Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? (Zsolt 27,1)
Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja – XV. évfolyam 2. szám 2016. Tél
„Ó, szállj közénk, Királyunk!
Íme, eléd kiállunk:
A sötétség elmúljon,
A hit fénye ragyogjon!”
(Evangélikus Énekeskönyv 131. ének 4.versszaka)
Lengyel királlyá koronázták Jézus Krisztust – írta a
közelmúltban önmagához képest meglepően enyhe gúnnyal
nagy tanítómesterünk, a Sajtó.
Vajon mit mondhatunk erre – az általa írtakkal vagy azon
túl? Vegyünk két példát – mindkettő lehet igaz és lehet hamis
gondolat. Ki-ki döntse el bölcsessége és józan világossága
szerint!
Az első példa: lehet a lengyelek e kiáltványa jelképes
cselekedet.
Kifejezi ebben az esetben: legyen Ő a mi Urunk!
Tulajdonképpen mindannyiunknak ezt kellene tennünk az
örök élethez. El is indul bennem a gondolatfüzér: mi lenne,
ha nem egymást raknánk magunk fölé uracskáknak, hogy
aztán legyen kit letaszítani a trónról, hanem Ő lenne az
Urunk, s az Ő uralma alatt tennénk mindannyian a dolgunkat,
ki-ki a magáét. Ki-ki tenné a dolgát a maga szemétdombján,
az áldást – azaz értelmet és kibontakozást – pedig Tőle
kérnénk.
Akkor nem kellene elégnünk egymás sározásában vagy éppen fényezésében. Mi is igyekeznénk a
lehetőségeink közt a legjobbat megtalálni és kiformálni, meg a felettünk döntést hozókat sem kevernénk össze
sem a Mumussal, sem Istennel, sem egy kisinassal, sem a csodálatos nagynénivel, akiknek az a dolguk, hogy azt
a bizonyos előmelegített sült szárnyast a közben szitkokat kiabáló szánkba helyezzék.
Akkor tennénk a magunk dolgát, és nem ítélnénk el másokat amiatt, ami pedig az ő dolguk.
Akkor a pedagógus taníthatná az erkölcstan órán azt a jót, amit a szülő mellett átél a gyermek. Nem kellene a
szülőnek a pedagógust, a pedagógusnak pedig a szülőt okolnia azért, amit egyikük sem vesz komolyan.
Akkor a civil önkéntes segíthetne azoknak, akik iránt könyörületre indul, a rendőr pedig vigyázna rá, hogy
nyugodtan tehesse ezt. Nem kellene mindkettőjüknek a másiktól félni, amiért nem ugyanazt teszik.
Akkor a kormányzat hozhatná jószándékú intézkedéseit, az ellenzék pedig elmondhatná, hogy ő hogyan
csinálná ugyanezt kormányzatként. S nem kellene becsületbeli kötelességünknek érezni, hogy a másik életét,
közlekedési szokásait vagy étvágyát vizsgálgassuk, csak azért, hogy legyen mit mondanunk ellene, még ha az
senkit nem is épít.
Ki-ki tenné a maga dolgát, senki sem másoktól kérné számon, amit magának kellene megtennie, és mindenki
hálás lenne a másiknak azért, amit csak az tehetett meg.
Mert Jézus uralmának ilyesmi következményei vannak. Nem egy ország, egy állam életében, hanem kölön-
külön mindannyiunkéban. Persze lehet, hogy néha nem árt erre egy egész ország figyelmét felhívni...
Csabai Sándorné: Életünk csillaga
Csillag ragyogott fel a betlehemi égen,
Tündöklő sugarát szórja szét az éjben.
E sötét világra szeretetet hozva,
Minden ház ablakán halkan bekopogva.
Angyalének hallik, csendessé lesz minden,
Eljött a Megváltó, és velünk az Isten!
Azóta is ragyog, ott áll fejünk felett,
Lelkünkbe hatolva, ahogyan csak lehet.
Ne hajolj el tőle, fordítsd felé arcod,
Hisz ő azon nyomban lehajol hozzád.
Mikor szíved előtt akadály már nincsen,
Eljön a Megváltó, és veled lesz az Isten!
Áldott Szabadító, életünknek fénye,
Bocsásd kegyelmedet az emberi lényre!
Benned lásson csodát, amelyből megtudja:
Veled járva nyílik a boldogság útja.
Érkezésed nyomán újjáéled minden,
Ha eljön a Megváltó, velünk van az Isten!
2
LÁMPÁS
A második példa: lehet a lengyelek kiáltványa politikai játszma.
Szomorú. Szomorú, ha az ember úgy érzi: lelkiismerete ellen kell tennie. Olyan ez, mint odaadni a kevésért
cserébe a sokat. Mint aki éhes, és kénytelen az egy hét múlva esedékes 100 ezer Ft helyett megelégedni az
azonnali 50 ezer Ft-tal (szépítéssel „hitel”-nek hívják ezt a minden józan észt és erkölcsöt nélkülöző csapdát).
Egymáshoz egészen közel álló embereknek is lehet egészen különböző véleménye egy-egy kérdésben.
Csodálatos dolog, ha tudják ilyenkor egymást megbecsülve és egymástól tanulva gazdagítani egymást,
megosztva gondolataikat. De más kedvéért mást gondolni annyi, mint azt mondani neki: te nem vagy méltó a
véleményemre, semmi közöd hozzá! Vagy épp fordítva: én nem érek annyit, hogy véleményem legyen, szóra
sem érdemes.
Amikor Jézust döntőbírónak kérték fel emberek egymás közti vitájuk eldöntésére – ő határozottan
vissszautasította. Nem azért, mintha nem lehetett volna jogos igaza az egyik félnek vagy jogtalan előnye a
másiknak. Csupán azért, mert az Ő Országa nem e világból való. És aki e világon akarja az életét megtartani, az
elveszti azt – az örökkévalóságra nézve. Arra a trónra tehát, melyre a politikusokat, pártokat és gazdasági
érdekcsoportokat teremtette az Úristen, kár lenne Őt, az örökélet Urát átültetni. Egymás közti békétlenségünk
rendbentartására jobb üzlet egymást felkérni. Megváltónk pedig maradjon a szívünk közepén, hogy bárhogyan
is döntenek bíráink egymás közti ügyeinkben – ott, a szívünk közepén békesség legyen! Mert ott van az Ő
helye!
Sch.G.
–
R
EMÉNYSÉGROVAT
A
KIK
GYÜLEKEZETÜNKBEN
2016.
MÁJUS
22., S
ZENTHÁROMSÁG
VASÁRNAPJA
ÉS
DECEMBER
11.,
A
DVENT
3.
VASÁRNAPJA
KÖZÖTT
ELHÍVÁST
KAPTAK
…
... a keresztségben Isten országába:
aug. 21.
Kovács Antónia
Tatabánya
Romankovics Mirtill és dr. Kovács Péter
Lk 10,23-37
Kónya Mátyás
Tatabánya
Lábár Dóra és Kónya Lajos
szept. 18.
Saller Molnár
Bence
Tatabánya
Németh Kinga és Saller Molnár Róbert
Ef 4,1-6
szept. 24.
Szeleczki Ádám
Tatabánya
Schabasser Jennifer és Szeleczki Ferenc
5Móz 8,5
nov. 20.
Hegedűs Bence
Budapest
Bognár Szabina és Hegedűs Csaba
Ézs 65,17-25
... Isten szerinti életre a házasságban:
aug. 13.
Sifter Viktória, Budapest, rk.
Vertényi Domonkos, Tatabánya, ev.
Jn 4,10-14
1
aug. 20.
Csányi Márta, Bécs, ev.
Gergard Pohl, Bécs, ev.
2Tim 1,7
2
... az élet és halál Urától:
júl. 13.
Vajda Lajos, Tatabánya
94 évesen
Zsolt 30,4
szept. 9.
Vajda Lajosné sz. Szabó Irén, Tatabánya
89 évesen
1Móz 2,24
dec. 6.
Zömbik Ferencné sz. Brückl Mária, Tatabánya
92 évesen
Jób 19,23-27
1 Ökumenikus esküvő Budapesten Lejtényi Emánuel rk. és Schermann Gábor ev. lelkész szolgálatával
2 Német-magyar nyelvű esküvő Juhász Réka bécsi és Schermann Gábor tatabányai lelkész szolgálatával
LÁMPÁS
3
Hírek, események
Június 12-én konfirmációi jubileumi ünnepet ültünk a templomban. Eljöttek 60 éve és 10 éve konfirmáltak
is – és sokan mások. Köszönjük a messzről jöttek bizalmát és a szolgálattevők lelkesedését! Az Úr Jézus
Lelke pedig áldja meg az egykor és most hullott ige-magvakat, hogy örök életre teremjenek gyümölcsöt!
Július 1-én példamutató összefogással és sok külső támogatással országos jellegű program volt a Jókai
utcában: Juhász Dénes lelkészavatása. Feszegettük templomunk befogadóképességének határait az
istentisztelet során, és nagy örömmel ünnepeltünk együtt kötetlen formában is a Jókai Iskola csarnokában.
Köszönet illeti nemcsak a gyülekezet segítő, szervezésben, rakodásban, irányításban résztvevő tagjait, de a
város intézményeit: a GAMESZ-t, A Vértes Agoráját és jókedvvel, jó szívvel segítő munkatársaikat is.
Juhász Dénes azóta a Somlószőlősi Evangélikus Gyülekezet lelkészeként szolgál.
Idén nyáron a hagyományos kirándulás csak egy napos volt: július 23-án Csákváron jártunk: a csoport
lovaskocsival járta be a Vértesi Natúrparkot, a városban pedig megismerkedtünk a park történetét és
élővilágát bemutató múzeummal, a hagyományos csákvári fazekasmesterséggel, a kastélykórházzal és az
evangélikus templommal. A szervezés és idegenvezetés szolgálatát Mészáros Tamásnak, a Csákvári
Gyülekezet és a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjének köszönhetjük.
4
LÁMPÁS
Dunántúli egyházkerületi férfinapot tartottak Kőszegen november 12-én. Mivel az esemény egybeesett
egyházmegyénk focikupájával (erről alább olvashatunk), melyen gyülekezetünkből többen részt vettek, így
csak Schermann Gábor lelkész képviselte közösségünket. A gazdag program mellett a legtanulságosabb és
legbátorítóbb az volt, hogy láthattuk: gombamód szaporodnak egyházunkban a férfikörök. Talán itt is indít
arra Isten többeket, hogy rendszeres közösség szülessen...
Evangélikus hit- és erkölcstan órákon ebben a tanévben 8 iskolából 26 gyermek heti 13 órában tanul –
részben az iskolákban, részben pedig a Tátra utcában és családi otthonokban. Köszönjük Kemény Ilona,
Nagy Gabriella és dr. Sassi Endréné hitoktatói szolgálatát, valamint az egyik legnagyobb létszámú (5 fős)
csoportnak helyet biztosító Sümegi család segítségét.
Családi istentisztelet van a Jókai utcai templomban minden hónap 3. vasárnapján. E szokottnál kevésbé
„hagyományos” alkalmakon lehetőség szerint az orgona mellett/helyett más hangszerek is megszólalnak, és
szívesen alkalmazkodunk az istentisztelet rendjével a gyermekes családokhoz.
Ezen a télen is számos testvérünk vesz részt önkéntesként az utcai téli krízisszolgálatban. Aki indíttatást
érez erre a szolgálatra, Vertényi Domonkosnál vagy a lelkészi hivatalban jelentkezhet.
Mivel a Tatabányai Evangélikus Alapítvány a következő adórendelkezés alkalmával, tehát 2017-ben nem
fogadhat 1%-os felajánlásokat, ezért erre az esztendőre javasoljuk Testvéreinknek, hogy aki teheti, adója
civil 1%-át az Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány (Oroszlány) javára ajánlja fel. Adószáma: 19149055-
1-11. Emellett mindenkit kérünk, hogy rendelkezzék adója egyházi 1%-áról a 0035-ös technikai számmal
Magyarországi Evangélikus Egyházunk javára. Köszönjük segítségüket!
–
Kedves Testvérek!
2016. november 12-én gyülekezetünk
csapata a X. Fejér-Komáromi
Evangélikus
Egyházmegyei
Focikupán
Bakonyszombathelyen
nyolcadik helyezést ért el, a kupát
Csákvár hóditotta el. Mindenkinek
gratulálunk!
Az idei 72 óra kompromisszum
nélkül ifjúsági önkéntes akció 2016. október 6-9. között volt az ország egész
területén. Komárom-Esztergom megyében öt településen (Komárom, Tatabánya,
Vértesszőlős, Környe, Nyergesújfalu) 150 önkéntes részvételével zajlott le számos projekt (óvodák, közösségi
házak udvarának rendbetétele, keritésfestés, faültetés). Tatabányán gyülekezetünkből a Lila óvodában
serénykedtünk, tettük széppé a gyermekek számára az udvart, a kinti játékokat.
Vertényi Domonkos
LÁMPÁS
5
4 nap Jézus hatalmáról
napközis tábor, június 27-30.
Naponta 5-7 felnőtt és 10-12 óvodás és általános
iskolás gyermek részvételével voltunk együtt
napközis táborban a Tátra utcában.
A napi program általánosságban ezekből épült
fel:
– Reggeli, közös játékok, ráhangolódás
– Tanulás, éneklés, ehhez kapcsolódó plakát-
készítés csoportonként, aranymondás tanulás
– Ebéd közös rendrakással
– Séták: alsógallai nagyrét, vértesszőlősi
ősember-múzeum, tűzoltóság, óvárosi parki
játszótér
A tábor témája ez volt: Találkozások Jézus
hatalmával Márk evangéliumában.
Minden nap történetéhez „hozzáolvastunk”, mellé
állítottunk egy párhuzamos, mondanivalójában
kapcsolódó másik elbeszélést is az
evangéliumokból.
1. nap: Jézus félelmetes hatalma: zsinagógai
megszállott meggyógyítása, Mk 1,21-28.
Párhuzamos történetként: a tanítványok
versengése és Jézus szolgálata, Mk 10,35-45.
2. nap: Jézus megnyugtató hatalma: Jairus
lányának feltámasztása, Mk 5,21-24.35-43.
Párhuzamos történetként: Lázár illetve a naini
fiú feltámasztása, Jn 11 illetve Lk 7.
3. nap: Hit Jézus hatalmában: az apa megszállott
fiának meggyógyítása, Mk 9,14-29.
Párhuzamos történetként: Isten Országa és a
kisgyermekek, Mk 10,13-16.
4. nap: Elköteleződés Jézus hatalma mellett: a
gazdag ifjú és a ráhagyatkozás, Mk 10,17-27.
Párhuzamos történetként: Isten gondviselése,
Mt 6,26-33.
Kedves Olvasó!
Nagy örömmel tájékoztatom, hogy az istentiszteleten elhangzó
prédikációkat diktafon segítségével felvesszük, majd feldolgozás után
a honlapra kerülnek mp3 formátumban, így aki lemaradt róla, az is
meg tudja hallgatni utólag.
A prédikációk elérhetősége:
http://tatabanya.lutheran.hu/magvetok
A képre kell kattintani, és látható a lista.
Szeretettel: Remport Richárd, hangfeldolgozó :)
6
LÁMPÁS
Őrimagyarósdi tábor fiatal felnőtteknek 2016. július 3-9.
Hálát adok az Úrnak, hogy immár második alkalommal,
hagyományként találkozhattak a fiatal felnőttek (20-40
éves korosztály) a felújított Életfa Evangélikus Ifjúsági
Táborban, Őrimagyarósdon.
A reggeli és esti áhítatokat felváltva Schermann Gábor
tatabányai lelkész és Bolla András teológus tartotta, amiket
ifjúsági énekek nyitottak és zártak. Hangfelvételek itt
találhatók:
http://tatabanya.lutheran.hu/albumok/orimagyarosd-
felnott-ifi-tabor-2016
Délelőtt az általam tartott bevezető előadás után volt
Gábor főelőadása. Ezt a kiscsoportos beszélgetés követte.
Sokat tanulhattunk ezekből …
A „titkos tesó” elengedhetetlen kelléke a tábornak,
melynek során a másikhoz való figyelmességet
gyakorolhattuk.
A konyha is közösséget összekovácsoló műhely volt: egyik
este cicegét, másik este bundáskenyeret készítettünk
közösen.
„Benned bízom, Istenem!” (Zsolt 25.2) – Ezen gondolattal
indult a vasárnap esti áhítat a templomban.
Ezt követően a „Luther” című filmet tekintettük meg,
utána erről elmélkedtünk. Luther példát állítva nekünk
tanította: Őt is érték kísértések, de nem szabad a
lelkiismeret ellen cselekedni!
Hétfői nap témája a keresztény hit volt. Gondolatok:
– Isten felfogása kétféle: vagy az Istentől jövő
kinyilatkoztatás alapján(Biblia) fogom fel vagy az én
képzetem alapján.
– Isten személyében bízom, nem a szándékában. Istent
ismerem, de a szándékát, terveit nem mindig.
– Megmenekül az ember, ha hittel néz Jézus keresztjére
– Honnét láthatod, hogy valakinek van-e hite? Nézd meg:
1. Hogy viszonyul a megpróbáltatásokhoz 2. Személyes
kapcsolatait hogy kezeli 3. Milyenek a cselekedetei 4.
Teljesen áthatja-e gondolkodását a hit
– Azt kellene vizsgálni, hogy „Mi az, amit egymás hitéből
tanulunk, kapunk bizonyságként?”
Keddi nap során a szeretetről tanultuk:
– Amikor Isten megteremtette a világot, a központi
vezérlőegység a szeretet volt. A szeretet nem egy érték a
világ értékei közül, hanem ez az alapja
– „Szeressétek egymást!” Isten nem érzéseket parancsol
(az érzések jönnek, mennek), hanem a parancs
teljesítéséhez
szükség
van
elhatározásra,
engedelmességre, hitre
– A Szeretethimnusz nem érzelemhimnusz
– A szeretet soha nem fogy el: A szeretet Istentől kapott,
ebből táplálkozó hozzáállás
– Úgy bánok másokkal, ahogy elvárnám, hogy mások
velem bánjanak, … de nem várom el!
– Emberi kapcsolatok: cél, hogy ösztönösből tudatossá
váljon
– Ha az ellenségeddel találkozol: tégy jót vele! Ha
ismerem Isten irgalmasságát, akkor az ellenségem java,
hogy ő is találkozzon Isten irgalmával.
Délután a Vadása-tó kapott főszerepet, ahol fürdéssel
hűsíthettük magunkat.
Késő délután volt lehetőségünk kézműveskedni: egy helyi
oktató (Szabó Kitti) tanított nekünk fára – forrasztópákával
történő – égetéses technikát.
LÁMPÁS
7
Szerdán az autós kirándulásé volt a főszerep, amely során
meglátogattuk a pankaszi haranglábat, az őriszentpéteri
árpád-kori templomot, a szalafői skanzent (falumúzeumot),
a magyarföldi fatemplomot, a veleméri árpád-kori
templomot, a magyarszombatfai fazekasházat, utána hűsítő
gyanánt a Borostyán-tóban fürödhettünk.
Este a lelkészünk felmérte bibliai tudásunk egy bibliai kvíz
keretében, ahol a két csapat (cicegék <-> tócsnik) fej-fej
mellett haladt a „mérkőzés” során, úgyhogy volt izgalom.
Csütörtökön a párkapcsolat volt a téma.
– Életünk egy részét megosztjuk más emberekkel,
másokkal, pl.: boltossal. Párválasztás esetén nem
megosztjuk az életünket, hanem egy az életünk, ekkor
nincs mit megosztani
– Az ígéretnek (esküvő alkalmával) súlya van: ígéretet
teszünk és áldást kapunk. Válás alkalmával az ember
nem tartja az ígéretét
– Hogy lehet a házasságot fenntartani? Egymást
elhordozzuk szeretetben: elhatározom, hogy el akarom
viselni.
– Párkapcsolat fontosabb, mint az életem. Ha az életem
odaadom érte, akkor miért ragaszkodok apró dolgokhoz?
– Házasság esetén a dolgok nincsenek a kezemben, nem az
én életem élem. (a másiknak szolgálok)
– Mihelyt azt képzeljük, hogy kell lennie (a 7 milliárd
emberből) egy jobb, optimálisabb/legjobb megoldásnak,
akkor a házasságnak annyi!
Ebéd után volt szerencsénk ellátogatni Kondorfára, a
„Bajor-major”-ba, ahol Bajor Zsanett, személyes
jóbarátom látott minket nagy szeretettel, és nagy örömmel
mutatta be nekünk a vidéki, gazdálkodó életet. Láthattunk
kecskéket, birkákat, teheneket, libákat, kacsákat, disznót,
tyúkokat, kutyákat, macskákat és még villanypásztort is.
Belekóstolhattunk a vidéki munkába is, a szénagyűjtésbe.
Este még volt energiánk a „Tűzálló házasság” című filmet
megtekinteni és elmélkedni róla közösen.
Pénteken az egyházról, a szolgálatról gondolkodtunk:
– Mi az egyház? A krisztusban hívők közössége.
– Vasárnapi istentisztelet alkalmával azokkal találkozunk,
akiket ismerünk. Az egyház olyan, mint egy család vagy
baráti társaság, amiben rendszeresen vagyunk, aminek
állandóan részei vagyunk.
– Ki mit kapott, azzal szolgáljon. A Szentlélek ajándéka a
hit, miszerint Jézust valaki az urának tartja. Ez minden
hívő számára ugyanaz. (1Kor 12,4-5)
– Test példa: A test valamennyi tagja egy test; egymásra
utaltak, mindegyiknek más a feladata, végzi a saját
dolgát, nem tudják egymást pótolni, hanem kiegészítik
egymást. Nem lehet az egyház tagság feltételeivé szabni
a különféle szerepeket, szolgálatokat.
– Gyári munkás példa: először meg kell mondani neki,
hogy mit csináljon, mert nem tudja. Egy idő után már jön
magától mi a feladat. De ezt előre nem lehet
megmondani. Ugyanígy van a szolgálat az egyházban.
– Megpróbálok úgy nézni a másik emberre, mint Isten
teremtményére, gyermekére és akkor hátha kiderül, hogy
mi van a javára.
Egy tábor „kötelező tartozéka” az utolsó esti tábortűz, ez
nálunk sem volt másképp. Jól esett a szalonnázás a
sötétben, a friss levegőn, utána pedig a tűz/parázs melletti
áhítat, gitáros éneklés.
Folyt. köv…
Remport Richárd, táborszervező
8
LÁMPÁS
Rendszeres gyülekezeti alkalmaink
Alkalom
Mikor?
Hol?
Imaközösség
Istentiszteletek előtt
Jókai út 81.
Istentisztelet
Vasárnap 10
00
kor
Jókai út 81.
Családi
istentisztelet
Hónap 3. vasárnapja
10
00
kor
Jókai út 81.
Bibliaóra
Csütörtök 17
00
-kor
Tátra u. 13.
Hitmélyítő
beszélgető kör
Kedd 19
00
-kor
megbeszélés
szerint
Minden hónap első vasárnapján, valamint ádventben, böjtben
és a nagy ünnepeken úrvacsoraosztás van az istentiszteleten.
Adjon Isten békés ünnepeket
és áldást az új esztendőre,
a még előttünk álló útra!
LÁMPÁS – Tatabánya és környéke
evangélikusságának lapja
Az újság előállításához adományokat köszönettel
fogadunk gyülekezetünk számlaszámára:
Tatabányai Evangélikus Egyházközség
OTP Bank: 11740009-20201533
Felelős kiadó: Tatabányai Evangélikus Alapítvány
Szerkesztőbizottság: Cser Ákos, Kemény Ilona,
Kemény István,Vertényi Domonkos
Felelős szerkesztő: Schermann Gábor
Weboldalunk címe: http://tatabanya.lutheran.hu
A weboldallal kapcsolatos írásokat, észrevételeket a
teranova2x@gmail.com címre várjuk.
A Lámpás szerkesztősége várja az írásokat
erre a címre: lampas@lutheran.hu
Várjuk az érdeklődőket a
gyülekezeti levelezőlistákra:
fraternet-tatabanya@lutheran.hu
(általános gyülekezeti információk)
fraternet-tbifi@lutheran.hu (ifjúsági lista)
E listákra jelentkezni lehet a lelkészi hivatal
címén: tatabanya@lutheran.hu
Bizalommal kérjük azok jelentkezését, akik
egészségi állapotuk miatt nem tudnak az
istentiszteletekre vagy más alkalmakra eljönni.
Szívesen segítünk autóval, hogy ilyen akadály ne
válasszon el senkit a gyülekezet közösségétől!
h
Várjuk a kórházban fekvő betegekről való híradást,
hogy személyesen meglátogathassuk őket, illetve
azok jelzését, akik otthonukban szeretnének
úrvacsorát venni.
+ Kérjük az új otthonba költözöttek, illetve az újonnan
a gyülekezet területére került testvérek lakcímének
jelzését.
( Köszönettel fogadunk minden, a gyülekezet
szokásaival vagy személyes igénnyel kapcsolatos
kéréseket.
A lelkészi hivatal címe:
Tatabánya-Alsógalla, Tátra u. 13.
Telefon: 34/316-201
Schermann Gábor lelkész elérhető ezen kívül a
06-20-824-2764-es telefonszámon, valamint a
gabor.schermann@lutheran.hu illetve
tatabanya@lutheran.hu e-mail címen.
Hivatali idő: megbeszélés szerint
Ünnepi alkalmak gyülekezetünkben:
Dec. 22. 17 óra karácsonyi ünnep a
hajléktalan konténernél (Táncsics u.)
Dec. 24. 16 óra szentesti istentisztelet
Dec. 25. és 26. 10 óra karácsonyi
istentisztelet
Dec. 31. 16 óra óév esti istentisztelet
Jan. 1. 10 óra újévi istentisztelet
Jan. 6. 16 óra vízkereszti
istentisztelet
A bibliaórák január 12-től
folytatódnak a Tátra utcában
Document Outline