrám, Ábrahám története, és azóta is az Isten szavára figyelő ember története. Bátorság, de miért és milyen fajta bátorság?

Azt mondja Jézus Simonnak, a halásznak, ott a hajóban, a tavon, hogy „evezz a mélyre!” És amíg a saját szakmájáról van szó, Simonnak a saját szakmájáról: a hajózásról és a halászatról, addig nincs is semmi gond ezzel az utasítással, hogy evezz a mélyre. De amikor a történet végére, ebből az utasításból egy egészen másféle értelembe átvitt utasítás lett, akkor már egy nagyon különös, és Simon, a halász adottságaitól nagyon különböző történet lett.

Miért, honnan eredő bátorság és mire való bátorság? A képen, - ez egy festmény -, az első, Amerikába kivándorló európai telepesek egy kis csoportja látható talán a 16.-17. században Azoknak az embereknek a kis csapata, akik elindultak az óhazából, és érdemes megnézni ezen a festményen azt az arckifejezést, amit festett nekik a festő, amiben nagyon sok minden benne van. Benne van az ismeretlen, benne van a félelem, az elszántság, a bátorság. Az, hogy valami olyanba indulnak el, aminek senki emberfia nem tudhatja a folytatását, a végkimenetelét. Kezdetét vette velük egy olyan történet, ami nagyon emberi, annak minden buktatójával és sötétségével és nagyon nagyszerű is, mint emberi története: az Amerikai Egyesült Államok története. Mi hajtotta ezeket, az embereket? Mi tette őket elszánttá? Mi adott nekik bátorságot, és mire voltak bátrak? Egyszerű a felelet: arra voltak bátrak, és onnan kapták a bátorságot, hogy nem volt életterük, ahol, és amiben éljenek, és ezért kerestek maguknak valahol egy olyan életet, ahol, és amiből reméltek egy emberileg boldogabb jövőt, egy emberileg szélesebb látókört, egy emberileg sikeresebb életutat - mint amiben itt, Európában éltek.

Tegnap délután egy nagyjában három órás focimeccset csaptunk. Nagyképűen mondom, hogy „csaptunk”. Én nagyon kis mértékben vettem részt benne, inkább fényképezőgéppel a kezemben pálya szélén kívül álldogáltam. Ez a játék sokaknak az egészségét igénybe vette a résztvevők közül, meg állóképességét, de bátorságban nem volt hiány. Ahogy ez a kép is mutatja, a legkisebbek is teljes erővel, teljes elszántsággal és bátorsággal neki mentek a legnagyobbaknak is. - Talán ezért álltam többnyire a pályán kívül, mert bátorságban a pályán levőkben nem volt hiány. Minden esetre megtanulhatjuk ebből és nagyon sok más emberi történetből, játékosakból és kevésbé játékosakból, hogy a gólhoz sok esés jár, ahogy ez a jelenet is mutatja. - Na és aki megmássza a Föld magaslatait, azt mi hajtja? Miért bátor?

Azt hiszem, hogy a bátorság valami olyasmit jelent ebben, a dologban, hogy az ember vállalja a dolgoknak a velejét. Azért bátrak és arra törnek az emberek, hogy igazi „gólt-rúgás”-t találjanak maguknak. Hogy igazi játékban legyen részük, hogy igazi élményben részesüljenek, hogy igazi teljesítmény legyen mögöttük, hogy igazi eseményeket éljenek át.

„Evezz a mélyre!” - mondja Jézus. És a történet végén, és azóta nagyon sokszor más értelemben. „Evezz a mélyre!” - mondja az ÚR Abrámnak. „Indulj, menj, kezdj újat! Menj el!”, és külön részletezi, hogy menj el a földedről, rokonságod közül, atyád házából. Nem győzi hangsúlyozni: hátra se nézz! És az az ember elindult!

A kis térkép mutatja, hogy honnan. A család elindult a jobb oldalon pirossal aláhúzott Úr-Kaszdim városából, és a jobb oldali piros nyíl mentén eljutottak Szíria földjén Háránba. Ott élt a család egy darabig. Onnan indult el aztán. Az ÚR szavára indult el Abrám legszűkebb családjával tovább, és ment Kánaán földje felé. „Evezz a mélyre!” - mondja az ÚR Abrámnak is, és ott áll ez a kis megjegyzés, hogy hetvenöt éves volt ekkor Abrám. - Általában egy hetvenöt éves ember nem szeret újat kezdeni. Általában nem szívesen kezd új életet, költözik új otthonba, változtatja meg gyökeresen az életterét. - Mégis ez történt. Mégis ekkora utat tett meg. Kiderül a mértékből, hogy nagyjából kétszer hatszáz kilométer távolság légvonalban, amit bejárt, és aztán pedig csatangolt tovább is. Ekkora utat tesz meg! Honnan van a bátorsága?

Erről szól az Isten nagyszerű csodájának a története, hogy megszólítja az embert, és elkezd velünk valamit. Mert ez nem Ábrahámról szól, ez a történet, nem azokról az időkről, és nem arról az utazásról, hanem arról, hogy az Isten mit csinált! „Az ÚR szólt és meglett!” - ahogy a Biblia első oldalától kezdve végig le van írva. És azt mondja neki: menj el, és áldás leszel! - Ezt mondja Jézus azóta is az övéinek. - Hogyan? Mindenki? Nem!

A 18.-19. század fordulóján fedeztek fel az európai utazók Dél-Amerikában a dél-amerikai indiánok között egy különös szert. Növényekből nyerték ezt az anyagot az indiánok. Nagyon sokoldalú felhasználású anyag volt ez, ugyanis az a tulajdonsága, hogyha bekerül a vérkeringésbe, akkor nagyon-nagyon gyorsan ölő méreg. Tehát ennek megfelelően vadásztak ezzel a szerrel. Bekenték vele a nyílvessző hegyét, és amelyik állatot eltalálták, nem kellett nagyon súlyos sebesülést okozni, mégis elpusztult hamar az állat, mert a méreg bejutott a vérkeringésébe. - Másfelől hogyha a vízben oldva itták ezt az anyagot, akkor nem volt egyéb, mint egy jótékony izomlazító-, nyugtató-szer.

Mit jelent ez? Mit tanulhatunk ebből, hogy mikor ad áldást az Isten? Mikor történik meg az, amit mond, hogy: „Megáldalak. Áldást örököltök”, - ahogy azt Péter apostol írta. Akkor, hogyha a bátorság cselekszik, az Isten bátorsága cselekszik bennünk, és elindulunk, és átéljük a dolgokat. Lehet Istenre figyelni, lehet a szavát hallgatni, lehet gyülekezetbe tartozni „vízben oldott” módon is, - más szóval felvizezve -, ez Krisztus nélküli keresztyénség.

És lehet Istenhez tartozni, és vele járni úgy, ahogy ő mondja: Menj el arra a földre, amelyet én mutatok! A búzaszemnek az a dolga, hogy a földben meghaljon, hogy termés legyen. Menj el, vedd fel a keresztedet, és kövess engem! - „A rókáknak barlangjuk van, a madaraknak fészkük”, de az Emberfiának és tanítványainak nem feltétlenül. „Menj el, kövess!” - Így ír az apostol más helyen „meghaltatok Krisztussal!”

Ha Krisztus vérét vesszük magunkhoz, a Krisztus vérét látjuk, mint utat - akkor ez „halálos” dolog. „Meghaltatok a Krisztussal,” - írja az apostol a gyülekezet tagjainak -, „és vele éltek! Vele éltek, és áldást örököltök”.

Ilyen, nem egészen emberi motivációkat követő bátorság az, amiről az Isten története szól. De ne feledjük, erre is érvényes: a bátorság, mindenféle esés, sérülés kockázatával együtt erről szól!

Imádkozzunk:

Urunk, add lelkedet nekünk, hogy ne a magunk kényelmét keressük, hanem a te utadat, amelyet nekünk kijelöltél. Így megkapjuk, átéljük és továbbvisszük azt az áldást, amit nyújtasz nekünk. Ámen.

Ének: Jézus, a te beszéded, teremjen jó gyümölcsöket. Szent igéd és Szentlelked, ítélje meg bűneinket. Vigasztaljon bánatunkban, bátorítson halálunkban.

Erősítsen meg bennünket Isten igéje, Testvéreim, és ennek az erősítésnek az érdekében az Apostoli hitvallást:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örökéletet. Ámen.

Isten békessége, amely minden emberi értelmet meghalad, őrizze meg a szívünket és gondolatainkat Jézus Krisztusban.

Hajtsuk meg szívünket, fejünket imádságra. Vigyük Isten elé kéréseinket:

Urunk, tőled várjuk mindazt, ami az életünkhöz kell: a mindennapi kenyeret, a mindennapi szeretetet, a mindennapi bölcsességet, a mindennapi közösséget veled és egymással. Kérünk, légy kegyelmes hozzánk, és vezess úgy bennünket, hogy ajándékaidat megtaláljuk, észre vegyük, és hálás szívvel fogadjuk. Urunk! Tőled várjuk a hitet, az életünk reménységét, a beléd vetett szilárd bizodalmat napjainkra, örömeink és megpróbáltatásaink közepette. Te legyél áldássá a számunkra, Urunk, hogy veled, belőled éljünk. Veled induljunk napról-napra, és hozzád érkezzünk, amikor lejár az időnk. Urunk, te légy áldássá mindannyiunk számára! Tőled várjuk, Urunk, a gyülekezeti közösséget, az egymás hite által épülő testvéri közösséget, a jóra való igyekezetet egymás javára. Te segíts, te légy áldássá nekünk, hogy jó szívvel, egymás iránti türelemmel hordozzuk egymást, keressük egymást, és szeressük egymást. Urunk, te légy áldássá nekünk, hogy Krisztusunk, utunk, békénk és életünk legyen. Őrizz meg! Az ő nevében kérünk, az ő nevében fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Vegyétek az áldást: Isten népe! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád az Úr az ő arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Úr az ő arcát, és adjon neked békességet. Ámen.

Befejező ének: 293 (Svedberg Jesper 1653-1735, svéd)

Örök Isten, áldj meg minket, Legyen őrző gondod ránk! Te vezessed lépteinket: Te vagy áldó, jó Atyánk. Tereád vár minden nép: Te vagy út és békesség. Szeretettel nézz a földre! Neved áldjuk mindörökre.

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

4