Tatabánya és Környéke Evangélikusságának Lapja
IV. évfolyam 2. szám 2005. pünkösd után szabadon
Egyszemélyes pünkösd avagy a
„szerecsen főkomornyik”
megtérésének tanulsága
(Csel 8,26-40)
Az első keresztyén pünkösd,
az Isten Szentlelkének kiáradá-
sa a legnagyobb nyilvánosság
előtt történt. Jeruzsálem szűk
utcáin tolongott az ország min-
den zugából s a római biroda-
lom más részéből érkezett za-
rándokok tömege. Mint vihar
zúgása, hallatszott a Lélek ára-
dása, de sokan látták a láng-
nyelveket is a tanítványok feje
felett. Péter apostol igehirde-
tését több ezren hallották és
érthették, s bár sokaknak lesúj-
tó véleménye volt az apostolok-
ról, mintegy háromezren meg-
keresztelkedtek.
Az első keresztyén gyüleke-
zet megszületése „világraszóló”
esemény. A Szentlélek Úristen
nyilvános csodája.
Meg vagyok győződve, hogy
a szerecsen főkomornyik – il-
letve ahogyan mai bibliafordí-
tásunk nevezi: az etióp kincs-
tárnok – története is pünkösdi
történet. Igen, pünkösd ez a ja-
vából, bár csendes, „egyszemé-
lyes” pünkösd.
Ez a magasrangú ember egy
távoli ország, Etiópia vagy
Núbia anyakirálynőjének pénz-
ügyi szakembere, ma így mon-
danánk: pénzügyminisztere. Ér-
dekli őt az egyistenhívő, magas
erkölcsiséget hirdető zsidó val-
lás, Jeruzsálemben imádja
Izráel Istenét, s a hazafelé ve-
zető úton is szent iratokat ol-
vas… S amikor hangos olvasása
közben értelmezési gondja van,
akkor érkezik hozzá Fülöp
apostol.
Fülöpöt a Szentlélek indította
a Gázába vezető útra. Istennel
belső, imádságos kapcsolatban
élő emberek ma is így élik át a
Lélek vezetését. Évek óta nem
gondoltunk valakire, és hirtelen
eszünkbe ötlik neve és arca. Mi
van vele? „Tudd meg! Hívd fel!
Írj neki levelet!” – hiszem,
hogy ezeket a rövid felszólítá-
sokat maga a Lélek fogalmazza
meg. Valakihez igyekszünk, de
forgalomelterelés miatt kerülni
kényszerülünk. Mire körülné-
zünk, éppen annak a háza előtt
vagyunk, akinek régesrég tarto-
zunk köszönettel, magyarázat-
tal, de inkább bocsánatkérés-
sel…Nincsenek lángnyelvek,
szélzúgás sem hallatszik, még-
sem vak véletlen az egész. Még
a „behajtani tilos” táblát is fel-
használhatja a Lélek arra, hogy
fontosabb útra irányítson…
S amikor már ott ülünk a
gondokkal és kérdésekkel küsz-
ködő emberünk mellett, hiszem,
hogy az Isten Lelke segít meg-
szólalnunk, bizonyságot ten-
nünk. Ő teszi hitelessé szavain-
kat, különösen akkor, ha elsajá-
títjuk Fülöp apostol céltudatos-
ságát. Fülöp a kérdéses írás-
helyről „kiindulva hirdette neki
Jézust” (8,35). Segítenünk kell
vergődő társunk kérdéseinek
pontos megfogalmazásában.
Komolyan kell vennünk érveit,
sőt bírálatát is! Ám beszélgeté-
sünk végén el kell jutnunk
Krisztus Jézusunk szeretetéhez
és kegyelméhez.
Ezek után megint csak a Lé-
lek csodája, a valódi „egysze-
mélyes” pünkösd, amikor az ál-
talunk pásztorolt megvallja a
kincstárnok szavaival: ”Hi-
szem, hogy Jézus Krisztus az
Isten Fia!” (8,37)
A felmérések azt mutatják,
hogy manapság nem a tömege-
ket vonzó evangélizációkon,
nem is zsúfolt templomokban,
de csendes beszélgetések során
jutnak hitre emberek. Luthe-
rünk nem véletlenül tartotta a
személyes beszélgetést – a
szentségek és az igehirdetés
mellett – kegyelmi eszköznek.
Éljen vele a lutheri keresztyén-
ség népe! A „történelmi feleke-
zetekhez” tartozó egyháztagok
is bekopogtathatnak templomtól
elmaradt hívekhez vagy leül-
hetnek a „kispadra” akár isme-
retlenek mellé is! Isten Lelke
képes arra, hogy sok egyszemé-
lyes pünkösdöt munkáljon.
Ki az, aki azt mondhatná: „én
nem megyek Uram, küldj
mást!”?
Zászkaliczky Pál
Mikor van pünkösd?
A kérdésre igen egyszerű a válasz:
a „pentekosztész”, vagyis "pünkösd"
szó azt jelenti, hogy húsvét utáni ötve-
nedik napon tartott ünnep. Ennek az
ünnepnek a tárgya fokozatosan fejlő-
dött ki: kezdetben mezei ünnep, aztán
a szövetségkötés történelmi tényének
emléknapja, végül a Lélek ajándéká-
nak ünnepévé vált. – Ez mind igaz, de
kérdésem nem erre irányult!
Mikor van pünkösd? – A kérdésre
igen egyszerű a válasz: ebben az évben
május 15-én ünnepeltük pünkösdöt. –
Ez is igaz, de kérdésem nem erre irá-
nyult!
Mikor van pünkösd? – Amikor a
hívők mély szeretetkapcsolatba lépnek
egymással és Jézus Krisztussal, amikor
meghallják a Lélek szavát, amikor en-
gednek a Lélek késztetéseinek, amikor
megtelnek felülről való erővel, és Iste-
ni szeretettel, amikor egymást kiegé-
szítve alkotják Krisztus testét, a Gyü-
lekezetet!
Mikor van pünkösd? – Pünkösd
most van, amikor ezt a néhány gondo-
latot olvasod! A kérdés tehát így szól:
Jelen van Isten pünkösdje életedben?
Igenlő lehet a válasz, ha mély szere-
tetkapcsolatban vagy testvéreiddel és
Jézus Krisztussal, ha hallod a Lélek
szavát és engedsz a Lélek késztetései-
nek, ha megtelsz felülről való erővel
és Isteni szeretettel, ha építő tagja
vagy a Krisztus testének, a Gyüleke-
zetnek.
Mikor van pünkösd? – Adja meg
Isten mindannyiunknak, hogy pün-
kösd ne majd legyen, hanem most, ál-
landóan!
[a szerk.]
Luther ma is időszerű
„És megtelének mindnyájan Szent-
lélekkel.” (ApCsel 2,4)
Pünkösd e szent örömünnepén há-
lát adunk a mi szerelmes Istenünknek
véghetetlen jótéteményéért, amelyet e
földön azzal mutatott meg, hogy ne-
künk szegény embereknek, kinyilat-
koztatta a magasságos égből drága
szent igéjét. Nem valami hitvány köz-
napi beszédet, hanem különleges s
Mózes törvényétől megkülönböztetett
igéjét. Mert ezen a napon kezdődött el
Krisztus országa az apostolok révén s
lett nyilvánvalóvá az evangéliumban
mind az egész világnak. Krisztus or-
szága öröktől fogva megvolt ugyan az
ő tulajdon személyében. Ma, pünkösd-
kor azonban a Szentlélek az apostolok
által az egész világnak kinyilatkoztatta.
S e kinyilatkoztatást nagy bátorság-
gal, szent daccal és örömmel szegény
halászok végezték. Ugyanazok az
apostolok, akik előbb félelemből meg-
tagadták, elhagyták Krisztust, mert tel-
ve voltak bátortalansággal és csügge-
déssel.
Ma, pünkösd ünnepén kezdődött el
Krisztus boldogító, üdvösséges, áldott
országa, amely örömmel, bátorsággal
és bizonyossággal teli. Ezért kérjük
Luther énekével:
Jövel Szentlélek Úristen,
Töltsd be szíveinket bőven
Mennyei ajándékoddal,
Szívbéli szent buzgósággal;
Melynek isteni ereje
Sok népet egy hitre vive,
Légy velünk is te népeddel
Hogy teljünk meg dicséreteddel.
Dicsőség légyen Istennek!
Id. Bánszky Pál
Jó irányba fúj a szél
Pénteken – 2005. március 18-án – a
Tatabányai Önkormányzat néhány
képviselője Lévai Ferenc alpolgármes-
ter vezetésével egyeztető beszélgetésre
fogadta a Tatabányai Evangélikus
Egyházközség képviselőit Bencze
András esperes vezetésével.
Ezt a beszélgetést az egyházközség
kezdeményezte, mert az önkormány-
zattól egyszer már megkapott sárberki
ingatlan birtokba vétele meghiúsult,
jóllehet a templom látványterve a vá-
ros közreműködésével már elkészült.
Az evangélikusok úgy ítélték meg,
hogy kár volna ezt a jól indult közös
folyamatot lefékezni.
A tatabányai evangélikusság nö-
vekvő létszáma miatt, illetve meglevő
ingatlanai rossz elhelyezkedése miatt
tervezi új objektum létesítését. Ez nem-
csak a gyülekezet tagjai, hanem a vá-
ros egész lakossága számára nyújtana a
szabadidő hasznos eltöltésére lehető-
séget.
Az előremutató megbeszélésen a
város képviselői támogatásukról bizto-
sították az evangélikusokat, ígéretet tet-
tek arra, hogy a város lakosságával
megismertetik a templom és közösségi
ház építésének szándékát. Az önkor-
mányzat képviselői elképzelhetőnek
tartják azt, hogy az evangélikusok által
leginkább megfelelőnek ítélt helyen, a
Harmincévesek parkjának peremén
valósuljon meg az építkezés, az evan-
gélikusok pedig nyitottak arra, hogy
más, hasonló lehetőségekkel rendelke-
ző területről is gondolkodjanak.
A megbeszélésen résztvevők egyet-
értettek abban is, hogy a kijelölendő te-
rület átadásának feltételeiről további
egyeztetéseket folytassanak.
Közös reménységük, hogy a fel-
épülő templom és közösségi ház a vá-
ros ékessége lesz.
Zászkaliczky P.-Bencze A.
Politika és közélet
Karácsony küszöbén hazánkban terí-
tékre került az egyházak "közéleti sze-
repvállalása". A kormányfő szerint "az
ember hite a legszentebb magánügy...",
ezzel szemben "az egyházak a Jézushoz,
a Megváltóhoz vezető út keresése he-
lyett nagyon is földi dolgokkal foglal-
koztak..." (MN, 2004. dec. 21. 3.1p.) Az
ember meggyőződése, hite valóban
szent, ám egyáltalán nem magánügy, hi-
szen a hitből fakadó gyakorlati döntések
ezen a földön születnek, Jézushoz, a
Megváltóhoz vezető út is a poros, sáros
földön vezet, az ellentmondásokkal, vi-
tákkal, sőt harcokkal megterhelt min-
dennapokban s nem "fenn a csillagok fe-
lett". Ezért magától értődő, hogy egy-
egy hivő ember éppen úgy konfliktusba
keveredhet a politika elvárásaival, mint
ahogyan az egyházak tanítása is adott
esetben mást tartalmaz, mint az ország
parlamentjének vagy az éppen hangadó
pártnak politikája.
Az természetes, hogy a politika befe-
di az egyes ember és a társadalom egész
életét. A politika az állam kormányzásá-
nak tudománya, illetve az államügyek
intézésének gyakorlata. Kis túlzással azt
mondhatjuk: minden politika. S a politi-
kus módon gondolkodó illetve a politikát
hivatásának tekintő ember döntései is
ebből fakadnak: minden politika. S
ahány elágazása van az ember és a társa-
dalom életének, annyi ága-boga a politi-
kának is: igazság- és egészségpolitika,
oktatás- és foglalkoztatásügyi politika,
gazdaság- sőt egyházpolitika, stb. Min-
den politika. Ezt a tényt s az ebből faka-
dó gyakorlatot minden állampolgár, az
egyházak tagjai, de maguk az egyházak
is magától értődően elfogadják.
Ám a politikusoknak, sőt magának a
politikának is tudomásul kell vennie az
ezzel együtt meglévő tényt: minden teo-
lógia. A teológia mint tudomány, az
egyháznak az Istenről szóló tanítása, s
ugyanakkor a teremtett emberről, az em-
beri életről szóló tanítás is. Nemcsak hit-
tan, de erkölcstan is, mert Istennek szava
van a földi élet egészére, az egyén és a
társadalom életének minden területére.
Isten törvényét is a mindennapokban kell
betöltenünk, s Megváltónkat is ezen a
földön követjük. S amikor hitünkből fa-
kadóan döntést hozunk, azt nem politikai
alapon, hanem a szeretet parancsa alap-
ján hozzuk. Kevesebb lenne a konfliktus
politikusok és egyházi emberek között,
ha ezt a valóságot, az egyház Istentől ka-
pott küldetésének – "minden teológia" –
velejáróját a politikusok magától értődő-
en elfogadnák.
Édesapám evangélikus lelkészként az
1940-es évek elején egyházmegyei ár-
vaházat alapított. Fóton. 1944-ben, a sár-
gacsillagos időben az árvaház lakói közé
befogadott egy, a budapesti gettóból ki-
mentett zsidó kislányt. Ez egyfelől poli-
tikai tett volt, mégpedig életveszélyes po-
litikai tett. Döntését azonban nem politi-
kai alapon hozta; hanem hitéből,. így vi-
szonozta Jézus szeretetét,. így követte Őt
a szeretet útján.
1956. október 25-én, a parlamenti
sortűz napján Fót egész lakossága for-
rongott, s őt szemelték ki a Forradalmi
Bizottság elnökének. A községi kom-
munista pártbizottság küldöttsége is sür-
gette édesapámat: "Esperes úr, ha nem
vállalja el az elnökséget, estére mindnyá-
jan lógni fogunk!" Csak ezek után lett a
község római katolikus és református
lelkészével együtt a bizottság elnöke,
csendesítette le a szélsőséges indulatokat:
"Fóton egyetlen csepp vérnek nem sza-
bad folynia!" Szerepvállalása tekinthető
politikai döntésnek is, őt mégis Jézusa
iránti szeretete motiválta: emberek életét
kell mentenie, a rendet fenntartania, hi-
szen Ura az életnek és a rendnek is az Is-
tene!
A politika folyton változik, egyéni
érdekek is mozgatják, a pártok szavazat-
szerzési manőverei is befolyásolják. Rö-
vid időn belül változhat a kitűzött cél, s
az egyes pártok ugyanazt a célt egymás-
sal ellenkező irányban akarják elérni. Az
egyház Isten örök akaratán tájékozódik, s
Jézus nagyon egyértelmű útját követi, s
mert küldetése "széles e világra szól",
nem teheti, hogy Isten szavát ne hirdesse.
Nem célja a napi politikai kérdésekben
való állásfoglalás, de ha a krisztusi szere-
tet parancsa alapján szociális vagy nem-
zeti sorskérdésekben megfogalmazott
erkölcsi döntés "kihallatszik a templo-
mokból", s tetten érhető a keresztyének
életén, ezen ne háborodjanak fel', inkább
gondolkodjanak el politikusaink! Biztos
vagyok benne: őket is meg akarja szólí-
tani a Mindenható!
Zászkaliczky Pál
ny. ev. lelkész
Kertész Eszter: Szél
A füvek először.
Azután a bokrok.
Utoljára a fák.
A zölddel lentről fölfelé
telik meg a világ.
Pünkösdre túlcsordul:
rózsája kiserken.
S valahonnan a Szél –
kívül és belül a kerten
minden hajtást elér.
Régóta készültem már közreadni ezt a
[népszerű? romantikus? avagy egyszerű-
en csak szép?] történetet. Most, hogy ak-
tuálissá vált ezen a pünkösdön is, hát nem
mulasztom el:
Victor Hugo (1802-1885) monumen-
tális regényében külön címmel / felirattal
látta el ezt a kis történetecskét: A püspök
dolgozik.
Megdöbbentő dolog történik itt a fő-
hőssel, Jean Valjean-nal, s ellentmond
minden várakozásnak az, amit a püspök
vele tesz. Mert kimenti a rendőrök kezé-
ből az őt kirablót, sőt búcsúzóul még meg
is ajándékozza: súlyos ezüst gyertyatartót
nyom kezébe, mondván: ezt itt felejtetted
a múltkor…
Miért tesz ilyet? Hiszen Jean Valjean
már régóta a rendőrség látókörében van.
Hugo itt is lendületet ad a regénynek.
Növeli a feszültséget, hogy – nagy kalan-
dok során át – Jean Valjean bizonyságot
tehessen [majd 1000 oldalon keresztül]
lelkének nemességéről.
Álljunk meg egy pillanatra.
Akarjuk látni, hogy mi történik körü-
löttünk? Nem félünk szembesülni attól,
hogy arról a másikról esetleg kiderül, ő
nem is az, ő sokkal különb? Akarjuk látni,
hogy milyen bizonytalan lábakon áll az
értékítéletünk?
[a szerk.]
Victor Hugo: A nyomorultak
(Les misérables)
(részlet)
Jean Valjean hallgatózott. Semmi
nesz. Belökte az ajtót.
A püspök békésen aludt.
Jean Valjean hirtelen homlokára húzta
sapkáját, aztán, gyorsan elhaladva az ágy
mellett, a püspökre rá se nézve, egyenest a
szekrénynek tartott, amelyet meglátott az
ágy fejénél; fölemelte a fáklyatartót, mint-
ha a zárat akarná vele kifeszíteni; de a
kulcs benne volt a zárban. Kinyitotta a
szekrénykét. Az első, ami szemébe ötlött,
az ezüstneműt tartalmazó kosár volt. Ki-
vette, aztán nagy léptekkel, óvakodás nél-
kül, a zajjal se törődve, áthaladt a szobán,
az ajtónál termett, visszament a
házikápolnába, kinyitotta az ablakot,
megragadta botját, átvetette magát a föld-
szinti ablakpárkányon, az ezüstneműt be-
tette a hátizsákjába, a kosarat elhajította,
keresztülszaladt a kerten, tigrisszökkenés-
sel átugrotta a kőfalat és futásnak eredt.
(XII A püspök dolgozik)
Másnap hajnalban Bienvenu méltósá-
gos úr a kertjében sétált, amikor nagyon
izgatottan kiszaladt hozzá Magloire-né.
– Püspök úr, püspök úr – kiabált –,
nem tudja nagyságod, hol van az
ezüstneműs kosár?
– De igen, tudom – mondta a püspök.
– Jézus neve legyen áldott! – folytatta
az asszony. – Nem tudtam elképzelni,
hová lehetett.
A püspök az egyik virágágyból vette
föl a kosarat. Most odaadta Magloire-
nénak
– De hiszen üres! Hát az ezüstnemű?
– Vagy úgy! Maga az ezüstneműt ke-
resi? Arról nem tudok.
– Szentséges Atyaisten! Ellopták! Az
a tegnapi esti ember lopta el!
És ebben a szempillantásban, öregasz-
szony létére meglepő fürgeséggel, a ká-
polnába futott, benézett az alkóvba és
visszament a püspökhöz.
– Méltóságos úr, az ember eltűnt! El-
lopta az ezüstöt!
Néhány perc múlva [a püspök] leült
reggelizni ugyanahhoz az asztalhoz,
amelynél előző este Jean Valjeannal va-
csorázott. Reggelizés közben a húga egy
szót sem szólt, Magloire-né pedig magá-
ban dohogott. Bienvenu úr jókedvűen
megjegyezte, hogy még fakanálra és fa-
villára sincs szükség, ha az ember egy da-
rab kenyeret akar tejbe mártogatni.
A püspök és húga épp föl akart kelni
az asztaltól, amikor kopogtatás hallatszott.
– Szabad! – mondta a püspök.
Kinyílt az ajtó. Különös és izgatott
csoport jelent meg a küszöbön. Három
férfi a gallérjánál tartott egy negyediket.
Hárman csendőrök voltak. A negyedik
Jean Valjean.
Egy csendőr őrmester, aki a csoport
vezetőjének látszott, az ajtóból előrelépett,
és katonás tisztelgéssel állt meg a püspök
előtt.
– Méltóságos úr…
Jean Valjean, aki komoran és leverten
állt, erre a szóra felkapta a fejét.
– Méltóságos úr! – mormogta. – Hát
nem a plébános…
– Csönd! – szólt rá az egyik csendőr. –
Ez itt a püspök úr őméltósága.
Eközben Bienvenu úr, oly élénken,
ahogy magas korától kitelt, odalépett a
csoporthoz.
–
Á, ön az! –
kiáltott fel, Jean
Valjeanra tekintve. – Nagyon örülök,
hogy látom. Igen ám, de én a gyertyatar-
tókat is önnek adtam. Azok is ezüstből
vannak, bizonyára megkaphat értük két-
száz frankot. Miért nem vitte el a gyertya-
tartókat az evőeszközökkel együtt?
Jean Valjean, kerekre nyitotta a sze-
mét, és ahogy a püspökre nézett, azt a ki-
fejezést semmilyen emberi nyelv le nem
írhatja.
– Így hát igaz, méltóságos úr – szólt a
csendőr őrmester – amit ez az ember állít?
Találkoztunk már vele. Úgy ment, mint
aki eliszkol. Megállítottuk, kíváncsiak
voltunk, mit visz. Ezeket az evőeszközö-
ket…
– És azt mondta – vágott közbe moso-
lyogva a püspök –, hogy egy öreg pap
bácsitól kapta, akinél éjszakára megszállt.
Értem már. És önök visszahozták?
Tévedés volt.
– Eszerint útjára bocsáthatjuk? –
kérdezte az őrmester.
– Természetesen – válaszolta a püs-
pök.
A csendőrök elengedték Jean
Valjeant, aki hátratántorodott.
–
Igazán szabadon eresztenek? –
kérdezte csaknem artikulálatlan hangon,
mint aki álmában beszél.
– Igen, mehetsz az utadra, nem hal-
lod? – szólt rá az egyik csendőr.
– Barátom, mielőtt távozik, itt vannak
a gyertyatartói. Fogja.
Jean Valjean minden porcikája reme-
gett. Gépiesen, révetegen vette át a két
gyertyatartót.
– Most pedig – szólt a püspök –
menjen békességben… Hogy el ne fe-
lejtsem, barátom, ha megint meglátogat,
fölösleges, hogy a kert felé kerüljön. Jö-
het-mehet bármikor az utcai ajtón. Éjjel-
nappal csak kilincsre van csukva.
Gyülekezeti kirándulás
Május 6-a, reggel fél hét. Helyszín a
Tátra utca. A reggel hűvös, tekintetünk
álmos. A gyülekezet néhány tagja be-
száll az emeletes buszba. Indulunk a
vasútállomás melletti parkolóhoz, hogy
felvegyük a többieket. Szép lassan meg-
telik a busz, és a reggeli bágyadtságot
felváltja az édes érzés: utazunk!
Ezzel vette kezdetét a gyülekezeti ki-
rándulás, amely során egy kis ízelítőt
kaphattunk Erdély csodálatos vidékeiből,
egyedi hangulatából. A négy nap alatt
rengeteg élményben volt részünk, ame-
lyeket még egy hivatásos újságírónak is
kihívás lenne egy cikkben összefoglalni.
Az első nap legemlékezetesebb hely-
színe a zsoboki templom és az árvaház
volt. Előbbi csodálatos faragott kazettás
mennyezete mindenkit elbűvölt. A hoz-
zá tartozó történet, mi szerint az asszo-
nyok hímzett terítőiből befolyó összeg-
ből finanszíroztak minden egyes kazet-
tát, sokak szemébe könnycseppet csalt.
Utóbbi sem okozott csalódást a látogató
számára. Megtekinthettük a gyermekek
kerámiából készült alkotásait, a díszte-
rem falát díszítő festményeket (melyek a
zsoboki alkotótáborban részt vevő mű-
vészek adományai) és megkóstolhattuk a
zsoboki kürtőskalácsot is. Mi sem érkez-
tünk üres kézzel. Az árvaház részére
gyűjtött adományainkat nagy örömmel
fogadták.
Másnap délelőtt érkeztünk Kolozsvár-
ra.. A Házsongárdi Temetőben
Reményik Sándor, Szenci Molnár Al-
bert és Kós Károly síremlékénél időz-
tünk egy keveset, majd a főtéri Szent
Mihály templomot néztük meg. Az az-
napi program a tordai sóbánya megte-
kintésével folytatódott. (Klausztrofóbiá-
soknak nagy kihívás!) A tordai hasadék-
nál tett kirándulás felülmúlta az eddigie-
ket. Le sem tudom írni, milyen lenyűgö-
ző volt az óriási, sík egyenes kőfalak kö-
zötti barangolás! Bár az idő nem kedve-
zett (a hátunk közepéig sárosak lettünk),
kárpótolt minket a madárcsicsergés és a
biblikus kép látványa: birkanyáj pásztor-
ral a zöld domboldalon. Az éjszakát a
Székelykő lábánál található Torockón
töltöttük. Reggel csodálatosan szép nap-
keltében volt részünk. A hatalmas hegy
csúcsa mögül előbukkanó napsugarak
kellemes melege áradt ránk. Ezt még le-
hetett fokozni! Néhány fiatal (Zsuzsi,
Laci, Attila és Gergő) még napkelte előtt
felmászott a Székelykőre, és onnan él-
vezte a páratlan látványt. A torockói
Népművészeti és Bányatörténeti Múze-
umban pedig sok érdekes dolgot tudtunk
meg a település múltjáról, a népviseleti
és egyéb szokásokról.
Harmadik nap jutottunk el Dévára,
ahol adományunkkal a dévai árvaház
gyermekeinek kedveskedtünk. Részt
vettünk a gyerekekkel a reggeli szent mi-
sén, amit Böjte Csaba tartott.
Az utolsó napon volt lehetőségünk
egy kis vásárlásra Aradon. Itt megnéztük
a vértanúk emlékoszlopát és a szobor-
csoportot is. Igazán megható élmény
volt, hogy kis csapatunk halkan elénekel-
te az emlékoszlopnál a Szózatot. Guru-
szádon pedig egy ortodox templomot te-
kintettünk meg. A kis templom különle-
gessége, hogy kőből készült; falát és
mennyezetét szebbnél szebb freskók dí-
szítik. Megemlíteném szállásadóink
kedvességét, vendégszeretetét (nem fo-
gyókúrázóknak való ételekkel kínáltak
minket), és azt, hogy milyen szép, tiszta,
választékos, szlengmentes magyar nyel-
vet beszélnek. A lelki táplálékról lelké-
szünk gondoskodott. Minden nap, tar-
talmas gondolatokkal teli áhítatba cso-
magolva vehettük magunkhoz Isten igé-
jét.
Azt, hogy mennyi élményt kellett fel-
dolgoznunk, bizonyítja az is, hogy kellett
hozzá pár nap, míg visszarázódtunk a
munkás hétköznapokba. Aki csak teheti,
látogasson el Erdélybe, hogy saját maga
győződhessen meg a leírtakról, hiszen az
írás csak az átélt élmények töredékét tud-
ja visszaadni.
Hegyi Kata
Heltai Gáspár
HATVANÖTÖDIK FABULA
A macskáról és rókáról
A róka úton járván, elére egy
macskát. Annak köszenvén mondá:
"El hova, el hova, jó húgom?"
Felelé a macska: "Ez úton elő bal-
lagok." Mondá a róka: "Mi dolgos
vagy? Micsoda tudománt és mes-
terséget tudsz?" Felelé a macska:
"Nem tudok semmit, hanem vala-
mi szekést avagy hágást [ugordást]
tudok." Mondá a róka: "Ó, nyava-
lyás húgom, bizony nem lész nyo-
mos [meg nem élsz], ha egyebet
nem tudsz. Elég kevés mesterség
ez. Én kedig százat tudok, ugyan
jeleseket. Mindenikkel szabadon
eléltethetném magamat, és minde-
nik olyan, hogy megszabadíthat-
nám magamat avval a veszedelem-
ből." Mondá a macska: "Boldog
vagy tehát, és jól vagyon dolgod.
Bezzeg nyomos lész te [hosszú
életű léssz te]! De amott nemigen
jó dolgot látok, jó róka uram."
Mondá a róka: "Mit látsz, jó hú-
gom?" Mondá a macska: "Egy lo-
vagot látok a hegyoldalon feljőni,
és úgy tetszik, hogy két agár futos
előtte. A fűben is látok valami fe-
jeket, nem tudom, vizsla-é,
paracskó-é [kopó-é] avagy micso-
da." Mondá a róka: "Jaj, húgom,
mely igen bolond vagy. Igen
félékeny vagy, és abból tündöklik
[káprázik] a szömed, és úgy tetszik
tenéked, mintha agarokat és embe-
reket látnál. Nincsen semmi. És ha
szinte eljőnének, mit tehetnének
minékünk? Ne légy szorgalmatos
[ne aggódjál]." Mondá a macska:
"Valamint tetszik tenéked, azt nem
tudom, de igen pozsog a hátam,
úgy félek, mert jól tudom, hogy
ezek közt egy sem barátom énné-
kem." Midőn egymással eképpen
beszélenének, megláták az agarok
a macskát és a rókát, és hertelen
kezdének reájok futni. És megijed-
vén a róka, mondá a macskának:
"Pokol hozá ide. Egy csöppet sem
örülek az ő idejövésekért. No, jó
húgom, fussunk el, mert idő!"
Azonközbe elérközének az agarok,
és a lovag igen kezde kürtelni.
Mondá a macska: "Micsoda szó
ez? Mit akar a kintornálással?"
Felelé a róka: Vajki hitván, vizsla
táncra kürtel! Bár szaladj, ha sza-
ladhatsz." És a macska láta ottan
egy magas fát, és arra nagy hamar-
sággal felhága. De az ebek elérni
kezdék a rókát és az té s tova
kezde csavargani az ebek előtt. És
kiáltani kezde a macska: "Hé róka
fráter, ho hó róka fráter, vedd elő a
száz tudományokból vagy egyiket,
mert szinte ideje! Ha elő nem vé-
szed, nyilván nem lész nyomos,
mert igen messze még a cserje.
Igen félek, hogy el nem érheted."
És az agarok megkapták a rókát, és
igen megszaggaták a bőrét, és vég-
re megfojták. És mondá a macska
a fáról: Jaj, szegény róka! Mely
igen keveset használtanak teneked
az nagy sok mesterségek, ó, sze-
gény! Csak az egyetlenegy fára va-
ló hágást megtanoltad volna, bi-
zony többet használtál volna véle,
hogynem mint a százzal."
A szentlélek nélkül távoli az Isten,
Krisztus: a múlté,
az Evangélium: holt betű,
az Egyház: egyszerű szervezet,
a tekintély: uralkodás,
a misszió: propaganda,
az istentisztelet: emlékek fölidézése,
és a keresztény cselekvés: rabszolgamorál.
De a Szentlélekben a kozmosz: fölemelkedik, és
nyögve szüli az Országot,
a föltámadott Krisztus: itt van,
az Evangélium: életerő,
az Egyház: szentháromságos közösség,
a tekintély: fölszabadító szolgálat,
a misszió: pünkösd,
a liturgia: emlék és elővételezés
az emberi cselekvés: istenszolgálat.
Lattaquié Ignatiosz
Varró Dániel
Nyúl tavaszi éneke
Bajuszt pödörsz a napsugárból,
S ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl.
Ó, jaj, tavasszal szép a zápor,
és sokkal később alkonyul.
Mert, jaj, a nyár mint lepke röppen,
Tavasz, te cuppanásnyi szikra,
ha tappancsod sárba lép,
vidorság száll a kis nyuszikra,
s megédesül a sárgarép’
.
és ősszel minden oly riadt,
és télen sűrű, lassú ködben
dideregnek a nyúlfiak.
Sziasztok!
Kedves hittanosok! Mivel az idén az ószövetség könyvei voltak a fő témáink, íme néhány idézet a Zsoltárok
könyvéből. Milyen szavak hiányoznak az igékből? Segítenek a képek, és az igehelyek.
Tekintetem a ………………………..emelem:
Honnan jön segítségem? (Zsolt 121)
Oltalmam és ………………………….,
Istenem, akiben bízom! (Zsolt 91)
Áldom az Urat mindenkor,
állandóan őt dicséri ………………. (Zsolt 34)
Nézzétek csak az állatokat! Ők mindannyian szerepelnek a Bibliában. Gondold át, melyik történetben hallhattál
róluk, és kösd össze őket a bibliai személyekkel!
Éva
Noé
Mózes és Áron
Jónás
Dániel
Keresztelő János
Jézus
Werner Küstenmacher: Wo ist der verlorene Sohn?
Alkalmaink
Alkalom
Mikor?
Hol?
Istentisztelet
Vasárnap 10
00
kor
Jókai út 81.
Imaközösség Vasárnap
9
30
kor
Jókai út 81.
Hittanóra Péntek
16
30
kor
Tátra u. 13.
Hittanóra Szombat
10
00
kor
Tátra u. 13.
Ifjúsági alkalom
Péntek vagy
szombat 18
00
kor
Tátra u. 13.
Fiatal felnőttek
beszélgető köre
Vasárnap 16
00
kor
Megbeszélés
szerint
Bibliaóra Szerda
17
00
-tól
Megbeszélés
szerint
A weboldalal kapcsolatos írásokat, észrevételeket a
címre várjuk.
A Lámpás szerkesztősége várja az írásokat az alábbi címre:
Hivatali nyitva tartás:
hétfő, szerda, péntek 15
00
– 17
00
Cím: 2800 Tatabánya, Tátra u. 13.
Tel: 06/34 316-201
Zászkaliczky Pál (h.lelkész)
Telefon: 06 30 486 5020
Azon kedves testvéreink, akik betegségük, vagy
egyéb okok miatt nem tudnak részt venni az isten-
tiszteleteken, de szeretnének úrvacsorát venni, hívják
bátran a fenti számok bármelyikét, és egyeztessenek
időpontot a lelkésszel.
Helyesbítés: Sajnos előző számunkban (IV. évf., 1.
szám 2005. böjt) Horvát János neve alatt szerepelt az
Amikor Isten sír című cikk. Ezúton szeretnénk bo-
csánatot kérni kedves testvérünktől Riffer Zsuzsan-
nától, aki a cikk igazi írója.
[a szerkesztők]
Nyári tábor ajánló
Hittantábor: Nagyveleg, július 10-16. (Kemény Ilona 06
20 824 7131)
Egyházmegyei ifjúsági csendeshét: Nagyveleg, július
31-augusztus 7. (Sassi Gergő 06 20 824 4500)
Sporttábor: Nagyveleg, augusztus 7-14. (Hüttner Regina
Fiatal felnőttek konferenciája: Balatonszárszó, szep-
tember 5-11. (Hanák Edina 06 20 824 7488)
Ha érdekelnek a táborok részletei, vagy esetleg más tábo-
rok is, keressétek az ifivezetőket, a lelkészt, vagy bárkit,
aki hozzájuk irányít majd.
LXXIX. Maxima. A víg és mulatozó emberrűl,
Mikoron mértéket tart, és modjával jár, nem vétek.
Sőtt egy lat tréfa, nem kűlönben, mint a fűszerszám
az étkeknek, nagy izt ád a beszédnek. Még a nagy
emberek is rőpitenek néha tréfákat, és vig beszéddel
játszadoznak, mindazonáltal csendesen és szert tart-
ván méltóságokra, nem az alacson beszédnek
seprejébűl adják fel a tréfát, hanem szin- s finom igék
alatt sebes elméjeknek tisztán mulató forrásibúl gaz-
dálkodnak. Mások leginkább akkor veszik elő a tré-
fát, mikor haragszomra mutatnak a szivek, és a tűzes
beszédeket mosolgó ajakkal, lágy igékkel
enyhitgetik. Egy szóval a mulató elme csendes
szűnek jele, és csudaképpen kelleti magát.
Baltasar Gracián(1601-1658):
(ford. Faludi Ferenc)
[46] Ahol az Isten jelen vagyon segétségével, még a
pókháló is erős fal. Ahol nincsen jelen, még a falnak
erőssége is pókháló. Az Isten nélkül: fegyver, tábor,
erőhatalom, mindazon árnyék semmiség, emberi
gyarlóság. Te Istenbe bizakodjál.
Istenes gondolatok (1773)
Istenhez hazatértek:
Hegedűs László János 68 éves nyugdíjas gépészmérnök
Siklósi Ernő 70 éves bányászati aknamélyítő nyugdíjasa
„ Az Úr az én pásztorom nem szűkölködöm…” 23 zsoltár
LÁMPÁS – Tatabánya és Környéke Evangélikusságának Lapja
Megjelenik negyedévente
IV. évfolyam, 2. szám 2005. pünkösd után szabadon
Az újság előállításához adományokat elfogadunk
erre a címre: Tatabányai Evangélikus Egyházközség
OTP Bank: 11740009-20201533
Felelős kiadó: Tatabányai Evangélikus Alapítvány
Főszerkesztő: Cser Ákos
Lektorálta: Zászkaliczky Pál
Tördelőszerkesztő: Kemény Ilona
A 2. old. Grafikáját Simon András készítette
Szerkesztőség címe: Tatabányai Evangélikus Lelkészi Hivatal
2800 Tatabánya, Tátra u. 13. Telefon/fax: 34/316-201
Document Outline
Elfelejtett jelszó?
2005-2.pdf