2011-05-22

Elhangzott a Tatabányai Evangé 0x08 graphic
likus Egyházközségben Húsvét ünnepe utáni 4. vasárnap (Cantate) istentiszteletén, 2011. május 22.-én, Nagy Gábor súri lelkész szolgálatával.*

Bevezető: Erős vár a mi Istenünk! Sok szeretettel köszöntöm a Testvéreket. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Nagy Gábor vagyok, súri evangélikus lelkész, és a mai vasárnapon az évenként szokásos szószék-csere jegyében Lelkész Úr ment a mi gyülekezetünkbe, ott szolgál az istentiszteleten, én pedig jöttem a Testvérekhez. Fogadják szeretettel a mai szolgálatot.

1. A menny Urának tisztelet, Dicsőség, hála zengjen, Mert nagy kegyelme véd, vezet, Óv ártó vészek ellen! Ő minket irgalmába vett, Elnémul harc és gyűlölet: Ő ád minékünk békét. - 2. Tenéked zengjen énekünk, Ó, légy örökre áldott! Te jól kormányzod, Istenünk, E szép csodás világot, És nagy hatalmad végtelen, Hogy bármit rendelsz, meglegyen. Mi benned bízunk bátran. - 3. Megváltónk, Isten szent Fia, Úr Jézus, hála néked, Hogy értünk, elveszettekért, Hullattad drága véred. Isten Báránya, hű Urunk, Fogadd el kérő sóhajunk: Te légy irgalmas hozzánk! - 4. Szentlélek, légy Vigasztalónk, Ha sátán kísért, támad! Te őrizd, védelmezd, te óvd A drágán szerzett nyájat! Megváltónk értünk szenvedett. Legyőzni bajt, ínségeket Te adj erőt minékünk!

Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett, és jobbja szabadulást szerzett! Nyilvánvalóvá lett minden nép előtt, hogy az Úr hatalmas Megváltó. Feltárta igazságát a nemzetek előtt, hűséggel és szeretettel emlékezett meg népéről. A világ népei mindenütt látták, hogy miként szabadítja meg őket.

Most, amikor Isten házába jöttünk, és megállunk az ő színe előtt, gondoljunk méltatlanságunkra, és valljuk meg bűneinket: Megvallom és bánom irgalmas Istenem, hogy sokszor szeretetlen voltam embertársaimhoz, pedig tudom, hogy Megváltóm önmagát adta értem. Vedd el tőlem, Istenem, a hétköznapok közönyét és önmagam önző szeretetét. Ne engedd, hogy kárba vesszen rajtam Megváltóm áldozata. Nevelj igaz hitre és szeretetre az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk, és úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Dicsőség legyen hát a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Ámen.

Liturgia: Hogyne dicsérném az Istent Zengedező énekkel, Ki dolgában oly bölcs, oly szent, És jót tesz mindenekkel! Ő minden áldások Atyja, Csupa jóság, szeretet, Ki engem bölcsen vezet, És hű szívét hozzám hajtja. Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.

Szerető Istenünk! Köszönjük neked, hogy ma is házadba hívtál minket, és engedhettünk hívásodnak. Köszönjük, hogy ma is tartogatsz számunkra igét, üzenetet és áldást. Köszönjük, hogy jóságoddal körülveszel, és megtartasz bennünket életünk minden napján. Add, hogy jelenlétedet minél többször megtapasztalhassuk. Urunk Istenünk, légy velünk, hogy testünket ne érje baj, lelkünk pedig megtisztuljon a gonosz indulatoktól. Az Úr Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentélekkel él és uralkodik örökkön-örökké. Ámen.

Kedves Gyülekezet! Hallgassuk meg Istenünk igéjét Húsvét utáni 4. vasárnapon, amint azt megírva találjuk Ézsaiás próféta könyvében a 12. fejezet első hat versében a következőképpen:

Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, URam, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál. Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos! Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az ÚR, tudja meg ezt az egész föld! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.

1. Megváltónk, kérünk téged, Adj érző, meleg szívet! Áldj meg minket jó szóval, Egymást vigasztalóval! - 2. Ne legyen hangunk érdes, Ítélő, fensőbbséges! Te töltsd meg szeretettel A szívünk égi Mester! - 3. Mert annyi még a sebzett, A fáradt, reményvesztett, Kit kemény szó megbántott, És nem lel orvosságot.

Azután vakok és bénák mentek hozzá, - tudniillik Jézushoz a templomban - és ő meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták azokat a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik ezt kiáltották a templomban: „Hozsánna a Dávid Fiának!” - haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: „Hallod, mit mondanak ezek?” Jézus pedig így válaszolt nekik: „Hallom. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?”

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az evangéliumból egy olyan újabb történet kerül elénk a mai vasárnapon, amikor is Jézus a templomban jár. A jeruzsálemi templomban. Ez az épület abban az időben egy nagyszerű épület, egy nagyszerű templom volt, ami kiemelkedett a kornak az épületei közül. Abban az időben még nem voltak az emberek hozzászokva a felhőkarcolókhoz, a nagy monumentális épületekhez, és ahol, amelyik országban, birodalomban ilyen épült, ott biztos, hogy a környező népek csodájára jártak egy-egy ilyen szép épületnek. Így volt ez a jeruzsálemi templomban is.

Tudjuk, hogy annak idején, még az Ószövetségben, Dávid királynak a fia, Salamon építette föl ezt az első templomot, ami a maga korában szintén hatalmas és csodálatos volt, sikerült az Úristennek a legjobbat, a legszebbet, a legdrágábbat adni, és nagyon szép épületet megépíteni. És ez az első templom, tudjuk az Ószövetségből, hogy a babiloni fogságba vitel idején leromboltatott. A babiloni király, Nebukadnezár csapatai rombolták le, és utána, közel 500 évig nem tudtak hasonló szép, magasztos épületet felhúzni annak helyébe. A fogságból visszatérve épült egy kisebb templom, de az nem volt olyan díszes, és csak Jézus idejében, Krisztus előtti 20-as években kezdődött el az új templom építése, ami felépült és hasonló pompázatos, hasonló díszes volt, mint az első templom. Ebbe az épületbe látogatott el többször Jézus a tanítványokkal, és ez a felolvasott történet is ebben az épületben játszódik.

Azt olvassuk az evangélium másik helyén, hogy fehér mészkőből, márványból, sok aranyozással, hatalmas kőtömbökből épült ez az épület. És sokak számára valóban ez az Istennek odaszentelt épület egy turistalátványosság volt. Sokan voltak, akik azért jöttek el főleg a környező országokból, hogy rácsodálkozhassanak erre az épületre. - Talán ismerős manapság az a kép, amikor egy távoli idegen országba sok turista elmegy, és fényképeszkedik, és nézelődik, és mintegy múzeumként nézi azokat az épületeket, amik más számára talán egy szentély lehetnek.

Így volt ez abban az időben is, hogy sokan csak bámészkodni jártak oda. Pedig ez az épület sokkal többet jelentett a hithű, vallásos emberek számára, mintsem csupán egy látványosság. Ugyanis a zsidó hit szerint, a zsidó vallás szerint az Úristennek csak egy temploma lehet. Egy temploma, ahol be lehet mutatni az áldozatot akár saját magáért az embernek, akár egy egész népért, az egész nemzetért. Egyetlen egy templom lehet, ahol a leginkább, legközvetlenebbül lehet találkozni az Úristennel. Ahol meg lehet találni az ő szentségét, és ahol legközelebb érezhetik magukat Őhozzá. Egy templom, a jeruzsálemi templom lehet csak ilyen az ő számukra, éppen ezért nagyon kiemelt helye volt az ő hitükben, az ő vallásos életükben, hogy oda eljuthassanak. Tehát volt ez a csoport is, akinek nemcsak egy látványosság volt, hanem igazából nagyon sokat jelentett érzelmileg, hitben ez az épület.

E két csoport mellett azonban van egy harmadik csoport is, egy harmadik-féle hozzáállás ehhez a templomhoz,és azt hiszem, hogy ők voltak a legtöbben. Azok az emberek, akik azért mentek el, hogy az őseiktől, a családjuktól örökölt vallás elvárásainak eleget tegyenek. Azok az emberek, akik nem feltétlenül hitből, élő hittel járultak oda, hanem egy magukkal hozott, egy örökölt szokást gyakoroltak. Hogyha eljön az évnek az a szakasza, eljönnek a nagy ünnepek, akkor tudták, hogy ilyenkor illik elmenni Jeruzsálembe, illik bemutatni az áldozatot, elmondani egy-egy imádságot és úgy hazatérni. Illemből, megszokásból, a vallásos élet elvárásai miatt jártak oda nagyon sokan.

Ezek jó bizonyítéka az a kis történet, amit szintén az evangéliumokban több helyen is, több evangéliumban is olvasunk, hogy a templomnak az egyik külső udvarán ott voltak a pénzváltók és ott voltak az árusok. Azok az árusok, akik a messziről jött embereknek biztosították az áldozati állatokat, általában galambokat vagy gazdagabbaknak nagyobb állatokat is. És igazából ezen a megszentelt helyen, az Istennek odaszánt helyen, az imádság házának egyik szegletében tulajdonképpen egy piacot alakítottak ki, ahol nem az imádság szava hangzott, hanem inkább az alkudozásnak a szava, és ahol egyáltalán nem az Isten dicsérete folyt, hanem inkább a zsebeknek a megtömése. És az a tény, hogy őket mindvégig elviselték ott, hogy senkinek sem szúrta annyira a szemét, hogy elküldje őket, hogy megváltoztassák ezt a rendszert, - ez bizonyíthatja számunkra azt, hogy bizony sokan inkább csak illemből, megszokásból jártak oda. És hogy ez egy kényelmes megoldás volt, hogy ott volt helyben az árusítás, nem kellett lemenni a piacra vagy más helyekre.

És éppen ezért ebből a történetből hozzánk is szól ez a kérdés, hogy mi vajon miért jövünk el a templomba? Mi vajon hogyan tekintünk az Isten házára, az Istennel való találkozás lehetőségére? Vajon a jó légkör miatt, a nyugodt, békés légkör miatt jövünk el? Vajon azért jövünk el, mert evangélikusok vagyunk, meg lettünk keresztelve és hozzátartozik a vallási identitásunk, a vallási meghatározottságunk fenntartásához?

Mindezek igen fontos dolgok, viszont egyik sem lehet vallásos életünknek, hívő életünknek a fő mozgatórugója! Hiszen Jézus ebben a régi történetben, és ma itt tőlünk is, azt szeretné, hogy mindezek felett ott legyen a szívünkben az igazi hit. Ott legyen az a vágy, hogy valóban találkozni akarunk az Úristennel, hogy valóban részesedni akarunk az ő Igéjében, az ő áldásában, az ő bűnbocsánatában, hogy valóban ez legyen az az indok elsődlegesen, amiért itt vagyunk az ő házában. Hiszen Jézus az igazán Istenre áhítozó embereket keresi. Ő nem csupán hangulatot akar kelteni, nem egy társadalmi elvárásnak akar megfelelni, hanem azt szeretné, hogy aki az ő követőjeként viselkedik, aki az ő házában lakozik, annak szívében valóban a hit lángja lobogjon fel, és ennek a hitnek pedig legyenek az életünkben látható jelei is.

Érdekes mozzanata a történetnek, hogy a kereskedők kiűzésének a története előtt áll a felolvasott igénk előzményeként, és utána, mikor kiűzetnek ezek a kereskedők és kalmárok, utána az ő helyük nem marad üresen, hanem egyből elfoglalják azt mások. Mégpedig - úgy olvassuk, hogy - vakok és bénák, betegek jöttek az ő helyükre. Biztos, hogy nagy váltás lehetett ez. Ezek az emberek, akiket korábban megkértek, hogy ne jöjjenek be a templomba. Mert abban az időben úgy tartották, hogy aki beteg, akinek ilyen testi látható elváltozása van vagy éppen vakon született, bénán született - annak valamilyen bűn van az életében. Vagy neki vagy esetleg a szüleinek, és azért ő nem jelenhet meg Istennek a szent házában.

Mégis most ezek az emberek jöttek be, özönlöttek be a templomba. De nem is feltétlenül a templomba, hanem egyenesen Jézushoz jöttek. Nagy változás lehetett a kereskedőkhöz képest, hiszen valószínűleg nem volt olyan szép, kereskedői ruhájuk, nem voltak gazdag emberek, hanem talán csak egyszerű, szakadt, koszos ruhákban, talán rongyokban jöttek oda be. Viszont az ő ajkukon már nem az alkudozásnak a szava, nem a „mennyi? - mennyibe kerül?” és „mit adok érte? - mit várok cserébe?”, nem ezek a kereskedelmi nyerészkedő hangok szóltak az ő ajkukon, hanem ők jöttek az Úr Jézushoz, és valószínűleg az imádságnak a szava, az irgalomnak a kérése volt az ő szavuk. Hiszen ezek az emberek egyáltalán nem voltak győztesek, nem voltak kiemelkedőek, nem voltak szép ábrázatúak. Ezek az emberek az eddigi életükben nem kaptak senkitől irgalmat, nem kaptak senkitől kegyelmet. De őket Jézus mégsem zavarja ki a templomból. Őnekik mégiscsak helyük van ott az Istennek a közelében, hiszen valójában az ő számukra van fenntartva ez a hely: Jézus mellett, a Jézus melletti hely.

És így van ez mai is, hiszen Jézus ma is ezeket az embereket várja magához. Nem azokat, akik a világ szemében győztesek, hatalmasok vagy kiemelkedőek. Nem azokat, akiknek a szíve és lelke mindenféle e világi jóval, dicsőséggel, javakkal van teli. Hiszen ezeknek az embereknek a szívében már ki van töltve a hely! Már egyszerűen nincsen hely Jézus számára!

Helyettük Jézus a szomjazókat várja, hogy az Élet vizét adja nekik. Az éhezőket, akik éhesek az Igére, az Igének a szavára. Azokat várja, akik bénák vagy vakok, hogy meggyógyítsa őket, hogy újra járjanak, hogy újra lássanak. Azokat az embereket várja az Úristen, akik szükséget szenvednek. Aki tudja magáról, hogy neki szüksége van az Úristenre, valami támaszra, segítségre az életében. Akiknek valóban szabadításra van szükségük. Mert ezekkel az emberekkel tud mit kezdeni az Úristen, akik valóban akarják az ő jelenlétét, segítségét az életükben.

Viszont a vakok és a csonka-bonkák mellett még egy csoport jön Jézushoz. Méghozzá a gyermekek. A gyermekek, akik abban az időben szintén a társadalomnak egy hátrányos helyzetű csoportja voltak, pusztán az életkoruknál fogva. Hiszen abban az időben úgy tartották, hogy ők még kicsik, még gyerekek. Még nem értik az életnek a dolgait, még nem értik az Istennek dolgait. Őket inkább próbálták távol tartani, hogy ők még inkább játszanak, még szaladgáljanak, még ne avatkozzanak bele ezekbe a dolgokba. De tudjuk jól egy másik történetből: Jézus éppen őket hívja magához, sőt minket, felnőtteket hasonlít őhozzájuk, hogy vegyünk róluk példát. Hogy „legyetek olyanok, mint ezek a kisgyermekek, mert az ilyeneké az Istennek az országa”.

És valóban Jézus a kicsinyeket várja magához. A kicsinyeket - ezt kétféle értelemben is lehet érteni. Elsősorban lehet érteni a gyermekeket, akik valóban talán még kicsik, talán még nem értik a felnőtt-világot, - de éppen ezért sokkal inkább bennük van a bizalmas szeretet az Úristen felé; éppen ezért talán sokkal egyszerűbben, könnyebben elhiszik a Biblia igéit, tanításait, mert nem kezdenek el kérdéseket föltenni rossz indulattal, kételyekkel, hogy: ez biztos nem lehet igaz. A gyermeki lélek még elfogadja Istennek az igéjét, igazságát és szeretetét. Bennük még megvan az a bizalom, ami talán a felnőttekben már kevésbé.

A történetben is úgy olvassuk az igében, hogy ezek a gyermekek még kiáltozták azokat a szavakat, amiket akkor hallottak, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Ezt kiabálták még ott a templomban is, mert hogy emlékeztek rá, hogy nem sokkal ezelőtt még így dicsérték az Urat, még így örültek az érkező Jézusnak. Mintegy királyként tisztelték őt. Ők még nem, felejtették el a dicsérő szavakat. Ők még nem fordultak a kedves Mester ellen, aki igazából nem tett semmi rosszat. Ők egyértelműen, egyszerűen csak szerették azt, akit talán abban az időben prófétának tartottak. Ők csak szerették ezt a tanítót, ezt a prófétát, mert Ő is úgy szerette őket, mint atya a saját gyermekeit.

Várja ezért tehát Jézus a gyermekeket magához. De nemcsak a testben kicsinyeket, hanem a lélekben kicsinyeket is. Azokat a nagyokat, felnőtteket, akik le tudnak szállni a saját gondolataik, a saját önhittségük magas lováról. És tudnak kicsinyek lenni az Úr Jézus előtt. Tudnak kicsik és alázatosak lenni; akik tudnak úgy jönni felnőtt létükre is az Úr Jézushoz, mint jó Pásztorhoz, mint gyermek az ő atyjához.

A gyermek egyik jellemzője, hogy folyton szükséget szenved, és folyamatosan szüleire van rászorulva. De mégsem aggódik, mégsem aggódással telik el minden napja, mert hiszen tudja jól, hogy a szülei, amit tudnak, és amit helyesnek tartanak, azt megadják nekik. És ugyanígy lehetünk mi is az Úristennel ilyen kapcsolatban, hogy nem kell aggódnunk életünk felől, holnapunk felől, hiszen tudjuk jól, hogy a mi Atyánk az ő kezében tartja a mi sorsunkat. Hogy Ő mindent megad nekünk idejében, amire szükségünk van és ami üdvösségünkre válik. Ez nem azt jelenti, hogy minden kérésünket úgy, abban a formájában teljesíti, de mindent megad úgy, ahogy szükségünk van rá.

És bizony ehhez a megajándékozottsághoz sokszor újra kell tanulnunk kérni, és újra kell tanulnunk elfogadni. Ahhoz, hogy az Isten által megajándékozottak tudjunk lenni, ehhez is kell ez a lelki „kicsinység”. Hiszen talán sokan úgy vannak vele, hogy „nekem ne adjon senki ajándékot, majd én megszerzem magamnak. Majd én megszerzem a saját életem boldogságát, megszerzem a saját boldogulásomat. Nekem nem kell az Úristen segítsége!” - Ez is egy hozzáállás lehet, de az is egy hozzáállás lehet, hogy gyermekként jövök. És ahogy Luther Márton mondta utolsó szavaiban: „Koldusok vagyunk, ez az igazság”. - Bizony, az Úristen előtt csak a kitárt kezeinkkel állhatunk meg: „Itt vagyok Uram, üresen, szegényen, és a te gazdagságodat szeretném az életemben, a szívemben, mert tudom, hogy az a legjobb”.

Aztán amikor a kisgyermek megkapja az ajándékot, megkapja a szíve vágyát a szüleitől, akkor nagyon örül, nagyon hálás szüleinek, és nagyon-nagyon boldog lesz. És ugyanez a párhuzam igaz az Isten és a mi kapcsolatunkra is, hogy amikor átélhetünk az életünkben kisebb-nagyobb csodákat, amikor egy-egy imádságunk meghallgatásra lel, vagy éppen csak megtapasztaljuk az Úristennek a közelségét egy-egy szívünket megszólító ige vagy történés által, akkor mi is lehetünk ilyen hálásak, mi is fordulhatunk hozzá boldog hálaadással.

Bár a felnőttéletnek a nehézségei, az élet buktatói, csalódások, hazugságok, olyan helyzetek, amikor eljátszották a bizalmunkat, - azt hiszem, hogy sokakból kiöli, kiveszi ezt, hogy tudjunk valaminek önfeledten örülni. És azt hiszem, hogy Isten közelében nekünk, felnőtteknek ezt is jó újra tanulni, hogy újra tudjunk valaminek ilyen teljes szívvel, teljes lélekkel örülni. Hiszen hogyha az Istentől kapjuk azt a dolgot, abban már nincsen semmi kétség, abban nincsen semmi hátsó szándék. Annak lehet örülni. És az Úristennek a Szentlelke, aki a halottat élővé, a szürkét újra színessé tudja változtatni, Ő a mi szívünkbe is vissza tudja adni ezt az önfeledt örömöt, ezt a boldogságot, és így Isten gyermekeinek az arcára visszatérhet a boldog mosoly, a szívünkbe pedig visszatérhet az élet.

Csodálatos ígéretek és csodálatos ajándékok ezek, melyeket Isten közelében, Isten gyermekeiként kaphatunk. Mégis mindezek ellenére azt látjuk, hogy minden korban kisebbségben voltak az Isten-követő emberek. Hiszen ebben a világban sokkal könnyebb engedni a bűnnek, sokkal könnyebb engedni a kísértésnek, sokkal könnyebb Isten nélkül élni. Hiszen ehhez nem kell semmilyen erőfeszítés, ehhez nem kell semmilyen változás, ehhez nem kell bűnbánat. Lehet élni anélkül, hogy felelősséget kellene vállalnom Isten előtt tetteimért, életemért. És éppen ezért - azt hiszem - mindig többen lesznek itt a földön, akik Isten nélkül élnek.

Ebben a történetben is, az evangéliumi történetben is, ott vannak ezek az írástudók és farizeusok, akik ellene mondanak Jézusnak; akik legszívesebben elcsitítanák a gyermekeket, és akik már nem a hozsannát mondják Jézusnak, hanem éppen ellene szövetkeznek. Ellene koholnak vádat, és keresik azt, hogyan is foghatnák meg, hogyan is vádolhatnák meg. És ezek az emberek Jézus ellenfelei itt, ebben a történetben, akik nem hallgatnak az Ő szavára. És Jézus itt, már régóta közöttük van. Régóta tesz csodákat és tanítja őket, de ők még mindig nem hallják meg a jó Pásztornak a hangját.

És itt az igében azt olvassuk, hogy Jézus nem áll le velük újból vitatkozni. Már nem próbálja őket jobb belátásra téríteni, hanem azt olvassuk, hogy eljön onnan, eltávozik onnan. Kimegy a templomból, sőt kimegy Jeruzsálemből egy közeli kis falúba: Betániába, ahol mindig szívesen fogadták őt, mindig szeretettel fogadták őt.

Vajon hogy néz ez ki a mi életünkben? Úgy, hogy nem tudjuk: meddig van velünk az Úr Jézus. Ő még hív minket, Ő még adja az ő igéjét, még keresi az elveszett juhokat köztünk, bennünk - de nem tudjuk, hogy meddig tart ez a kegyelmi idő. Nem tudjuk, hogy mikor jön el az a pont, amikor azt mondja, hogy: Jó, eddig és ne tovább! Ezt nem tudjuk, de amit tudunk, hogy ma még van új nap, ma még van ige és áldás számunkra, ma még van lehetőség meghallani és nem csak meghallani, hanem meg is érteni az Úr Jézusnak a szavát, hívását, evangéliumát.

Drága Krisztusunk! Köszönjük, hogy Te már mindent megtettél üdvösségünkre. Kérünk, küld el hitet ébresztő Szentlelkedet közénk, hogy valóban a te néped, a te gyermekeid lehessünk, hogy egy szívvel, egy hittel szóljon a dicséret, a bűnbánat és könyörgés szava hozzád. Köszönjük, hogy Te a világ szemében a kicsinyeket naggyá teszed, és az emberileg veszteseket az örök élet ajándékával jutalmazod meg és teszed győztesekké. Add, hogy a földiek helyett ebbe a mennyei értékrendbe vessük bizalmunkat. Így éljük életünket, és így forduljunk a többi emberhez is. Ámen.

Mennyei Atyánk! Magasztalunk szívvel, szájjal, énekszóval, mert szent Fiad feltámasztásával bánatunkat örömre, félelmünket reménységre fordítod. Élő Megváltónkba bízva fordulunk most hozzád kéréseinkkel. Adj nekünk, Urunk, hálás szívet, hogy meg ne feledkezzünk ajándékaidról, el ne veszítsük reménységünket, meg ne fáradjunk a jó cselekvésében, hanem tanúskodjunk atyai szeretetedről, szent neved dicsőségére. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk, hallgass meg minket.

Könyörgünk Egyházadért. Adj híveidnek bátorságot a hitvallásban, erőt a szeretetben, kitartást a reménységben és hűséget a szolgálatban. Így könyörgünk most, Uram, a tatabányai gyülekezetért és a súri gyülekezetért is, hogy mindkét gyülekezetben a te igéd szóljon és a rólad szóló bizonyságtétel legyen az emberek számára. Áldd meg az ige hirdetőit és az ige hallgatóit, és áldd meg egész evangélikus Egyházunkat. Áldd meg új püspökünknek a szolgálatát is. Add, hogy valóban a te Egyházad, a te néped lehessünk. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk, hallgass meg minket.

Kérünk, Istenünk, formálj át minket éneklő Egyházzá, hogy a rólad szóló dicséret szava ének útján is szólhasson. Könyörgünk kántoraink szolgálatáért is. Add, hogy akik az orgonánál és énekkarokban szolgálnak a te neved dicsőségét hirdessék. Könyörgünk azokért, akikben a maguk vagy mások szenvedése, az életükért való aggodalom, a betegség, a haláltól való félelem és a gyász elnémította az éneket. Add, hogy Krisztus feltámadásának az öröme újra felszabadítsa őket az éneklésre, a zengő hálaadásra. Könyörgünk támassz sokakban felelősséget az ínséget szenvedők iránt, bárhol élnek is a világon. Segíts, hogy soha ne menjünk el érzéketlenül mások gondja mellett, hanem ahova csak tudunk, segítsük testvérünket. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk, hallgass meg minket.

Hallgass meg miket, Urunk, és fogadd el könyörgésünk szavát, hogy a földön küzdő Egyházadnak és az üdvözültek seregének éneke egybecsengjen az angyalok énekével. Az Úr Jézus Krisztus által, akinek nevébe együtt és egymásért még így imádkozunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Végezetül vegyük Isten áldását: Isten népe! Az Úr áldjon meg téged, és őrizzen meg téged. Az Úr világosítsa meg az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad. Az Úr fordítsa az ő szent arcát tefeléd, és adjon tenéked békességet. Ámen.

Örök Isten áldj meg minket, Legyen őrző gondod ránk! Te vezessed lépteinket: Te vagy áldó, jó Atyánk. Tereád vár minden nép: Te vagy út és békesség. Szeretettel nézz a földre! Neved áldjuk mindörökre.

Nagyon örülök, hogy itt lehettem. Találkozhattunk a Testvérekkel, és hadd adjam át a súri Gyülekezetnek is a testvéri köszöntését. Istennek az áldást kívánom a közösségük életére.

Az énekek és a liturgia kottáit a „Digitális evangélikus énekeskönyv”-ben (enekeskonyv.lutheran.hu honlapon), valamint az Evangélikus Énekeskönyvben lehet megkeresni, megtalálni.