2007-05-13

TATABÁNYAI   MAGVETŐ „Íme, kiment a magvető vetni” (Mk 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Mk 4:27)

Elhangzott a Tatabányai Evangélikus Egyházközség Húsvét ünnepe utáni 5., Rogate vasárnapi istentiszteletén, 2007. 5. 13.-én, Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Kezdő ének: 88 (Victor János 1860-1937 - Tinódi Sebestyén 1510?-1556) - Liturgia: 6

1. „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk! Hallgass meg, Fiad nevében ha kérünk! - 2. „Keressetek buzgón, és megtaláltok!” Téged keresünk, Uram, hogy bűn, átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk! - 3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” Elfáradtunk, Uram, e világ zaján. Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Bevezetés: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. - Ámen.

Örömmel mondjátok és hirdessétek: az Úr megváltotta népét! Dicsőítsétek és mondjátok neki: félelmetesek tetteid. Halljátok ti, istenfélők, hadd mondjam el, mit tett velem. Hozzá kiáltottam, és ő meghallgatott, meghallgatta imádságomat. Az Úr nem tagadta meg kérésemet, kegyelmét nem vonta meg tőlem. Ámen.

Liturgia:

Dicséret örök Atyánknak És ő egyetlen Fiának, A vigasztaló Léleknek, Szentháromság egy Istennek!

Bűnvallás:

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal! Testvéreim, Isten színe előtt most gondoljunk méltatlanságunkra, vizsgáljuk meg magunkat őelőtte, és valljuk meg neki bűnünket imádságban: Add tudtomra, Uram, életem végét, hadd ébredjek rá múlandóságomra. Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. Mit várhatok hát, Uram? Egyedül benned reménykedem. Hallgasd meg imádságomat, figyelj segélykiáltásomra, és ments meg engem az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Liturgia:

Szent, örök Isten, nincsen hova lennem, Bárhova futnék, te utolérsz engem. Egy menekvés van: hozzád térni, Szívem kitárni, irgalmat kérni.

Kegyelemhirdetés:

Testvéreim! Megkönyörült rajtunk, méltatlanokon az Isten Jézus Krisztus által, akit bűneinkért halálra adott, és akit üdvösségünkért feltámasztott a halálból. Dicsőség legyen hát a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat. Ámen.

Liturgia:

Dicsérjük Istent! Mind, ki féli itt lent, Nagy nevét vígan, énekszóval áldja. És buzgó hálát vigyen oltárára! Dicsérjük Istent!

Jöjjetek, Testvéreim, imádkozzunk:

Istenünk! Úgy kiáltunk hozzád, és úgy vágyunk utánad, mint a vajúdó anya, mikor gyermeke megszületését várja. Segíts várni nekünk. Segíts összetenni a kezünket, amíg a hit megszületik bennünk. Azután pedig hozd világra általunk is békességedet és örömödet. Te vagy reménységünk most és mindenkor. Ámen.

Igeolvasás:

Kedves Testvérek! A mai vasárnapnak, Húsvét ünnepe utáni 5. vasárnapnak az ószövetségi igéje Mózes 2. könyvéből szól. A 32. fejezet 7. versétől kezdve olvasom.

Így szólt az ÚR Mózeshez a Sínai hegyen:

Indulj, menj le, mert elromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, azelőtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izrael, aki kihozott Egyiptom földjéről. Még ezt is mondta az ÚR Mózesnek: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép. És most hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! De téged nagy néppé teszlek.

Mózes azonban esedezett Istenéhez, az Úrhoz, és ezt mondta: Mért gerjedsz haragra, Uram, néped ellen, amelyet nagy erővel, hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból? Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Múljék el izzó haragod, szánd meg népedet, és ne hozz rá bajt! Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izraelre, akiknek önmagadra esküdtél, és ezt ígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, amennyi az égen a csillag, és örökké birtokukban lesz az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom. Az ÚR szánalomra indult, és nem hozta rá népére azt a bajt, amit mondott.

Így szól hozzánk, ehhez kapcsolóan, János evangéliumából az evangéliumi ige a 16. fejezet 23. versétől kezdve:

Jézus így beszélt a tanítványaihoz:

Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.

Boldogok, akik hallgatják, szívükbe zárják, és megtartják Isten beszédét. Ámen.

Ének: 299 (Gerhardt Pál 1607-1676, német)

1. Jöjj, térj be, kapum tárva! Légy drága vendégem, Ki újjászültél engem Már keresztségemben! Jöjj, áldott Szentlélek, Jöjj, Atya, Fiú Lelke! Hogy szüntelenül zengje Erődet új ének! - 2. Nagy kegyelmedet zengem: Holt vesszőt megszántál, S a nemes tőbe engem Immár beoltottál. De jöjj, és segíts hát, Hogy növekedjem szépen, És gyümölcs bőven érjen! Végezd be jó munkád! --3. Jöjj, bölcsességnek Lelke, Te mutasd meg nekem, Az Úrnak hogyan kedves Most imám, énekem! Szent segítségeddel, Útmutatásod által A könyörgés felszárnyal, S meghallgatásra lel.

A szószéki szolgálat:

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.

Igeolvasás:

Keresztyén Testvérek! A levélbeli igéje mai vasárnapnak, istentiszteletünknek Jakab leveléből, az 1. fejezet 22. versétől a 27. versig így szól a múlt vasárnapi igénknek a folytatásaképpen; emlékeztetőül a múltkorinak a végét is olvasom:

Így ír az apostol a gyülekezetnek:

Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

Urunk, szentelj meg igéddel, igéd igazság. Ámen.

Igehirdetés:

Mélységbe jutott Izrael népe ott, a pusztában, az ószövetségi történetben, amelyet olvastam. Mélységbe jutott, de ez nem olyan mélység volt, amit az Isten várt tőlük. Nem a tudásnak, az istenismeretnek, az önvizsgálatnak a mélysége, hanem a színvonalnak a mélysége. Mi a különbség a kettő között? - Talán három, képzeletbeli ember gyors, reggeli, apró, megnyitó cselekvése segíthet ebben bennünket.

Az első ember tükörbe nézett, felkelve reggel. Csak azért tette, mert a tükör az útjába esett, és nem fordította el a fejét. Szórakozott volt. Ment, gépiesen tette a dolgát, ment tovább kócosan, ahogy volt. - A második ember tükörbe nézett reggel felkelve. Forgatta a fejét a tükör előtt, ingatta magát, megborotválkozott, fésülködött vagy sminkelt, nem tudom pontosan. Mikor minden rendben volt, akkor bólintott: „Mehet a nap. Most már minden rendben van. Ez számít, amit a tükör mutat, hiszen pontosan, hűen mutatja, amit mások is, az életem többi szereplője belőlem lát. Azt látom én a tükörben. Minden rendben van, mert a tükör ezt mutatja.” Tükröm, tükröm, mond meg nékem … - A harmadik ember tükörbe nézett reggel felkelve. Elmélázott: „Ez volnék én? Ez a szempár, ez az arc írja az életemet?” Biccentett egyet a tükörből visszanéző idegennek, és továbbment. - Hol a mélység? Hol az önismeretnek és a változásnak a mélysége? A három ember közül egyikben sem.

Amikor - most visszatérve Jakab szavaihoz -, amikor kegyességet emleget az apostol, a kegyességnek a titkát, azt, hogy milyen a kegyességünk, akkor tulajdonképpen istentiszteletet ért alatta, de nem olyan istentiszteletet, amin mi most itt együtt vagyunk, hogy egy-egy alkalom, ami arra szolgál, hogy az Isten szóljon hozzánk, és találkozzunk vele, hanem, mint folyamatot, életfolyamatot. Ilyen értelemben istentisztelet, amiről Pál írja a római gyülekezetnek, hogy egy igazi, okos istentiszteletként legyen az életetek az Isten számára.

Szóval az istentisztelet az az élet. És benne ez az istentisztelet, amin most itt vagyunk, a templomi-óra, a templomi közösség olyan, hogy magunkhoz vegyük azt, ami az istentisztelethez, a nagybetűs istentisztelethez szükséges. - Ha az autó lyukas alul, akkor - Jakab szavaival - hiábavaló a benzinkútnál feltöltekezni, mert hogy alul kifolyik belőle, és szennyezi csak a környezetét. „Indulj és élj” - mondja az apostol -, indulj és éldd, használd és égesd az üzemanyagot, amit kaptál.

Itt, ha eljövünk ide, tükörbe nézünk. Lehet eljönni ide, és részt venni a gyülekezet közösségében szórakozottan, és aztán továbbmenni minden mélység nélkül. Nem ismerve meg önmagukat, idegenül haladni, sodródni tovább az életünkben. - Lehet a szem előtti dolgainkat eligazítani. Meg lehet nézni, hogy mit mond az ige erről vagy arról a dologról, és akkor majd azt úgy fogom csinálni. Azt mondja az Isten parancsolata, hogy ”ne lopj!”, jól van, akkor majd nem csinálok semmi olyant, amiről a többiek tudják, hogy lopás. Mindent úgy teszünk, hogy ne essék semmi kifogás!

Hol a mélység? Sehol, legfeljebb a színvonalban. Az istentiszteletünk ugyanis még mindig az életünk többi szereplője számára zajlik. Lehet hidegen belenézni ebbe a tükörbe, az istentisztelet tükrébe, mint aki nem ismer magára, vagy nem akar magára ismerni, nem felfogva a hallottakat, és úgy továbbmenni.

„Nézz bele!” - mondja Jakab, amit egy tükörrel nem lehet megcsinálni. Képtelenség, mert csak azt mutatja, amit a többiek is látnak kívülről. „Láss, ne csak nézz, nézve láss!” - Azt írja József Attila: „Fecseg a felszín, hallgat a mély”. Láss ebben a tükörben, a Krisztustól kapott szabadság-tükörben, lásd meg magad. Lásd meg a helyzetedet, az utadat és a Megmentődet! Nézz bele ebbe a szabadságba! Nézz bele az üres sírba, és higgy. Így menj tovább!

Azt mondja Jézus: „kérjetek az én nevemben”, és érdekes, amit hozzá tesz: „eddig nem kértetek semmit az én nevemben” - hangzik ez azok után, hogy elolvastuk, amit Mózes kér az Istentől. Különös dolog ez, de valószínű, hogy Jézusnak igaza van. Amit az Isten Jézusban tett velünk, az az igazi mélység. Az teszi lehetővé, hogy valóban kérjünk az Istentől. És nem megszán minket az Isten, mint Mózest meg a népét, és: Na jó, megkönyörülök!, hanem szeret minket. Az övéi vagyunk, és persze, hogy így lesz. Mert a mélyben valódi istentisztelet zajlik. Ott, ahol meglátjuk az ajándékot: Krisztust!

És hogy ne csak elvek síkján maradjon az apostol, hozzáteszi, - ahogyan a költő is mondta az idézett verssorban - , hozzá teszi: úgy van ez, mint a beszéddel. A fecsegés hiábavaló. A mélység, a teremtés az hallgat! - A canterbury mesékből hadd olvassak egy részletet: „Ha hebehurgyán, oktalan beszélsz, azt visszaszívni később már nehéz. Ha kimondták, már elrepült a szó, útjában többé nem gátolható. Ha bánod is, kiadtad már magad, kinek beszéltél, rabszolgája vagy”.

Az ember kiadja a benne valót, ami a felszínen van. Belenéz könnyen a külsőt mutató tükörbe, megigazítja magát, és tovább megy. Ha akartok valamit - mondja az apostol -, ássatok mélyre, és nézzetek bele a valóságba!

Imádkozzunk:

Áldj meg minket, Urunk, igaz figyelemmel, amely felelősen, lankadatlanul, őszintén keresi, és szívébe zárja szavad. Így üdvösségünk lesz általad. Ámen.

Ének: Jézus, a te beszéded, teremjen jó gyümölcsöket. Szent igéd és Szentlelked, ítélje meg bűneinket. Vigasztaljon bánatunkban, bátorítson halálunkban.

Hitünk erősítésére, mondjuk el, Testvéreim, az Apostoli hitvallást:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örökéletet. Ámen.

Ének: 299 (Gerhardt Pál 1607-1676, német)

4. Jöjj, várva várlak téged! Te tölts be erőddel! Mert szennyet, vádat, vétket Szent erőd söpör el. Tedd tisztává szívem, Hogy életem is áldjon, És szolgálatban járjon Mindhalálig híven!

Isten békessége, amely minden emberi értelmet meghalad, őrizze meg a szívünket és gondolatainkat Jézus Krisztusban.

Most forduljunk Istenhez imádságban, vigyük elé szükségeinket:

Urunk, szerető Atyánk! Kérjük áldásodat hitünkre, szavainkra, tetteinkre, gondolatainkra. Kérjük áldásodat indulatainkra, lelkiállapotunkra, hogy minden, amit teszünk, ami történik velünk, akik vagyunk, a felszínünk és a mélységünk neved dicsőségét szolgálja. Hogy hozzád jussunk napról-napra közelebb, hogy beléd kapaszkodjunk örömben-bánatban. Áldd meg, kérünk, hitünket, és életünket. Áldd meg gyülekezetünket, hogy közösség legyen, hogy örülni tudjunk egymásnak és megbecsüljük egymást. Hogy tudjuk megmutatni a szeretetünket egymás iránt, és észre vegyük egymást. Áldd meg, Urunk, embervilágukat, népünket, hazánkat. Adj bölcsességet azoknak, akik felelősek mások életéért, sorsáért. Áldd meg vezetőinket, elöljáróinkat. Áldd meg a gyermekek nevelőit, oktatóit, és azokat, akik gondolatainkat, tudásunkat alakítják. Őrizz meg, Urunk, bennünket, hogy hozzád tudjunk kiáltani napról-napra, hogy meglássuk újra és újra azt, ahogyan meghallgatod kéréseinket. Hogy legyen fülünk, szívünk észrevenni a válaszodat. Urunk! Őrizz meg minket országod számára, hogy megtaláljuk hitünk célját. Urunk, kérünk, áldd meg azokat, akik különösen rászorulnak kegyelmedre. Áldd meg az egyedül maradtakat, a kallódókat, az eltévedteket, az elveszetteket. Áldd meg azokat, akiknek már nincs a kezükben az életük, akik lemondtak mindenről, akik nem ismernek téged. Áldd meg azokat, akik aggódnak szeretteikért, akik eléd viszik félelmeiket, fájdalmaikat, kétségeiket; akik előtted teszik le sérelmeiket, sebeiket. Áldd meg minden imádságunkat, hogy szíved szerint valók legyenek. És őrizz meg minket attól, hogy saját felszínünk irányítson. Hallgass meg minket, hogy rád hallgassunk Jézus Krisztus által, akinek a nevében így fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Vegyétek az áldást: Isten népe! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád az Úr az ő arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Úr az ő arcát, és adjon neked békességet. Ámen.

Befejező ének: 294 (Diterich János Sámuel (?) 1721-1797. Soproni német énekeskönyv 1785)

1. Boldog, aki hallgatja, S megtartja, Uram, beszéded. Ó, nyújts áldások Atya, Erre nekünk segítséget, Hogy hallott igéd jobbítson, Kétségünkben bátorítson! - 2. Vésd azt mélyen szívünkbe, Hogy örök kincsünk maradjon, S már itt gyenge hitünkben Bátorító reményt adjon. Míg majd lefolyván életünk, Ott szebb hajnalra ébredünk!

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

4