Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? (Zsolt 27,1)
Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja – X. évfolyam 1. szám 2011. tavasz
A Lámpás tavalyi számaiban Popper
Péter gondolkodástörténeti körképét ol-
vashatták a Testvérek a szenvedésről: ér-
telmezésének,
elviselésének és elutasítá-
sának kísérleteiről a történelemben.
Most, egyre többször szembesülve mind
az emberek által okozott, mind pedig a
saját tetteinkkel nehezen vagy sehogyan
sem összefüggésbe hozható egyéni és
globális szenvedésekkel, figyelmükbe
ajánlom ezzel kapcsolatban H. E. Fosdi-
ck alábbi gondolatait. Részlet ez az írás:
Vezérfonal a Biblia megértéséhez c.
könyvének egyik fejezete szól a szenve-
désről, illetve annak bizony a Biblián be-
lül is nagyon sokféle, árnyalt átéléséről
és megjelenéséről. Az alábbi cikk ennek
a részletes áttekintő fejezetnek a befejező
bekezdése.
Szeretettel ajánlom mindazoknak, akik
számára már jelentett hitbeli küzdelmet a
saját vagy mások szenvedése.
A teljes könyv (illetve annak kivonatos
magyar fordítása) megtalálható gyüleke-
zetünk honlapján: http://tatabanya.luthe-
ran.hu/aloldalak/fosdick
H. E. Fosdick: A szenvedés eszmé-
je az Újszövetségben (részlet)
in: Vezérfonal a Biblia megértéséhez
(Az Ó- és Újszövetségi eszmék fejlődése)
- A szenvedés
Kivonatos fordítás: Hirschberg Henrik,
Sárvár 2006.
Hosszú utat tett meg a gondolkodás az
Éden kertjének legendájától, mely sze-
rint a baj először mint büntetés lépett be
a világba. Az Újszövetségben a szenve-
dés már magának Istennek a szívügye.
A szenvedésre való készség az ember-
ben levő isteni természet követelményé-
vé és bizonyítékává lett. A szenvedés
többé nem a szégyen, hanem a méltóság
bélyege. Pál büszke testében hordozni
„az Úr Jézus bélyegét” (Gal 6,17), és
emögött az önfeláldozásban való szemé-
lyes öröm mögött ott van Pálnak a szen-
vedésre való kozmikus rálátása is: tudja,
hogy a szenvedés hozzátartozik a világ-
egyetem tartó- és vontatóköteleihez (Rm
8,22).
Tévedés lenne azt gondolni, hogy a
szenvedésre adott elvi magyarázatok so-
rával teljesen kimerítettük az Újszövet-
ségnek az emberi szenvedéssel kapcso-
latos álláspontját. Úgy a judaizmus, mint
a keresztyénség, ha hű örökségéhez,
nem a puszta beletörődést tanítja az élet-
ben található rosszal szemben, hanem
erőteljes támadást intéz ellene. Ha a
nagy zsidó prófétákat úgy állítjuk be,
mint akik birkóznak a gonosz problémá-
jával – mintha ez csak hitvédelmi kérdés
lenne, amely intellektuális magyarázatot
követel –, teljesen hamis képünk van ró-
luk. Számukra az emberi szenvedés, kü-
lönösen az embernek embertársa ellen
elkövetett szörnyű gaztettei, inkább gya-
korlati, semmint elvi problémát jelentet-
tek. Küzdelmük nemcsak elméleti síkon
folyt teológiai problémák megoldására,
hanem a gyakorlatban kívántak érvényt
szerezni az igazságosságnak az önzéssel,
a beteg akarattal és a méltánytalansággal
szemben. Ennek a prófétai hagyomány-
nak Jézus és első tanítványai voltak az
örökösei. Azért jöttek, hogy – amint el-
lenségeik mondták róluk – „feje tetejére
állítsák a világot” (Csel 17,6), és ők tud-
ták ezt. Előre tekintettek az „új ég és új
föld” felé (Jel 21,1). Miközben a szenve-
dés problémáját igyekeztek elvi síkon is
megoldani – kutatva azt a bűn megtorlá-
sának, a jellem fegyelmezésének, önfel-
áldozás formájában megváltó erejének,
még mindig megmagyarázhatatlan titká-
nak és az örökkévalóságban történő vég-
ső megoldásának szemszögéből –, hűsé-
ges munkásai voltak egy olyan világnak,
amelyben az ember ember elleni, mér-
hetetlen szenvedést okozó kegyetlensé-
gei megszűnnek. Ahol a szenvedésről
van szó az Újszövetségben, ott nagy há-
ború dúl a jó és a gonosz seregei között.
Az Újszövetségben a gonosz elsősorban
nem olyan tényező, amit meg kell ma-
gyarázni, hanem olyan erő, amit le kell
győzni. Ebben a harcban a keresztyének
magukat „Isten munkatársainak” vallot-
ták (1Kor 3,9), és azon voltak, hogy
„Krisztus Jézus jó katonái” legyenek
(2Tim 2,3). A Mester olyan feladatra
hívta övéit, mely a szenvedést is magába
foglalta: „Boldogok vagytok, ha énmiat-
tam gyaláznak és üldöznek titeket, és
mindenféle rosszat hazudnak rólatok”
(Mt 5,11; lásd még Mt 10,16; 24,9;
16,24; Jn 16,2; Lk 14,26). A jézusi tanít-
ványság – miközben megment a szen-
vedés alacsonyabb rendű formáitól, pl. a
bűnért járó büntetéstől – hív a szenvedés
magasabb rendű formájára, az önfelál-
dozásra.
Újabb ismeretek különös fényt vetnek
erre a kérdésre. A szenvedésre való ké-
pesség távolról sem átok önmagában,
hanem inkább lényeges része az érzé-
keny életnek, sőt az organikus lét szük-
ségszerű velejárója. Minél magasabb
rendű egy élőlény, annál nagyobb ké-
pessége van a fájdalomérzetre. Az élővi-
lágban a legmagasabb rendű képes a
legnagyobb szenvedésre, és az ember
nemcsak intelligenciájában és alkotóké-
2
LÁMPÁS
pességében szárnyalja túl a többi élő-
lényt, hanem érzékenységének rendkí-
vüli kifinomultságában, és ezért szenve-
désre, fájdalomra való képességében is.
Az élővilág egyik legfőbb rangjele a
szenvedésre való képesség. Éppen érzé-
kenységéből következik az ember nagy-
sága. Az élet célja nem lehet tehát a
szenvedés teljes eltörlése, mert ez az ér-
zékenység megszüntetése lenne; a fel-
adat a szenvedés kegyetlen, barbár, ha-
szontalan formáinak a kiküszöbölése.
A zsidó–keresztyén vallás mindig is ma-
gába foglalt valamilyen filozófiát, de so-
hasem volt filozófia. Lényege szerint az
Isten országáért áldozatot, szenvedést is
vállaló merész vállalkozás volt, és ma is
az.
Isten szeret engem?
Sosem volt kérdés számomra Isten léte,
bár nem jártam templomba. Amikor
Götzel Andrea elhívott ebbe a gyüleke-
zetbe, és hallgattam a lelkészt, néhány
alkalom után úgy éreztem, hogy ez az,
ilyen gondolatokra, ilyen érzésre vágy-
tam. Kerestem az utam, a helyem, és
amikor meghallottam egyik alkalommal
a 396-os éneket, úgy éreztem, hogy ez
az ének rólam szól. „Én is csak egy té-
bolygó vándor, utas vagyok, tanácstalan.
... Taníts járnom ösvényeden!...”
Egyre szívesebben mentem istentiszte-
letre, bibliaórákra. Csak a lényeg hiány-
zott még: hogy elhiggyem: Isten szeret!
Úgy éreztem, ha Isten szeretne engem,
nem engedte volna, hogy beteg legyek...
Nem fért a fejembe, hogy lehetett ekkora
terhet tenni egy gyerekre? 42 éve va-
gyok inzulinos cukorbeteg. 42 keserves
éve, fájdalommal, rosszullétekkel, értet-
len, önző emberekkel, megalázó helyze-
tekkel, a betegség szövődményeivel, de
azt gondoltam, ez még mindig jobb,
mintha egy gép tartana életben...
Tavaly januárra annyira romlott az álla-
potom, hogy bizony egy gép tartott élet-
ben. 2 naponta művese kezelés és hihe-
tetlen rosszullétek. Teljesen összeomlot-
tam, állandóan sírtam. Úgy éreztem, ez
már csak időhúzás, innen nincs visszaút.
És kérdeztem: Isten, hol vagy, miért nem
segítesz?
Akkoriban volt a születésnapom, és a
bibliaóra tagjai is telefonáltak, gratulál-
tak, és elénekelték egy másik kedves
énekemet: „Áldunk téged Istenünk...”
(EÉ 42), mind a négy versszakát. Csak
azon izgultam, nehogy közben vizitelni
jöjjenek. Mérhetetlenül jól esett a figyel-
messég. A bent töltött idő alatt sokszor,
sokan meglátogattak, telefonáltak. Jó ér-
zés volt, hogy nem csak a családomnak
vagyok fontos.
Majd jött a jó hír: otthon is csinálhatom a
kezelést, igaz, emiatt csak néhány órára
hagyhatom el a lakást, de legalább ott-
hon vagyok! Sőt, ha a kivizsgálásokat
követően alkalmasnak találnak, vese
transzplantációs listára is kerülhetek.
2010. december 1-től listán vagyok!
Már tudtam, nem jó helyen kerestem Is-
ten szeretetét. Én is úgy éreztem, mint a
Túrmezei Erzsébet fordította ismeretlen
szerző álmában: a homokban az az egy
lábnyom az enyém volt. De nem, bizony
Ő vigyázott rám. Jó és segítőkész embe-
reket küldött: lelkészt, gyülekezeti társa-
kat, családomat, barátokat, orvosokat,
más segítőket. Hála nekik!
Amikor az ember nagy bajban van, és
végiggondolja az életét, sokszor megfe-
ledkezik arról, mi minden jutott az életé-
ben, és csak a fájdalmakra gondol. Ne-
kem is született 2 fiam, él még az édes-
anyám, vannak testvéreim, barátaim, sok
kedves ismerősöm, tudtam dolgozni,
van otthonom, van mit enni. Átérzem
azok fájdalmát, akiknek ezek sem jutot-
tak, de senki könnyebbnek látszó ke-
resztjével nem cserélnék! „Győzelmet
vettél, ó Feltámadott!” (EÉ 388).
Már úgy éreztem, hitet kell tennem. El-
jött a konfirmálás ideje nekem is! Lelké-
szünk segített néhány gondolatot még a
helyére tenni. Sokat beszélgettünk, be-
szélgetünk. Úgy éreztem felkészültem:
„Isten nékem erőm, bizodalmam!” (EÉ
338) Hála azért is, hogy a konfirmációs
ünnep is úgy sikerült, ahogy szerettem
volna.
Már nem sírok, egyre ritkábban vagyok
szomorú. Várom a riasztást, hogy adó-
dott vese, úgyhogy úrvacsorát venni is
mobiltelefonnal megyek, hátha pont ak-
kor szólal meg.
Akárhogy is lesz, úgy érzem: megérkez-
tem, kegyelmet kaptam!
Debrő Sarolta
A feltámadás nem valami tétlen diadal. Sőt, arra való, hogy erőforrás legyen. Hogy kísértésben, bű-
neim rettentése közepette ne nézzek másra, hanem mindig csak Krisztus boldogító feltámadására.
Aki ezt a győzelmet a szívébe vési, máris üdvözült.
Dr. Luther Márton
LÁMPÁS
3
Recept: Magvas rozskenyér
(a Nők Világ imanapjának tatabányai estjén kóstolt kenyér receptje)
Hozzávalók: 50dkg Rösselmühle liszt – ez kenyérliszt-keverék
(rozsliszt) hatféle gabonatörettel és élesztőt is tartalmaz, 300ml lan-
gyos víz, 1 evőkanál étolaj, 10g só, vegyes magkeverék (naprafor-
gó, tökmag, lenmag, szezámmag, fenyőmag).
Ha kenyérsütőgépben sütjük, akkor először a nedves anyagokat te-
gyük bele, és utána a lisztet. Beállítjuk a megfelelő programot és
sütjük.
Sütőben: az összetevőket kidagasztani, majd egy órát keleszteni.
Utána kenyérformára alakítani és előmelegített sütőben kb. egy
órát sütni. A sütőbe helyezzünk egy vízzel töltött tűzálló tálat, hogy
gőz keletkezzen. Fél óra sütés után kenjük meg a kenyeret vízzel.
Jó étvágyat!
Vörösné Hermann Judit
Női Világ Imanap 2011
Minden évben ugyan azon a napon már-
cius első péntekén tartják a Föld külön-
böző országaiban, különböző keresztyén
felekezeteiben ezt az alkalmat. Évenként
másik ország keresztyén asszonyai állít-
ják össze a liturgiát, és ismertetik meg
országukat és benne a nők életét velünk.
Itt Tatabányán már hatodik éve mi evan-
gélikusok vagyunk házi gazdái ennek az
ökomenikus délutánnak.
Idén Chilét ismerhettük meg. A chilei
asszonyokat Mózes 5. könyvében
(5Móz 8,7-10) leírt Kánaánra emlékez-
teti országuk. Ahol folyóvizek, mélyből
fakadó források, völgyek, hegyek van-
nak, és búzát, árpát, szőlőt, fügét, gránát-
almát terem a föld, valamint olajfákat és
mézet is. A hegyek köveiben vas van és
réz. Ez a föld bőségesen eltartja a rajta
élőket.
Az ország Dél-Amerika nyugati oldalán
húzódik hosszan a Csendes-óceán part-
ján. Legdélibb része pedig az Antarktisz-
ra ér. Bár a szárazföldön meglehetősen
keskeny Chile kiterjedése, de szigeteivel
mélyen benyúlik az óceánba. Így az or-
szág része a Húsvét-szigetek is. A tenger
halakkal látja el Chile népét. A lakosság
nagy része viszonylag kis területen él az
ország középső részén, melynek éghaj-
lata mediterrán, így mezőgazdaságuk is
a mediterrán növények termesztésén ala-
pul. Chile gazdag ásványokban és ércek-
ben, amelyet a bányászat hoz felszínre.
Nemrégiben izgulhatott az egész világ a
föld mélyén rekedt chilei bányászokért,
akiknek életét nemzetközi összefogással
sikerült megmenteni. Mint Dél-Amerika
több országában, itt Chilében is spanyo-
lul beszélnek, de vannak helyi nyelvek is
mint az: aymara, mapuche, rapa nui. A
lakosság nagy része keresztyén – első-
sorban katolikus, de vannak protestáns
gyülekezetek is
Hány kenyeretek van?
Az istentisztelet alatt arról gondolkod-
hattunk, hogy mit jelent számunkra a ke-
nyér.
Chilében is, akárcsak máshol, nagyon
sok a szűkös anyagi körülmények között
élő család, azonban a legszegényebb há-
zaknál is megkínálják a vendéget mate
teával és kenyérrel a vendégszeretet jele-
ként.
A chilei asszonyok bányász férjeik elbo-
csátása után közösségi kemencékben sü-
tötték a tipikus bányász eledelt, a kenye-
ret, ezzel tartották fenn, a piacon eladva
azt, családjaikat. A kenyér megélhetés, a
létfenntartás eszköze.
A Királyok 1. könyvében (17,8-16) a
Sareptában élő özvegy utolsó lisztjéből
és olajából süt kenyeret Illésnek, híve a
próféta szavának, hogy az eső megér-
keztéig nem fogy ki azokból. A kenyér
táplálék, a hit, a remény, és az önzetlen
szeretet jeleként.
Márk evangéliumában (6,30-44) a ke-
nyérszaporítási történetben mondja Jé-
zus a tanítványoknak: "Adjatok nekik ti
enni." Ami itt az összes földi szükségle-
tüket jelenti. Az evangéliumi felszólítás
pedig, hogy adjatok ti, a többi ember felé
való odafordulást jelenti, hogy a magunk
lehetőségei, adottságai szerint segítsük
egymást.
Legfontosabb és egyben az egyetlen iga-
zi kenyerünk maga Jézus Krisztus. Aki a
mi életünk útitársa, valódi szükséglete itt
a Földön, és életünk váltsága és közben-
járója Isten előtt a Mennyben. Ezért, test-
véreim, soha ne ne szűnjünk meg hir-
detni az evangéliumot, melyet Jézus
ránk bízott utolsó szavaival: „Menjetek
el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden
népet.”
Ezúton szeretnék külön köszönetet mon-
dani Vörösné Hermann Judit testvérünk-
nek, aki saját sütésű kenyérrel készült az
alkalomra, melynek receptjét közkívá-
natra megosztjuk a Lámpásban.
Götzel Andrea
4
LÁMPÁS
Egy kirándulás böjt havában a
Magyar Nemzeti Galériában
Első alkalommal látható a 19.századi
magyar festőóriás, Munkácsy Mihály
Krisztus-trilógiája Budapesten. Az Asz-
tali Beszélgetések Kulturális Alapít-
vány a Magyar Nemzeti Galériával és a
Munkácsy Alapítvánnyal együttmű-
ködve sorozatot szervezett a mű bemu-
tatásáról a különböző egyházak, feleke-
zetek püspökeinek tárlatvezetésével. Az
evangélikus egyház részéről többek kö-
zött dr. Fabiny Tamás evangélikus püs-
pök mutatta be a tárlatot, amelyen a ta-
tabányai gyülekezetből március 19-én
mi is többen részt vettünk. A tárlatveze-
tés kapcsán meghallgattuk még Finta
Gergely orgonaművész és az Evangéli-
kus Hittudományi Egyetem kórusának
egyházzenei bemutatóját is. A Krisztus-
trilógia monumentális képeinek egyen-
kénti bemutatásával a Püspök úr jól
szemléltette a festőművész által megál-
modott és alakba öntött emberi lélek
rezdüléseit. A Bibliából már jól ismert
élethelyzet-sorozatok megindítóan, lel-
ket, szellemet felemelően, magasra rö-
pítően elevenné, átélhetővé válhattak
számunkra Fabiny Tamás bemutatója
során. Engem különösen a Golgota cí-
mű kép, az azon szereplő alakok mű-
elemzése ragadott meg, azon belül is a
„fehér lovas” alakja, aki számomra is –
eddigi felületes ismereteim szerint –
egy lovas volt a katonák közül. Valójá-
ban azonban a Krisztust követők misz-
szióra hívását szimbolizálja, fehéren
tiszta, a Golgotára fókuszáló jellegével.
Köszönjük lelkészünknek, Schermann
Gábornak, Fabiny Tamásnak és vala-
mennyi szervezőnek, valamint a mind-
annyiunkat és mindezeket koordináló
Mindenhatónak.
Dombi Lajosné
Gyülekezetünk pénzügyi statisztikája 2010-ben:
Bevételeink 2010-ben: 5.954.302 Ft,
mely az alábbi forrásokból gyűlt össze:
Kiadásaink 2010-ben: 6.482.249 Ft,
mely az alábbi célokra került elköltésre:
A presbitérium az alábbi költségelőirányzatot fogadta el 2011-re vonatkozóan:
Tervezett bevétel: 4.665.000 Ft,
melyet az alábbi forrásokból várunk:
Tervezett kiadás: 4.223.000 Ft,
melyet az alábbi célokra szánunk:
LÁMPÁS
5
Gyülekezetünk 2010. évi élete a számok tükrében:
Rendszeres közösségi alkalmak száma és megoszlása:
–
61 vasárnapi-ünnepi istentisztelet
–
11 egyéb istentisztelet:
–
ökumenikus imahét, világ imanap, reformáció, temetői istentisztelet, városi adventi alkalom...
–
62 bibliaóra:
–
gyülekezeti bibliaórák, felnőtthittan-hitmélyítő beszélgető körök
–
4 keresztelőn 8 gyermek keresztelése
–
2 alkalommal gyülekezeti istentisztelet keretében, 2 alkalommal külön, családi istentiszteleten
–
1 esetben gyülekezetbeli család, 1 esetben vidékről érkezettek, 2 alkalommal a keresztelő kap-
csán jött először közénk a család
–
Konfirmáció és esküvő nem volt az év folyamán
–
9 evangélikus temetés
–
négyen a gyülekezet tagjai voltak
–
kettőjüknek régen megszakadt a kapcsolata a gyülekezettel, nem hallottunk róluk
–
hárman nem voltak a gyülekezet tagjai
–
173 hittan- és konfirmációs előkészítő alkalom gyerekeknek
–
81 látogatás, négy- vagy néhány szemközti beszélgetés
–
5 presbiteri ülés
–
1 közgyűlés
–
3 ifjúsági illetve gyermek szeretetvendégség
–
7 gyerek, ifjúsági és felnőtt kirándulás, utazás, tábor, konferencia
Rendkívüli események gyülekezetünkben:
–
Aaleni testvérgyülekezet tagjainak látogatása nálunk
–
Egyházmegyei focibajnokság
–
Tátra utcai kistemplom építkezés
Ezeken kívül sok, a gyülekezeti szolgálati naplóban nem szereplő közösségi, igei alkalom volt a gyülekezet tag-
jainak kezdeményezésére illetve részvételével.
(Elhangzott március 13-án a Jókai utcai istentisztelet keretében tartott gyülekezeti közgyűlésen)
Alex, gyülekezetünk ifjú tagja
a piliscsabai evangélikus gyereknap
forgatagában, április 9-én
Olvasta már?
Istentiszteleteinken elhangzottak írásos összefoglalója
megtalálható honlapunkon, vagy kérhető
rendszeresen email-ben!
6
LÁMPÁS
H
ÍREK
,
ESEMÉNYEK
{
A Magyarországi Evangélikus Egyház országos hetilapja, az Evangélikus Élet, valamint igényes tudományos-kulturá-
lis folyóiratunk, a Credo a hagyományos, templomban vagy újságosnál megvásárolható papír-formán kívül már meg-
vásárolható illetve előfizethető számítógépen, interneten olvasható digitális formában is. Ennek ára jóval kevesebb
a papíralapú kiadásnál (az Evangélikus Élet egy száma hagyományosan 250 Ft, a digitális formában pedig 130 Ft).
{
Jókai utcai templomunkban a megszokott gyülekezeti persely mellett kitettük a „szegények perselyét”. Ebbe – az
istentiszteletek alkalmával – a közösségünkben vagy környezetünkben élő elszegényedő, ínséges helyzetben levő em-
bertársaink segítésére lehet adományokat tenni.
{
Januárban egyházmegyei lelkészgyűlés volt gyülekezetünkben, a Tátra utcai kistemplomban. Igét hirdetett Kósa
Gergely bokodi lelkész.
Március 1-én pedig egyházmegyei hivatalvizsgálat (vizitáció) keretében járt itt Mészáros Tamás (Csákvár) egyház-
megyei felügyelő és Szarka István (Bakonycsernye) esperes. Az egyre bővülő vezetőségi-presbiteri körben – a lelkészi
hivatal adminisztrációjának és a gyülekezeti élet adatainak áttekintése mellett – sokat beszélgettünk közösségünk
adottságairól és gondjairól, tennivalókról és áldásokról.
Mindkét jeles alkalom során jólelkű és bőséges vendéglátásról gondoskodtak testvéreink a messziről jött és helybeli
résztvevők örömére. Köszönjük mindnyájuk szeretetét és munkáját!
{
A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének, Ittzés Jánosnak ebben az évben történő nyugdíjba vonulása mi-
att a kerület gyülekezeteiben püspökválasztás zajlott márciusban. A választás eredményeként az új püspök nyártól
Szemerei János jelenlegi kaposvári lelkész, esperes. Beiktatása Győrben, június 25-én lesz.
{
Egyházmegyei ifjúsági tábortalálkozó lesz Móron május 7-én, szombaton! Az elmúlt évben táborozókat és azokat,
akik sajnálatos módon ebből ezúttal kimaradtak, szeretettel várják a szervezők.
{
Nagyhét és pünkösd ünnepeinek istentiszteletei a Jókai utcai templomban – úrvacsorai közösséggel:
Nagycsütörtök, április 21. 17 óra
Nagypéntek, április 22. 17 óra
Húsvét vasárnap, április 24. 10 óra
Húsvét hétfő, április 25. 10 óra
Mennybemenetel napja, június 2. 17 óra
Pünkösd vasárnap, június 12. 10 óra
{
Konfirmációi ünnep lesz pünkösd vasárnapján az istentiszteleten. Fogadalomra és áldásra készülő fiatal testvéreink
mellett reménység szerint megemlékezünk illetve megáldjuk azokat a testvéreinket, akik egykori konfirmációjuk
kerek (10, 20, ... 70) évfordulóját ünneplik ebben az évben.
{
Pünkösd hétfőn, június 13-án – az elmúlt évekhez hasonlóan – nem lesz istentisztelet gyülekezetünkben. Egyház-
megyei missziói nap lesz ekkor, helyszíne Bokod. Gyülekező és indulás 8.30 órakor a Jókai utcában.
Előzetes részvételi szándék jelzésére várhatóan a szervezők előkészületeinek segítése miatt lesz szükség, ám ennek
esetleges elmulasztása senkit ne tartson távol a reményteljes napon való részvételtől!
{
Az Óvárosi Református Gyülekezet és közösségünk küldöttsége (5 fő) húsvét utáni hétvégén látogatást tesz Aalen-
ben, az ottani gyülekezet meghívására. Reménység szerint részt veszünk a város és környéke újonnan megválasztott
esperese, Ralf Drescher beiktatásán.
Ezen a vasárnapon, május 1-én a Jókai utcai templomunkban Selmeczi Lajos (Tata) nyugdíjas lelkész testvérünk
szolgál az istentiszteleten.
{
Ifjúsági baráti összejövetel illetve focikupa-találkozó lesz a Tátra utcában május 14-én, szombaton 17 órai kezdet-
tel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
{
A Gusztáv Adolf Segélyszolgálat gyűjtéséhez kapcsolódó „szószékcsere” gyülekezetünkben ebben az évben hár-
mas körforgásban valósul meg: Tatabányán Csonkáné Szabó Magda szákszendi lelkész szolgál, Szákszenden Nagy
Gábor súri lelkész, Súron pedig gyülekezetünk lelkésze. Az alkalom időpontja előreláthatólag május 22.
LÁMPÁS
7
R
EMÉNYSÉGROVAT
A
KIK
GYÜLEKEZETÜNKBEN
2010.
DECEMBER
12. A
DVENT
3.
VASÁRNAPJA
ÉS
2011.
ÁRPRILIS
17. V
IRÁGVASÁRNAP
KÖZÖTT
ELHÍVÁST
KAPTAK
…
…a keresztségben Isten országába:
dec. 25.
Balogh Amanda Kármen Burai Alexandra Ágnes és Balogh László
Jn 1,14-18
Balogh Angelina Katrin
Altmann Anett és Balogh József
…konfirmációi áldással az egyház közösségébe:
febr. 13.
Debrő Sarolta, Tatabánya
Jn 14,6
…az élet és halál Urától:
dec. 20.
Bánkúty Tibor, Tatabánya
81 évesen
1Kor 13,13
febr. 17.
Császi Gáborné sz. Hirsch Éva, Tatabánya
63 évesen
Ézs 11,2
márc. 16.
Tölli József, Tatabánya
81 évesen
Mt 25,10
Kérjük azokat, akiknek bármilyen formában (saját, munkahelyi vagy adóhivatali kitöltéssel) adóbeval-
lási kötelezettségük van, hogy rendelkezzenek a Magyarországi Evangélikus Egyház javára szóló
1%-ról, a 0035 technikai számmal (ezt annak is érdemes megtenni, akinek nincs ténylegesen fizeten-
dő adója, mert ennek az 1%-nak a továbbításánál nemcsak a rendelkezett adóösszeg, hanem a rendel-
kezők létszáma is számít). Aki pedig még nem döntött a másik 1% felhasználásáról, annak bizalommal
ajánljuk gyülekezetünk alapítványát: Tatabányai Evangélikus Alapítvány, 18603718-1-11.
További információ a lelkészi hivatalban kérhető.
Minta az adóbevallás 1%-os rendelkező részének fentiek szerinti kitöltéséhez:
8
LÁMPÁS
Rendszeres gyülekezeti alkalmaink
Alkalom
Mikor?
Hol?
Imaközösség
Istentiszteletek előtt
Jókai út 81.
Istentisztelet
Vasárnap 10
00
-kor
Jókai út 81.
Bibliaóra
Csütörtök 17
00
-kor
Tátra u. 13.
Alsós hittanóra
Kedd és péntek
16
00
-kor
Tátra u. 13.
Felsős hittanóra
és konfirmációi
felkészülés
Hétfő 16
00
-kor
Tátra u. 13.
Hitmélyítő
beszélgető kör
(felnőtt-hittan)
Kedd 18
30
-kor
Megbeszélés
szerint
Minden hónap első vasárnapján, illetve advent és böjt
minden vasárnapján úrvacsoraosztás van az
istentiszteleten.
Bizalommal kérjük azok jelentkezését, akik
egészségi állapotuk miatt nem tudnak az
istentiszteletekre vagy más alkalmakra eljönni.
Szívesen segítünk autóval, hogy ilyen akadály ne
válasszon el senkit a gyülekezet közösségétől!
h
Várjuk a kórházban fekvő betegekről való
híradást, hogy személyesen meglátogathassuk őket,
illetve azok jelzését, akik otthonukban szeretnének
úrvacsorát venni.
+ Kérjük az új otthonba költözöttek, illetve az
újonnan a gyülekezet területére került testvérek
lakcímének jelzését.
( Köszönettel fogadunk minden, a gyülekezet
szokásaival vagy személyes igénnyel kapcsolatos
kéréseket.
LÁMPÁS – Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja
Megjelenik negyedévente
Az újság előállításához adományokat elfogadunk erre a
számlaszámra: Tatabányai Evangélikus Egyházközség
OTP Bank: 11740009-20201533
Felelős kiadó: Tatabányai Evangélikus Alapítvány
Szerkesztőbizottság: Cser Ákos, Kemény Ilona,
Kemény István,Vertényi Domonkos
Felelős szerkesztő: Schermann Gábor
Weboldalunk címe: http://tatabanya.lutheran.hu
A weboldallal kapcsolatos írásokat, észrevételeket a
teranova@citromail.hu címre várjuk.
A Lámpás szerkesztősége várja az írásokat
erre a címre: lampas@lutheran.hu
Várjuk az érdeklődőket a
gyülekezeti levelezőlistákra:
fraternet-tatabanya@lutheran.hu
(általános gyülekezeti információk)
fraternet-tbifi@lutheran.hu (ifjúsági lista)
E listákra jelentkezni lehet a lelkészi hivatal
címén: tatabanya@lutheran.hu
Rác Miklós: Imádság
Virágok virága! Nézz le ránk!
Ó, tudom, te mindig ezt teszed,
Szereteted árja fonja ránk
Mindenkor, segítő kezed.
Virágok virága, Jézusom,
Te adod meg, hozzád ki jusson.
Tedd erőssé köztünk keresztedet,
Fogd meg egyenként kezünket.
Virágok virága – halovány.
Véred a legnagyobb adomány.
Bizony, bizony, mi ontottuk ki,
S te hagyod reánk csurogni.
Virágok virága – szeretet,
Mi örökké áldjuk szent neved.
S ha arcunkat elfordítanánk,
Te akkor – újra nézz le ránk.
A lelkészi hivatal címe:
Tatabánya-Alsógalla, Tátra u. 13.
Telefon: 34/316-201
Schermann Gábor lelkész elérhető ezen kívül a
20/824-2764-es telefonszámon, valamint a
gabor.schermann@lutheran.hu illetve
tatabanya@lutheran.hu e-mail címen.
Hivatali idő: megbeszélés szerint
Áldott ünnepet kívánunk minden Olvasónak!
Document Outline