2008-2

2008-2.pdf — PDF document, 563Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )

Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? (Zsolt 27,1)

Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja – VII. évfolyam 2. szám 2008. nyár

Szentlélek-ünnep a
Biblia évében

Egyházmegyénk gyülekezeteinek ezévi
pünkösdi találkozója a Bicskei Baptista
Gyülekezet Konferenciaközpontjában volt.
A nap felvétele (hang, képek, szöveg) CD-n
megkapható. A programból egy kis ízelítő:
1. „Miért nem beszél Isten az én

nyelvemen is?” – a Wycliffe
Bibliafordító

Egyesület

bemutatkozása: a bibliafordítás
szolgálata a Biblia számára még el
nem ért nyelveken

2. A plochingeni harmonika-együttes

műsora

3. A Bicskei Evangélikus Gyülekezet

bemutatkozása

4. „Az én kedves Bibliám” –

bizonyságtételek

Igehirdetés a pünkösdi napon – részlet:
Jézus mondja: „Amikor eljön ő, az
igazság Lelke, elvezet titeket a teljes
igazságra, mert nem önmagától szól,
hanem azokat mondja, amiket hall, és az
eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő
engem fog dicsőíteni, mert az enyémből
merít, és azt jelenti ki nektek. Amije van az
Atyának, az mind az enyém; ezért
mondtam, hogy az enyémből merít, és azt
jelenti ki nektek.” (Jn 16,13-15)

A Biblia-évében vagyunk, és Pünkösdöt
ünneplünk. A Biblia-évében vagyunk, de
nem a Bibliát dicsőítjük. Pünkösdöt
ünneplünk, de nem a Szentlelket
ünnepeljük, hanem a Szentlelket kérjük,
hogy tegye közöttünk életté, élménnyé,
tapasztalattá, vésse be a szívünkbe Jézusnak
a szavát. A Biblia-évében vagyunk, de nem
a Bibliát ünnepeljük. Akkor sem, hogyha a
dolog természete szerint talán ebben az
évben sokszor, sokféleképpen szólunk a
Bibliáról. De a Biblia nem önmagáért van.
Három kép vetül most elibém. Az egyiket
nem éltem át, csak televízióban láttam,
ahogyan Indiában egy hatalmas méretű

szikh Szentkönyv előtt ül egy szikh férfi, és
olvassa a Szentkönyvüket. De mögötte már
ott áll a másik, amögött meg a harmadik,
akik majd folytatni fogják, és folyamatosan
olvassák a Szentkönyvüket. Egy negyedik
pedig ott áll legyezővel, hogy se légy, se
semmilyen tisztátalan apró féreg ne
férhessen a Szentkönyv közelébe. Ünneplik
a Szentkönyvüket. Mi ilyen ünneplést nem
ismerünk.
A keresztyén egyházban hosszú ideig
szokásban volt, hogy a nagy egyházi
gyűlések, a zsinatok elején minden reggel
trónra emelték az evangéliumnak a könyvét
úgy, mintha egy személy lenne, és

ünnepelték. Ez a második kép.
A harmadik képet Budapesten éltem át. A
Moszkva-téren, a Metró bejáratával
szemben állt egy mikrofon, és egy
jóvágású, jó hangú, kedves fiatalember, aki
mit sem törődve a zajjal, azzal sem törődve,
hogy ő elveszik szinte a mikrofonjával, meg
a Bibliájával együtt a kavargó tömegben,
rendületlenül olvassa a Szentírást. Én
megálltam mellette. Így, egy megállója
biztosan volt. Lehet, hogy többen is
akadtak, de azt tudom, hogy én megálltam.
Nem vagyok benne biztos, hogy ez a
Bibliának, vagy a Biblia üzenetének a
legmegfelelőbb formáját adta, de minden
esetre tisztelem és becsülöm a türelmét, a
bátorságát és kitartását.
De nem a Bibliát ünnepeljük. A Biblia
nem önmagáé. A Bibliának is van
közepe.

Nemcsak úgy, hogy

megszámoljuk a lapokat, és elosztjuk
igazságosan, hogy jobbra is ennyi, meg

balra is ennyi lap legyen. A Bibliának
Jézus Krisztus a közepe. Bármennyire
vékonyabb is az Újtestamentum, mint az
Ótestamentum, mégis ott van a Bibliának a
közepe. És az Ótestamentumnak is ő a
közepe, mert Krisztusról, Krisztustól
visszafelé nézve, ragyognak fel előttünk
azok az igék, amelyek rá vonatkoznak.
Amelyeket a keresztyénség mindig
Krisztusra való vonatkozásában értett. A
Biblia nem önmagáért szent. A Biblia
azért szent a számunkra, mert Jézus
Krisztusról beszél. Ő a Biblia közepe.
Hatodik órája, Testvéreim, hogy együtt
nézzük a piros oltárt. Remélem, elolvasták,
amit hat órán át együtt néztünk. Három
hullámvonalat látnak, rajta egy hajót, amely
tulajdonképpen egy széthúzott „H”-betű
formájába öltözik. A hajó közepén látunk
egy üreges vonalat, az az „I”-betű, Az árboc
meg a hajó találkozásánál pedig ott van egy
„S”-betű, ami akár horgony is lehetne, de
nem az, hanem „Jézus, az emberiség
Megváltója” latin-mondatnak a három
kezdőbetűje: „IHS”.
Az Egyház szimbóluma, mert az Isten
népe Krisztusnak örvendezik, és őt
ünnepli, aki a keresztség vízében,
keresztáldozatának az erejével, kenyér és
bor színébe rejtőzve, áldozatának és
feltámadásának erejét nekünk ajándékozta.
Őérette, ezért az üzenetért, amely benne
testet öltött drága a számunkra a Biblia.
Élni szeretnénk vele. Nem egyszerűen a
mondatokkal, hanem akire a mondatok
utalnak: az élő, eleven, magát értünk áldozó
Jézus Krisztusért. És ott, az oltárterítőn, az
árboc fölött szétterjesztett szárnyakkal a
Szentléleknek a galambja. Jézus maga
mondta, hogy a Szentlélek őt dicsőíti. Ezért
hát nem a Szentlelket ünnepeljük, hanem a
Szentlélek ajándékának az erejével
dicsőítjük, magasztaljuk, imádjuk Jézus
Krisztus Urunkat.

(Fehér Károly ny. lelkész,

Székesfehérvár)

A cikket közreadja: Lukonits Ottó

LÁMPÁS

AZAI

VENDÉGEINK

Előszó

Filemon Zsolt baptista
lelkész szolgálati évei
alatt Tatabányán fontos
szerepet töltött be az
ökumené

jegyében.

Velünk, evangélikusokkal
testvéri közösséget vállalt
sok alkalmon. 2006. ősze
óta Fót városának
baptista lelkipásztora.
Áldja meg az Isten
további szolgálatát!

„Domonkos apostol

levele Filemonhoz”

(DFilem 1,1)

ISSZAEMLÉKEZÉS

2000-2006

2000. februárjában érkeztünk az akkor még
számunkra teljesen ismeretlen Tatabányára. Csak azt
tudtuk, hogy egy kis létszámú gyülekezet vár
bennünket a Mátyás király utcában, mint leendő
lelkipásztorukat. A köztük és velük végzett több éves
missziómunka minden nehézsége ellenére kedves és
áldott emlékként él a szívünkben. Isten megannyi
áldásban részesített bennünket Tatabányán.
Az első ökumenikus találkozásból adódó élményemre
nem sokkal azután került sor, hogy a dobozokból és
zsákokból mindent a helyére pakoltunk. Még a máig
is tartó „rendszerváltás” előtt történt, hogy a város és
a térség politikai és egyházi vezetői egy egész napos
tanácskozáson vettek részt a megyeházán. Miután
hosszabb keresgélés után végre megtaláltam az
épületet, bementem. Ott ismertem meg Labossa Lajos
evangélikus lelkész testvéremet, aki azonnal a
szárnyai alá vett. Jó visszaemlékezni erre a kedves, és
felettébb bátorító találkozásra.
Az első év főként a saját gyülekezetünk
megismerésével, a missziós lehetőségek

feltérképezésével, a város megismerésével telt el.
2001 januárjában telefonon keresett meg Lajos bácsi,
hogy kapcsolódjunk be ismét az ökumenikus imaheti
sorozatba. A korábbi személyes találkozás erre jó
alapot jelentett, így a gyülekezetünk, egészen
eljövetelünkig aktívan kivette a részét az ökumenikus
szolgálatokból. Emellett jó és sokat ígérő
együttműködés alakult ki a város felekezetei között.
Jó szívvel és hálával emlékszem vissza a ProChrist
evangelizációs estékre, az havonkénti lelkészi
találkozásokra, és a bányász nappal egybekötött
„Történelmi Egyházak Bemutatkozása” elnevezésű
megmozdulásra is. Bárcsak mozgalommá válhatott
volna…
Az Istentől kapott örömök mellett azt is látnunk
kellett, hogy a város gyülekezetei láthatóan nem
tudtak lépést tartani a gyorsan növekvő
megyeszékhellyel. Közösségeink – a baptista minden
esetre – megmarad kis bányász kolónia kései
utódának, miközben az egykori bányász városból egy
fejlett ipari központ lett, sok lelki értelemben
gyökértelen, az evangéliummal megszólítható
emberrel.
A városon a mai napig ott ül a szellemi múltjának
hatalmas árnya, ami alól csak nehezen tud kilépni.
Eszembe jut Jeremiás próféta szava, amikor atyjafiait
bátorítja. Azt kéri tőlük, hogy „fáradozzatok annak a
városnak békességén, ahová fogságba vitettelek
benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert
annak békességétől függ a ti békességetek is!”
Kedves tatabányai evangélikus testvéreim!
Fontoljátok meg ezeket az Istentől való igéket. S kissé
visszatekintve emlékezzetek meg Labossa Lajos néhai
lelkészetekről, aki csaknem fél évszázadon keresztül
élte ezeket az igéket. Imádkozzatok városotokért az
Úrhoz, mert egy gyülekezet békéje mindig függ a
városától, ahol él! Legyetek só és világosság!

Isten áldjon meg Benneteket!

Testvéri szeretettel:

Filemon Zsolt

baptista lelkipásztor

Szentnek lenni nem annyi,

mint sokat tudni, sokat elmélkedni.

Szentnek lenni annyi,

mint nagyon szeretni.

(Aquinoi Szent Tamás)

LÁMPÁS

ALLÁSISMERET

A magyar őstörténet kulcsa a szkíta kultúra
Mitől különleges a magyar?

Számomra Ady nem rokonszenves, mint ember, bár
legkedvesebb versemet ő írta. Költői nagyságát elismerem, de
történelem szemléletét elfogathatatlannak tartom: A
"hódították ez országot úri szittyák, történelemkönyvekben így
tanítják" sorai a sznob értelmiség hozzáállását jellemzik a
magyar őstörténethez. Az "elit", a mindenkori arisztokrácia,
ahogy a nép nevezi őket – az urak történelme valóban
szégyenletes dolgokkal van tele, természetesen nagyszerű
tettek mellett. A turáni átok valóban létezik, de nem az
egyszerű emberekre igaz, hanem azokra, akiknek példát
kellene mutatniuk.

A szkíták történelme nemcsak a kiskirályok története,

hanem a néppel azonosuló vezéreké, és a szabadság szereteté
is, amely egyszerű emberekből faragott hősöket. Ez utóbbiakat
nem kell szégyelljük, sőt büszkék kell legyünk rá, méltóak
őseink szent nevére.
Valóban különleges nép vagyunk, Enrico Fermit egyszer
megkérdezték, hogy léteznek-e földönkívüliek, mire ő azt
felelte: igen, itt élnek közöttünk – és magyaroknak hívják őket.
Mindenek előtt, kik a szkíták, akik Mongóliától
Magyarországig uralták az Eurázsiai sztyeppét?
Kr.e. V.-IV. évezred folyamán alakul ki ezen az éghajlati
övezetben a szkíta kultúra. A Kr.e. III. évezredben már mind a
folyamközzel, mind krétával élénk kereskedelmi kapcsolatai
alakulnak ki a térségben élő különféle népeknek. Hangsúlyozni
kell, nem egy népről van szó, hanem különböző eredetű
egymással közelebbi-távolabbi rokoni kapcsolatban álló,
sokszor eltérő nyelvű népekről, amelyeket nem a közös nyelv,
hanem a hasonló életmód és kultúra, öltözködés és szokások
alapján sorolunk a szkíták közé. Ezen népek többsége az urál-
altáji, turáni népek közé tartozott.
A szkíta név a görögöktől ered – ők értették a számukra
kimondhatatlan urál-altáji szittya szót szkítának.
A Csodaszarvas regéje
Mi ez az életmód – nomád pásztorok voltak-e – valóban?
Általában az a kép él a szkítákról, amiből annyi igaz, hogy a
földművelésre alkalmatlan területeken legeltető állattartást
folytattak, és a természeti akadályoktól mentes földjükön pedig
gyorsan mozgó négykerekű kocsikon közlekedtek, és a szkíta
törzsek hadserege lovas íjászokból állt. Ám gazdaságuk alapja
nem a nomád állattartás, hanem a földművelés volt,
olyannyira, hogy sokkal több gabonát termeltek, mint, amit el
tudtak fogyasztani. és ebből a gabonafeleslegből fedezték ipari
behozatalukat. A területükön található nyersanyagok csak
fazekasság és bőripar kialakulását tették lehetővé, minden
máshoz importra szorultak.
Mivel a szkíta területek fában szegények ezért égetett téglákat
sem használhattak, lakóházaikat, sumérok módjára

vályogtéglákból építették. Szkítia térségébe a földművelő
kultúra a termékeny félholdról – ezen belül a folyamközből
jutott el – és a lehető legtermészetesebb, ha szkíták közös
eredetmítosza is, a kultúrájuk ősforrásaként a sumérokat jelöli
ki. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolataik voltak. Szekereiken,
amik nem mediterrán kétkerekű kordék, hanem sumér
négykerekűek a termelt gabonát messze földre elszállították.
Aki még nem utazott parasztszekéren, nem tudja milyen
zseniális találmány.

Ahol erre lehetőség volt ott tengeri kereskedőknek adták
tovább. A krétai civilizációt gazdaggá éppen a szkítákkal
folytatott gabonakereskedelem tette. A krétaiak görög földről
szerezték be a kerámiákat és egyéb ipari nyersanyagot, amit
aztán a szkítáknak adtak el gabonáért, amit szintén a
görögöknél értékesítettek. A szkítáknak is érdekük volt a
többlettermesztés, mert így nemcsak iparcikk szükségleteiket
elégítették ki, de jelentős mennyiségű színesfém és
kincskészletre is szert tettek.
Természetesen a gazdagságuk csábítást jentett a
környezetükben lakó népeknek, a perzsák és a görögök is
igyekeztek volna a termékeny területet meghódítani – ha
tudták volna –, de a szabad szkíták nagyon gyorsan felálló és
rendkívül ütőképes hadsereggel rendelkeztek, mely lovas
íjászokból állt. A perzsák is a hadseregüket a szkíta, minták
alapján szervezték meg. A szkíta íj egyedülállóan hatékony
fegyver volt egészen a páncélos lovagok megjelenéséig, és
csak a szkíta íjgyártók voltak képesek az elkészítésére.

LÁMPÁS

A földművelő kultúra kialakulása

Ennyit a szkíták lovas nomád mivoltáról, most nézzük meg

miként alakulhatott ki földművelő kultúra a termékeny félholdtól
távoli területen. A Kr.e. IV-III. évezred idején még nem történt
meg az indoeurópai népek nagy népvándorlása, nincsenek a
görögök Hellászban, a latinok Itáliában, és az asszírok és a
perzsák sincsenek a helyükön. A termékeny félhold sumér
területei mellett épphogy megindul az akkádok letelepülése a
Tigris és az Eufrátesz folyó felső vidékén. A két legjelentősebb
kulturális központ ekkor a sumér alföld, és Kréta, de más
területeken is megindult már a földművelés. A lakosság
folyamatosan növekszik, és az erre alkalmas területeken
szívesen látott vendégek a déli bevándorlók, legyenek azok
papok, földművesek vagy éppen katonák. A sumér
városállamok élénk kapcsolatokkal rendelkeznek a távolabbi
kulturális centrumokkal is, és ők maguk is keresik az olyan
helyeket ahol hasonló környezeti feltételeket találnak, mint a
szent városaik környékén.

Kréta, Fönícia, Urartu (Örményország), vidéke mellett

eljutnak Perzsia túloldalán lévő alföldre is, ahol egy tenger
méretű tavat találnak, melybe két folyó torkollik. Igen
megörülnek neki, mivel kultúrájuk a számok bűvöletében él. A
tenger az Aral-tó, a két folyó pedig a Szír-Darja és Amu-Darja.
Ez a terület lesz a szkíta kultúra bölcsője, ahol a mezopotámiai
bevándorlók és a helyi népek keveredéséből megszületnek a
különböző szkíta népek, kialakul az urál-altáji nyelvcsalád. A
szkíták jellemző totemállata, a szarvas, tulajdonképp Innana – a
sumér főistennő, a szerelem és háború istennőjének egy
megjelenési formája, és a szkíták eredetmondája nem más, mint

a csodaszarvas regéje, melyben Nimród király két fia Hunor és
Magor az Aral-tó partján lel új hazára. A területen nincsenek
természetes választóvonalak és hamarosan az összes sztyeppei
nép átveszi a szkíta kultúrát, vallást, ami tulajdonképpen nem
más, mint a folyamvölgy kultúrájának sztyeppei változata. A két
testvér tulajdonképp a két szent folyó szimbóluma.

A betelepülők nemcsak a vallási világképüket és a

földművelési ismereteiket adják át az itt lakóknak, hanem a

nyelvük szavait, nyelvtani rendszerét is elterjesztik, többé-
kevésbé valamennyi nép elsumérosodik, ki jobban, ki kevésbé,
de valamennyi urál-altáji nyelvben kimutathatóak sumér eredetű
szavak. A legerősebb a hatás a magyar nyelvben, feltehetőleg
azért, mert épp a magyarok voltak azok, akik a Szir-Darja Amu-
Darja folyó mentén éltek, Szkítia kulturális centrumában, de a
többi nép is, nagyon gyorsan átveszi az ismereteket.

Így alakul ki a Dunától az Amurig terjedő sávban egy

egységes kultúrövezet. A szkíta népek nem alkotnak egységes
államot, ilyennek az igénye a mezopotámiai hagyományokból
sem ered, hanem laza szövetségeket kötnek, amit a különféle
népek közötti gyakori házasság-kötések és vérszerződések
pecsételnek meg. A szkíták szeretnek más népekkel házasodni,
és ennek genetikai sokszínűség lesz a következménye, ami
kiemelkedő képességű embereket eredményez.

Gyakoriak azonban a belső háborúk is, ami nem egyszer

nagy

vérveszteséget

okoznak

a különböző népeknek, de a katonai erények fejlődését
elősegítik.

széthúzás

különösen

a vagyoni különbségek megjelenésével erősödik, és a szkítákra
jellemző lesz a turáni átok. Önmaguk vállnak önmaguk
legnagyobb ellenségeivé.

A legenda szerint, az István által kiirtott ősi vallás

papjai, a táltosok megátkozták
a magyarságot, hogy addig átok üljön rajta, amíg Róma
jármába hajtja a fejét, a széthúzás legyen a veszte.

A kínai kultúra is feltehetően nyugatról a szkíta kultúrától

nyeri a mezőgazdasági ismereteit, és lehet, hogy az írás
kialakulásában is a szkítáktól átvett mezopotámiai, mintákból
indulnak ki. Kr.e. 2000 táján bekövetkezik az indoeurópai népek
nagy népvándorlása, ekkor indulnak meg délre és keletre, ekkor
érkeznek a latin és szabin törzsek Itáliába, a görögök Hellászba,
ekkor érkeznek az asszírok Ninive környékére a perzsák
Perzsiába, az árja törzsek is ekkor kezdik meg vándorlásukat
India felé. Az indoeurópai népek kirajzásának középpontja
Nyugat Európa, áthaladnak a Kárpát Medencén, Balkánon, Kis-
Ázsián, Örményországon, Perzsián. Ez a vándorlás szakítja el a
szkíta területeket a Mezopotámia vidéktől, és ettől kezdődően a
különböző termékeny félhold kultúrák egymástól elszigetelt
módon fejlődnek tovább. Továbbra is ők a meghatározóak, de
köztük barbár indoeurópai népek élnek. Ami a Kárpát medencét
illeti, határterületté válik a nyugati indogermán népek és a keleti
szkíta népek között. A sztyepp vidék éghajlata még eléggé
nedves, de keletről kiindulva elkezdődik a folyamatos
kiszáradás, sivatagosodás. Kínában a földművelés kialakulásával
párhuzamosan kis államok jönnek létre, amelyek később majd
birodalommá egyesülnek, és ezek az államok a keletről érkező
monszunesők határáig igyekeznek minden területet
megszerezni.

Cser Ákos

LÁMPÁS

UTHER

IDŐSZERŰ

Csak a Krisztusban való hit az, amely Isten
előtt igazzá tehet

(Luther Márton „Asztali beszélgetései”-ből)

A gyermek hite
A gyermekek állnak Istennel a legjobb lábon életük és
hitük szerint. Mi, vén bolondok, gyötörjük magunkat,
és a szívünket hasogatjuk az igéről vitázván – vajon
igaz-e? hogyan lehetséges? –, amelyet a gyermekek
együgyű, tiszta hitükkel bizonyosnak és igaznak
tartanak, s nem kételkednek benne.
Ha pedig üdvözülni akarunk, az ő példájukat kell
követnünk, és a csupasz Igéhez kell tartanunk
magunkat. Csakhogy a gonosz agyafúrt szellem, az
ördög, még mielőtt észrevennénk és védekeznénk
ellene, nagy-ügyesen eltérít az Igétől, új és új
alkalmatosságokat szabadít elébünk, hogy azokkal
vesződjünk, azért legjobb dolog hamar meghalni, s a
föld alá takarodni.

Igaz hitnek természete
Az igazi hívők mindig úgy érzik, hogy nem hisznek,
azért küzdenek, harcolnak, forgolódnak,
serénykednek, szüntelen azon fáradoznak, hogy
hitüket megtartsák és öregbítsék. Miként a jeles és
nagy tudományú műves mesterek mindig látják és
észreveszik, hogy műveikben valami, sőt, sokféle
fogyatkozás és hiba van; viszontag a kontárok azt
hiszik, hogy semmi hiba nincs az ő művükben, hanem
valósággal tökéletes.
Remény
Mindaz, ami csak a föld kerekén történik,
reménységből történik; egyetlen paraszt sem vetne
egyetlen magot a földbe, ha nem remélné, hogy majd
kicsírázik és majd szárba szökken; egyetlen legény
sem venne feleséget, ha nem remélne vele
gyermekeket nemzeni; egyetlen kalmár vagy
napszámos sem dolgozna, ha nem remélne s várna
nyereséget s bért stb. Mennyivel inkább fölbátorít
bennünket az örök élet reménysége!

Kedves énekem
Látod újra este van

Olvasva a Lámpás előző számait, ennél a rovatnál mások is írták már, hogy amikor felkérték őket a

cikkírásra, nehéz volt kedves éneket választani. Valóban nagyon nehéz a választás, hiszen folyton változunk.
Más dallamok tetszenek most, mint néhány évvel ezelőtt vagy akár az egyik nap vidám hangulatban vagyunk, a
másikban szomorkásak, és ez bizony befolyásolja azt is, hogy éppen milyen ének jut az eszünkbe, mit
dúdolunk, melyik hangszer hangját vágyunk hallgatni…

Amit én ma kedves dalomnak választottam, már régen a kedvenceim közé tartozik. Ez egy ifjúsági ének, amit

este tábortűznél ülve és gitározva, Szálláskúton tanultam. Ha énekelem, mindig eszembe ötlik a táboroknak a
hangulata, ahol én nagyon-nagyon jól éreztem magam. A dal szövege nagyon egyszerű. Ha este már olyan
fáradt vagyok, hogy nincs energiám imádkozni, ezt a dalt szoktam mindig elénekelni, magamban, vagy gitáron,
vagy nélküle. Kicsi lányom is nagyon szereti hallgatni, a dallama nagyon jó altató. Nincs kottája, ha viszont
valaki szeretné megismerni, hallgassa meg Marcel Romanoff: I’d love you to want me című számát és énekelje
rá bátran a szöveget.

Íme a szöveg az akkordokkal:

C
Látod újra este van, hozzád száll most halk szavam,
dm F G C
mindenségnek Istene, Téged dicsér énekem.

Refr.:
C dm F C
Kérlek, ó jó Uram add meg, fényeddé váljak, jeled lehessek
C dm -G C
Kérlek, szentlelked küldd el ő vezessen végig életemen.

Köszönöm ezt a napot, annyi szépet s jót hozott,
köszönöm a napsütést fényét szórta szerteszét.

Uram mindent köszönök, bánatot és örömöt,
legyen rajtam szent kezed, óvja védje életemet.

Szeretném, ha szeretnél, minden szavad érteném,
életemben követném, s végül hozzád érkezném.

Kemény Ilona

LÁMPÁS

MÁSIK

JEGYZET

EMBER

SZABADSÁGÁRÓL

Július hónap igéje: „Minden oldalról körülfogtál, kezedet
rajtam tartod.” (Zsolt 139,5)
Mottó: „A két angyal felvezet, és kezet nyújt az Úr, és szép
tisztán szólít magyarul: Nos, ülj le ott, és tölts magadnak. Adj
időt a gondolatnak, ráérünk, őszintén mesélj! Na, hogy telt a
mélyben ennyi év? Csak mondd, ne félj!” (Zorán: Penitencia,
részlet)
„ÉLNI SZERETNÉK!”
– ezzel a felkiáltással csapta be a Vándor maga mögött az ajtót.
Egy félig könyörgő, félig értetlen, kicsit ámuló, kicsit
számonkérő

kérdésre

válaszolt: „Miért?!”
Az

indulat

persze

lecsillapodott hamar, de az
elhatározás szilárd maradt.
Rövidesen

legfontosabb

holmijai is elköltöztek vele
együtt, s nem nagyon hallatott
magáról többet. Az időközben
kihízott ruháit, néhány
régebbről kallódó levelet és az
ágyát hagyta itt.
Meg még valamit. De arról
nem tudott.

Évtizedekkel

később

beszélgettem a Vándorral erről
– amikor hozzám került, és az
ilyenkor szokásos rend szerint
meghallgattam élete történetét,
úgy, ahogyan ő látja. Akkor
már megkövült emlék volt
minden a lelkében, meg aztán
nem is nagyon tehetett volna
semmit, mert Ő már rég nem
élt: nem sokkal, talán egy-két
évvel a történtek után gyorsan
és

ellenállhatatlanul

elhatalmasodó betegség vitte el. A temetésére még elment a
Vándor, azután hosszú időre eltűnt a hazaiak látóköréből, senki
sem tudta igazán, hogy hol van. Pletykák ugyan nagyritkán
keringtek róla, hogy itt meg ott, ezzel meg azzal látták, de ezek
a szóbeszédek alapulhattak véletlen hasonlóságon csakúgy,
mint rosszindulatú áskálódáson; ma már képtelenség lenne
rekonstruálni.

1 A Lámpás 2007/2. számában találkozhatott a kedves Olvasó

egy jegyzettel, „Mi érdekel?” címmel, az ember valódi
szabadságáról. Itt ugyanennek a kérdésnek egy másik
megközelítése révén hívok közös gondolkodásra minden
érdeklődőt. Sch.G.

Amikor leültünk ezekről beszélgetni, egy kis cédulát tett elém a
Vándor. Apró kartonlap volt, rajta valami elmosódott rajz –
talán virágot vagy ilyesmit ábrázolhatott – és egyetlen mondat:
„Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.”
– Ezt Tőle kaptam – kezdte lassan, tagoltan, mintha nehéz
présen kellene átgyúrnia a szavakat. – Még jóval korábban.
Akkor nem jelentett semmit, csak eltettem a tárcámba, mint az
olyan emléket, amivel nem igazán tud mit kezdeni az ember.
Azután egyre nehezebb lett minden. Úgy éreztem, mintha
fojtogatnának. Szerettem volna kifutni a világból, és nem
értettem, hogy miért. Egyszer a kezembe került ez a lap, és
akkor megértettem, hogy mi a bajom: rab vagyok. Megkötnek

a kötelezettségek, az ígéretek,
a közös lakás, a közös gondok,
a mindennapok monoton
nyűge. Minden oldalról. A
keze rajtam volt, és nem
tudtam szabadulni tőle! Egy
pohár sört nem tudtam már
meginni a haverokkal úgy,
hogy ne érezzem a szorítást: be
kell számolnom róla. Egyetlen
éjszakára nem tudtam úgy
kimaradni, hogy ne jöjjön a
nyomás belülről: igazságtalan
voltál! A személye
körülfogott, rátelepedett az
életemre, nem tudtam semmit
tenni úgy, hogy ne jusson
eszembe Ő!
– Ez lett világossá akkor,
amikor elolvastam a
lapocskára írt igét – folytatta
történetét a Vándor, – és
döntöttem: kiugrok, most vagy
soha. Nem volt nekünk semmi
bajunk egymással. Mindig
szépen megvoltunk, ki-ki tette
a maga dolgát. Csak én

fuldokoltam, csak én! Élni szerettem volna! Egy kicsit élni!
Egész életemben mások kezei fogtak közre! Egyszer apám
mondta meg, kivel barátkozzam. Máskor anyám szólt bele,
meddig maradhatok. Majd a párom tette elém tálcán a
programokat. A gyerekek szabták meg, mennyit dolgozzak, a
család vitte el, amit kerestem. Végül, amikor a gyerekek
kirepültek, a szüleim és a párom meghaltak, jött Ő, és nem
maradt egyetlen perc sem, ami az enyém lett volna, teljesen az
enyém! Soha nem voltam szabad, a magam ura! Ez hiányzott
rettenetesen, érted?
Megkínáltam egy cigarettával, bólintott, rágyújtott, és hosszan
szívta.

LÁMPÁS

– Azután? – kérdeztem.
– Azután minden megváltozott. Szabadnak éreztem magamat!
Mindig azt tettem, amihez kedvem volt. Oda mentem, ahova
éppen akkor akartam; azzal beszélgettem vagy szórakoztam,
akivel éppen akkor akartam; azt mondtam, azt csináltam, amit
éppen akkor akartam.
– És mit akartál? Mi volt veled? – kérdeztem. Kicsit
gondolkodott, mielőtt folytatta.
– Nem igazán tudom elmondani. Sodort az élet. Jött egyik nap
a másik után, egyik kapcsolat a másik után. Igazából nem
emlékszem egyik napra sem, és egyik kapcsolatra sem.
Egyszerűen nem telepedtek rám az életem dolgai, hanem
elsiklottak felettem. Vagy én felettük. Senkihez és semmihez
nem kötődtem, senki és semmi nem befolyásolt, nem tartott
vissza, nem kért számon tőlem semmit. Azt gondolom,
elértem, amit akartam: egy kicsit élhettem! Így, könnyedén,
féktelenül suhantam át életemnek ezen az utolsó 9 és fél évén.
Csodálatos volt! Megköszönöm Istenemnek, hogy ezt még
megadta nekem!
– Végül? – kérdeztem.
– Az a végül egy strandon ért utol – válaszolt a Vándor. –
Valami tengerparton lehetett, nem figyeltem meg pontosan.
Szerencsére nem volt senki a közelben, rém kínos lett volna,
mondhatom, ha úgy láttak volna... Gyorsan ment, nem is
nagyon lepődtem meg. Az utóbbi időben volt néhány előjele,
így valahol számítottam is rá. Nem volt vele semmi gond,
hiszen szabad voltam és elégedett. Egyetlen esetben történt
meg – néhány hónappal korábban –, hogy beleizzadtam a

félelembe. Az sem magam miatt, hanem mert megjelent a fia.
A jó ég tudja, honnan került elő, és honnan szimatolta meg,
hogy hol vagyok, de egyszercsak megjelent, pont akkor,
amikor egy orvosi rendelőben feküdtem infarktus-gyanúval,
várva a vizsgálatra. Azt mondta, hogy az Őiránta való
tiszteletből jött el, és hogy szeretnék-e vele beszélgetni.
Szörnyű volt! Szerencsére nem erőszakoskodott, amikor
mondtam, hogy menjen el, szó nélkül eltűnt. Nem maga a
jelenléte volt rémes, hanem az a félelem, hogy újra rám
nehezedik a keze, még így, évek távolából, haló poraiban is!
Hogy rám küldi a fiát, hogy fogjon körül minden oldalról!
Aztán leshetem újra az egérutat, mint az űzött róka! Na, de
hálistennek nem maradt. Így elmondhatom, hogy az a végül
végül is nagyon gondtalan és békés volt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést – búcsúztam el a
Vándortól.
– Ég veled! – intett utoljára, mielőtt becsukódott mögötte a
cellaajtó. Szürke öltönyös, fekete napszemüveges kísérői is
eltűntek vele, majd magam maradtam a szobában.
Még egy percig behallatszott a lánc és a kulcsok csörömpölése,
majd csend lett. Hazatérve elhatároztam, hogy feljegyzéseim
alapján megosztom veletek a Vándor történetéből azt, ami
tudomásomra jutott. Így írtam le ezeket a sorokat. Ha a
történtek alapján kérdésetek lenne saját életetek és az arra
nehezedő kezek dolgában, szívesen állok rendelkezésre egy-
egy beszélgetés erejéig.
Maradok tisztelettel

egy ifjú

Fogyatékos nemzet

2008. június 17. 11:20
Index.hu
Jaksity György
"Az ember ott szép, ahol törött. Ott tudom megszeretni"

(Müller Péter)

Szokás mondani, hogy lovasnemzet (nemzeti vágta, vagy

vágtázó nemzet, esetleg vágtázó halottkémek?), a borok
országa (a tablettás alföldi vagy a díjnyertes tokaji, egri, villányi
boroké?) vagy éppen sportnemzet vagyunk. Azt a butaságot,
hogy a legtöbb Nobel-díjas országa vagyunk nem is mondom,
mert arról az jut eszembe, hogy közülük csak egy élt
Magyarországon tudományos karrierjének lényegét tekintve, a
nagy részük pedig vegyes érzelmekkel gondolt, gondol a
magyarságára, szóval ha a világ legokosabb emberei
elmenekültek az országból, "elüldöződtek", akkor inkább ez a
tény a fontos és nem az, hogy utána mi történt velük. Ha úgy
nézem, hogy az olimpiai érmeink számát tekintve a hetedikek
vagyunk a világban, akkor a sportnemzet gondolatát helyesnek
is gondolhatnánk. Ha viszont a versenyképességi
rangsorokban betöltött 40-50. közötti helyünkön
gondolkodom, akkor valami egészen más, egy kérdés jut

eszembe: Hogy lehet, hogy bár két különböző versenyben, de
ugyanaz az ország ennyire más teljesítményt nyújt? Esetleg
annyi a különbség, hogy Egerszegi Krisztinának, amikor
először lement az uszodába (majd utána éveken át minden
nap) senki nem ajánlott állami támogatást, eus pénzt,
széchenyiterves uszodát, adó- és járulékmentességet, szociális
vagy munkanélküli segélyt, jelzálogkamat-támogatást. Csak
annyit mondott neki Laci bácsi, hogy kislány holnaptól várlak
minden reggel ötkor, annyit fogunk edzeni, hogy elájulsz, de
ha keményen dolgozol még jó úszó is lehet belőled? Vagy
ahogy az angol mondja, "fájdalom nélkül nincs jutalom"
(without pain there is no gain), mi viszont mindig meg akarjuk
úszni a dolgokat, a rendszerváltást, az adófizetést, a reformokat,
a tanulást, a munkát, csak éppen nem megússzuk, hanem szép
lassan süllyedünk?
Inkább azt mondom, defektesek vagyunk.

Folytatva annak latolgatását, hogy vajon milyen nemzet

vagyunk, vagy még inkább milyen társadalommá váltunk a
kétezres évekre, leginkább a fogyatékos jelző jut eszembe.
Fogyatékos nemzet. De ezt a kifejezést nem tartom méltónak a
szó eredeti értelmében önhibájukon kívül szellemi vagy testi
fogyatékkal élő embertársainkkal szemben a magyar
társadalomra alkalmazni. Inkább azt mondom, defektesek

LÁMPÁS

vagyunk. Egy olyan nemzet vagy inkább olyan társadalom,
amely nem képes szembesülni a saját fogyatékosságaival,
azzal, amitől más (és nem jobb, hanem inkább rosszabb), mint
a világ nagy része és ezért nem képes elfogadni azokat, akik
önhibájukon kivül szorulnak segítségre vagy egyszerűen csak
mások (a szó bármilyen értelmében), mint mi. Intoleránsak és
empátiahiányosak, boldogtalanok és apatikusak vagyunk a
kutatások alapján. Az értékválasztásaink szerint nem az
Európai Unióhoz csatlakozott progresszív kelet-európai
országok, hanem a legjobban elmaradt balkáni országok közé
sorolódunk, és ahogy azt Hamecz István nagyszerű cikkében, a
Népszabadság hasábjain erre a tényre reflektálva megjegyezte,
innen nézve nem is olyan aggasztó a gazdasági
teljesítményünk; csak megfelelő összehasonlítási alapot kell
választani.

Két évvel ezelőtt a választások kapcsán azt találtam írni a

Népszabadság hétvégi mellékletében, hogy nem lesznek
reformok, mert ahhoz a társadalomnak kell a változásokat
akarni, és erre utaló jelek akkor nem voltak (azóta sincsenek).
Ahogy annak idején fogalmaztam: "Egyben egyetértés van: a
változásokat valaki másnak kell csinálni, nem magunknak.
Mivel pedig mindenki így gondolja, nem marad senki, aki
(valaki) más lenne, és a változásért tenni és áldozatot vállalni
akarna. Nem meglepő módon nem is történik semmi." Nem is
történt semmi, még egy reformnak nem nevezhető kísérlet is
megbukott, hogy esetenként háromszáz forinttal járuljunk
hozzá egészségügyi költségeinkhez. Nos, amiket most írok le,
azokat is idézni lehet majd két év, de a dolgok pillanatnyi állása
szerint sajnos két évtized múlva is, mert ugyanúgy igazak
lesznek, és arról szólnak, hogy miért nem fog történni semmi.
Az ország igazi baja a több évtizede a mélyben munkáló és
egyre erősebben megnyilvánuló társadalmi érték- és
morális válság...

Magyarország problémája nem a költségvetés, a gazdasági

növekedés, vagy az infláció, ezek eleve nem okok, hanem
okozatok, ráadásul, mint látjuk, elég gyorsan javítható
mutatókról beszélünk, mindössze gazdaságpolitikai
preferenciák és eszközök kérdése, hogy melyikkel mit akarunk
elérni. Az ország igazi baja a több évtizede a mélyben munkáló
és egyre erősebben megnyilvánuló társadalmi érték- és morális
válság, amely valószinűleg a Kádár-rendszer azon logikájából
fakad, amely tiltott, tűrt és támogatott. Ebből a tűrt szó
értelmezése nagyon fontos, tudniillik ez nemcsak a bontakozó
ellenzékiséggel, hanem a teljes társadalommal és annak
devianciáival szemben kiépített elnéző „szülői", hogy ne
mondjam paternális viszony volt, mely azon helyes
felismerésen alapult, hogy így kifogható a szél a demokratikus
mozgalmak vitorláiból anélkül, hogy a diktatúra erőszakosabb
arcát kellene megmutatni. Ezzel azonban nemzedékek,
beleértve a mai fiatalokat is, szocializálódtak a
szabálykikerülésre (a legtöbb itt élő külföldi által megtanult
első szavak egyike a kiskapu), ami a világon mindenhol
elítélendő és elítélt, nálunk tűrt maradt, mi több: cool. Ezen

sajnos alapjaiban nem, mindössze elterjedtségének
csökkentésében segít a zéró tolerancia, az adókommandó, a
vagyonosodási vizsgálat és más szankciók. Ami segítene, az a
társadalmi értékválasztások gyökeres átalakulása lenne, amihez
meg kellene szabadulni a fogyatékainktól, melyek többsége a
szó szoros értelmében vett egészségügyi károsodás, más
részük mentális, érzelmi, spirituális fogyatékosság. Nézzünk
egy gyors anzixot.
Testi fogyatékosság

Magyaroszág az OECD átlagához hasonlóan nagyjából

bruttó hazai termékének (GDP) 8 százalékát költi
egészségügyre, és ezen belül a legmagasabbak közé tartozunk
a gyógyszerkiadások arányát tekintve, miközben várható
életkorunk Törökország után a második legrosszabb. Ez csak
akkor ellentmondásos, ha nem tudjuk, hogy a negyedik
legrosszabb mutatóval rendelkezünk a dohányzókat tekintve, a
túlsúlyosak számát nézve a pedig a legrosszabb negyedben
vagyunk. Az alkoholizmus alapján a harmadik legrosszabb
helyezést érjük el, csak miközben az előttünk „vezető"
Luxemburgban és Írországban finom francia borokkal, ír sörrel
és whiskeyvel múlatják az emberek az időt, nálunk a
fogyasztás nagyrésze az egészségre sokkal károsabb rossz
minőségű termékekből áll össze. A szó szoros értelmében
pusztítjuk magunkat, ami jól tetten érhető az OECD országok
között mért második legmagasabb öngyilkossági rátával. A
lakosság mintegy 8 százaléka rokkantnyugdíjas, felük még
nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Magyarországon az emberek
átlagosan évekkel a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése előtt
mennek nyugdíjba.
Testi vagy morális fogyatékosság? Esetleg mindkettő.

Szinte kizárt, hogy ennyi rokkant lenne Magyarországon,

vagyis az esetek nagy részében nem testi, hanem erkölcsi
defekcióval állunk szemben, egyszerű csalással, amihez
minimum két ember kell: egy páciens és egy orvos.
Kulturális és mentális fogyatékosság
...Garfield-ország vagyunk. Valóban: ülünk a szociális
transzfereken, és várjuk a pizzafutárt.

Nyelvében él a nép, szokták mondani, vagy Wittgensteint

megidézve nyelvünk (ha úgy tetszik verbális, és tegyük hozzá,
kulturális kifejezési és befogadási képességünk) határai jelentik
világunk határait, márpedig egészségügyi állapotunkkal sajnos
összevethető, az ahogy a világ számunkra beszűkül kulturális
leépülésünk okán is. Köztudomású, hogy diákjaink a
nemzetközi teszteken gyengén teljesítenek, viszonylag drága
oktatási rendszerünk nem alkalmas arra, hogy versenyképes és
a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő képzettséget adjon,
ami magyarázza a húsz százalék körüli pályakezdő-
munkanélküliséget is. De a baj nem áll meg az oktatásnál. A
helyzet az oktatás után tovább romlik. A magyarok hatvan
százaléka egy év alatt egyetlen könyvet sem olvas el, a 18-29
éves korosztály még életében egyszer sem járt könyvtárban és
nem azért, mert ezt az internet helyettesíti, ugyanis azt sok

LÁMPÁS

mindenre használják a fiatalok csak nem olvasásra, ráadásul a
könyvtárakban ma már olcsón lehet internet eléréshez is jutni.
Nemcsak az a baj, hogy kevesen olvasunk, hanem amit
olvasunk azt többségünk nem érti. Egyes becslések szerint a
funkcionális analfabéták, vagyis a hallott vagy olvasott szöveg
megértésére képtelenek aránya akár a lakosság negyven
százalékát is elérheti. Amit nem értünk azzal szemben pedig
ellenségesen, intoleránsan viselkedünk, ez pedig alacsony
érzelmi intelligenciával és a változás, megújulás iránti
ellenállással párosul. Azt szokták mondani, hogy csak az tud
igazán szeretni másokat, aki magát szereti. Mi viszont nem
hogy nem szeretjük, hanem mint a fenti statisztika mutatja,
kifejezetten pusztítjuk magunkat. Hogyan tudnánk másokat
szeretni, vagy a másságot csak elfogadni, neadjisten a
rászorulók problémáival foglalkozni, amikor annyira lefoglal
minket az önsajnálat? Meg az, hogyhogyan tudnánk több
ingyenes ellátásra, szociális juttatásra rátenni a kezünket, minél
kevesebb közteherviseléssel és a lehető legkevesebb
munkával. (Málta után Magyarországon a legalacsonyabba
foglalkoztatottság az Európai Unióban.) Karafiáth Orsolya
legújabb könyvének egyik hőse mondja azt, hogy Garfield-
ország vagyunk. Valóban: ülünk a szociális transzfereken, és
várjuk a pizzafutárt.
Erkölcsi és empátiás fogyatékosság

Magyarországon az adó- és munkaügyi szankciók

szigorítása előtt a munkavállalók negyven százaléka volt
minimálbéren bejelentve, a többség által lenézett Szlovákiában
kilenc százalék, és ez utóbbi áll közel a realitáshoz. Vagyis
sejthető, hogy Magyaroszágon a minimálbéresek és
munkáltatóik több mint háromnegyede egyszerű csaló,
politikailag korrektebbül fogalmazva erkölcsileg fogyatékos.
Más. Az elmúlt hat-hét évben nagyságrendileg ezermilliárd
forinttal támogatta a magyar költségvetés az egészséges,
munkahellyel, jövedemmel rendelkező lakáshitelfelvevőket a
jelzáloghitelkamat- és adótámogatáson keresztül. Ugyanebben
az időszakban ennek az összegnek az egy ezrelékét sem szánta
fogyatékos, önmagukról nem vagy csak korlátozottan
gondoskodni tudó polgártársaink számára lakóotthonok
építésére, miközben több állami intézményt bezárt, és olyan
szabályozást működtet, amely miatt a civil működtetésú
otthonok lassan szintén bezárhatnak. Egy ausztriai fogyatékos
otthon lakója után az osztrák állam tízszer annyit fizet normatív
támogatásban, mint a magyar. A két gazdaság nagysága
közötti különbség az egy főre jutó bruttó hazai termékkel
mérve 1:3 (a reálisabb képet adó vásárlóerő-paritás alapon 1:2),
vagyis távolról sem tízszeres.
...rászorult embertársaikat mélyen az európai minimum
alatti szinten támogatja az állam.

A költségvetés szerkezetét a (gazdaság)politika határozza

meg, amit – jó okunk van feltételezni, hogy Magyarországon is
professzionális politizálás lévén – a társadalmi preferenciák.

Vagyis a hazai társadalmi preferenciák és értékrend alapján
teljesen normális, hogy egészséges, önmagukról rendelkezni
képes emberek dotált ingatlanban, dotált életet éljenek az
OECD és az EU egyik legmagasabb, gazdasághoz mért
szociális és egyéb támogatási szintjét élvezve, miközben
rászorult embertársaikat mélyen az európai minimum alatti
szinten támogatja az állam.

A paralimpia a világ második legnagyobb sporteseménye.

Egy magyarországi kutatás szerint a megkérdezettek két
százaléka gondolta azt, hogy a paralimpia jelentős esemény.
Inkább úgy gondoljuk, hogy ez valamiféle engedmény az
úgymond egészséges társadalom részéről, hogy „nekik" is
lehet olimpiájuk. Pedig ha valakinek, hát „nekik" nemcsak az
olimpiájuk, hanem az egész életük mindennapos küzdelem. És
sajnos nemcsak testi vagy szellemi adottságaikkal, hanem
sokkal inkább egy érzéketlen, ellenséges közeggel, amiben élni
kényszerülnek. Hosszan sorolhatnánk azokat az eseteket, ahol
a szomszédok meggátolták civil működtetésű
fogyatékosotthonok létrehozását, vagy más módon
akadályozták meg fogyatékos emberek integrációját,
megfelelő életkörülményeinek kialakítását környezetükben.
Az első akadály-mentesítési perben egy budapesti kávézó
üzemeltetőjét olyan bíróságon marasztalták el, amelynek
épülete nem volt akadálymentesítve. Miközben azonban
Budapesten több ezer kávézó versenyez a vendégekért,
bíróságra, önkormányzatba, postára, különböző hivatalokba
csak az illetékesbe mehetünk, ha az nincs akadálymentesítve,
márpedig nagy része nincs, akkor ugyan hova fordulhatunk?

A fizikai akadálymentesítés ügye még mindig jobban áll,

mint a szellemi akadálymentesítés, vagyis a fogyatékosságok
társadalmi elfogadottsága. A hagyományos testi
fogyatékosságokkal szemben még viszonylag elfogadónak, ha
nem is befogadónak nevezhető a társadalom viszonya, az
értelmi fogyatékosok és autisták helyzete méltán nevezhető
kritikusnak.
Nem tudunk mit kezdeni a fogyatékos embertársainkkal,
mert a saját fogyatékos-ságainkat nem tudjuk feldolgozni?

De vajon ki a fogyatékos? Azok a valós fogyatékkal élő

emberek, akik nap mint nap vívnak harcot az élhető életért egy
ellenséges, toleranciahiányos, őket a költségvetésen keresztül
európai értelemben véve kisemmiző társadalommal szemben,
vagy az ilyen társadalom? Azt mondják, hogy azt nem
szeretjük másokban, amit magunkban nem szeretünk. Nem
tudunk mit kezdeni a fogyatékos embertársainkkal, mert a saját
fogyatékosságainkat nem tudjuk feldolgozni? Lebénultunk, és
azt hisszük, hogy népszavazással, vulgárpolitizálással,
semmittevéssel megállíthatjuk a változást, pedig azt nem
állítjuk meg, mert a világ körülöttünk változik, még
pontosabban: fejlődik, mi pedig lemaradunk, mert a teljes
változatlanság az maga a halál.
(A szerző a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója.)

Közreadja: Cser Ákos

LÁMPÁS

Hírek, események

 Befejeződött gyülekezetünkben a bibliaórai évad. Az utolsó alkalommal nagyon kedves hangulatú

„kerti partin” voltunk együtt. Köszönjük vendéglátó testvéreinknek ezt a délutánt! A csütörtök esti
bibliaórákon szeptemberben kezdtük el olvasni Máté evangéliumát. Most, júniusra az első 8 fejezetet
olvastuk el. Néhány kérdés, mely előkerült az elmúlt hónapokban:

 Mire tanítanak a Jézus nemzetségének felsorolásában szereplő asszonyok?
 Mit, hogyan, miért változtat meg Jézus az ószövetségi igékből?
 Mit ígér és mit nem ígér Jézus az istenfélő embernek?

 Befejeződtek június első felében a hittanórák is, a nyári szünet idejére. A tanév folyamán az alsó

tagozatosokkal a Keresztfa titka tündököl bibliai olvasókönyv 4. évfolyamát olvastuk – közben néhol
belekóstolgatva az 1. évfolyamba is –, a felsősökkel pedig a Krisztus népe Isten nagy csodája
egyházismereti olvasókönyvet. E könyvek, a hozzájuk tartozó munkafüzetekkel együtt, megtalálhatók a
gyülekezeti iratterjesztésben, valamint a templomban kölcsönözhető kiadványok között.

 Istentiszteleteink rend szerint vasárnaponként 10 órakor kezdődnek a Jókai utcai templomban.

Előtte, fél 10-től közös imádságra várunk mindenkit.

 Fiatal felnőttek beszélgető köre lesz július folyamán. Érdeklődni lehet Vertényi Domonkosnál.
 Néhány nyári evangélikus tábor – a teljesség igénye nélkül:

 Hittantábor Nagyvelegen július 6-12.
 Zenei gyerektábor Csákváron július 13-19.
 Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági fesztivál Kőszegen július 16-20.

(www.szelrozsatalalkozo.hu)

 Nagytábor Nagyvelegen július 27 – augusztus 2.

A táborokba jelentkezők részvételi díjához gyülekezetünk alapítványa hozzájárul.

 Hittan évnyitó istentisztelet szeptember 7-én lesz. Ekkor beszéljük meg az órák időpontját is.
 Rádiós istentisztelet-közvetítés lesz Jókai utcai templomunkból szeptember 28-án.
 Továbbra is várjuk olyanok jelentkezését, akik szívesen kitennék a Lámpás újság példányait

irodájukban, üzletükben, hogy a betérők vihessenek belőle.

Kedves Testvérek!

Véget ért a tavaszi foci bajnokság a Jubileum parkban. Csapatunk, az ICHTUS (ejtsd: ihtüsz) mindegyik
mérkőzését elveszítette. Mérkőzéseinken – egy kivételével – sikerült gólokat rúgnunk, melyeket részben
egykori konfirmandus, részben egyházhoz nem kötődő csapattársaink szereztek. Jó, összetartó közösséggé
kovácsolódtunk. Előfordult, hogy „elszakadt a cérna”, de mindig próbáltunk megoldást keresni a problémák
leküzdésére.
A sok vereség kicsit megtörte a csapatot: egymásban kerestük a hibát. Isten azonban megmutatta szeretetét,
hogy úgy játsszunk, ahogy Ő adta nekünk a játék örömét: szívvel, lélekkel, szeretettel, szabadon focizzunk.
Csapatunk nevéül is ezért választottuk ezt az őskeresztyén mozaikszót, amelynek jelentése: Jézus Krisztus Isten
Fia Megváltó (görögül: Iesous Christos Theou Uios Szótér).
Azok a csapattársaink, akik nem kötődnek semmilyen felekezethez, beépültek ebbe a kis közösségbe. Jó dolog,
hogy ők is itt vannak. Isten bennük is munkálkodik. Köszönjük a Testvérek imádságos szeretetét! Ősszel is
szeretettel várunk mindenkit mérkőzéseinkre!

Testvéri szeretettel: Vertényi Domonkos

Kaporszósz

3db kapor leveleságat apróra összevágunk. Sok nem kell belőle. 1,5 kanál finomlisztből rántást készítünk,
világosat. A kapros rántást 2dl vízzel kell felengedni. Húsleves kockát kell hozzáadni. 1db tejfölbe bele kell
keverni étkezési keményítőt. Ha a tejföl túl sűrű, akkor higítani kell egy kis vízzel. A kapros rántást kis lángra
tesszük, és óvatosan hozzáadjuk a tejfölös készítményt. Egy csipetnyi cukrot tegyünk bele, ha kell, sózzunk
utána. Forralni már nem szabad a tejfölös készítménnyel. Szószsűrűségűre kell főzni. Jó étvágyat!

Tatár Lajosné

LÁMPÁS

EMÉNYSÉGROVAT

KIK

GYÜLEKEZETÜNKBEN

2008.

MÁRCIUS

16., V

IRÁGVASÁRNAP

ÉS

JÚNIUS

22., S

ZENTHÁROMSÁG

ÜNNEPE

UTÁNI

VASÁRNAP

KÖZÖTT

ELHÍVÁST

KAPTAK

…



... a keresztségben Isten országába:

ápr. 27.

Kemény Veronika

Várgesztes Kónya Ilona (ev.) és Kemény István (ev.)

2Tim 1,14

Számadó Tímea

Tatabánya

Ádám Mónika és Számadó György (ref.) Mk 10,13-16

máj. 11.

Molnár Dóra

Tatabánya

Mankóczi Ildikó (ev.) és Molnár Balázs

ApCsel 5,20

 ... Isten szerinti életre a házasságban:

máj. 10.

Dax Erika, Tatabánya, ev.

Török Zsolt, Tatabánya, f.k.

Zak 4,1-6



... az élet és halál Urától:

márc. 26.

Foki Béláné sz. Nauer Márta, Tatabánya

70 évesen

Jel 1,18

ápr. 5.

Turcsics Józsefné sz. Guszman Hedvig, Tatabánya

85 évesen

Mk 14,6

ápr. 12.

Bárány Imre, Tatabánya

79 évesen

Csapó Elek, Tatabánya

73 évesen

2Kor 5,1

ápr. 23.

László Béláné sz. Stark Adél, Tatabánya

91 évesen

1Kor 1,18

ápr. 26.

Kovács Attila, Tatabánya

68 évesen

Zsolt 139,16

jún. 6.

Puskás Lajosné sz. Cseh Mária, Tatabánya

77 évesen

Lk 23,39-43

jún. 10.

Kosárszki József, Tatabánya

79 évesen

2Kor 1,20

Krisztus nem útjelzőtábla,

nem is útszakasz,

hanem

ő maga az Út.

(Spenger)

Erény és vallásosság

Naszreddín mullah egy gyémántot talált az út mentén, de a törvény szerint a megtalálók csak akkor válnak tulajdonossá, ha három
alkalommal kihirdetik a piactér közepén, hogy mit találtak.
Naszreddín tulságosan vallásos volt ahhoz, hogy megszegje a törvényt, és tulságosan kapzsi ahhoz, hogy visszaadja a kincset.
Ezért aztán három egymást követő éjszaka, amikor teljesen megbizonyosodott arról, hogy mindenki mélyen alszik, kiment a
piactérre, és halk hangon kihirdette:
– Egy gyémántot találtam a városba vezető úton. Aki tudja, hogy ki a tulajdonos, azonnal jelentkezzék nálam.
Természetesen senki sem lett okosabb a mullah szavaitól, kivéve egy embert a harmadik éjjel, aki történetesen az ablakánál állt, s
hallotta, hogy a mullah valamit dünnyög. De amikor meg akarta tudni, hogy mit is mondott Naszreddín, az így felelt:
– Nem vagyok köteles megmondani neked. Annyit azonban elmondok, hogy vallásos ember lévén, a törvény előírása szerint
kijöttem ide éjjel bizonyos szavakat elmondani.
Hogy tökéletesen gonosz legyél, nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az utolsó betűig betartod.

(Anthony de Mello)

LÁMPÁS

Rendszeres gyülekezeti alkalmaink

Alkalom

Mikor?

Hol?

Imaközösség Istentiszteletek előtt

Jókai út 81.

Istentisztelet

Vasárnap 10

-kor

Jókai út 81.

Ifjúsági

közösség

Szombat 18

-kor

Tátra u. 13.

Minden hónap első vasárnapján, illetve ádvent és böjt minden

vasárnapján úrvacsoraosztás van az istentiszteleten.

A lelkészi hivatal címe: Tatabánya-Alsógalla, Tátra u. 13.

Telefon: 34/316-201

Schermann Gábor lelkész elérhető ezen kívül a

20/824-2764-es telefonszámon, valamint a
gabor.schermann@lutheran.hu illetve

tatabanya@lutheran.hu e-mail címeken.

Hivatali idő: megbeszélés szerint

Weboldalunk címe: http://tatabanya.lutheran.hu

A weboldallal kapcsolatos írásokat, észrevételeket a

teranova@citromail.hu címre várjuk.

A Lámpás szerkesztősége köszönettel fogad írásokat az

alábbi címre:

lampas@lutheran.hu

Várjuk az érdeklődőket a gyülekezeti levelezőlistákra:

fraternet-tatabanya@lutheran.hu

(általános gyülekezeti információk)

fraternet-tbifi@lutheran.hu (ifjúsági lista)

Ezekre jelentkezni lehet a lelkészi hivatal címén:

tatabanya@lutheran.hu

LÁMPÁS – Tatabánya és környéke evangélikusságának lapja

Megjelenik negyedévente

Az újság előállításához adományokat elfogadunk erre a

számlaszámra: Tatabányai Evangélikus Egyházközség

OTP Bank: 11740009-20201533

Felelős kiadó: Tatabányai Evangélikus Alapítvány

Szerkesztőbizottság: Cser Ákos, Kemény Ilona, Kemény

István, Vertényi Domonkos

Felelős szerkesztő: Schermann Gábor

Bizalommal kérjük azok jelentkezését, akik
egészségi állapotuk miatt nem tudnak az
istentiszteletekre vagy más alkalmakra eljönni.
Szívesen segítünk autóval, hogy ilyen akadály ne
válasszon el senkit a gyülekezet közösségétől!

Várjuk a kórházban fekvő betegekről való
híradást, hogy személyesen meglátogathassuk
őket, illetve azok jelzését, akik otthonukban
szeretnének úrvacsorát venni.

+ Kérjük az új otthonba költözöttek, illetve az

újonnan a gyülekezet területére került testvérek
lakcímének jelzését.

( Köszönettel fogadunk minden, a gyülekezet

szokásaival vagy személyes igénnyel kapcsolatos
kéréseket.

Szimonidész: A thermopülai hősökre

Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a
spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

(Ponori Thewrewk Emil fordítása)

Címünk posztresztant Lakedajmón: tettük a
dolgunk.
Rémesen szép ez a sír – vidd haver, ennyi a
hír.

(Astrum L. Z. fordítása)