Tatabánya és Környéke Evangélikusságának Lapja
III. évfolyam 1. szám 2004. február
A megszokotthoz képest az idén késik a
Hold, így az első böjti vasárnap (Invocavit)
február 29-ére esik. Addig pedig – mint tud-
juk – tombol a pogányság, a farsang!
Nem, ne húzzuk össze túlságosan a sze-
münket, hiszen a Prédikátortól (is) tudhatjuk,
hogy mindennek megvan a maga ideje.
Mindennek, így nemcsak a sírásnak, de a
nevetésnek is; nemcsak a gyásznak, de a
táncnak is! (Préd 3,4)
(A költő) Baudelaire szavaival élve: „Rab-
lelkünket tovább ne búsítsa retesz”! Tekint-
sük ezt most oknak az ivásra (casus bibendi),
a táncra!
Ennek jegyében szerkesztettük újságunk
évkezdő (aktuális) számát, minden kedves
olvasónak jó kedvet kíván hozzá
a főszerkesztő
Kosztolányi Dezső
Esti Kornél
(részlet)
NEGYEDIK FEJEZET
melyben régi barátjával a „becsületes vá-
ros”-ban tesz kirándulást
– Szóval velem tartasz? – kérdezte Esti
Kornél.
– Örömmel! – kiáltottam. Torkig vagyok
ezzel a sok becstelenséggel.
Beleugrottam a repülőgépbe. Zúgtunk, ke-
ringtünk.
Oly örvénylő gyorsasággal keringtünk,
hogy mellettünk a kőszáli sasok elszédültek s
a fecskék vértolulást kaptak.
Hamarosan leszálltunk.
– Ez az – mondta Esti.
– Ez? Hisz ez is épp olyan, mint amaz.
– Csak kívülről. Belülről más.
Gyalogszerrel ballagtunk be a városba,
hogy mindent tüzetesen vegyünk.
Először az tűnt fel nekem, hogy a járóke-
lők alig köszöntek egymásnak.
– Itt csak az üdvözli a másikat – magyaráz-
ta Esti –, aki valóban szereti is, becsüli is az
illetőt.
Fekete szemüveges koldus kuporgott az
aszfalton. Bádogtányér az ölében. Mellén
kartonlap: Nem vagyok vak. Csak nyáron
viselek fekete szemüveget.
– Hát ezt miért írta ki a koldus?
– Hogy meg ne tévessze az alamizsnálko-
dókat.
A sugárúton fényesebbnél fényesebb üzle-
tek. Egy tükrös kirakatban ezt olvastam:
Lábrontó cipők. Tyúkszem, tályog szava-
tolva. Több vevőnk lábát amputálták.
Színes, szemléltető kép mutatta, amint az
ordító áldozat lábát két sebész óriás acélfű-
résszel nyiszálja le tőből s vére piros pántli-
kákban csorog lefelé.
– Ez tréfa?
– Szó sincs róla.
– Aha. Törvényszéki ítélet kényszeríti a
kereskedőt, hogy így bélyegezze meg ma-
gát?
– Dehogy – legyintett Esti megvetően. –
Ez az igazság. Értsd meg: ez az igazság. Itt az
igazságot senki se rejti véka alá. Az önbírálat
ebben a városban oly magas fokra hágott,
hogy ilyesmire nincs többé szükség.
Amint tovább haladunk, egyik bámulatból
a másikba esem.
A ruházaton ez a hirdetés lármázott:
Drága és rossz ruhák. Tessék alkudni,
mert becsapjuk.
A vendéglőn:
Ehetetlen ételek, ihatatlan italok. Rosz-
szabb, mint otthon.
A cukrászdán:
Margarinnal, tojáspótlóval készített, állott
sütemények.
– Őrültek ezek? – dadogtam, – Vagy ön-
gyilkosjelöltek? Vagy szentek?
– Bölcsek – felelt Esti határozottan. – So-
hase hazudnak.
– És nem mennek tönkre ebben a bölcses-
ségben?
– Tekints az üzletükbe. Mind zsúfolva
vannak. Mind virágzanak.
– Hogy lehetséges ez?
– Ide figyelj. Itt mindenki tudja magáról –
és felebarátjáról is –, hogy becsületes, őszin-
te, szerény s inkább kisebbíti, mint nagyob-
bítja magát, inkább lefelé veri az árat, mint
fölfelé.
Így az itteniek nem veszik egészen kész-
pénznek, amit hallanak vagy olvasnak, akár-
csak ti, otthon. Közöttetek és közöttük mind-
össze az a különbség, hogy tinálatok az em-
berek állításából mindig el kell venni valamit,
nagyon sokat, itt pedig mindig hozzá kell
adni valamit, egy keveset. A ti portékáitok és
embereitek nem olyan kitűnőek, mint ahogy
állítják. Az itteni portékák és emberek sem
olyan csapnivalóak, mint ahogy állítják. A
kettő voltaképp egyremegy. Nézetem szerint
azonban az utóbbi módszer a becsületesebb,
az őszintébb, a szerényebb.
Egy könyvesbolt kirakatában az újdonsá-
gok színes papírszalaggal átkötve verték
maguknak a hírt:
Olvashatatlan szemét… Az agyalágyult
öreg író utolsó műve, mely eddig egy pél-
dányban sem kelt el… Hörgő Ervin legéme-
lyítőbb, legmodorosabb versei.
– Hihetetlen – hüledeztem. – És ezeket itt
vásárolják?
– Hogy a csudába ne vásárolnák.
– És el is olvassák?
– Nálatok talán nem olvassák el az ilyes-
miket?
– Igazad van. De ott legalább másképp tá-
lalják föl.
– Ismétlem: ez az önismeret városa. Ha va-
laki tisztában van azzal, hogy rossz az ízlése,
és szereti a dörgedelmes frázisokat – azt, ami
olcsó, üres és nyegle –, akkor megveszi
Hörgő Ervin költeményeit és nem csalatko-
zott bennük, hiszen megfelel igényeinek. Az
egész csak taktika kérdése.
Szédelegve kívánkoztam egy kávéházba,
hogy föllocsoljam magam.
Esti valami ízléstelen, aranycirádás kávé-
ház elé vitt, mely a szélhámosok és ingyen-
élők kedvenc találkozóhelyé-nek volt jelezve,
azzal csábítgatta be vendégeit, hogy árai
megfizethetetlenek, pincérei gorombák.
Eleinte nem akartam belépni ide. Barátom
tuszkolt be.
– Jó napot kívánok – köszöntem.
– Mit hazudsz? – rótt meg Esti. – Te itt
nem jó napot kívánsz, hanem jó kávét, de azt
nem kaphatsz, mert a kávét ezen a helyen
cikóriával hamisítják, és olyan az íze, mint a
másodrendű fénymáznak. Csak az újságokat
akarom megmutatni.
Rengeteg újság volt itt. Ezúttal csak a Ha-
zugság-ot, az Önérdek-et, a Gyáva Útonálló-
t és a Bérenc-et emelem ki.
A Bérenc első oldalán kövér betűkkel ezt
közli a nyilvánossággal, állandó futófej gya-
nánt:
„Ennek az újságnak minden egyes betűjét
megfizetik. Valamennyi kormánytól egy-
formán függ, sohasem írja meg véleményét,
csak akkor, ha szennyes haszonlesése köve-
teli. Épp ezért figyelmeztetjük olvasóinkat,
akiket egyébként és együttesen mélységesen
lenézünk és megvetünk, hogy ne vegyék
komolyan cikkeinket, és bennünket is nézze-
nek le, vessenek meg annyira, amennyire
megérdemeljük, ha ugyan ez emberileg
lehetséges.”
– Nagyszerű – lelkesedtem. – Lásd, ez már
igazán tetszik nekem.
– Itt az igazmondás oly általános – folytatta
barátom –, hogy mindenki egyformán gya-
korolja. Hallgasd például az alábbi apróhir-
detéseket – és olvasni kezdett különböző
újságokból:
– Rovottmúltú, többszörösen büntetett,
fegyházviselt pénztáros állást keres… Ideg-
beteg nevelőnő kisgyermekek mellé ajánlko-
zik… Nyelvtanár, aki a francia nyelvet gö-
cseji tájszólással beszéli, s a helyes kiejtést
növendékeitől óhajtja elsajátítani, még né-
hány szabad órával rendelkezik…
– És kapnak ezek állást? – kérdeztem der-
medten.
– Természetesen – válaszolt Esti.
– Miért?
– Azért – szólt vállát vonogatva –, mert az
élet ilyen.
Testes füzetre bökött, melynek sötétszürke
fedőlapjára valami oda volt nyomtatva, sötét-
szürke betűkkel:
– Ez itt a legkitűnőbb irodalmi szemle.
Nagyon olvassák.
– Én még a címét se bírom elolvasni.
– Unalom – betűzte ki Esti. – Ez a címe.
– Mi van ebben érdekes?
– Az, hogy unalom a címe.
– És tényleg unalmas is?
– Nem akarlak befolyásolni. Lapozd át.
Elolvastam néhány közleményt.
– Na – szóltam, ajkamat biggyesztve –,
nem is olyan unalmas.
– Szigorú vagy – intett le Esti. – Hiába,
semmiféle várakozást se lehet teljesen kielé-
gíteni. A te várakozásodat a cím túlságosan
lecsökkentette. Biztosítalak, hogyha otthon
olvasod el, éppen eléggé unalmasnak találod.
Minden attól függ, milyen szemszögből
nézzük a dolgokat.
A parlament előtti téren több ezernyi főből
álló tömegnek szónokolt valaki.
– Elég, ha egy pillantást vettek szűk hom-
lokomra, állati kapzsiságtól eltorzult arcom-
ra, s azonnal láthatjátok, kivel van dolgotok.
Semmiféle mesterséghez, tudományhoz nem
értek, a világon semmire nem vagyok alkal-
mas, legföljebb arra, hogy az élet értelmét
magyarázzam nektek s vezesselek bennete-
ket a cél felé. Hogy mi ez a cél, azt is eláru-
lom. Egy-kettő meg akarok gazdagodni,
pénz harácsolni, hogy minél több legyen
nekem, s minél kevesebb nektek. Ezért tite-
ket még inkább el kell majd butítanom. Vagy
talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagy-
tok?
– Nem, nem – harsogta a tömeg felhábo-
rodva.
– Tehát cselekedjetek lelkiismeretetek sze-
rint. Ellenjelöltemet mindnyájan ismeritek.
Nemes, önzetlen férfi, hatalmas koponya,
világító elme. Van ebben a városban olyan
valaki, ki melléje áll?
– Senki! – ordított a tömeg, mint egy em-
ber.
– Nincs senki – és fenyegető öklök emel-
kedtek a levegőbe.
Besötétedett.
Bolyongtam az éjszakában. Egyszerre fel-
tündöklött a fekete égbolt, mintha nap kelt
volna föl, több nap, egy egész naprendszer.
Lángbetűk szikráztak:
Lopunk, csalunk, rablunk.
– Mi ez? – kérdeztem Estitől.
– Egy bank fényhirdetése –szólt közönyö-
sen.
Késő éjszaka vetődtünk haza. Úgy látszik,
a rendkívüli élmények elcsigáztak. Lázas
voltam. Tüsszögtem, köhögtem is. Orvost
kértem.
– Drága doktor úr – panaszkodtam –, kissé
meghűltem, náthás vagyok.
– Náthás? – riadt föl az orvos s a szoba túl-
só sarkába hátrált, zsebkendőjével takarva el
száját. – Akkor kérem, fordítsa el a fejét, mert
még innen, öt méterről is, megfertőzhet.
Gyermekeim vannak.
– Meg se vizsgál?
– Fölösleges. Nátha ellen nincs orvosság.
Gyógyíthatatlan betegség, mint a rák.
– Ne izzadjak?
– Izzadhat. De ez se használ. Általában az
a tudományos tapasztalatunk, hogyha a nát-
hát kezeljük, akkor eltarthat egy hónapig is.
Ha nem kezeljük, akkor esetleg másnapra is
elmúlhat.
– Hátha tüdőgyulladásom lesz?
– Akkor meg fog halni – jelentette ki.
Elgondolkozott, majd így szólt:
– Nagy Frigyes egyszer az ütközet után a
csatatéren sétálgatott. Egy haldokló közvitéze
siránkozva tárta felé a karját. A császár lo-
vaglóostorával a katona felé suhintott, s így
rivallt rá: „Gazember, hát örökké akarsz
élni?” Ezt a kis történetet szoktam idézni a
betegeimnek. Mély bölcsesség van benne.
– Valóban – feleltem. – De nekem fáj a fe-
jem. Úgy fáj, hogy majd szétreped.
– Magánügy – mondta az orvos. – Ez nem
fontos. Tudja, mi a fontos? Az a fontos, hogy
nekem ebben a pillanatban nem fáj a fejem.
Aztán ennél is fontosabb, hogy ön éjszakai
látogatásomért dupla tiszteletdíjat fizet. Ide
vele gyorsan, mert sietek.
Igaza volt. Másnap már föllábaltam. Fris-
sen, vidáman siettem a városházára, hogy
megszerezzem az illetékességet, s végképp
letelepedjek ebben a becsületes városban.
– Végtelen örvendek – rebegtem, mikor a
polgármester színe elé kerültem.
– Hát én ezt nem mondhatnám – szólt a
polgármester hidegen.
– Nem értem – hebegtem. – Épp azért te-
szem tiszteletemet, hogy hűséget esküdjek.
– Az, hogy ön ezt nem érti, arra vall, hogy
ostoba tökfilkó. Megmagyarázom, miért
nem örvendek. Nem örvendek először azért,
mert háborgat és azt se tudom magáról, hogy
kicsoda-micsoda. Nem örvendek másodszor,
mert közügyben zaklat, holott én csak egyéni
panamáimmal foglalkozom. Nem örvendek
harmadszor, mert azt hazudja, hogy örvend,
amiből azt következtetem, hogy képmutató
fráter, nem méltó arra, hogy közénk jöjjön.
Ezennel kitoloncoltatom.
Még abban az órában visszaszállítottak
egy gyorsított toloncrepülőgépen abba a
városba, ahonnan odamenekültem.
Azóta itten éldegélek. Sok minden rokon-
szenvesebb volt ottan. De be kell vallanom,
hogy itten mégiscsak jobb. Mert ha az ottani
és itteni emberek körülbelül egyformák, az
itteniek javára sok mindent föl lehet hozni.
Többek közt azt, hogy ezek itten néha leg-
alább színesen, kellemesen hazudnak egy-
másnak.
2
Új helyszínt keresnek a
templomnak
Korábbi határozatuk ellenében döntött
a képviselők többsége
A korábbi határozattal ellentétben, vé-
gül nem Sárberekben épül fel az az evan-
gélikus gyülekezeti központ, amelynek a
tervei már elkészültek, és a kivitelezéshez
szükséges pénz is rendelkezésre áll. Ez
ügyben a nyugat-dunántúli egyházkerület
püspöke a megyeszékhely polgármester-
éhez látogatott.
Örkény István
Leltár
Dombos táj (zivatar után)
3 gomolyfelhő
1 halastó
1 gátőrház
1 férfi (az ablakon kihajolva)
1 kiáltás
1 jegenyesor
1 sáros út
Kerékpárnyom (a sárban)
1 női kerékpár
1 kiáltás (az előbbinél hangosabb)
A Tatabányai Evangélikus Egyház-
község egy új gyülekezeti centrum meg-
építését tervezett Sárberekben. A legutób-
bi nép-számláláson több mint ezren val-
lották magukat evangélikusnak Tatabá-
nyán. A misszió tekintetében tehát fehér
foltnak mondható a megyeszékhely. A
finanszírozási kérdésben akkor tették meg
az első lépést, amikor a városi képviselő-
testület a sárberki rét 2000-2500 négy-
zetméternyi területét határozatban biztosí-
totta az egyházközség számára. Határidő-
nek az idei esztendő június harmincadikát
szabták meg.
A leendő, többfunkciós épület lát-
ványtervét, makettjeit a városházán is
megtekinthették az érdeklődők. A pályá-
zat útján kiválasztott tervezőknek nem
volt könnyű dolguk, hiszen négyemeletes
lakótelepi tömbök közé kellett beilleszteni
az épületet. Tavaly év végén az országos
egyház támogatásáról biztosította a tata-
bányaiakat, így a beruházás megvalósítá-
sához szükséges pénzügyi fedezet a ren-
delkezésre áll.
Az evangélikus egyház a terület bizto-
sítását az együttműködés első lépéseként
értékelte. Ezért érte meg-lepetésként őket
az önkormányzat októberi döntése, mi-
szerint a gyülekezeti centrum számára
kijelölt telek egy egészen más funkciót
kap, míg a templomnak új területet jelöl-
nek ki. Az épület tervei kimondottan ebbe
a környezetbe készültek, már csak az
engedélyeztetési eljárás lett volna hátra,
így egy másik helyszín újabb költségeket
és időveszteséget jelent az egyházközség
számára.
Ezért is kezdeményezte az evangéli-
kus egyház azt a találkozót, amelyet teg-
nap tartottak Tatabányán. Ittzés János, a
Magyarországi Evangélikus Egyház
Nyugati-dunántúli Egyházkerület püspö-
ke elsősorban azért látogatott a megye-
székhelyre, hogy tájékozódjon a kialakult
helyzetről, illetve megerősítést kapjon a
város együttműködési szándékáról.
Ittzés János: Kellemetlen meglepetés
volt az októberi döntés, mivel az egyház
úgy gondolta, a testület által szabott júniu-
si határidőn belül biztosított a tervezés
időszaka. A mostani tárgyalás után azon-
ban elmondható, hogy a jó szándék kise-
gíti a terveket ebből a kátyúsnak tűnő
helyzetből. Tudomásul vesszük a testület
döntését és reméljük, néhány héten, hó-
napon belül meg-születhet a megállapo-
dás egy új helyszín kijelölésével.
Bencsik János polgármester: A képvi-
selők októberi döntése nem jelenti azt,
hogy a testület egyhangúan egyetértett
ebben a témában. A többség akaratát
természetesen el kell fogadni, és új lehető-
séget kell keresni. Püspök úrral arról
egyeztettünk, hogy a város minden részé-
ből jól megközelíthető területen lenne a
legjobb helye a gyülekezeti központnak.
Két telek jöhet szóba, melyből az egyik
megnevezhető, a másik lehetőséget még
körbe kell járni. Egy újvárosi terület, vagy
a Harminc Évesek Parkja megfelelőnek
tűnik a beruházás számára. A Magyaror-
szági Evangélikus Egyház előkészületi
munkába fektetett idejét és anyagi ráfordí-
tásait termé-szetesen ellentételezni szeret-
né a város, a szabályozási terv gyors elké-
szítésével, természetesen a megyeszék-
hely saját költségén. Ezzel elismernénk
azt, hogy az egyházközség önhibáján
kívül került ebbe a helyzetbe, nem ők
változtatták meg a korábbi szándékukat,
hanem a városi képviselők többsége dön-
tött a korábbi határozat ellenében.
Pruzsina Alice
24 Óra Online
1 pár szandál
1 szoknya (a szélben lobogva, a csomagtartót
csapkodva)
1 milflőrmintás blúz
1 darab amalgámtömés (fogban)
1 asszony (fiatal)
1 kiáltás (még hangosabb)
Új kerékpárnyomok
1 becsukódó ablak
Csönd
Hitben megmaradni, hitre
segíteni
– széljegyzet Az új reformációhoz –
Hogy egy-egy pillanatnak, vagy
egy-egy, egyébként apró, csekély jelen-
tőségű dolognak milyen súlya lehet, jól
láthatjuk talán akkor, ha magunk elé
képzelünk egy hatalmas víztározót. Egy
nagy folyam, lassan, méltóságteljesen
hömpölyög, s egyszer csak útját állja
egy óriási, talán több tíz-, vagy százezer
m
3
vasbetonból épített duzzasztógát.
Mérnökök jó előre már pontosan ki-
számolták, hogy mekkora az a nyomás,
amit ez a vasbeton szerkezet elbír. A
meghatározott mérték elérése után
azonban elegendő egyetlen egy csepp
víz, hogy a teherbíró képességét megha-
ladó nyomás nehezedjék a szerkezetre –
s ebben a pillanatban a gát, amely addig
úgy tűnt, hogy ellent tud állni a termé-
szet hatalmas erejének, szétszakad:
ezután már csak teljesen más mederben
tud továbbfolyni a víz, azt a rendet,
amely korábban kialakult most már
helyrehozhatatlanul, visszaállíthatatla-
nul szétzúzta az Erő.
De egy másik képet is láthatna maga
előtt az ember: egy hajót, egy nagy
tengerjáró hajót, amely több ezer ton-
nás. A kapitány kiadja a parancsot,
hogy a hajónak meg kell fordulni és egy
más irányt kell vennie, mint amely ed-
dig volt, azaz gyökeresen az ellenkező
irányban kellene haladni, mert tévúton,
rossz úton jár a hajó. Akkor az a nagy
tengerjáró hajó belefog a kanyarodásba
és hosszú idő telik el, amíg szépen ko-
mótosan, lassacskán a hajó a vízen elő-
rehaladva meg tud fordulni, míg aztán
eléri a 180
o
-os fordulatot és az ellenkező
irányban tud haladni.
A hitre jutás élménye e két képben
áll össze egységes egésszé számomra.
Egyrészt egy nagyon lassú, hosszú
folyamat, míg a rossz irány helyett jó
irányba halad az ember, másrészt érez-
hetünk ebben a folyamatban olyan pil-
lanatokat, mint a víztározó szétszakadá-
sa, amikor már olyan mértékben feszül
bennünk Isten ereje, hogy tarthatatlan-
nak tűnik az a korábbi állapot, rend,
amely addig meghatározta az életünket.
Klaus Douglass Az új reformáció
című könyvét olvasva támadtak ezek a
gondolataim. A kiváló német evangéli-
kus lelkész 96 tételbe foglalta Jézus
Krisztus egyházának jövőjére vonatko-
zó tanításait. Az új reformátor határo-
zottan állítja: nem reformra, teljes körű
reformációra van szükségünk, kevés a
fokozatos kiigazítás, ehelyett a fennálló
viszonyok alapvető, nagy kiterjedésű,
az egészre kiható megváltoztatására van
szükség. Hiszen krízisben van az egy-
házunk. Bár ettől megijednünk nem
szabad, hiszen a krízis nem szükség-
képpen hordoz negatív tartalmat, a krí-
zis kiindulópont lehet a változtatáshoz.
A tételek szerint az egyház már nem
képes elérni az embereket, csupán az
emberek egy és egyre kisebb részével
tart kapcsolatot, nem figyel az egyház
arra, amit Luther Márton már 500 évvel
ezelőtt mondott: oda kellene figyelni az
emberek szájára, mint mondanak az
emberek, és hogyan gondolkodnak.
Egyházunkban jelentős elöregedés
tapasztalható, az alkalmainkra néha már
csak a megszokás hozza el a testvére-
ket, mintha hiányozna az egyházból a
küldetéstudat, istentiszteleteink nem a
ma emberéhez szólnak, nincsenek ál-
maink, igazából nincs jövőképünk.
Emberileg nézve a statisztikai adatok, a
számok tükrében nincs esélyünk, de
mint egyházat, eddig sem az ember
ereje, hanem az Isten mindenható ke-
gyelme és szent lelke tartotta meg. Bíz-
hatunk, ha mi is megtesszük, amit ten-
nünk kell.
Tévúton járunk, ha azt hisszük, Jé-
zus Krisztus azt kívánja, hogy őt válasz-
szuk, mellette döntsünk. Ő nem ezt
igényli; azt kívánja, hogy adjuk át ma-
gunkat neki úgy, ahogy vagyunk, telje-
sen, egészében, és hagyjuk, hogy ő
cselekedjen bennünk és általunk. A
gyülekezet, az egyház lelki ébredése
nem kezdődhet másként, mint hosszú
időn át tartó közös kitartó imádsággal.
Amikor belátjuk azt, hogy Isten nélkül
tehetetlenek vagyunk, ő akkor fogja
megmutatni hatalmas erejét, dicsőségét.
Imádságra int minket az új reformá-
tor, közös munkálkodásra. Sokan talán
úgy érezhetjük, hogy éppen megfelelő
időpontban volt alkalmunk megismer-
kedni az új reformátor hitvallásával,
éppen akkor, amikor templom és gyü-
lekezeti centrum építésén fáradozik
egyházközségünk.
Hinnünk kell abban, hogy templom-
építésünk nem fizikai ház építése csu-
pán, gyülekezetünk megerősödése,
gyülekezetünk Krisztusban való meg-
erősödése a tét. Alig 300 regisztrált
egyháztagunk van, s emellett Tatabá-
nyán 1000 testvérünk vallotta magát
evangélikusnak. 700 hívó szó ez! Erre
nekünk válaszolnunk kell! Válaszunk a
közös munkálkodás, az Úr házának
megépítése, a Tatabányai Evangélikus
Egyházközség megújulása.
Érdemes Klaus Douglass könyvét,
Az új reformációt kézbe venni és elol-
vasni. Ha valakinek mégsincs ideje a
teljes könyvet áttanulmányozni, az a 96
tételt olvassa el, amelyet a templomban
az iratterjesztő asztalról el tud venni.
Mert felelősségünk van, keresztény
hitünk nem egyéni létformát jelent,
ahogy a 90 zsoltárban meg van írva:
Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon
és méltóságod fiaikon.
Vajon elmondhatjuk-e ezt magunk-
ról?
Dr. Hidas János
4
Roark Bradford:
Ádám apánk és gyermekei
KICSI IZSÁK
Ábrahám olyan ember volt, aki sze-
rette az Urat. Szerette Sárát, és szerette
kicsi Izsákot, de mindketten háttérbe
szorultak, amikor az Úr megjelent.
"Te csak tarts ki mellettem, Ábrahám
- mondta az Úr -, és én is kitartok mellet-
ted, jóban-rosszban."
"Mindenkor, Uram" - mondta
Ábrahám. "Én veled tartok, jóban-
rosszban, ha esik, ha fúj. Nekem egészen
mindegy, én veled tartok."
"Ezt már szeretem hallani" - mondta
az Úr. "Annyi a bűn manapság a földön,
hogy ha látok egy embert, aki kitart mel-
lettem, bizony, azzal érdeme szerint
fogok bánni. Adok neked még több föl-
det. Megkaphatod azt a negyven hektárt
az öbölnél, és azt a nyolcvanat is, a fo-
lyókanyarban."
"Uram, már jó csomó földem van -
mondta Ábrahám -, és, tudod, egy em-
ber, az csak egy ember."
"Igen" - mondja az Úr. "Egy ember
vagy csupán, de igen derék egy ember.
Vedd még azt a negyvenet is az öböl
másik oldalán. Gyapotnak nem valami
jó, de csuda finom krumplit terem."
"Kösz szépen, Uram" - mondja Áb-
rahám. "A földnek vagyok én a szegé-
nye, mivelhogy az adók olyan magasak.
De ha mondod, ám jó, én mindent el
fogok követni, ami csak telik tőlem."
"Ezt már szeretem hallani" - mondja az
Úr.
"Azt a kétszer negyvenet is megkap-
hatod ott a Széles útnál. És ha segítség
kell a megműveléséhez, mért nem fogod
munkába a gyerekeidet?"
"Nincs nekem több, csak Izsák" -
mondja Ábrahám. "És ő még járni is alig
tud."
"Jól van - mondja az Úr -, és vedd
csak azt a negyven hektár szűzföldet is,
ott a mezsgyén túl. Jó lesz gabonának.
"Így hát Ábrahám ment, és elmesélte
az egészet Sárának. "Sára - mondta -, túl
sok föld ez nekem, nem bírom én azt
megművelni."
"Igen?" - mondja Sára.
"Persze, egyszer majd Izsák elég
nagy lesz, hogy segítsen" - mondja
Ábrahám. "De még nekem meg Izsák-
nak is túl sok."
"Igen?" - mondja Sára.
"Beszéltem erről az Úrral - mondja
Ábrahám -, és aszerint, amit az Úr mon-
dott, Izsáknak néhány öcsikét kéne kap-
ni, hogy ők is segítsenek."
"Igen?" - mondja Sára.
"Igen" - mondja Ábrahám.
"Nos - mondja Sára -, én beszéltem
erről a doktorral, és abból, amit a doktor
mondott, úgy látszik, hogy Izsáknak nem
lesznek öcsikéi. És húgocskái sem."
"De az Úr mondta" - mondja
Ábrahám.
"Te és az Úr" - mondja Sára. "De a
doktor is mondta, és én a doktornak
hiszek."
"Én az Úrnak" - mondja Ábrahám.
Úgy ez idő tájt belépett az Úr.
"Hello, Ábrahám! Hello, Sára! -
mondja. "Erre sétáltam, és gondoltam,
benézek"
"Vacsoraidő van, ugye?" - mondja
Sára. De az Úr ügyet sem vetett rá.
"Hogy megy a gazdálkodás Ábrahám?" -
mondja.
"Uram - mondja Ábrahám -, amilyen
rohadtul csak mehet: "Na jó - mondja az
Úr-, lehet, hogy több földre volna szük-
séged. Megkaphatod azt a negyvenet ott
a mezsgye mögött és van vagy nyolcvan
az öböl túlsó oldalán, amelyből kap-
hatsz." "Máris a föld szegénye vagyok,
Uram" - mondja Ábrahám "Több földem
van, mint amivel megbirkózhatok."
"Segítsenek a gyerekeid" - mondja az
Úr.
"Nincs nekem több, csak Izsák -
mondja Ábrahám -, és ahogyan Sára
mondja, nem is lesz több:
"Na jó, várj és bízd az unokáidra,
hogy segítsenek. Valószínűleg lesz egy
rakás unokád" - mondja az Úr. "Kíváncsi
vagyok, mit készített Sára vacsorára."
"Káposztát - mondja Sára - és kuko-
ricakenyeret"
"Nem szeretem a káposztát - mondja
Úr -, sem a kukoricakenyeret. Rossz
szagúak. Sült húst szeretek szagolni.
Rendszerint nem eszem semmit, csak
szagolok, de imádom szagolni a sült
húst. Ha van valami, amit szeretek sza-
golni, az a hús roston."
"Egy perc türelmet, Uram" - mondja
Ábrahám: "Már úgyis régóta halogatok
egy kis nyárson sütést. Várj egy percig."
Így hát Ábrahám kiment, és fogott egy
kecskét, és nyársra húzta és megsütötte.
"Kecskének szaglik" - mondja az Úr.
"Az hát, kecske" - mondja Ábrahám.
"Nem rossz, mi?"
"Felfordul a gyomrom tőle" - mondja
az Úr.
Így hát Ábrahám félretette a kecskét,
és elölt egy borjút, és nyársra húzta.
"Sült borjúnak szaglik" - mondja az
Úr.
"Ez volt a legkövérebb fiatal borjúm"
- mondja büszkén Ábrahám.
"És a legbüdösebb, igaz?" - mondja
az Úr.
Így hát Ábrahám kiment, és fogott
egy birkát, és nyársra húzta.
"Lehet, hogy félnótás lettem - mondá
az Úr -, de ha épeszű vagyok, ez birká-
nak szaglik. Csak nem akarod azt mon-
dani nekem, hogy birkát sütsz nyárson?"
Így hát Ábrahám levette a birkát a
tűzről, és leült és vakargatta fejét. Uram -
mondta -, ennél többet nem tehetek. Te
nem szereted a kecskét, és nem szereted
a fiatal borjút, és nem szereted a birkát.
Nincs semmi másom a ház körül, amin
van elég hús, hogy nyársra húzhassam
neked és szagolhassad. Roppantul sajná-
lom, de ami nincs, az nincs.
"Ábrahám - mondja az Úr -, ahogy itt
üldögélek, elnézem ezt az Izsákot. Jó
kövér, nem igaz?"
"Annak kell lenni" - mondja Ábra-
hám. "Ez a fiú kapja a legjobbat min-
denből, amink van. Majdnem hajszálra
ugyanúgy szeretem mint téged, Uram, és
megtenném érte majdnem hajszálra
mindazt, amit megtennék érted."
Gondolkodom - mondja az Úr -, va-
jon milyen szagú lehet a kisfiúhús?"
"Uram, miket beszélsz?" - mondta
Ábrahám. "Ez az én kisfiam."
"Ábrahám - mondja az Úr -, menj ki,
és húzd nyársra nekem ezt a fiút."
"De, Uram - mondja Ábrahám - ez az
én egyetlen bébim. Á, tudom, most csak
bolondozol velem. Persze hogy nem
fogom megölni a saját bébimet."
"Ábrahám - mondja az Úr -, amióta
csak ismerlek, folyton csak meséled
5
nekem, hogy mit meg nem tennél értem.
És én csak hallgattam, és sok mindenfé-
lét megtettem érted. Most az egyszer
kérek tőled valamit, és te nemet mon-
dasz. Mindig is sejthettem volna. Ha
téged hall az ember, roppant jó ember
vagy. Megígéred te, hogy mindent meg-
teszel értem, ebben bizonyos vagyok. De
csak a száddal ígéred. Te is csak olyan
szájkeresztény vagy, aki mindig a jóról
járatja a száját. De mikor itt az ideje,
hogy tégy is valamit, mindig találsz va-
lami kifogást"
"Ó, Uram - mondja Ábrahám -, ne
légy ilyen szigorú hozzám. Csak nem
kívánod tőlem, hogy kimenjek és meg-
süssem a saját fiamat? Ez nem igazság,
Uram."
"Nincs nekem időm szájkeresz-
tényeket hallgatni" - mondja az Úr. "Én
csak azt a keresztényt szeretem, amelyik
a szívével éppen úgy keresztény, mint a
szájával. Hát csak add ide kalapomat,
hogy elmehessek olyan emberek közé,
akik szeretnek engem."
"Uram, én szeretlek" - mondja
Ábrahám.
"A száddal, igen" - mondja az Úr.
"Te szájkeresztény."
"Nem, igazán, Uram " - mondja
Ábrahám. "A szívemmel szeretlek. És
így szeretem Izsákot is."
"Nos - mondja az Úr -, vagy én, vagy
Izsák."
"Uram - mondja Ábrahám -, te renge-
teget tettél értem, és én sohasem tettem
eleget érted, hogy visszafizessem neked.
Te adtál mindent, amim van, és én soha-
se csináltam mást, csak azt mondtam:
'kösz szépen'. De most aztán kamatostul
kéred a fizetséget. Mi lenne, ha kimen-
nék és magamat sütném meg? Én
nagyobb vagyok, mint Izsák, és engem
hosszabb ideig égetne a tűz."
"És az égő szakálladat szagoljam,
mi? - mondja az Úr. "Nem szeretem az
égő szakáll szagát. Rosszabb a gumié-
nál."
"Sárának nincs szakálla Uram. Süs-
sük meg Sárát."
"Izsákot - mondja az Úr -, és ha én
elhatároztam valamit, semmi értelme
vitatkozni velem."
"Hát igen" - mondja Ábrahám. "Iz-
sákot te adtad nekem, miképpen te adtál
minden mást is, amim van. Amikor a
dolgok kedvemre valók voltak, nem
vitatkoztam veled, és nincs jogom vitat-
kozni most se, mikor ellenemre vannak.
De bizton remélem, hogy megmásítod
szándékodat. Nagyon szeretem őt."
"Izsák vagy semmi" - mondja az Úr.
Ábrahám magához vette a kést, és kézen
fogta Izsákot. "Gyere, fiam" - mondta.
Azzal odavezette Izsákot a nyárshoz.
"Feküdj rá ezekre a kövekre" - mondta.
"Ez az, ahová a birkát szoktad fektet-
ni, ugye, apuci?" mondja Izsák.
"Ne törődj a birkával" - mondja Áb-
rahám. "Csak feküdj rá a kövekre."
Így hát Izsák lefeküdt, és Ábrahám
behunyta szemét, és felemelte a kést. De
ekkor valami megragadta kezét, felné-
zett, hát az Úr volt.
"Ennyi elég, Ábrahám" - mondta az
Úr. "Nem engedem ennek a fiúnak egy
haja szálát se meggörbülni. Jobban sze-
retem ezt a fiút, mint te, és terveim van-
nak vele. Az ő unokái fogják megmű-
velni mindazt a földet, amit adok néked.
Csupán bizonyságot akartam szerezni,
hogy szívbeli keresztény vagy, nemcsak
szájkeresztény, ennyi volt az egész. Most
már tudom. így hát adok neked még
némi földet. A tiéd lehet az a kétszer
negyven is az út túloldalán."
"Kösz szépen, Uram" - mondta
Ábrahám.
Adrian Plass
Egy kegyes kétbalkezes naplója
Február 8. Szombat
Úgy gondoltam, beugrom a keresz-
tény könyvesboltba, hátha lehet valamit
kapni a kételkedésről. Amikor erről
kérdeztem az eladót, úgy nézett rám,
mintha egy zsák szenet akartam volna
venni. Nagy nehezen előbányászott egy
kazettát a „Keresztény vízvezeték-
szerelés” témakörben írt művek mögül,
mely a következő címet viselte: Kurzus
kazettán kesze – kusza képzetekkel, és
kételyekkel küszködő keresztényeknek.
Az előadó Dr. William Worplesdon
vagy közismertebb nevén „Ablaktörlő
Worplesdon”. Este leültem meghallgat-
ni. Alig vártam, hogy végre valami
tiszta tanítást halljak a halálról, a
mennyről és minden egyéb olyan do-
logról, amely az elmúlt időszakban
nyugtalanított. Az előadás így kezdő-
dött: „Üdvözlöm Önöket, tisztelt kétel-
kedő testvéreim, dr. Worplesdon va-
gyok. Előadásom három fő pontból áll,
melyek közül az első két pontra osztha-
tó, így az „A” pontot négy perspektívá-
ból kívánom megvilágítani, melyek
közül a legnyilvánvalóbb további két
területre osztható, míg a legelső négy fő
kategóriát tartalmaz, különböző olda-
lakról megvilágítva, és természetesen az
első oldal hat fő fejezetre tagolható,
ezért szeretném, ha az elsőt két fő néző-
pontból vizsgálnánk meg, melyek közül
az egyik öt összetevőből áll össze, ahol
is az első automatikusan hét részre osz-
lik, az egyházban megfigyelhető kétel-
kedést bizonyító hat lépéses érvelésem
kezdő pontjának egy három pontos
bevezetésével kezdve…”
Valószínűleg az ébresztett föl, hogy a
magnó magától kikapcsolt. Bele sem
merek gondolni, milyen lehet
Worplesdon olyankor, amikor nem
kételkedő embereknek tart előadást.
Reményvesztetten támolyogtam fel az
emeletre. Anne már aludt, így nem
tudtam vele beszélni. Gerald üzenetet
hagyott a párnámon, melyben közölte:
Tony Blair anagrammája „Robi nyalt”.
Persze már ő is aludt.
Egyedül maradtunk – Isten és én. Se-
gíts rajtam Istenem! Nem értek sem-
mit…
6
KEDVES GYEREKEK!
Ezen a képen egy templomi kórus kicsit szétszórt tagjait láthatjátok, akik a fellépésre készülve néhány
dolgot összekevertek. Egészen pontosan öt pár hibát találhattok a képen. Melyek ezek?
1. pár hiba:……………………………………………………………………………………………………………….
2. pár hiba:……………………………………………………………………………………………………………….
3. pár hiba:……………………………………………………………………………………………………………….
4. pár hiba:……………………………………………………………………………………………………………….
5. pár hiba:……………………………………………………………………………………………………………….
Ha megtaláltátok a hibákat, írjátok ide a vonalakra, vagy (ha nem tudtok még írni) jelöljétek őket a rajzon, és
a következő Lámpás megjelenéséig adjátok le a megfejtéseteket a templomban, vagy a hittanórákon! A hálás
templomi kórus ajándékait a helyes megfejtők kapják majd meg.
(A helyes megfejtéseket a következő Lámpásban olvashatjátok.)
7
Alkalmaink
Alkalom
Mikor?
Hol?
Istentisztelet Vasárnap
10
00
kor
Jókai út 81.
Hittanóra
Szombat 10-kor
Tátra u. 13.
Hittanóra Péntek
16
30
kor
Tátra u. 13.
Hittanóra Szerda
15
00
kor
Kodály Z. Ált. Isk.
(német2. Terem)
Fiatal felnőttek be-
szélgető köre
Megbeszélés szerint
17
00
kor
Megbeszélés szerint
Bibliaóra Szerda
17
00
-tól Megbeszélés
szerint
Konfirmációs óra
Istentisztelet után
Tátra u. 13.
Hivatali nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek 15
00
– 17
00
Cím: 2800 Tatabánya, Tátra u. 13
Hivatali tel: 06/34 316-201
Selmeczi Lajos tel: 06/34 383-819
mobil: 06/20 933 5034
Azon kedves testvéreink akik betegségük, vagy egyéb
okok miatt nem tudnak részt venni az istentiszteleteken,
de szeretnének úrvacsorát venni, hívják bátran a fenti
számok bármelyikét és egyeztessenek időpontot a lel-
késszel!
Weboldalunk címe:
A weboldalal kapcsolatos írásokat, észrevétele-
ket a
Lámpás szerkesztősége várja az írásokat az
alábbi címre:
Elhunytak:
Balassai Ferencné született Bodor Ilona élt 82 évet.
Adó 1%
Ezúton is szeretnénk megköszönni minden
kedves gyülekezeti tagunk felajánlását.
Adószámok:
Magyarországi Evangélikus Egyház
0035
Dénes Ottó Alapítvány
18603718-1-11
!!!Fontos: a borítékon fel kell tűntetni:
1.
Nevet
2.
Lakcímet
3.
Adóazonosító jelet
És a borítékot alá kell írni!!!
Előző évben a felajánlásokból mint egy 160000 Ft-
tal gyarapodott egyházközségünk.
MEGNYÍLT!!!
Keresztény Könyvesbolt Tatabányán,
a Komáromi úton a Turul mozi utáni
lakóházban.
Kertész Eszter
Február
Nagyszombat ez a február.
Fagyos rögökben, tőkék alatt,
hogy borrá váljék, készen áll
már minden elem, várva a nap
győztes csókjait, dalos szüretet.
Majd megindítja a vágyakozás
a keringést, jön erős kikelet.
Magból, földből, sírból, fagyból,
e februárnyi nagyszombatból
bizton
kivezet.
LÁMPÁS – Tatabánya és Környéke Evangélikusságának Lapja
Megjelenik negyedévente
III. évfolyam, 1. szám 2004.
Előállítási költsége:140 Ft, adományokat elfogadunk.
Tatabányai Evangélikus Egyházközség
OTP Bank: 11740009-20201533
Főszerkesztő: Cser Ákos
Tördelőszerkesztő: Kemény István, Kemény Ilona
Szerkesztőség címe: Tatabányai Evangélikus Lelkészi Hivatal
2800 Tatabánya, Tátra u. 13. Telefon/fax: 34/316-201
8
Document Outline
Elfelejtett jelszó?
2004-1.pdf