2007-09-30

0x08 graphic
1. Itt az Isten köztünk. Jertek őt imádni, Hódolattal elé állni! Szent a jelenléte. Minden csendre térve, Ő előtte hulljon térdre! Az, aki HirdetI, S hallja itt az igét, Adja néki szívét! - 2. Itt az Isten köztünk, Ő, kit éjjel-nappal Angyalsereg áld, magasztal. Szent, szent, szent az Isten! Néki énekelnek A mennyei boldog lelkek. Ó, Urunk, Halld szavunk, Ha mi kicsiny néped, Hódolunk tenéked! - 3. Csodálatos felség, Hadd dicsérlek téged, Hadd szolgáljon lelkem néked! Angyaloknak módján Színed előtt állván, Bárcsak mindig arcod látnám! Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom, Istenem, Királyom! - 4. Át- meg átjársz mindent. Rám ragyogni engedd Életadó, áldott Lelked! Mint a kis virág is Magától kibomlik, Rá ha csöndes fényed omlik. Add, Uram, Vidáman Fényességed látnom, S országod munkálnom! - 5. Jöjj, lakozzál bennem, Hadd legyen már itt lenn Templomoddá szívem-lelkem! Mindig közellévő, Jelentsd magad nékem, Ne lakhasson más e szívben! Szüntelen, mindenben Csakis téged lásson, Leborulva áldjon!

Mily szép és gyönyörű, ha a testvérek egyetértenek. Mindig bővölködnek az Úr áldásában és az életben. Boldogok, akiknek útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint járnak. Fölépíti templomát az Úr, összegyűjti népe szétszóródott fiait. Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi minden sebüket. Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik bíznak kegyelmében. Ámen.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindannyiunkkal! Testvéreim! Most, az Isten színe előtt, gondoljuk méltatlan voltunkra, forduljunk hozzá, kérve az ő irgalmát tőle: Hozzád menekülök, Uram, hogy ne maradjak szégyenben. Ments meg irgalmasan! Légy erős kősziklám, segíts rajtam. Vezess nevedért, és szabadíts ki a hálóból, mert te vagy az én erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli nemzetek! Már anyám méhében elhívott engem az ÚR, születésemtől fogva emlékezetben tartja nevem. Éles karddá tette számat, keze ügyében tartott engem. Hegyes nyíllá tett, tegzébe dugott engem. Ezt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, rajtad mutatom meg dicsőségemet! Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az ÚRnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. Most pedig ezt mondja az ÚR, aki már anyám méhében szolgájának teremtett, hogy Jákóbot hozzá térítsem, Izráelt hozzá gyűjtsem. Ilyen nagyra becsült engem az ÚR, Istenemnél van az erőm. Ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.

Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.

1. Megváltónk, kérünk téged, Adj érző, meleg szívet! Áldj meg minket jó szóval, Egymást vigasztalóval! - 2. Ne legyen hangunk érdes, Ítélő, fensőbbséges! Te töltsd meg szeretettel A szívünk égi Mester! - 3. Mert annyi még a sebzett, A fáradt, reményvesztett, Kit kemény szó megbántott, És nem lel orvosságot. - 4. Gyógyító igét kérünk: Add békességed nékünk, Mely szívből szívbe árad - S felüdül minden fáradt!

Jézus egyszer szombaton bement a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni. Azok figyelték őt. Íme ott egy vízkórós ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” De ők hallgattak. Erre kézen fogta a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Hozzájuk pedig így szólt: „Vajon ha közületek valakinek a fia vagy az ökre szombaton esik a kútba, nem húzza-e ki azonnal?” Nem tudtak erre mit felelni.

Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket: „Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! - akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! - s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Az ének, amit énekeltünk, a 471. ének, az ünnepről szól. Úgy értem, hogy az ünnepről szól, még ha nincs is így benne kifejezetten a szövegében, de az ünnepről szól, mert a jószóról, a gyógyulásról, az életről, az Isten minket megáldó kezéről szól. Kérdés azonban, hogy mitől ünnep az ünnep? Próbáljuk meg magunkban elgondolni, hogy kinek mitől ünnep az ünnep?

Mert biztosan nem a naptár bejegyzéstől lesz egy ünnep ünneppé, hanem valamitől, amit mi akkor csinálunk. Például a találkozásoktól, hogy összegyülekezünk egy ünnepen sokan, olyanok, akiket szeretünk, vagy olyanok, akik hozzánk tartoznak, rokonok, régi barátok, olyanok, akikkel valaha együtt tanultunk, vagy akikkel nagyon régen találkoztunk, de régen szerettük egymást. Tehát egyfajta találkozástól lehet ünneppé az ünnep. - Vagy valamiért való hálaadástól, attól, hogy valaminek örülünk. Olyannak, ami most megtörtént: egy esküvő, egy keresztelő, egy valami nagyszerű, sikeres esemény. - Vagy emlékezünk valakire, valamire. Ettől is lehet egy ünnep ünneppé a számunkra. - Vagy ünneppé teheti az ünnepet a szertartás. Az, hogy ahogy együttvagyunk, ahogy asztalhoz ülünk - mint ezek a jó-emberek ott Jézussal együtt a szombati ebédnél, megadják a módját. Hogyha asztalhoz ülünk, és valami szép hangulat van, ég a gyertya, meg nagyon szépen meg van terítve, meg nagyon finom az étel az asztalon, - ez ünneppé varázsolhatja azt a napot. Ez mind-mind igaz lehet, mind-mind ünneppé teheti az ünnepünket, és egy kicsit ezek alapján, ezek mentén a gondolatok mentén jegyezte fel Lukács evangélista nekünk ezt az ünnepet, ott Izráelben. Érdemes megnézni, hogy mi volt ott az ünnep?

Ez egy szombat-ünnep volt. egy - mondhatnánk - egyszerű szombat, de Izráelben ilyen nincsen, hogy egyszerű szombat, mert a szombat egy nagyszerű nap. Szombaton ünneplik az istenhívő emberek azt, hogy az Isten szeretetével, áldásával, gazdagságával megteremtette a világot. Hogy az embernek adta, hogy elkészítette, dédelgette az embert, és nekünk adta ezt a Teremtést. Szombaton ünnepli Izráel népe, hogy szövetséget kötött az Isten velük. Hogy szereti őket, hogy kiválasztotta őket, az ő népe ők, a szeretett gyermekei az Istennek, és ezt a szövetséget, ezt a barátságot, ezt a szoros kapcsolatot ünneplik minden egyes szombaton. - Legalább is így lenne ez igazából.

Volt benne összegyülekezés. Összejöttek ennek, a tudós farizeus embernek a házában, összejöttek olyanok, akik szerették az Istent, akik figyeltek a szavára, akik igyekeztek az Istennel járni az életükben. Összegyülekeztek ezek az emberek, akik tisztelték és becsülték egymást és egymás eredményeit a hitben. Összegyülekeztek, hogy találkozzanak, és együtt, egymás társaságában ünnepeljék az Isten szeretetét. - Volt benne hálaadás, talán tiszta szívből is, mert hálát adtak az Isten ajándékaiért, áldásaiért. Meg egyfajta hálaadás, a megbecsültségért való hálaadás, az is, ahogy válogatják maguknak a főhelyeket az asztalnál. „Hiszen én méltó vagyok, megérdemlem. Én itt és itt állok a társadalmi ranglétrán. Ez mind számunkra Isten áldása. Az Isten kegyelme, szeretete, átölelő, gazdagító kegyelme”. - Volt benne szertartásosság is, mert megadták az egésznek a módját, mert bizonyára nagyon szépen megterített asztal körül, bizonyára finom ételek köré telepedtek le.

Az egész napnak megvolt a maga rendje, szertartása, bája, szépsége. Egy nem volt benne: öröm. Miért mondom ezt? Azért, mert így kezdi a tudósítást erről az ünnepről az evangélista: Jézust figyelték. - De egész más hangsúllyal mondja, mint például abban az elbeszélésben, amikor Bethániában Jézus ellátogat a barátaihoz: Máriához, Mártához, és akkor -- talán emlékeznek a Testvérek a történetre -- Márta sürög-forog, és felszolgál, megpróbálja bensőséges ünnepé tenni a napot, míg Mária másképpen ünnepel. Ő odaül Jézus mellé, és figyel rá, hallgatja őt.

Mennyire más, ahogy ott, Bethániában, Mária figyel Jézusra, és az, ahogy a farizeusok, Izráel vezetőemberei, tekintélyes emberei figyelik Jézust. - Az egyik befogadó figyelem: figyelem a másikat, hogy kapjak tőle. Amit látok a megfigyelésem során, azt lelki értelemben megfogadom neki. - Míg a másik értelemben ez egy külső, kívül maradó megfigyelés, ami információt szerez a másikról, de csak olyan információt, ami nem érint meg. Amihez nekem nincs közöm, csak megállapítom. - Így beszél erről az ünnepről Lukács.

Nos, Jézus végül annak ellenére, hogy egy kínos figyelem volt, megfigyelés volt a hangulata ennek az ünnepnek, - mert folytatódott ez a kínos hallgatással Jézus kérdésére, - Jézus végül mégiscsak ünneppé teszi azt a napot. Hogyan? Úgy, mint annyi sok más napot is, szombatokat és egyéb napjait is a hétnek, hogy megfogja az egyik embert, és meggyógyítja, és elbocsátja: „Menj el, hited megtartott téged.”. - Meggyógyítja Jézus, és mi mástól lehetne igazából ünnep egy ünnep, mint attól, hogy az Isten szava megszólal, és teremt, dolgozik közöttünk. Meggyógyít minket. Fölemel abból, amiben vagyunk, és a betegségeinket elveszi. Tisztítja a megpiszkosult életünket, világunkat, legyőzi azt, az ördög munkája bennünk.

Nos, az Isten teremtő szava dolgozott, és gyógyult a beteg. Számára ez volt a legtöbb, ami vele történhetett, ami neki ezt a napot ünneppé tehette. Akivel viszont nem történik ilyen látványos és radikális fordulat az életében, az a helyét keresi. Az, egyre jobb helyét keresi az emberek között. Amikor éppen nem sorsfordulónál állunk, hanem úgy telnek a napjaink, a hétköznapjaink, meg az ünnepeink, akkor azzal vagyunk elfoglalva, hogy az életünket lépésről-lépésre próbáljuk javítgatni. Magunkat, a hitünket, a lelkünket, a testünket, a kapcsolatainkat. Lépésről-lépésre. Amikor nem az Isten radikális, ugrásszerű módon emel föl és változtat meg, akkor igyekszünk a helyzetünket javítani az emberek között. Ezért áll itt ez a történet arról, hogy „válogatják a főhelyeket”, az embere között elfoglalt helyzetüket.

Nem kell ezeket, a derék embereket ott, Jézus körül, a farizeusokat pökhendinek tartani, mert csak ennyit tettek, amit mindannyian teszünk a hétköznapjaink során. Ahogy talán ők is tették, válogatták a főhelyeket; nem feltétlenül lökdösték ott egymást. Nagyon tiszteletre méltó, javakorabeli emberek voltak, tehát nem bohóckodtak ott a lökdösődéssel, túrták ki egymást a helyekről. Szépen, illedelmesen valószínűleg megálltak szerényen a kiszemelt hely mögött, közelében, hogy reménység szerint ők méltónak találtatnak a házigazda részéről arra, hogy őket majd odaülteti. - Megállunk mi is, szerényen meghúzódva a kiszemelt helyek mögött, közelében, remélve, hogy majd az embertársaink megerősítik elgondolásunkat magunkról, és elfogadnak bennünket azon a helyen.

De Jézus azt mondja az illedelmesen, a kiszemelt hely közelében megállóknak, hogy „Ülj le!” Ne várj, ne alázatoskodj, ülj le! Ülj le az utolsó helyre! Ülj le, ne várd a jobbat! Ne várd az emberek közötti jobb helyet. Zárd le a dolgot magadban. Ülj le!” - azaz ne hagyj kérdőjelet, hogy ez-e a te helyed vagy sem, hogy jutsz-e följebb vagy nem? Ülj le az utolsó helyre!, - azaz döntsd el magadban, zárd le a kérdést, hogy mi kell neked, és mi való neked, és nyugodjon bele a szíved, találj békességet abban, hogy tiéd az utolsó hely az emberek között.

Ülj le! Ne egyelőre telepedj le oda, hanem fogadd el és találd meg ott a saját helyedet. Mert a megbecsültség nem itt fontos! Hanem - mondja Jézus -, amikor odalép hozzád az, aki meghívott mindannyiunkat ahhoz, az asztalhoz, az ő nagy-asztalához, amikor ő odalép hozzád, akkor ő szól, és ő ültet le a saját asztalánál. A saját mértéke szerint feljebb. Aki meghívott téged és engem, erre a különös közösségre.

Urunk! Könyörgünk hozzád hálás szívért, rád figyelő lélekért, hogy minden ajándékodat, áldásodat igaz lélekkel fogadjuk, igaz lélekkel éljünk vele, és igaz lélekkel adjuk tovább a tőled tanult szeretetet mindenkinek. Áldj meg minket jószóval, igaz tettekkel, türelmes szívvel, hogy tudjuk, kinek a kezében vagyunk, tudjuk, hová tartozunk, és hová tartunk. Adj bátor hitet mindannyiunknak, hogy ne veszítsük el reménységünket, bizalmunkat tebenned. Akkor se, hogyha nem látjuk a kezedet magunk körül. Urunk, vezess bennünket olyan testvéri lélekre, hogy egymás számára útjelzők, útmutatók tudjunk lenni feléd, Fiad keresztje felé, áldó szereteted és nagyszerű ígéreted felé. Urunk! Áldd meg gyülekezetünk minden tagját, hogy igédben gazdagodni tudjuk, hogy életünkkel téged dicsérjünk. Áldd meg az előttünk álló hetet, annak minden napját, minden programját, eseményét, azokat, akik azokon részt vesznek, akik azokon szolgálatot végeznek, akik azokat előkészítik. Áldd meg imádságainkat, hogy tiszta szívvel mondjuk őket. Áldd meg, Urunk, gyülekezetünk tagjait örömteli lélekkel. Áldd meg azt a családot, akik most gyermekük keresztelőjén örvendeznek. Áldd meg azt a családot, akik betegségben hozzád kiáltanak segítségül. Áldd meg azokat, akik elhunyt szeretteikre emlékeznek, régi vagy közel múltban elhunytakra, és fáj a szívük. Áldd meg azokat, akik saját életük terhével küszködnek, mert nehéz az. Őrizz meg minket kísértéseink és örömeink közepette országod számára, hogy a te asztalodnál legyünk, maradjuk most és mindenkor. Jézus Krisztusért kérünk, az ő nevében fordulunk hozzád: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

1. Bár szétszakadva él az egyház. Jézusban mégis egy lehet. Ha el is választ annyi korlát, Testvérnek adj testvérkezet! Ha egy a Pásztor, egy a nyáj, Őnála mind helyet talál. - 2. A bölcs tanító mind csak szolga: Nem léphet Jézusunk elé. Szeretet útján vándorolva, Tekintsünk mind az Úr felé! Hű keresztyén az nem lehet, Ki csak beszél tettek helyett. - 3. Elrejtve él a Krisztus népe, Bűn és halál takarja még. Nem látszik szent, örök reménye: Hordozza a kereszt jelét. De egykor véget ér az út, S a szent hajó majd célba fut. - 4. Jézus, tebenned egy az egyház: Ne engedd szétszakítani! S mit elront annyi sok tanítvány, Siess te meggyógyítani! Utunkra hulljon tiszta fény: Szeretet, hit s örök remény!