2012-07-01

1. Úgy fogad be a testvért, Mint Krisztus tégedet! Más minden embertársad, Ám egytestvér veled. Te is gyarló vagy, mégis Személyed vállalod; Gőggel mások szívébe Ne olts hát bánatot! - 2. Ne tépd el azt a láncot, Mely sokkal egybefűz, Ki önmagában kíván Meglenni - álmot űz. Nézd, Krisztus úgy, amint vagy, Megszán és átölel. Ne irtózz emberektől, Hozzájuk lépj közel! - 3. Légy tűrő, megbocsátó, Ha ér, ha szúr tövis! Az Úr szájából hallod: „Még hetvenhétszer is!” Tedd, szóld az igazságot, De mindig szelíden, Hangozzék szeretetből A nem és az igen. - 4. Nincs, ami megújíthat Se mást, se tégedet, Csak a Krisztusból tűző, Forró, hű szeretet. Mindennap erre vágyik, Ki épp utadba jött. Testvér, mint Krisztus téged, Te úgy fogadd be őt! 0x08 graphic

Én vagyok az Úr, a te Istened! Ne legyen másik istened! Ne vedd hiába Istened nevét! Szenteld meg az ünnepnapot! Tiszteld atyádat és anyádat! Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod házastársát vagy bármiféle tulajdonát! - Jézus Krisztus apostola ezt tanítja: Ha azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn, akkor becsapjuk önmagunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűnünket, akkor hű és igaz az Isten, és megbocsátja azt megtisztítva minden gonoszságunktól.

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem! Töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal. Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem, mert tudom, hogy hűtlen voltam, látom vétkemet, ellened vétettem, hiszen azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Én bűnben születtem, Te pedig a szív igazságát kedveled. Tisztíts hát meg, és tiszta leszek, moss meg, és hófehér leszek. Az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk, méltatlan embereken Jézus Krisztus által, aki szeretett bennünket, és önmagát adta áldozatul értünk. Ebben az Ő szeretetében bízva hirdetem nektek bűneitek bocsánatát, hogy oldozva legyenek azok földön és mennyben, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Bízzatok és örüljetek Krisztusban reménykedő Testvéreim. Isten az Ő véréért eltörölte a bűnünket. Legyen velünk az Ő Lelke, hogy Általa új életben járjunk. Ámen.

Örökkévaló Isten, akinek gondviselő jósága kiterjed minden emberre, Te adj napjainkban békességet, hogy Egyházad félelem nélkül, szabadon hirdesse evangéliumodat az egész földön, és hiteles tanúja legyen személyválogatást nem ismerő szeretetednek az Úr Jézus Krisztus által, Aki Veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Amikor látták József bátyjai, hogy apjuk meghalt, ezt mondták: Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk! Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk, halála előtt: Ezt mondjátok Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte, és ezt mondták: Szolgáid vagyunk! De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik. Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”

Példázatot is mondott nekik: „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe? A tanítvány nem feljebbvaló mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát? Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki a szemedből a szálkát! - mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.”

1. Örök Isten, kezed ezer áldást ad. Mily boldog, aki téged szolgálhat! Nagy hűséged hűségével hálálja, Szent egyházad építését munkálja. - 2. Urunk Jézus, szolga lettél érettünk. Áldunk téged, hogy nyomodba léphettünk, Hogy bennünket tanítványnak elhívtál, Egyházadban szolgálattal megbíztál. - 3. Jöjj, Szentlélek, téged hívunk és kérünk, Hiszen látod a mi erőtlenségünk. Szent tüzeddel töltsd be szívünk-lelkünket, Új munkára te készíts fel bennünket! - 4. Szentháromság, minden áldás tőled jő. Kegyelmeddel új szolgákat hívsz elő. Tőled várunk ma is erőt, újulást. Kérve kérünk, áldd meg ezt az indulást!

Kedves Testvérek! A mai levélbeli Ige, a mai vasárnapon, Pál apostol levelei közül a legrövidebbként szól hozzánk: Filemonhoz írt levele. Tudjuk, hogy az apostoli levelek elsősorban aképpen maradtak ránk, hogy a gyülekezetek, amelyek kapták őket, felolvasták, továbbadták, lemásolták, őrizték, és így nemzedékről-nemzedékre hagyományozódott tovább, míg aztán az Egyház közössége úgy döntött, hogy ezek és ezek az apostoli levelek legyenek egybevéve, mint Isten Igéi számunkra, minden nemzedék számára. Így van ez, így volt ez többé-kevésbé azokkal a páli levelekkel is, amelyek egy-egy emberhez címzettek, tehát a Timotheushoz vagy a Titushoz írt levelekkel is, hiszen ezekben is gyülekezeteknek az életéről, pásztorolásáról, evangélium-szolgálatáról van szó. - Biztos azonban, hogy kivétel ez alól a Filemonhoz írt levél, merthogy ez más természetű. Tulajdonképpen különös csoda, hogy itt van a számunkra a Bibliában.

Képzeljük el, hogy adott egy levél. Egy barátunktól kaptuk. Egy nagyon kedves barátunktól, egy nagyon személyes ügyben, ami számukra nagyon emlékezetes. Valamilyen megragadó, megmaradó közös élményről szól, vagy egy közös kalandnak a terveiről, vagy olyan családi dologról, ami számunkra nagyon fontos és emlékezetes. Mit teszünk ezzel a levéllel? Eltesszük a fiókba, az albumba a fényképek közé. Őrizzük, néha-néha könnyes szemmel elővesszük, újra elolvassuk, aztán visszatesszük. Esetleg megmutatjuk a gyermekünknek, az unokánknak, ha eljön az ideje, és még a sok hercehurca, költözködés, a történelem viharai között még mindig ott van az albumaink között ez a levél. Aztán, amikor elmegyünk innen, - akkor lehet, hogy a gyerekünknek, unokánknak felolvastuk annak idején, akkor még emlékszik rá, és a körülményeire ennek a levélnek, és ezért számára is némileg fontos emlék. Ezért esetleg még elteszi ő is, - a harmadik-negyedik nemzedékre azonban óhatatlanul eljön az ideje, hogy semmit ne mondjon azoknak, akik esetleg megtalálják. Olyan emberekről, olyan eseményekről, olyan emlékekről szól, amelyek számukra nem jelentenek semmit. A szépsége, az értéke, a könnyfakasztó-volta sem jelenik meg számukra, hiszen nem kötődnek hozzá. Számukra egy közömbös, tárgyilagos, érdektelen, régi eseményről szól, ezért előbb-utóbb jó esetben valami levéltárban végzik, - nagyobb valószínűséggel a kályhában.

Valami ilyesmi levélről van most szó. Pál apostol Filemonhoz írt levele egy bensőséges, kedves, jókedvű, baráti levél, Pál apostol és a barátjának az ígérete. Az egyetlen magyarázat - emberi magyarázat, úgy értem, hogy számunkra megmaradt, fennmaradt és megőrizték úgy, hogy a gyülekezetek továbbadták és része lett a Szentírásnak -, hogy így megőrizték a számunkra, talán ez egyetlen lehetséges emberi magyarázata az, hogy a levél címzettje: Filemon, aki kapta ezt a levelet, számára olyannyira fontos és az Isten Igéje és Isten munkája szempontjából megragadó volt, hogy úgy megőrizte, hogy az Egyház közössége elé tette, és számukra adta át, mint tanítást. Annak az egyszerű, hétköznapi esetnek a példáját, amely vele és Pállal megesett.

A levél szereplője a mindent munkáló és készítő Jézus Krisztuson kívül Filemon, Pál testvére Krisztusban és gyermeke a hitben. Ez az, amit tudunk róla. A másik szereplője a levélnek Onézimosz, ennek a Filemonnak a rabszolgája. Neve a fölirat szerint azt jelenti, hogy: bosszús. Ez az Onézimosz, amit tudunk róla a levélből, az, hogy urától, Filemontól megszökött, aztán valamiképpen Pál apostolhoz került, a fogoly Pál apostolhoz, és szintén Krisztus gyermeke, tanítványa, testvérük lett az Úrban. - Ez az, amit tudunk róla.

Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk. A te szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.

Krisztusban tehát egészen nyíltan megparancsolhatnám neked azt, ami a kötelességed volna, a szeretet miatt azonban inkább csak kérlek, mert ilyen vagyok én, az öreg Pál, most még fogoly is Krisztusért. Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos. Visszaküldöm neked őt, vagyis az én szívemet, pedig magamnál szerettem volna tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem az evangéliumért szenvedett fogságomban. Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerült, hanem önkéntes legyen. Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet, aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is, és az Úrban is szeretett testvérem.

Mi történt? Az történt, arról tudósít tulajdonképpen az apostol, arról értesíti Filemont, hogy történt egy szerepcsere: a rabszolgából testvér lett. Kéri barátját, Filemont, hogy ezt ő is jó szívvel, örömmel vegye tudomásul. És bánjon úgy az egykori rabszolgával, mint Krisztusban testvérrel, és engedje meg, hogy az visszamehessen oda, ahová szökés révén került eredetileg, Pál apostolhoz. Ez az egyszerű eset, amiről ír ebben a levélben.

Még az iskolában marxista történelem-szemléletet tanultam, és azt tanultuk minden történelemkorról, hogy osztályokból áll, amelyeknek az egymáshoz való viszonya, egymással való kapcsolata kibékíthetetlen ellentét. Tehát a különböző társadalmi csoportok, érdekcsoportok egymással ellentétben vannak, és ez az ellentét nem-feloldható, nem-kibékíthető. Ezért van a folyamatos harc, osztályharc a történelem során a társadalmakban, merthogy békésen megoldani ezeket az ellentéteket nem lehet, csak úgy, hogy az egyik csoport kiírtja a másik csoportot, és akkor ő már egyedül lévén, tehát megoldódik a probléma. - Ez a történelemnek a tanulsága.

Ez Isten Igéjének is a bizonyságtétele, amely azt mondja rólunk, emberekről, hogy kibékíthetetlen az ellentétünk Istennel, és ebből fakadóan egymással. Arról tanúskodik Isten Igéje, hogy a mi egymással szembeni problémáink nem-megoldhatóak Isten nélkül. Nem-megoldhatóak Krisztus közössége, a Tőle való szeretet nélkül. - Így találkozik, cseng egybe, ezen az egyetlen ponton a marxista történelemszemlélet Isten Igéjével, és ez, amit egyik tanulságként levonhatunk a magunk számára, akár Filemon és Onézimosz helyzetéből is.

Tudjuk, hogy ez az ellentét nem a rabszolga és a rabszolgatartó ellentéte. Tudjuk, hogy teljesen mindegy, hogy milyen korban és milyen társadalmi körülmények között vagyunk. Tudjuk, hogy a történelem haladás-eszméje, mely arról szól, hogy a társadalom kiveti magából az osztálykülönbségeknek a problémáját és megoldja, - ez mítosz és maszlag. Tudjuk, hogy mindig van más. Tudjuk, hogy mindig kaphatni nevet, címkét és harcmodort az embercsoportok közötti küzdelemben. Tudjuk, hogy ma is van rabszolgaság, nemcsak egyes eldugott pontjain a világnak, ahová a hírek és a média jóvoltából elláthatunk néha-néha egy picit, hanem mindenütt, közöttünk is, hiszen igyekszik egyik ember a másikat kihasználni, és a rabszolgaság nem más, mint ez. Ennek a különféle megoldási kísérletei. Megpróbáljuk egymást kihasználni, hogy ez minél hosszabb távon működjön.

Tudjuk azt is Isten Igéjéből, ebből és Isten valamennyi Igéjéből, hogy valami útja mégiscsak van a találkozásnak. Tudjuk, hogy Pál apostol arról tudósít más levelében, amikor kifejezetten az evangéliumról ír, - azt írja, hogy Krisztusban - vagyis a Krisztus-közösségében, az Őáltala megváltott, megszentelt közösségben - nincsenek különbségek. Nincsenek rabszolgák és rabszolgatartók - például. Ő azt nem azért írta, hogy harcot hirdessen a rabszolgaság megszüntetéséről. Azért írta, hogy Krisztus népéről és az Ő erejéről tudósítson. Arról, hogy micsoda ereje van a mi Urunknak, hogy azt az ellentétet, amit mi nem tudunk megoldani, kibékíteni, - azt Ő eggyé tegye. Az evangélium révén a két oldalon állóból - tudjuk - testvér lesz.

Tudjuk, hogy megpróbálták ezt sokféleképpen ellensúlyozni már a történelem során. Tudjuk, hogy a csoportok közötti küzdelmek során megpróbálták sokszor az emberek zászlóra tűzni a testvériséget, és célul tűzni ki azt, hogy az ellentétek, a kibékíthetetlen ellentétben álló emberek, között testvériség jöjjön létre. Ez azonban végül mindig csak úgy sikerülhetett, - ahogy az előbb már céloztam rá -, hogy az egyik ember kiirtotta a másikat. Így nem lett több ellenfele, maradtak a testvérek, akik egymást testvérnek tekintették. Ilyen módon lehetett csak ezt mindig megoldani, ezért lett mindig diktatúra háború nélkül, és mindig az ellenkezőjébe csapott át az a próbálkozás, hogy az ellentétben levőkből testvéreket csinálnak.

Két kérdés, amit Isten Igéje föltesz: Hiszed-e, tudod-e, hogy Jézus Krisztus a testvérének tekint? És testvérnek tekinted-e a másik embert, azt, aki emberileg egy másik csoporthoz tartozik? Mások az érdekei, és más a személyisége. Tudod-e testvérnek tekinteni?

Minden ezen múlik, ezen az utóbbi szón: tekinteni. Mert Ábrahám nem igaz ember volt, hanem Isten igaznak tekintette. Krisztus nem testvéreket szerzett Magának, hanem testvérnek tekint bennünket. Így tud megőrizni, megtartani, és átformálni bennünket.

És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

1. Elszállt az éj, az álom, A szívem napra tárom: Fényedet vesd reám! Ha árnyékozna kétség, Gond, indulat, vak mélység, Te vezess engem, jó Atyám! - 2. Ajándékod az élet, A rám bízott testvérek, S az is, mi most nehéz - Ha fényességed jár át, A hosszú földi pályát Vezérli drága égi kéz. - 3. Hadd lássam meg jóságod, Ha munkámat megáldod, Örüljek más javán, Betöltve hivatásom Ne csüggjek számításon, Hisz nálad vár örök hazám! - 4. Jézus, ki Üdvözítő, Világ-Beteljesítő, Irgalom, béke vagy, Erőddel minden óra Tanít-lendít a jóra - Szent, új utat elérni te adj!

Méltó és igaz, illő és üdvösséges, hogy mindenkor és mindenhol hálát adjunk Neked, Mindenható Istenünk és Atyánk a Jézus Krisztus által, akinek szeretete és jósága körülöleli életünket. Ezért az angyalokkal, az üdvözültek mennyei seregével, és a földön küzdő egész anyaszentegyházaddal együtt boldogan áldunk és magasztalunk Téged, és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét.

Szent vagy, Urunk, és nagy a Te irgalmad, mert elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán. Ezért a nagy irgalmadért kérünk, küldd el Lelkedet, és szentelj meg minket, hogy Krisztus testét és vérét vegyük üdvösségünkre ebben a kenyérben és borban, és általa testvéri közösséggé legyünk.

Mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, azon az éjszakán, amelyen elárulták, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: „Vegyétek és egyétek! Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Hasonlóképpen, miután vacsorált, kezébe vette a kelyhet, hálát adott, nekik adta, ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan! Ez az új szövetség az én vérem által, mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre”.

Szerető Istenünk! Emlékezz meg Fiad értünk viselt szenvedéséről és haláláról. Add Lelkedet mindnyájunknak, hogy Megváltónk keresztjének a titkát ünnepelve feltámadása erejében részesüljünk. Emlékezz meg Egyházadról, melyet Krisztus vérén megváltottál. Őrizd hitét, tartsd meg békességedben, add meg Krisztusban való egységét. Emlékezz meg gyülekezetünkről, szeretteinkről, mindannyiunkról, és őrizz meg bennünket szentjeid közösségében. Emlékezz meg azokról, akik Krisztus békességében mentek el ebből az életből. Minden elhunytról, kiknek hitét egyedül Te ismered.

Téged imádunk, és dicsérünk Jézus Krisztus által. Az Ő nevében fordulunk Hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

1. Ne csüggedj el, kicsiny sereg. Szívedet ne rémítse meg Sok ádáz ellenséged! Bár dühük ellened fordul, S te félsz és könnyed kicsordul: Nem árthatnak tenéked. - 2. Bízzál, ügyed az Istené, Ne félj, hogy porba ejtené Drágán megváltott népét! Ő rendel segítőt melléd, Ki vészben, viharban megvéd Téged és szent igéjét. - 3. Él az Úr, s áll ígérete, Ördög, világ minden csele Megszégyenül mirajtunk. Isten velünk, s mi ővele, Nagy az Istennek ereje, Győzelmet kell aratnunk. - 4. Téged kérünk, mi Krisztusunk, Mivel mi csak benned bízunk. Segíts szent neved által: S mint hű nyájad, akkor neked Vígan mondunk dicséretet örök hálaadással.

1. Mily nagy az Úr kegyelmessége, Van-e ember, kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve, Az Istennek hálát nem ad? Ó jer, őt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett! Én őt imádom, míg csak élek, Néki mondok dicséretet. - 2. Az életet ő adta nékem. Őtőle vettem lelkemet. Ő tart meg engem kegyelmében. Ő vidítja fel szívemet. Ő küld rám csöndes nyugodalmat. Nagy hűsége megóv, befed. És jósága, mint égi harmat, Éleszt bennem új életet. - 3. Lelkem, nézz ama szebb hazára, Melyet reménnyel várva vársz, Hol bú-bajt, gondot, bűnt lerázva, Isten előtt boldogan állsz! Hogy ezt az égi üdvösséget Elnyerhesd te és a világ, Íme az Isten mit tett érted: Elküldte egyszülött Fiát. - 4. Ily nagy irgalom Atyját, Az Istent ne szeressem-e? Ne kövessem-e akaratját, Parancsait ne tegyem-e? Meghagyta ő, mit kell követnem, És kijelölte utamat, Hogy teljes szívből őt szeressem, S minden embert, mint magamat. - 5. Add, ó, Atyám, hogy nagy kegyelmed Mindig szemem előtt legyen. Így boldogságom lesz tebenned. Életem néked szentelem. Te vagy örömöm édessége, Vigasztalóm, ha búsulok. Légy áldott ég, föld szent Felsége, Néked élek, néked halok!

Áldott vagy, Istenünk, mert irgalmad örök. Örömet és békességet adsz nekünk a Veled való közösségben. Megőrzöl, egymás számára értékké teszel, és Te értékeidként tartasz meg mindannyiunkat. Kérünk, őrizz meg minket a Te országod számára. Őrizd meg közösségünket a hit számára, hogy tanúságtétellé legyen az életünk, és a Benned való békességben járjuk végig az utat. Ámen.

Liturgia: Az Úristen nagy nevének A mennyen-földön zengjen ének! Nagy az Úr neve, felséges. Te is ember, Isten képe, Te keresztfán megváltott népe, Áldd őt, ki nagy és szentséges! Bár por vagy is, szeret, Megvédi ügyedet. Áldd őt szívből! Gyermeke vagy, Ő el nem hagy, Jóvolta hozzád igen nagy.