Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? (Zsolt 27,1)
Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja – XIII. évfolyam 1. szám 2014. Advent
Túrmezei Erzsébet: Adventi ház
Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.
Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.
Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.
Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.
De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?
Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.
Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!
„A karácsony nem attól lesz tökéletes, hogy nincs porcica a szekrények mögött,
tízféle sütit sütsz és halomban áll a fa alatt az ajándék. Nem lesz jobb az ünnep
attól, ha beleszakadsz a házimunkába, hogy aztán az ünnepek alatt holtfáradt
legyél! Sem attól, ha mártírként sütsz-főzöl-takarítasz-vásárolsz hetekig. A ké-
szülődés lehet az ünnep része. Lehet együtt készülődni és nem attól lesz tökéle-
tes, hogy minden tökéletes, hanem attól, hogy együtt vagyunk.”
(Vida Ágnes, pszichológus)
2
LÁMPÁS
Vedd meg – akció!
Hívd fel – csak most!
Kihagyhatatlan ajánlat!
Utazzon Bécsbe, mert ott megtalálja a legjobb aján-
dékot – kedvezményes díjakkal!
Gyönyörű és olcsó ötletet adunk, ezzel biztos örömöt
szerez!
– Utcán, számítógépen, tv-ben, rádióban, minden egyes
percben, e-mail dömping, villodzó reklámok, szemkáp-
ráztatás.
Vagy szemfényvesztés?
„Szemedbe küldi a fényt – így lesz a fejben sötét...” (Zorán: Sohase
higgyetek a szemeteknek)
Miért és kik akarják elrabolni a lényeget belőlünk?
Miért akarják, hogy csak vegyünk, költsünk, azt higgyük, hogy
erre és erre szükségünk van, vagy anélkül szerettünk nem
lehet boldog?!?
Miért hisszük el, hogy csak vasárnapi vásárlással, állandó
tömegben sodródással lehetünk boldogok?
Miért népszerűbb az istentiszteletnél a vasárnapi vásárlás?
Miért dőlünk be a hangos, színpompás kavalkádnak?
Vegyük észre: egy perc, egy kis csönd, egy nyugodt leülés, végig-
gondolni a valót. És rájövünk mire van szüksége a szerettünknek.
A drága pulcsi, karkötő, számítógép, kütyü és papucs nélkül tud
élni.
Az odafigyelésünk nélkül pedig nehezen. Sokkal nehezebben.
Majd rájövünk, hogy mire van magunknak szükségünk...
Add Istenünk, hogy ezen az ádventen, ezen a készülődésen, ne
másokat és saját kitalált vágyainkat hajszoljuk. Adj nekünk belső
békét, nyugodt várakozást, és Veled ünnepelt karácsonyt. Kö-
szönjük, hogy erre partner vagy, és csak ránk vársz. Ámen.
„Ne várj túl sokat a karácsony napjától.
Nem tudod egyetlen napba belezsúfolni
önzetlenséged és jóindulatod minden lemaradását,
ami az elmúlt 12 hónapban összegyűlt.”
(Oren Arnold, újságíró)
LÁMPÁS
3
M
IÉRT
DECEMBER
25-
ÉN
VAN
KARÁCSONY
?
Jézus születésnapjának dátumát nem ismerjük. Amikor az evangélisták feljegyezték a szemükkel látottakat és a
fülükkel hallottakat, az Úr Jézus tetteit és szavait s a vele történteket, nem a rohanó napok, órák és percek, ha-
táridők és határidőnaplók vezérelték őket. Csupán a lényeges.
Ezért amikor az Egyház népe elhatározta, hogy megünnepli nemcsak Jé-
zus Krisztus feltámadását a halálból, hanem földre érkezését is Betlehem-
ben, akkor keresték ennek az ünnepnek a legalkalmasabb, legkifejezőbb
időpontját. És azt találták, amit itt Wass Albert író fogalmaz meg a maga
mesés-bölcs, ízes módján:
„... azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja
az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a na-
pok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és
minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a
sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig
megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esz-
tendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, a Világosság angyala alá-
száll közénk ...”
December 25-én, a Legyőzhetetlen Világosság ünnepén, amikor az egyre
mélyebb sötétséget legyőzi az elinduló Felvilágosodás (nem az újkori em-
ber gőgjének, hanem Isten örök szeretetének Világossága!), akkor ünnepeljük meg, hogy ez a Világosság kö-
zénk érkezett, nekünk adatott Jézus Krisztusban.
~ ~
E
Z
A
L
ÁMPÁS
AZ
EZÉVI
EGYETLEN
SZÁM
.
Ennek oka nemcsak a rohanó idő maga,
nemcsak a bővülő munkaterületek és „aratásra fe-
hérlő mezők” (Jn 4,35), hanem az „aratómunká-
sok” véges – végéhez érkező – munkaereje is: eb-
ben az évben megromlott az egészsége Cser Ákos
testvérünknek, aki kezdettől részt vett aktívan –
munkatársként vagy főszerkesztőként – az újsá-
gunk készítésében. Édesanyjával együtt ősszel
Lajoskomáromba költöztek az Agape Evangéli-
kus Szeretetotthonba. Onnan gondolnak imádság-
gal és beszélgetésre, hazai hírekre mindig nyitot-
tan az itthoni barátokra, testvérekre, a gyülekezeti
közösségre.
Azután itt van Csabai Sándorné, Rózsika néni, aki 15 évi hűséges szolgálat után adta át a Jókai utcai kert gon-
dozását, kiszemelve „utódait”, s jó szóval rájuk bízva ezt a munkaterületet.
Nem is beszélve Bánszky Pali bácsiról, aki felesége, Piroska néni tavalyi elhunyta óta idősotthonban él. Pali bá-
csi okos ember, sokat tanult, sokakat tanított. De ezek a dolgok idővel megfakulnak. Ma már gyakran megkér-
dezi régi jó ismerőseiről, hogy „hát ő kicsoda?”. Senki ne vegye zokon! Nem bántás ez, csak az idő múlása fe-
lettünk. Ám a múló idő is csak a múló dolgokat tudja megfakítani. Pali bácsinak ma sem cseng ismeretlenül
egyetlen ének sem, amit az énekeskönyvből dalolunk: hibátlanul tudja őket. Az igék sem, melyek szívébe ivód-
tak az Írásból, nem fakulnak. Sőt: bár hiába számára minden naptár, notesz – időpontok, programok nem ma-
radnak meg emlékezetében –, mind ez ideig pontosan és biztonsággal lehet rá számítani, hogy csütörtökönként
és vasárnaponként, a bibliaórára és az istentiszteletre induláskor, kint vár az idősotthon előterében. Nem felejti
el a megtartó Igét hozó alkalmakat!
Éltesse az Úristen őket és sok-sok gyermekét itt gyülekezetünkben, mindannyiunk örömére!
4
LÁMPÁS
Egy család története: emberek összekapcsolt és teljességgel soha szét nem választható története. Nem mindegy,
hogy ennek a történetnek az egyes zökkenőit, veszélyes, beláthatatlan kanyarulatait hogyan éljük át, és mikép-
pen látjuk visszatekintve. Éppen ezért ajánljuk a Testvérek szerető figyelmébe közösségünk tagjainak alábbi
vallomását! Reménység szerint folytatása következik!
M
INDENNAPI
HÁLAADÁS
Életünk folyamán naponta többször, többféle do-
log miatt rebegünk hálát Istennek.
Az én családomban mostanában olyan dolgok tör-
téntek, amik miatt napokon keresztül sóhajtoz-
tam. Hol könyörögtem Isten segítségéért, hol bo-
csánatot kértem a kishitűségemért, hol hálát
mondtam a sok-sok segítségért.
Három gyermekem lassan felnőtté vált. Néha
hoztak barátokat – barátnőket. Mostanában „hál-
istennek” mindig sokan voltunk. Élveztem a sü-
tés-főzést, a készülődést. Július óta a másodállást
is abbahagytam, így minden időmet a családra
fordíthattam.
Megtörtént Lilla lányom eljegyzése Árpáddal. Így
három helyett négy gyerekünk lett. És közeledett
szeptember elseje. Készülődtünk, hogy Orsi visz-
szaköltözzön Szegedre. Ez már ötödször történt, de Lilla szerint most is lesz „bőgés”. Aztán közeledett szep-
tember 16-a, és Dénes fiam indult Németországba. Újabb készülődés és még több sóhajtozás-imádkozás. Az-
után Lilla-Árpi készülődtek Németországba dolgozni. Imádkoztam azért, hogy szerencsével járjanak, és resz-
kettem attól, hogy „elveszítem” őket. Úgy éreztem, ehhez én már „kevés” vagyok. Segítségért kiáltottam. Tisz-
telendő úr segítségét kértem, hogy a gyülekezettel együtt imádkozzunk értük.
Ez visszaadta a lelki békémet! Tudtam, hogy azért történik minden úgy, ahogy történt, mert Isten így akarja. A
gyerekek ezt nehezebben fogadták el, de bennem erősen élt a hit. Hamarosan munkát találtak, szerencsésen
odautaztak, és már a jövőjüket tervezgetik.
Kishitűségemet így változtatta Isten az ő végtelen kegyelmével bizakodássá és hálaadó imádsággá.
Erős vár a mi Istenünk!
Juhász Dénesné, Orsi
~ ~
S most, kedves Olvasó, nézzük meg ugyanezt a történetet egy másik szemszögből!
715 000
LÉPÉSRE
OTTHONTÓL
Új kollégiumom mindössze csak 605 km-rel van messzebb, mint eddigi tanulmányaimnak Luther és Melanch-
ton szobrokkal körbebástyázott fellegvára, ennek ellenére semmiféle különbséget nem érzek. Mint ahogyan ott-
hon se tudta követni fiatal, még erőtlen szárnyakon szálló elmém professzoraim magas teológiai szárnyalását,
úgy ezzel a tulajdonságommal itt sem lógok ki a többiek sorából, akik a saját anyanyelvükön feléjük érkező
szavak előtt állnak sokszor értetlenkedve. (Hiába, "
ל
א
ֵ רָש
ׂ
ְ יִ
֙
" németül is "
ל
א
ֵ רָש
ׂ
ְ יִ
֙
".)
Nem más ez, mint csupán csak a férfivá érés tüzes olvasztókemencéjének egy másik sarka. Ez ugyanaz az út,
amire 24 évvel ezelőtt, egy rövid, kilenc hónapos felkészítés után, elindított a Mindenható. Nyilvánvaló a szá-
momra, hogy panaszra nem lehet okom! Utam első 19 évét zökkenők alig tarkították, szüleim gondoskodásának
LÁMPÁS
5
köszönhetően, ennek ellenére nem állítom azt, hogy az az útszakasz ne vezetett volna érdekes kalandokkal teli
tájakon keresztül.
Viszont minden út elágazik egyszer. Hálát kell
adnom Istennek, hogy a 19 éves utam végén, ami-
kor az igazán nagy hepe-hupák jöttek, akkor a
szüleim gondoskodásával kikövezett útra mindig
számíthattam, és bátran vissza-vissza térhettem,
ha a saját utam nehézségeibe belefáradt testem,
lelkem. Nyomom, melyet magam után a homokba
ír a lábam, most eltávolodott egy időre családom,
régi barátaim, gyülekezetem, otthonom útjának
közeléből. De eme páratlanul csodálatos utak sze-
retetének melegségét még ilyen távolságból is
erősen érzem. Ha testiekben nem is, de gondolat-
ban sokszor kalandozok a szákszendi határban, a
Gerecse lejtőin, vagy a templom udvarán.
A nosztalgikus, érzelmektől túlfűtött áradozást viszont meghagynám a női lelkeknek, akik járatosabbak ezeknek
az érzéseknek a szavakba foglalásában. Én inkább csak egy dicséretet szeretnék itt zengeni Isten nagyságának.
Ami a bajor egyházi ösztöndíjról és az ezzel együtt járó Isten-áldásokról szól. Az ösztöndíj keretén belül, telje-
sen ingyenesen tanulhatok az itteni „Augustana Hochschule”-ban. Az ingyenes szállás mellé a hét minden nap-
ján, napi háromszori étkezés jár. Az emberekkel való kommunikáció ugyanolyan nehéz, mint Magyarországon,
csak egy más anyanyelven folyik. =) Az órák a legaktuálisabb teológiai kérdések kitárgyalásával repítenek el
bennünket félelmetes nagy teológiai magasságokba. (Már amennyire bírjuk követni.) Sajnos azt kell monda-
nom, hogy egyenlőre a nyelvi korlátaim miatt még nem tudok olyan magasan szárnyalni, mint ahogyan a néme-
tet anyanyelvi szinten művelő kollégáim, de lelkesedésem töretlenül kitart.
Utolsó előtti gondolatként megosztanám kintlétem egyik legpozitívabb élményét, ami múlt héten ért engem. Az
egyik német barátommal beszélgettem, és egyszerűen csak rákérdeztem egy szóra, amit nem értettem. Ekkor a
barátom elmagyarázta a szót, majd bocsánatot kért azért, hogy ilyen gyorsan beszél. Majd hozzátette, hogy ez
csak azért van, mert már olyan jól beszélünk németül, hogy mindig elfelejti azt, hogy lassabban kell velünk be-
szélnie. Bár némi túlzást lehet ezekben a gondolatokban érezni, kétségtelenül jól esett ez az elismerés, és mutat-
ja, hogy az irány, ami felé haladok, áldásosnak és gyümölcsözőnek ígérkezik.
Végezetül pedig mindazoknak, akik távolmaradásom miatt aggódnak, csak egy versrészletet szeretnék üzenni:
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
(Ady Endre: A föl-földobott kő)
Szeretettel, Juhász Dénes, Neuendettelsau!
„Az ádventi várakozás lényege szerint:
várakozás arra, Aki van;
ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb,
mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.”
(Pilinszky János)
6
LÁMPÁS
Szókereső
– nem csak gyerekeknek, nem csak tatabányaiaknak!
Frissítsük fel bibliai ismeretünket – játsszunk együtt!
Feladat: az alábbi 15 meghatározás megfejtései a táblázatban szerepelnek elrejtve (vízszintesen, függőlegesen,
átlósan, minden irányban, nem a meghatározások sorrendjében), ezeket kell megkeresni.
A megmaradt, fel nem használt betűk adják a rejtvény megoldását.
Karácsony másodnapjának istentiszteletén kerül kisorsolásra a megfejtők közt 2 ajándék:
1. annak, aki a rejtvényben fennmaradó szabad betűkből kijövő mondatot beküldi (e-mail, sms, papíron is-
tentiszteleten, hittanórán, bibliaórán odaadja stb.), nevének, címének megadásával,
2. és annak, aki helyes példát is ír arra, hogy hol hangzik el ez a mondat, kitől, milyen helyzetben.
A meghatározások:
1. Az első újszövetségi könyv.
2. Káin testvére.
3. Ebben a városban született Jézus.
4. Ezektől a tanításoktól óvakodjunk.
5. Krisztus feltámadását ünnepeljük ekkor.
6. Az utolsó ószövetségi könyv.
7. Bánat ellentéte.
8. Öt könyve is van a Bibliában.
9. Izrael fővárosa.
10. Jézus vére az úrvacsorakor.
11. „Kelj fel, _ _ _-ed megtarott Téged!”
12. Az utolsó vacsora elrendelését ünnepeljük ekkor:
Nagy____________.
13. Oltárokon (is) látsz.
14. Az utolsó újszövetségi könyv szerzője.
15. Jézus teste az úrvacsorakor.
J
E R U Z
S Á L E M B
Á M É É K Á E
S
E V T
N Ö S
T É B G H N É É
O R É Á K E E H
I
T V
S Ö E M A L A K
I
Á S
D C S Ü T Ö R T Ö K Ú
M Ó Z E
S A Y T
S O H
R O B
!
A Y T R E Y G
Egy rejtvénnyel 2 lehetőség - ne hagyja ki senki!
LÁMPÁS
7
Városunk beruházási támogatá-
sokra fordítható keretéből ebben
az esztendőben jelentős mértékű
támogatást nyújtott gyülekeze-
tünk részére. Ez nemcsak gesz-
tus-értéke miatt fontos esemény,
s nemcsak a város közösségünk
iránti jóakaratának és közössé-
günknek a város életében betöl-
tött szerepének jele, hanem gyü-
lekezetünk anyagi stabilitásának
helyreállításában és megerősíté-
sében is nagy szerepet játszik.
Felhasználása: egyfelől a tavalyi
és idei Tátra utcai építkezések,
helyreállítások kiadásaihoz járult
hozzá, másfelől a presbitérium
szándéka szerint további tartós
fejlesztések alapját képezheti.
Ezek között szóba került a Jókai
utcai templom energetikai fej-
lesztése, de a 2006-ban részben
megépült új orgona további bőví-
tése is.
Ez az emléklap, melyet az Ön-
kormányzat vezetőinek a támo-
gatás elszámolásával adtunk át,
álljon itt a kedves Olvasók szá-
mára is:
~ ~
L
ÁTOD
A
SOK
UTCÁN
ÉLŐ
,
HAJLÉK
NÉLKÜLI
EMBERT
,
S
NEM
TUDOD
,
HOGYAN
SEGÍTHETNÉL
?
Unod, hogy a bevásárlókocsi átengedésével kell
kétes nyugalmat szerezned lelkiismeretednek: jót
tettem? Szeretnél tartozni valahová, ahol magad
is tevékenyen részt vehetsz az életükben – bele-
pillantva a közöttük végzett szolgálat rejtelmeibe
és tagjaként egy csapatnak? Jelentkezz Vertényi
Domonkosnál vagy a lelkészi hivatalban, s a
többi már csak időpont egyeztetés kérdése...
A város keresztyén gyülekezeteinek számos tagja
vett már részt önkéntesként az elmúlt 11 évben az
Utcai Szociális Segítők Egyesületének téli krízis-munkájában, az úgynevezett „teajáratban”. Ezen a télen – no-
vembertől tavaszig – szombat és vasárnap esténként megy egy-egy önkéntes, hogy egy főállású szociális mun-
kás segítőjeként végigjárja az 1-3 órás körutat Tatabányán vagy a kistérségben (Oroszlány-Tata-Komárom). Az
jelenlegi aktív csapattagok: Götzel Andrea, Imre László, Iván Krisztina, Sterczer Miklós, Sterczerné Bányi Etel-
ka, Schermann Gábor, Szanyi András, Vertényi Domonkos.
8
LÁMPÁS
H
ÍREK
,
ESEMÉNYEK
{ 2014 első felében kisebb kiegészítésekkel folytatódtak az építkezési munkák a Tátra utcá-
ban: gyülekezetünk szolgálattevői, Goór István és Juhász Dénes 4 napi kemény munkával ki-
festették a kistemplom belsejét. Közvetlenül ezt követően a tavaly őszi energetikai felújítási
munkák kiegészítéseképpen a kivitelező Bentateam Kft. új kőburkolatot készített a kistemplom
bejárati lépcsőjére. Nyáron pedig, a Gusztáv Adolf Segély egyházmegyei keretének támogatá-
sával, új műanyag redőnyök készültek a parókia ablakaira, a Green-White Bt. munkatársai ál-
tal. Köszönjük munkájukat!
{ Idén nyári gyülekezeti kirándulásunk július 8-9-én volt, Balatonfelvidéken. Főbb állomáshe-
lyeink voltak: Nagyvázsony, Dörgicse, Révfülöp, Kővágóörs, Gyenesdiás, Keszthely, Kisbala-
toni Bivalyrezervátum. Köszönjük a résztvevők kitartását a „strapás” utazások során!
Fáradtan a Bél Mátyás kilátónál
Bivaly-etetés
{ 50 évesek a nyári nagyvelegi nagytáborok. Ennek alkalmából jubileumi „tábortalálkozó” volt Nagyvelegen szeptem-
ber elején, az elmúlt évben teljesen megújult kastélyban. Természetesen idén nyáron is volt nagytábor, melyen gyüle-
kezetünkből Juhász Dénes, Szikora Róbert, Vertényi Domonkos vett részt.
{ Itthon, Tatabányán nyári napközis tábor volt, elsősorban kisebb gyermekek részére, július 22-25 között a Tátra
utcában. Köszönjük a helybeli és vidékről érkező szolgálattevők és gyermekek részvételét, valamint a szülőktől, pres-
biterektől, gyüle-
kezetünk tagjaitól
kapott sok-sok
segítséget! Veze-
tőként, illetve
egy-egy különle-
ges program biz-
tosításával járul-
tak hozzá ehhez
az alkalomhoz
Hruby Károly,
Juhász Dénes,
Kemény Ilona,
Lászlóné Bartos
Judit,
Mihályi
Matild, Scher-
mann Áron,
Szász Levente,
Vertényi Domon-
kos.
LÁMPÁS
9
{ A második tanévét élő iskolai hit- és erkölcstan oktatás keretében a nyári napközis tábor résztvevői közül némelyek,
és mások is, gyülekezetünk „hittanosaiként” végzik ezt a stúdiumot iskolájukban. Hetente 10 órában, 10 helyszínen, 10
csoportban, 5 féle évfolyam 4 féle tanmenete szerint alkotják közösségünk hittanos gárdáját (a heti órarend szerinti sor-
rendben) Mirjám, Máté, Máté, Máté, Fruzsina, Dávid, András, Alex, Anna, Timi, Balázs, Kevin, Ábel, Veronika, Mar-
cell. Az órákat Kemény Ilona, Nagy Gabriella és Schermann Gábor tartják. Köszönjük a bátorságot a jelentkezett és
jelentkezésük mellett kitartott szülőknek, családoknak, valamint a sok ezzel járó feladatot példás jóindulattal és segítő-
készséggel ellátó iskolai dolgozóknak. És nem utolsósorban köszönjük a kitartást és a tanulást a felsorolt elsős, máso-
dikos, ötödikes, hatodikos és hetedikes diákoknak!
{ Ismét két csapattal versenyzett gyülekezetünk Ichtus ifjúsági labdarúgó közössége a hagyományos novemberi egy-
házmegyei focikupán, ezúttal Sárbogárdon, s kitartó küzdelemben az 5. és 7. helyet vívták ki. Köszönjük a bajnokság
szervezőinek, a tatabányai csapatokat szervező Vertényi Domonkosnak és a csapatok tagjainak a szolgálatát!
{ A karácsonyi ünnepek alkalmai
, a közeljövő eseményei
– a vasárnapi istentiszteleteken kívül:
† December 14. vasárnap 17 óra: Oroszlányi Kórus kará-
csonyi hangversenye az oroszlányi templomban
† December 20. szombat 17 óra: adventi kézműveskedés
az ifjúsági klub keretében – Kodály téri közösségi ház
† December 21. vasárnap 17 óra: Oroszlányi Kórus kará-
csonyi hangversenye a bánhidai református templomban
† December 21. vasárnap 17 óra: városi gyertyagyújtó
szolgálat (adventi ablaknyitogató) az Árpád téren
† December 21. vasárnap 18 óra: karácsonyfa díszítés a Jó-
kai utcai templomban
† December 22. hétfő 15 óra: idősek közti karácsonyi szol-
gálat a Cseri úti Idősek Otthonában
† December 23. kedd délután: hajléktalanok közti karácso-
nyi vacsorafőzés az alsógallai konténernél
† December 24. szerda 14:30 és 16:30 óra: szentesti isten-
tiszteletek a Jókai utcai templomban
† December 25. és 26. csütörtök és péntek 10 óra: karácso-
nyi istentiszteletek a Jókai utcai templomban
† December 31. szerda 16 óra: óév esti istentisztelet a Jókai
utcai templomban
† Január 1. csütörtök 10 óra: újévi istentisztelet a Jókai utcai
templomban
† Január 6. kedd 10 óra: vízkereszti istentisztelet a Jókai ut-
cai templomban
† Csütörtöki bibliaóra az ünnepek előtt december 11-én van utoljára, majd legközelebb január 8-án
{ Bírósági határozat segítségével sikerült felbontani azt a föld-
haszonbérleti szerződést, melyet néhai Juhos Györgyné által
a gyülekezetünknek adott környei szántóföld használatára kö-
tött közösségünk. Ez az amúgy nem „szívmelengető” lépés és
a továbbiakban vívott jogi küzdelem azért vált szükségessé,
mert a föld használatáért a Patár Zrt. évek óta nem fizetett
földhasználati díjat gyülekezetünknek. A bírósági szerződés-
bontás ügyintézéséért köszönet illeti dr. Izsó Attila ügyvédet.
Az idei évtől kezdve gyülekezetünk saját használatába vette a
földet, Sassi Endréné és Sassi Gergely testvéreink szakértő
közreműködésével, akiknek sok utánjárással és kemény küz-
delem árán a felhalmozódott tartozást is sikerült megnyugtató
módon rendezniük. Reménységünk szerint a jövőben az egy-
kori tulajdonosa által az evangélium hirdetésének támogatására szánt, jól termő föld valóban megtermi „gyümölcsét”.
10
LÁMPÁS
Jézus figyelemre méltó:
2000 éve élt, mégis mindenki emlékszik rá, pe-
dig:
–
nem volt sok pénze, sőt...
–
nem volt nagy rajongótábora
–
nem írt könyvet
–
nem szerepelt a rádióban vagy a tévében
–
nem utazott távolabb, mint 200 km
–
nem tevékenykedett tovább, mint 3 év.
És mégis:
–
többen követik, mint bárki mást a világon
–
róla készült a legtöbb film, a „Jézus-filmet”
pedig többen látták, mint bármi mást
–
naptárunk az ő születésén alapszik
–
neki „köszönhető” az iskolai szünetek több
mint fele (húsvét, karácsony, pünkösd).
Húsz évszázad jött és ment, és ma ő a központi
alakja az emberiségnek. Az összes hadsereg, mely valaha pusztított, az összes tengeri haderő, mely valaha ten-
gerre szállt, az összes országgyűlés, mely valaha összeült, az összes király, mely valaha uralkodott, összevetve
sem volt akkora hatással az emberek életére, mint egy szolgáló élet.
Vajon mi okozhatja ezt?
LÁMPÁS
11
R
EMÉNYSÉGROVAT
A
KIK
GYÜLEKEZETÜNKBEN
2013.
DECEMBER
15, A
DVENT
3.
VASÁRNAPJA
ÉS
2014.
DECEMBER
7.,
A
DVENT
2.
VASÁRNAPJA
KÖZÖTT
ELHÍVÁST
KAPTAK
…
... a keresztségben Isten országába:
ápr. 12. Hegedűs Lara Tatabánya Tomori Viktória és Hegedűs Arnold (f.k.)
Mt 21,1-9
ápr. 20.
Nemes Dávid
Tatabánya
Török Mónika (rk.) és Nemes János
Jón 2
Skoflek Ádám
Török Mónika (rk.) és Skoflek Attila (ev.)
jún. 8.
Veréb Márton
Tatabánya
Róth Írisz (rk.) és Veréb Gábor (f.k.)
ApCsel 5,27-32
Veréb Máté
aug. 31.
Altman Eszer
Tatabánya
Mátyás Ágnes dr. (rk.) és
Altman Zoltán (f.k.)
1Jn 2,1-2
Altman Soma
okt. 5.
Szeleczki
Natasa
Tatabánya
Schabasser Jennifer (ev.) és
Szeleczki Ferenc (gkat.)
Gal 2,16-20
... konfirmációi áldással az Egyház közösségébe, június 15-én:
Schermann Tilla Réka, Tatabánya
Zsolt 36,8-9
... Isten szerinti életre a házasságban:
máj. 1. Tatabánya
Dalocsa Ágnes, rk.
Takács Máté, ev.
1Jn 3,1-2
máj. 17. Tata
Hegyi Katalin, ev.
Rozovits Zoltán, f.k.
Zsolt 90,17
máj. 24. Balatonfüred
Hervai Rita, rk.
Major Gábor, ev.
1Kor 13
júl. 4. Vértesszentkereszt
Mireider Veronika, ref.
Lázár Attila, ev.
Ef 2,19-22
... az élet és halál Urától:
jún. 2.
Vajda Lajos ifj., Tatabánya
66 évesen
Zsolt 139,13-18
jún. 21.
Varga Balázsné sz. Varga Rozália,
Tatabánya
75 évesen
aug. 2.
Pocsai József, Tatabánya
69 évesen
Mt 5,4
szept. 30.
Kánai Gézáné sz. Takács Júlia
nov. 3.
Debrő Sarolta, Tatabánya
56 évesen
Hab 2,1-4
dec. 4.
Berényi Péter, Tatabánya
78 évesen
Lk 1,31.33
1 Farkas Etelka oroszlányi lelkész szolgálatával.
2 Thuránszky István béri lelkész szolgálatával.
12
LÁMPÁS
Rendszeres gyülekezeti alkalmaink
Alkalom
Mikor?
Hol?
Imaközösség
Istentiszteletek előtt Jókai út 81.
Istentisztelet
Vasárnap 10
00
kor
Jókai út 81.
Bibliaóra
Csütörtök 17
00
-kor Tátra u. 13.
Hitmélyítő
beszélgető kör
Kedd 19
00
-kor
megbeszélés szerint
Minden hónap első vasárnapján, illetve ádvent és böjt
vasárnapjain és a nagy ünnepeken úrvacsoraosztás van az
istentiszteleten.
LÁMPÁS – Tatabánya és környéke
evangélikusságának lapja
Megjelenik negyedévente
Az újság előállításához adományokat elfogadunk
gyülekezetünk számlaszámára:
Tatabányai Evangélikus Egyházközség
OTP Bank: 11740009-20201533
Felelős kiadó: Tatabányai Evangélikus Alapítvány
Szerkesztőbizottság: Cser Ákos, Kemény Ilona,
Kemény István,Vertényi Domonkos
Felelős szerkesztő: Schermann Gábor
Weboldalunk címe: http://tatabanya.lutheran.hu
A weboldallal kapcsolatos írásokat, észrevételeket a
teranova2x@gmail.com címre várjuk.
A Lámpás szerkesztősége várja az írásokat
erre a címre: lampas@lutheran.hu
Várjuk az érdeklődőket a
gyülekezeti levelezőlistákra:
fraternet-tatabanya@lutheran.hu
(általános gyülekezeti információk)
fraternet-tbifi@lutheran.hu (ifjúsági lista)
E listákra jelentkezni lehet a lelkészi hivatal
címén: tatabanya@lutheran.hu
Bizalommal kérjük azok jelentkezését, akik
egészségi állapotuk miatt nem tudnak az
istentiszteletekre vagy más alkalmakra eljönni.
Szívesen segítünk autóval, hogy ilyen akadály ne
válasszon el senkit a gyülekezet közösségétől!
h
Várjuk a kórházban fekvő betegekről való
híradást, hogy személyesen meglátogathassuk
őket, illetve azok jelzését, akik otthonukban
szeretnének úrvacsorát venni.
+ Kérjük az új otthonba költözöttek, illetve az
újonnan a gyülekezet területére került testvérek
lakcímének jelzését.
( Köszönettel fogadunk minden, a gyülekezet
szokásaival vagy személyes igénnyel kapcsolatos
kéréseket.
A Lámpás ezen számához mindenkinek
két-két csekket mellékelünk. Aki bármilyen jogcímen –
egyházfenntartói járulék, általános vagy céladomány –
szeretne befizetni gyülekezetünk pénztárába, megteheti
e csekkek segítségével is.
Elvihető gyülekezeti csekkek a templomban is ki vannak
téve.
Aki azonban teheti, kérjük, hogy befizetését személyes
készpénzes befizetéssel (a templomban vagy a lelkészi
hivatalban), vagy banki átutalással tegye meg, mert ez-
által gyülekezetünk kiadásait csökkenti.
A lelkészi hivatal címe:
Tatabánya-Alsógalla, Tátra u. 13.
Telefon: 34/316-201
Schermann Gábor lelkész elérhető ezen kívül a
06-20-824-2764-es telefonszámon, valamint a
gabor.schermann@lutheran.hu illetve
tatabanya@lutheran.hu e-mail címen.
Hivatali idő: megbeszélés szerint
Isten által megáldott új esztendőt,
állhatatos hitet
kívánunk minden Testvérünknek!
Document Outline