2007-04-29

TATABÁNYAI   MAGVETŐ „Íme, kiment a magvető vetni” (Mk 4:3)

„…a mag sarjad és nő…” (Mk 4:27)

Elhangzott a Tatabányai Evangélikus Egyházközség Húsvét ünnepe utáni 3. vasárnapi (Jubilate) istentiszteletén, 2007. 4. 29.-én, Schermann Gábor lelkész szolgálatával.*

Kezdő ének: 48 (Debrecen 1590 - Boroszlói kézirat XVI. sz.) - Liturgia: 5

1. Nagy hálát adjunk az Atyaistennek, Mennynek és földnek szent Teremtőjének, Oltalmazónknak, kegyes éltetőnknek, Gondviselőnknek! - 2. Add meg, hogy lássuk a világosságot, Te szent igédet, az egy igazságot, A Krisztus Jézust: örök vigasságot És boldogságot! - 3. Adj igaz hitet a te szent Fiadban, És jó életet minden utainkban, Szentlelked által vígy be hajlékodba, A boldogságba! - 4. Dicsőség néked mennyben, örök Isten, Ki közénk jöttél a te szent igédben, Krisztus Jézusban, mi Üdvözítőnkben És Szentlélekben.

Bevezetés: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében. - Ámen.

Ujjongj Istennek egész föld, zengjétek dicső nevét. Magasztaljátok nagy dicsőségét! Az Úr félelemben tartott bennünket, és nem engedte, hogy megnyugodjunk. Istenünk! Te megpróbáltál minket, megtisztítottál, mint tűz az ezüstöt. Csapdába ejtettél. Hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és velünk jössz. Áldjátok népek a mi Istenünket, fennen hirdessétek dicsőségét. Ámen.

Liturgia:

Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek, A Szentháromságnak, Hűséges éltetőnknek Dicséret, dicsőség, Legyen magasztalás, Most és mindenkoron Örök hálaadás!

Bűnvallás:

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal! Testvéreim, most Isten színe előtt figyeljünk oda az ő szavára, törvényére. Vizsgáljuk meg magunkat, valljuk meg bűnünket: Uram! Amíg hallgattam, kiszáradtak csontjaim. Jajgatnom kellett, mert kezed rám nehezedett. Ezért megvallom neked vétkemet, bűnömet nem takargatom, mert te megbocsátod, amit vétettem. Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Mert ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Liturgia:

Előtted állok, drága Jézusom, Reád szorult én kétséges sorsom. Én Uram, Királyom és bírám, Légy szószólóm bűnösnek, tekints rám!

Kegyelemhirdetés:

Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk, méltatlanokon Jézus Krisztus által, akit bűneink miatt halálra adott, és akit üdvösségünkért feltámasztott. Dicsőség legyen hát a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jó akarat. Ámen.

Liturgia:

Hogyne dicsérném az Istent Zengedező énekkel, Ki dolgában oly bölcs, oly szent, És jót tesz mindenekkel! Ő minden áldások Atyja, Csupa jóság, szeretet, Ki engem bölcsen vezet, És hű szívét hozzám hajtja. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.

Jöjjetek, Testvéreim, imádkozzunk:

Szerető Istenünk! Ahogyan te a természetet felébreszted, úgy bennünket is meg akarsz újítani. Új eget és új földet teremtesz, amelyben igazság lakik. Hát eleveníts meg bennünket, ébressz fel minden bűnünkből, minden fásultságunkból, minden reménytelenségünkből, hogy el ne tántorodjunk, és feltámadjunk a veled való életre. Jézus Krisztus Urunk által kérünk. Ámen.

Igeolvasás:

Keresztyén Gyülekezet! A mai vasárnapnak, Húsvét ünnepe utáni 3. vasárnapnak az ószövetségi igéjét olvasom. Mózes 1. könyvének az elejéről, az 1 fejezetből a következőképpen:

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön, és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön mozgó minden élőlényen.

Azután ezt mondta Isten: Nektek adok az egész föld színén minden maghozó növényt, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: mindez legyen a ti eledeletek. Minden földi állatnak, a föld minden madarának és minden csúszó-mászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt. És úgy történt. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. Így lett este, és lett reggel: hatodik nap.

Így készült el a menny és a föld és azoknak minden serege. A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.

Ez a menny és föld teremtésének a története.

És hallgassuk meg még evangéliumi igénket János evangéliuma 16. fejezetéből, a 16. verstől kezdve:

Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem”. A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: „Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok engem? És ez: Mert én elmegyek az Atyához?” Így szóltak tehát: „Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: „Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Boldogok, akik hallgatják, szívükbe zárják, és megtartják Isten beszédét. Ámen.

Ének: 438 (Scheffler János 1624-1677, német)

1. Jézus hív: „Jertek énutánam! Hűségesen kövessetek! Lépjetek lábnyomomba bátran! Ne földiekre nézzetek! Vegyétek fel keresztetek! A keskeny útra térjetek!” - 2. „Ki velem jár, nem él sötétben, Mert én világosság vagyok. Ahogyan itt szolgáltam, éltem, Példám előttetek ragyog. Út vagyok én! Ki rám figyel, A biztos célt az éri el.” - 3. „Ha nehéz útra szólít szavam, Segítek én, ne féljetek! Elöl ott járok mindig magam, S megerősítem szívetek. Rossz tanítvány, ki tétlen vár, Ha Mestere előtte jár.” - 4. „Aki az életét megtartja, Elveszti azt énnélkülem, Ki érettem halálba adja, Az megtalálja énvelem. Ki keresztjével nem követ, Énhozzám méltó nem lehet.”

A szószéki szolgálat:

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és Jézus Krisztus Urunktól. Ámen.

Igeolvasás:

Szeretett Testvérek! Keresztyén Gyülekezet! A mai levélbeli ige - a múlt vasárnapi ige előzményeként - Péter apostol 1. leveléből szól, a 2. fejezet 11. versétől a 21. versig, és még hozzá olvasom a múlt vasárnapi ige elejét is:

Így ír tehát az apostol a gyülekezetnek:

Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a test vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogyha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Isten féljétek, a királyt tiszteljétek.

Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Mert kegyelem az, amikor valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved. De milyen dicsőség az, ha kitartóam tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hivattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek.

Urunk, szentelj meg igéddel, a te igéd igazság. Ámen.

Igehirdetés:

Kedves Testvérek! Az apostol, Péter, levelet ír valószínűleg Kis-Ázsia gyülekezeti számára, és benne, a levél legnagyobb részében úgy beszél, hogy nyugodtan magunk elé tudjuk képzelni a gyülekezetet, amelyet szeme előtt lát, miközben írja a levelét, ahogyan az akkori gyülekezeteket, és a hozzájuk hasonló mai gyülekezeteinket. Valahogy úgy tudjuk magunk elé képzelni, hogy itt van a gyülekezet, az Isten házában, és ott állnak az oltár előtt mindnyájan, ketten, vagy húszan, vagy hatvanan, akárhányan. Ott állnak fehér ruhába felöltözve, és valami nagyon nagy dologra készülnek az Isten házában, a gyülekezet körében: arra, hogy részesüljenek a keresztségben. Olyan emberek, akik a Krisztus utáni 1. században, a Római-birodalom népei közül megismerték a Krisztust, hallották az igét, találkoztak a gyülekezettel, és most az életük valami hatalmas fordulatot vett. Ezért öltöztek fel fehér ruhába. Valami egész különleges dolog következik a számukra. Az életüket, a „fekete” életüket leteszik annak a Krisztusnak a kezébe, és így életük „fehér”-ré lesz. Erre szánták el magukat, ezt szeretnék, ezt várják. Így jöttek el a gyülekezet körébe, és hozzájuk most lélekben az apostol szól ezen a levélen keresztül, de úgy írja ezt a levelet, mintha ő maga állna ott, a gyülekezetben, az Isten házában. Ezekkel a szép, fehér ruhába öltözött ifjakkal szemben, és szólna hozzájuk élőben azon az alkalmon, amikor ők keresztség felvételére készülnek. Arra készülnek, hogy az életük útját áthelyezzék Krisztusra.

Miről beszél nekik? Elsősorban is arról, amiről a múlt vasárnapi igénk szólt, hogy „Krisztus szenvedett értetek, és ezzel példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek”. - Azaz mi történne? Mit mond Krisztus, hogy jöjjetek énutánam? Vegyétek fel a kereszteteket, és jöjjetek, kövessetek? Mit jelent ez? Azt, hogy azt a példát is kövessétek, hogy az Istennek való engedelmesség égisze alatt, annak az iránya alatt, annak a vágányán, akár a világban, a környezetükben való szenvedést is vállaljátok.

Ezekhez, a keresztyénekhez szól az apostol. Nyugodtan - kedves Gyülekezet - álljunk lélekben az Isten színe elé. Gondoljuk végig, hogy itt vagyunk a „fekete” életünkben, amelyet Krisztus fehérre mos, fehér ruhát ad ránk. Letesszük az életünket az ő kezébe. Határozzuk el ezt, és akkor figyeljünk úgy az apostol szavaira, mint akik ezen az úton elindultak.

„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket”. És mire kéri őket az apostol? Arra, hogy úgy éljenek ebben az életben, itt a földön, a környezetükben, mint akik itt jövevények és idegenek. - Miért? Hívjuk ehhez segítségül az istentiszteletünknek a zsoltárát, amiről ez a vasárnap is megkapta a nevét. Úgy mondják ezt, a Húsvét ünnepe utáni 3. vasárnapot: az ünneplés, a Teremtő Úr ünneplésének, a felette való örvendezésnek a vasárnapja. Így szól a zsoltár: Örvendezz Istennek egész föld. Erről szól a teremtés története. Megteremtette az Úr a világot, a földet, a mennyet, az embert és mindent, és látta, hogy ez jó. Ezen ujjong és ünnepel a teremtett világ.

Jézus odafordul a tanítványaihoz, talán annak a bizonyos Nagycsütörtöknek az estéjén, az ünnepi vacsora asztalánál, beszél hozzájuk, és azt mondja, hogy: kis idő eltelik, és nem fogtok látni. Nélkülem maradtok. És aztán megint jön egy kis idő, elfelejtitek azt a hiányt, azt a fájdalmat, amit átéltek, a hiányomat. Örömre fordul a szomorúságotok. Ünnepelni fogtok.

Örvendezés vasárnapja van. Ezen igék alapján nevezték el eleink ezt a vasárnapot. Kérdés azonban, hogy örvendezünk-e az életnek, az Istentől kapott életnek, az Isten nagyságának, szeretetének, Krisztus Urunknak?

Örvendezik-e az, aki úgy gondol Istenre, mint aki az ember elé korlátokat állít, aki az embert megküzdeti ezzel-azzal, aki miatt annyi baj ér mindent? Gondolhatták azok a fehér ruhába öltözött ifjak is az első századi gyülekezetekben, akik átadták az életüket Krisztusnak. Talán remélték sokan közülük, hogy majd sokkal könnyebb lesz elviselni a rabszolgaságnak a nyomorúságát, vagy annak a kegyetlen farkas-társadalomnak keménységét, mélységeit, amelyben éltek. Talán könnyebb lesz elviselni a környezetükben élőknek a tőlük való végtelen távolságát lélekben, azt a ridegséget, azt a sok megpróbáltatást, ami őket a környezetük részéről éri: Talán könnyebb lesz elviselni az utat, hogyha Krisztus segít, hiszen a Szentírás is azt mondja, hogy „jöjjetek hozzám, és az én igám könnyű, kedves és én segítek rajtatok”.

Nagyszerű, induljunk el Krisztussal! De ha így gondolkoztak, ahogy kellett, úgy az 1. században, mint a 21.-ben: De Krisztus nem veszi el tőlünk a világunkat, környezetünket. Nem fordítja bárány-törvényekké a farkas-törvényeket. Valami más történik.

Tud-e örülni az életnek, Istennek az, aki aggódik a javak miatt, hogy mi lesz velük? Aki aggódik a szerettei miatt, hogy mi lesz belőlük? Tud-e örülni az életnek az, akinek azzal van túlcsordulásig a szíve, az jön belőle napról-napra, hogy milyen betegségekkel vert meg a sors? Milyen nyomorúságok árasztanak el, és milyen bajokat kell nekem elszenvedni? Tud-e örülni? - Nem. Egyikünk sem tud örülni az életnek ilyen terhek alatt, ilyen úton, ilyen nézőpontból! Ezért szólítja meg a hallgatóit, az olvasóit az apostol ezekkel, a szavakkal, hogy: kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket.

„Jövevények és idegenek” - a régi falumban úgy mondták: „gyütt-mentek”. Volt ennek jelentősége, mert a falunak a 98%-a ősi, helybeli család volt, évszázadokkal mérve. Az különleges embernek látszott, aki az utóbbi 100 éven belül került oda. Ott volt valami jelentősége annak. Aki idegen, az nem illik, hogy tulajdonosként, őslakóként, helybeliként, örök-lakással rendelkezőként beleszóljon a környezetébe, alakítsa. Aki jövevény és idegen, az tartsa be a környezetének az elvárásait, törvényeit. Alkalmazkodjon ahhoz a rendhez, amelybe belekerült, és fogadja el azokat a törvényeket, amelyek körülötte élnek. Ez az egyik oldala a jövevénységnek. - A másik viszont az, hogy aki jövevény, idegen, az addig tarthatja meg a személyiségét, a gyökereit, az énjét, amíg emlékszik és megtartja azt a rendet, azokat a törvényeket, amelyeket ő hozott magával az otthonából.

Nem tudom, hogy mennyire tudjuk életben elképzelni, hogy mi az, hogy jövevény és idegen? Talán érdemes azokra a menekültekre gondolni, akiket a háborúk, polgárháborúk otthonaikból elkergettek, akiknek a népét kiirtották, és nekik sikerült elmenekülniük menekülttáborokba: Talán sikerül elképzelnünk azt, mit jelent ez a fogalom, ha gondolunk azokra az erdélyi magyarokra, akiket ott magyaroknak kiáltanak ki, itt pedig románoknak. Ők talán átérzik ennek a jelentőségét.

De persze nemcsak hozzájuk és róluk szól az apostol szava, hanem éppen azért szólítja meg a gyülekezet tagjait, hogy meglássuk az életünket. Hogy észre vegyük, aki kapaszkodik ebbe a világba, mint sajátjába, az nem tud örülni. Ezért mondja Jézus evangéliumi szavaival összhangban az apostol, Péter, hogy: mint jövevényekhez, idegenekhez szólok hozzátok, akiknek kötelességetek, hogy megtartsátok a körülöttetek levő világnak a rendjét, és ugyanakkor nektek megvan a saját rendetek. Ami emellett szintén a ti törvényetek, ami felette áll annak. Ezért úgy éljetek, hogy ne perlekedjenek, és zsörtölődjenek, és ne lázadjanak ellene. Így féltette az apostol azokat, az 1. századi gyülekezeteket, féltette attól, nehogy ők is, a Kis-ázsiai gyülekezetek arra a sorsra jussanak, amelyre - mondjuk - a Rómában élő keresztyének, hogy mennek Jézusban az oroszlánok elé. Féltette őket, és amennyiben nem szükségszerű, akkor nem kell megélni a cirkuszi bátorságot. Hogyha a Krisztusért szenvedtek valóban. Elég, hogyha valóban a saját rendetek, a saját evangéliumotok ügyéért vállaljátok a megaláztatást. Nem kell még a magatok érdekében is, a testi vágyaitok miatt is szenvedést vállalni.

„Kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket” - Érdekes, hogy egy mecsetnek a bejáratánál szerepel az a mondat, amit apokrif iratok alapján Jézusnak tulajdonítanak, és elképzelhető, hogy tényleg ő mondta: Menjetek át rajta! - És így mond el nekünk az apostol, a gyülekezet tagjainak, olyan életterületeket, amelyekben ezt a jövevénységet, idegenséget átélhetjük. Amelyekben fontos, hogy így nézzünk a dolgainkra, környezetünkre, hogy nem itt van maradandó lakásunk. Ezért hívja föl a figyelmünket arra, hogy nem a saját vágyaink a mérvadóak. Ezért hívja föl a figyelmünket arra, hogy nem a rágalmakra való jogos önvédelem a feladatunk, hanem a szenvedések árán is való engedelmesség az Úrnak. Ezért hívja fel a figyelmünket a jónak a kitartó cselekvésére, függetlenül attól, hogy mi a környezetnek a reakciója.

Mindennek az alapja pedig az, ami a múlt vasárnapi ige volt: nem önmagáért, és nem az ember erejéből, és nem az ember nagysága miatt, a gyülekezet tagjainak a munkája miatt, hanem azért, mert Krisztus szenvedett érettünk. „Krisztus nyomdokait kövessétek!”

Imádkozzunk:

Urunk! Tedd fontossá számunkra azt, ami neked fontos. Tedd könnyűvé, széllel-elszálló, mellékes dologgá azt, ami neked mellékes, hogy megmaradjunk neved dicséretére, a te országod örömére, angyalaid ujjongására. Ámen.

Ének: Jézus, a te beszéded, teremjen jó gyümölcsöket. Szent igéd és Szentlelked, ítélje meg bűneinket. Vigasztaljon bánatunkban, bátorítson halálunkban.

Isten Lelke erősítse, és tegye termővé bennünk, az életünkben a szavát. Hogy megerősödjünk a benne való hitben, mondjuk el Testvérek az Apostoli hitvallást:

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örökéletet. Ámen.

Ének: 438 (Scheffler János 1624-1677, német)

5. Kövessük őt, a drága Mestert! Szent nyomdokában járhatunk. Hordozzunk bár nehéz keresztet, Áldott lesz itt szolgálatunk. Küzdőre vár csak győzelem És égi béke, végtelen.

Isten békessége, amely minden emberi értelmet meghalad, meg fogja őrizni a szívünket és gondolatainkat Jézus Krisztusban.

Most vigyük Isten elé imádságban mindazt, amire szükségünk van:

Atyánk, hálát adunk neked azért, hogy gyermekeiddé fogadtál minket, hogy keresztség révén pecsétet tettél ránk, hogy megjelöltél bennünket, mint tisztára mosott embereket, életeket országod számára. Urunk! Kérjük tőled napról-napra a mindennapi kenyerünket, hogy igéddel jóllakjunk, azzal növekedjünk, megerősödjünk általa. Hogy Lelked járjon velünk és vezessen bennünket, hogy döntéseink a te akaratod szerint legyenek, hogy lépéseink, útjaink a te fényedben történjenek, hogy hozzád vezessen, Krisztusunk. Urunk, vezess bennünket a keskeny ösvényeken, mindig előre. Könyörgünk hozzád gyülekezetünkért, népedért, mindenütt ebben a városban és a világban, hogy hirdetni tudjuk életünkkel, szavainkkal, tetteinkkel nagyságodat, szeretetedet, hogy egymás iránti szeretet és tisztelet tegye gazdaggá az életünket. Kérünk téged, őrizd meg mindazokat, akik hallgatnak téged. Őrizd meg állhatatosságban, kitartásban, kísértések között is. Őrizz meg bennünket, hogy megmaradjunk a te utadon. Könyörgünk hozzád az egyedül levőkért, hogy melléjük is adjál testvéreket. Könyörgünk a családokért, hogy tedd a családtagokat egymás számára áldássá. Könyörgünk azért a két fiatal testvérünkért, akik tegnap ünnepelték házasságkötésüket, hogy tedd életüket áldottá egymás révén és szavad által. Urunk, könyörgünk hozzád azokért, akik egymásra találtak, hogy erősítsd meg a szívüket, hogy áldást keressenek és találjanak egymásban, hogy felelősség ébredjen szívükben egymás iránt. Könyörgünk azokért, akik várnak egymásra, akik nem tudnak mindig együtt lenni, mert távol élnek, de szeretik egymást. Őrizd meg őket, hogy kitartó hűséggel kísérjenek téged. Urunk! Áldd meg ezt az istentiszteletet, az előttünk álló napokat, áldd meg gyülekezetünk alkalmait, eseményeit. Áldd meg munkánkat, hogy ünnepeken és hétköznapokon istentiszteletté legyen az, amit csinálunk, hogy te cselekedjél bennünk, rajtunk keresztül. Hallgass meg minket. Jézus Krisztusban bízva kérünk, az ő nevében fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Vegyétek az áldást, Testvérek: Isten népe! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa rád az Úr az ő arcát, és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd az Úr az ő arcát, és adjon neked békességet. Ámen.

Befejező ének: 293 (Svedberg Jesper 1653-1735, svéd)

Örök Isten, áldj meg minket, Legyen őrző gondod ránk! Te vezessed lépteinket: Te vagy áldó, jó Atyánk. Tereád vár minden nép: Te vagy út és békesség. Szeretettel nézz a földre! Neved áldjuk mindörökre.

*A szóban elhangzott istentisztelet felvételről rögzített szövege, mely nem tartalmazza a non-verbális összetevőket.

5